2021. április 30., péntek

Kell -e vasalt út ("via ferrata") a Csóka-hegyen?

A több mint egy éve zajló vírusjárvány rámutatott arra, hogy a magyar népességnek egy nem többségben levő hányada szokott a természetbe járni, vagyis ha bezárnak a szórakozóhelyek, akkor a szabadidejét ott töltő személyek ugyanazt a "kultúrát" viszik ki az általuk nem látogatott zöldbe: szemetelés, hangoskodás, az élővilág zavarása, információs táblák sportból történő tönkretétele.

A megmaradt élőhelyfoltokat ráadásul több más veszély is fenyegetheti. Egy közülük ugyancsak a szabadidő eltöltésével kapcsolatos, de túracipőnél bonyolultabb előkészületeket igényel: a via ferrata. Esettanulmányunk helyszíne a Vértes nyugati oldalán, a Csókakő és Mór között levő csóka-hegyi egykori kőbánya.

A kőfejtő 2019 nyarán, amikor a Természet már kezdte visszafoglalni (fotó: Kovács Norbert)

A kőfejtő lábához (ahol a felső képen még csak bokrokat látni) rendezvényhelyszín épült, annak minden zavaró fény-, hang- és hulladékhatásával együtt. Tipikus 21. századi paradoxon, amikor valahonnan emberek tömege megy valahova, hogy egy esküvőt a "háborítatlan zöldben" ünnepeljenek. Lássuk, mivé válik a háborítatlan zöld egy ilyen alkalommal:

Akinek nincs kedve bogarászni, annak megspóroljuk: pontosan 30 személyautó látható ezen a 2020. augusztus 22-i felvételen (Fotó: Horváth Csaba)
2020. szeptember 6. Jól látszik, mennyire megváltozott a kőfejtő aljának képe (Fotó: Horváth Csaba)

2020 tavaszán teljesen illegálisan, az "úgyis megkapjuk rá az engedélyt" elvét követve elkezdődött itt egy via ferrata építése. (A wikipedia szerint a "via ferrata olyan hegyi út, amelyen előzetesen felszerelt létrák, lépcsők, hidak és fémkábelek segítik az előrehaladást"). A kőfejtőről pillanatokon belül eltüntették az ott spontán megjelent fásszárúakat. Akkor még egy bejelentést követően megállt a folyamat, bár már lehetett sejteni, hogy az engedély birtokában a beavatkozás folytatódni fog. És az engedély ezekben a napokban meg is érkezett, elhárultak az akadályok...

A növényzet irtása a tervezett nyomvonalon 2020. március 12-én (Fotó: Horváth Csaba)

Felmerülhet persze a kérdés, hogy egy kőbánya ilyen jellegű hasznosításával mi a gond. Nos, a Természet valóban kezdte visszahódítani ezt a jókora tájsebet. A területet kiválóan ismerő Horváth Csaba természetfotói kivétel nélkül itt készültek:
Védett növényfajok a Csóka-hegyről: tavaszi hérics, nagyezerjófű, sárga kövirózsa és apró nőszirom.

Ez a kis csokor persze csak a látványosabb fajokat mutatja be, de a kőfejtőben olyan ugyancsak érdekes növények is élnek, mint a sziklai üröm, vörös szarumák vagy sulyoktáska. Utóbbi például kizárólagos tápnövénye egy védett ízeltlábúnak, a sziklai fehérlepkének. És ezzel meg is érkeztünk az állatvilághoz...

E sorok írásakor a csóka-hegyi kőfejtő a bajszos sármány egyetlen Fejér megyei költőhelye, ahol lehet hogy öt pár is otthont talált. A bajszos sármány érdekes élőhelyigényű énekes: kifejezetten vonzódik a sziklás, kőkibúvásos helyekhez. A via ferrata építése és üzemeltetése egészen biztosan ennek a nemrég felfedezett kis költőállománynak a végét jelenti: a sziklamászással együttjáró zavarást a tavasszal fészkelőhelyet foglaló párok nem fogják tűrni. Azaz a szemünk láttára fog eltűnni Fejér megyéből ez a csak nemrég felfedezett fészkelő madárfaj!
Talán a legszebb sármányfajunk, a bajszos sármány. Van számára remény a Csóka-hegyen? (Fotó: Horváth Csaba)

Ez a segélykiáltás azoknak a sziklamászóknak és ferratásoknak is szól, akik hobbijukat nyugodt lelkiismerettel, abban a tudatban szeretnék végezni, hogy az nem járul hozzá szép virágok elpusztításához, gyönyörű madarak fészekaljainak tönkremeneteléhez. Egy vízitúrázó tiszta folyót szeretne. Egy kéktúrázó szemétmentes, háborítatlan ösvényeket. Egy környezettudatos, természetszerető sziklamászó és ferratás pedig a színfalak mögött is nézzen körül, ne nyugtassa meg az, hogy egy pálya "megkapta a szükséges engedélyeket"! Sajnos hazánkban rengeteg (és egyre több...) példa van rá, hogy a lobbiérdek átnyomja a hivatalokon azt, ami ellen állampolgári jogunk, sőt kötelességünk felemelni a szavunkat.

Ha Ön sem ért egyet azzal, hogy a Természetben eltöltött aktív szabadidőre hivatkozva pusztuljanak el természeti értékek, írja alá az ITT levő petíciót a Csóka-hegyre tervezett via ferrata építése ellen!

2021. április 10., szombat

Fecskebarát Fehérvár 2021

 A fehérvári központi műfészekkihelyezés idén is folytatódott. A Mura utcai szociális társasházakat már 2020 elején kiszemeltem, néhány igen vonzó tulajdonságuk alapján:

  • Önkormányzati tulajdonban vannak (azaz ha az önkormányzat itt fecskét akar védeni, akkor egyetlen lakjó sem fog hangosan tiltakozni)
  • Kétemeletes magasságuk szépen kiugrik a kertvárosi (Szárazrét) környezetben
  • Nyílt környezet, nem veszik körbe magas fák
  • Vannak a közelben megfelelő táplálkozóhelyek (szántók, kisebb gyepek, csatornák)
  • Az épületnek nagyon széles, szabályos derékszögű eresze van
A vírusjárvány aztán felülírta a terveket, 2020-ban volt műfészekkihelyezés egy trafóházon, de a fészkeket ekkor Staudinger István (Duna-Ipoly NPI) elfekvő készlete biztosította. Idén újra volt központi beszerzés. (A város igen sok odút is vásárolt, ebből ugyancsak tettünk ki közösen, a palotavárosi központi parkban)

A Mura utcán 2021. április 9-én került sor az akcióra, amire egy kisebb regimentnyi sajtós is felvonult. Az érdekes alaprajzú épületen egy olyan sarkot választottam ki, ahol van déli és keleti kitettségű falrész, ablak viszont nincsen, tehát semmiféle ürülékprobléma nem merülhet fel.


A műfészkek ötösével vannak deszkára csavarozva, alattuk pelenka is van. Ezek már az új típusú, igen öblös, tágas műfészkek, amiket kívülről sárral "befestettünk", így nagyon valószerűek lettek.


A kihelyezést most is a Városgondnokság precíz munkatársai végezték, zárásként még egy tábla is felkerült a falra.


2021-re nem csupán a már kint levő műfészkek ellenőrzését tervezzük. Valószínűleg megpróbálunk sárgyűjtő helyet is kialakítani egy kellően nyílt iskolaudvaron is; megvalósulás esetén erről is beszámolunk.




További tudósítások ITT és ITT