Alapítványunk számára fontos feladat az ÉRTÉKEK megóvása, megőrzése, állapotuk javítása. Nevünkből adódóan ezek elsősorban élő értékek: egy rét, egy erdő, egy virágmező, egy-egy állat- vagy növényfaj. De akadnak esetek, amikor valami másfajta érték kerül elő, ami aztán beindít valamit bennünk.
2006-2007 környékén történhetett, hogy már időről időre ellátogattam a Pátkai-víztározóhoz, de még keveset tudtam a környékről. Határozottan emlékszem, hogy a zárógáton állva, a tónak hátat fordítva az egyik erdős dombocskán látszott egy kőkereszt. Soha nem mentem fel oda, inkább csak az agyam "regisztrálta" a látványt. A kereszt eltűnését is hasonlóan könyveltem el magamban. 2018 márciusában jelent meg az általam évek óta ismert és nagyra tartott csalai lokálpatrióta, Varró Ferenc könyve Csalapusztáról. Ebben bukkantam rá a kereszt történetére és 2007-es kidőlésére. Ferenc akkor el is kezdte a helyreállítás szervezését, amihez a kereszt történetének precíz ismerete szolgált alapul, de kérése visszapattant az egyházmegye közönyén.
1904-ben egy Andreetti Anselm nevű személy az akkor még Pátkához tartozó Kőrakáspusztán saját költségére kőkeresztet állíttatott. A hely feltehetően ekkor kapta a Jézus-hegy nevet. (A blog legelszántabb olvasóinak ismerősen csenghet a név. Hudák Tamás lepkész fehérvári tanulmányában többször szereplő lelőhely.) A kereszt 103 évig állt, akkor derékba tört. Csakhogy Andreetti úr nem volt buta ember, számított ő viharra, villámcsapásra, egyéb anomáliákra. 1904 augusztusában 80 koronát tett le a pátkai plébánián és kegyes alapítványt hozott létre azzal a céllal, hogy az összeg kamatai mindenkor kizárólag a kereszt örök időkre való fennmaradását szolgálják.
2022 végén megpróbáltam beszállni az ügybe, felhívtam a képviselőt (a kereszt Pátka közelében, mégis székesfehérvári területen található), aki ígérte hogy a püspökkel beszél a dologról, ez az egyeztetés végül elmaradt, eltelt egy újabb év. 2023 végén Ferivel felsétáltunk a kereszthez, meghánytuk-vetettük a lehetőségeket, ami úgy fellelkesített, hogy elkezdtem körbejárni a témát.
Az egyszerűbb feladat az egyházmegye véleményének kipuhatolása volt. A Püspökség vagyonkezelője levelemre ezt írta (kiemelések tőlem): "Ezek a keresztek legtöbb esetben magánkezdeményezésből keletkeztek, leggyakrabban nem egyházi ingatlanon. Az egyes közösségek helyben létrehozott értékeit alapvetően a helyi közösségek ápolják, gondozzák. Az egyházmegye igyekszik támogatni a helyi közösségek életét, de ennek szigorú prioritása van. Jelen gazdaság helyzetben az intézményeink mindennapi működését kell biztosítanunk, az esetleges felújításoknál pedig csak azt tudjuk támogatni, ami a mindennapi működésünkhöz
Ez tehát a könnyebb rész volt. A nehezebb az, hogy ebből a több darabra tört sóskúti homokkőből hogy lesz újra feszület. Az interneten több kőfaragónak is írtam, végül egy reagált, Sólyom Attila. Neki a szakmai kihívás is tetszett, mert amúgy nem a restaurálás a fő profilja. Feleségével (szintén szobrász) személyesen kijöttek megnézni a feladatot, ekkor Nagy Dániellel, Pátka polgármesterével kalauzoltuk őket. Dániel számon tartja az egykori pátkai értékeket (a pátkai római kőgát ugyanúgy Fehérvárhoz került a Jézus-heggyel együtt...), így örömmel vette az ügy újbóli előkerülését. És itt kezdődik egy szívmelengető történet, pontokba szedve.
- Attila kijelentette, hogy a letört darabokat az otthoni (budapesti) műteremben fogják megszárítani, kipótolni, vagyis valahogy oda kell jutni a kereszthez autóval.
- A kereszthez vezető út már nem járható, de erdő tulajdonosai örömmel vállalták, hogy a benőtt fákat kiszedik. Az ígéretet pár nappal később tettek követték, az út megtisztult.
- Varró Ferenccel felvonultunk hogy az apróbb további tisztogatásokat elvégezzük, de szinte semmi cserjét nem kellett kivágnunk. Feltűnt ugyanakkor, hogy a dűlőről az erdőbe való felkanyarodás személyautóval nem megoldható, mert van egy csaknem fél méteres szintkülönbség. Jeleztem Nagy Dánielnek a problémát, a pátkai markoló másnap elkészítette a bejárót.
- A kő elvitelekor az odavezető sorompó le volt zárva. A gátőr reakciója addig volt elutasító, amíg a kereszt szót ki nem ejtettem a számon. ("Miért nem ezzel kezdted?") Már nyílt is a sorompó, aztán visszafele is kinyitotta nekünk, mert valaki kedvesen ránkcsukta.
- Hogy a követ hogyan húztuk-vontuk-görgettük le, majd hogyan tettük be a csomagtartóba hárman, az pláne egy külön kaland volt. Az autó meg is nyekkent bele, mint megtudtam, de a nagy kő eljutott a fővárosba, a kisebbek később követik példájukat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése