2017. június 8., csütörtök

A fecskékért - a nyilvánosság erejével

2017. június 6-án levelet kaptunk Fiala Zsuzsanna lovasberényi madarásztól. Ebben a közösségi oldalról idéz, egy ismerősének az ismerőse kesereg azon, hogy a székesfehérvári Fecskeparti lakótelepen üldözik a fecskéket, leverik a fészkeket. Staudinger Istvánnal (DINPI) gyorsan megbeszéltük a lehetséges tennivalókat. Ő vállalta az esetleges jogi lépéseket, én pedig a sajtónyilvánosságot. A megkeresett médiumok azonnal és igen segítőkészen reagáltak.
Június 7-én reggel Staudinger István megállapította, hogy a fészekleverés időpontja nem bizonyítható, másszóval ezért nem lehet az illetőket előállítani. Úgy fogalmazott, hogy a lakótelepen sok a fecske, akit zavarnak a madarak, azok kiteszik a riasztó szatyrokat és sajnos mindig van pár hülye, aki a fészket leveri.
Délelőtt mi is kimentünk a helyszínre (Székesfehérvár Gerle utca, Rigó utca). Meglepett a valóban sok molnárfecske és a lakott illetve éppen épülőben levő fészkek. Erről a telepről én eddig nem tudtam, a szomszédos Móri útról sosem láttam fecskét. Az állomány nagyságát kb. 25 párra becsülöm.
A megfagyott idő... Egy (véletlenül) elkapott fecskeparti pillanat.

Még 7-én elkészült a cikk a Fejér Megyei Hírlapba S. Töttő Rita tollából. Az írás ITT olvasható, az alábbiakban azt az anyagot másolom ide, amit az újságírónőnek eljuttattam, és amit a cikkhez felhasznált.
A molnárfecske néhány ezer évvel ezelőtt elhagyta a sziklafalakat és az ember lakótársául szegődött. Ennek sokan nagyon örülnek még ma is, állítólag a fecske magyar nép kedves madara. Csakhogy vannak, akik ezt nem így gondolják. Szomorú látni, hogy míg a molnárfecskék az egyik ablakzugban békésen nevelgetik a fiókáikat az embert olyannyira bosszantó rovarokkal, a szomszédban műanyag szatyrok vagy újságpapírcsíkok libegnek, nehogy a madárkák oda merjenek telepedni.Az nagy kérdés, hogy egy szélben libegő nejloncafat mennyivel szebb látvány, mint a fecskék esetleges piszkítása. Az biztos, hogy a fecskeürülék egy természetes jelenség, míg a műanyag zacskó teljesen az ember terméke, ily módon tehát egyeseknek biztosan kevésbé zavaró...Azt látni kell, hogy a fehérvári lakótelepeken (pl. Palotaváros, Víziváros, Széna tér, Fecskepart) több a fecskefészek, mint amennyi a fecskeriasztó. Tehát az emberek többsége örül a fecskéknek, várja őket tavaszonta, boldogan figyeli és mutogatja gyermekeinek a madarak fiókanevelését. Akit pedig zavar a fecske, az inkább akadályozza meg a fészek megépülését, mint hogy később próbálja meg elüldözni a madarakat.És pontosan ez utóbbi történik a környékbeliek szerint a Fecskeparton, a Gerle és a Rigó utcában! Megépült fészek alá akasztott riasztó szatyor és levert fészkek jelzik: egyes embertársainkba nemhogy természetszeretet, de a legelemibb jóérzés sem szorult. A molnárfecske fészke egy kis röpnyílástól eltekintve teljesen zárt. Nem lehet tudni, hogy a fészekben nincsenek –e tojások vagy már kikelt, eleséget váró magatehetetlen fiókák. Ha az ilyen fészek alá szatyor kerül és a szülők nem mernek visszamenni, akkor azzal 4-5 kisfecskét ítéltek lassú kínhalálra. A fészek leverése pedig néhány pillanat alatt ugyanilyen tragikus eredménnyel jár.A természet- és fecskeszerető többség feltehetően képtelen felfogni, hogy ilyen hogyan történhet meg a 21. században. Lefordítható mindez a számok nyelvére, a fecskefészket elpusztítók talán könnyebben megértik: egyetlen molnárfecske egyed (legyen az tojás, fióka vagy kifejlett madár) pénzben kifejezett eszmei értéke 50.000 Ft. A fészekalj elpusztítása tehát negyedmillió forintnyi bírságot jelenthet, amennyiben pedig a lakott fészekhez odakerült az a bizonyos szatyor, akkor joggal vetődhet fel az állatkínzás lehetősége is. A Büntető törvénykönyv alapján két év szabadságvesztéssel büntethető az a gerinces állattal szembeni bánásmód, amely annak pusztulását okozza.A molnárfecske évszázadok óta a városok jellegzetes madara, még tudományos neve (Delichon urbicum) is jelzi, hogy „urbánus” faj. Székesfehérvár az új évezredben sokat tesz azért, hogy élhető nagyváros legyen. Sokan gondolják úgy, hogy ehhez az is hozzátartozik, hogy szeretettel fogadjuk a csodaszép, rovarfogyasztásukkal felbecsülhetetlen hasznot hajtó, városlakóvá vált fecskéket. Madárbarát fehérváriak! Ne engedjük, hogy néhány ember ostobasága tovább rontson az amúgy is ezer veszéllyel dacoló fecskéink sorsán!
Ugyancsak június 7-én az alábbi rövid írást küldtem el a székesfehérvári Vörösmarty Rádió hírszerkesztőjének, Bóna Évának:
A Fecskeparton lakók jelezték a természetvédőknek, hogy a Gerle és Rigó utca környékén fecskefészkeket vertek le vagy a kész fészek alá szatyrot akasztottak, így a madarak nem mertek visszaszállni. A molnárfecske a városok jellegzetes madara, védett faj, egy egyed, fióka vagy tojás eszmei értéke 50.000 Ft, azaz egy átlagos fészekalj elpusztítása negyedmilliós büntetést vonhat maga után! A fiókák piszkítása ellen ürülékfogó deszkalap felszerelése lehet a megoldás: ez sokkal esztétikusabb, mint egy kiakasztott nejlonzacskó és természetesen a fecskék is háborítatlanul költhetnek tovább a kiválasztott helyen.
A molnárfecske hatalmas mennyiségű legyet, szúnyogot, muslicát és más, számunkra sok bosszúságot okozó repülő rovart fogyaszt. Vidám hangja, szélvészgyors cikázása élettel tölti meg a lakótelepeinket. Az utóbbi években a hagyományos sárgyűjtőhelyek lebetonozása, a vegyszeres rovarirtás és a dél-európai madármészárlás miatt állománya csökkenni kezdett. A meglevő fészkek megőrzésével tehetünk azért, hogy ezek a madárkák még sokáig gyönyörködtessék a fehérvári madárbarátokat.
Vajon az itt lakóknak ez így tetszetősebb??

Június 8-án reggel megírtam egy másik anyagot Székesfehérvár honlapjának, amit a szerkesztő, Bácskai Gergely még 8 óra előtt megjelentetett, szerkesztve ITT olvasható. Ez az eredeti írás:
Kedves fehérváriak!
Annak a néhány száz molnárfecskének a nevében írok, akik évről évre a Ti városotokba érkeznek vissza fiókákat nevelni. Fehérvár a mi otthonunk is. Mi vagyunk azok a kis fekete-fehér tollú, enyhén villás farkú madarak, akik a bérházak közti parkok fölött cikázunk, kapkodjuk a rovarokat, iszunk a Csónakázótó és a Palotavárosi-tavak vizéből, eső után pedig keressük a megmaradt lebetonozatlan helyeket. Ott aztán sarat gyűjtünk és abból építünk fészket az ereszek alá vagy az ablakok sarkaiba.Mindig azt hallottuk, hogy semmi félnivalónk nincs Tőletek, hiszen a fecske a magyar nép kedves madara. Látjuk is néha az ablaküvegen át, amint a lakók mosolyogva néznek minket, mutogatnak minket a gyerekeknek. Néhányan mégsem látnak bennünket szívesen. Ők azok, akik libegő szatyrokat, szalagokat lógatnak ki az ablakukon, nehogy oda merjünk szállni fészket építeni. Szomorúak vagyunk, hogy egyesek ennyire nem örülnek nekünk, de ezzel nincs sok időnk foglalkozni. A levegőben ott röpködnek azok a rovarok, amivel táplálkozunk. Kapkodjuk őket, hogy jóllakjunk, hogy a fiókáinkat felnevelhessük, és persze hogy Benneteket is megszabadítsunk az éjjel kellemetlenkedő szúnyogoktól vagy az ételre rászálló legyektől.Amikor tavasszal hazaindulunk Afrikából, sok veszély leselkedik ránk. Átrepülünk a hatalmas Szahara és a végtelennek tűnő Földközi-tenger fölött, Máltán és Olaszországban lövések dörrennek, sokunk holtan zuhan alá, de a szerencsések suhannak tovább észak felé, már alig várva, hogy a hatalmas mezőföldi szántók után a szelíd dombok lábánál megpillantsuk ősi otthonunkat, Székesfehérvárt. Vannak, akik a Videoton épületein vagy más ipari parkban élnek, sokan a Palotaváros házaira térnek haza, költenek molnárfecskék az Öreghegyen, a Vízivárosban, a Széna téren, a legvidámabbak azonban mindig mi vagyunk, akik a Fecskeparti lakótelepre érkezünk. Mindig büszkélkedünk vele, hogy még lakóhelyük neve is arról árulkodik, milyen szeretettel fogadnak minket a fehérváriak. Milyen szörnyű, hogy idén tavasszal éppen a fecskeparti fecskék váltak néhány ember ellenségévé!A Rigó és a Gerle utcában néhány helyen kalapáccsal levert fecskefészkek szomorú nyomát látni. Mennyi munka volt pedig megépíteni ezeket...! Hány kilométert kellett repülni egyenként a másfélezer sárgombóccal, hogy elkészüljön a gömbölyű, biztonságosnak hitt fészek, ami aztán egy pillanat alatt elpusztul és a mélybe zuhan. Jó esetben üresen, rossz esetben tojásokkal, fiókákkal együtt. Más emberek a már kész fészek alá akasztottak műanyag szatyrot, ami még szörnyűbb. A fecskepár napokig röpködött kétségbeesetten, de a libegő nejlontól nem mertek visszaszállni. Ha már volt a fészekben tojás vagy fióka, azokra itt is biztos pusztulás várt.Szomorú sorsú társainknak új helyet kell keresniük, ahol remélhetőleg szeretettel fogadják őket. Az új fészek építésének munkái, majd a fiókanevelés hatalmas feladata előbb-utóbb elfeledteti a szörnyű veszteséget, Ti azonban ne feledkezzetek el róla! Ha valaki nem szeret bennünket, ám „díszítse fel” az ablakát műanyag cafatokkal. De ha már fészket építettünk, akkor próbáljon legalább nyár végéig együtt élni velünk. Az ürüléknyomok sem sokkal csúfabbak, mint a műanyag szatyrok és a levert fészek szomorú roncsai.Egyébként védett madarak vagyunk, egyedenként 50.000 Ft eszmei értékkel. De mi abban a reményben térünk vissza Hozzátok évről évre, hogy nem a várható büntetéstől és bírságtól félve nem emeltek ránk kezet, hanem a természet iránti tisztelettől hajtva. Sokan úgy tartják, a fecske szerencsét hoz arra a házra, ahova fészket épít. Szeretnénk hinni, hogy nekünk nem balszerencsés, ha Fehérvár az otthonunk.
Egy molnárfecske

Épülő fecskefészek. Vajon maradhat majd itt...?


Úgy vélem, nem lehet eleget beszélni a fecskékről, védelmükről, jelentőségükről. Különösen igaz ez akkor, ha ilyen szomorú aktualitás is van. A felháborodás a helyi madárbarátok részéről kézzelfogható, reméljük a nyilvánosság visszatartja az elkövetőket a hasonló tettektől. Egy tavalyi esetben (talán rosszul értelmezett korrektségből) még azt sem tudtuk meg, hogy melyik településen vertek le fiókás fecskefészket (ITT olvasható). Jómagam azt tartom az akció legfontosabb elemének, hogy most az utcanevek is nyilvánosak lettek.
Én a fehérvári tapasztalatok alapján biztos vagyok abban, hogy a döntő többség fecskebarát. Bízzunk benne, hogy az ilyen figyelemfelkeltő akciókra egyre kevésbé lesz szükség.


2017. június 3., szombat

Mezőföldi szikes tavak V. - Egy szép májusi nap

Halmosi János neve ismerősen csenghet azoknak, akik elő-előveszik a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Madártani Tájékoztató című, 1977 és 1995 között létező újságjának példányait. De felbukkan a neve Radetzky Jenő Madarakról tájakról Fejér megyében című könyvében és szép emlékeket őriz róla megannyi fejéri madarász. A Hanságból származik madár- és természetszeretete gyermekkorából ered. Fiatalon került a családjával Székesfehérvárra, szabadidejében lelkesen kutatta a helyileg is közeli fehérvári Sóstót és a város környéki élőhelyeket, a túrákra sokszor Róbert fia is elkísérte. Az MME megalakulásakor természetesen ő is tag lett, így volt módja megismerkedni Fejér megye számos ismert madarászával. Nagy szeretettel emlegette például Szabó László Vilmost, akinek szállást is nyújtottak, ha Laci bácsi Fehérváron tartott vetítést.
Jani bácsi az 1980-as évek elején egy helyi csoporti átszervezés nyomán lett a székesfehérvári csapat titkára. Nagy részt vállalt abban, hogy a helyi csoport élére került a botanika és ornitológia iránt egyaránt érdeklődő Vörös László Zsigmond. Beadványokkal alapozták meg a székesfehérvári homokbánya országos védelmét, valamint minden követ megmozgattak a Sóstó védelméért is, akkor még sikertelenül. (Nehéz ma elképzelni, de komoly vadászatok zajlottak akkoriban ott...) Írt etológiai (réti cankó, rozsdástorkú pityer, sárgarigó, mezei veréb) és faunisztikai (gulipán, gyurgyalag) cikkeket egyaránt, sőt rózsás flamingó felbukkanásáról is hírt adott.

Halmosi János cikke a Madártani Tájékoztató 1985. július-decemberi számában.

Ebben az időszakban Fejér megye még sok felfedeznivalót tartogatott a lelkes terepmadarászoknak. Így került sor a Sárvíz-völgy északi részeinek kutatására is, az Abától északra levő szikesek eme kirándulások nyomán váltak szakmai körökben ismertté. A túrákon részt vett szinte gyerekfejjel a fejéri természetvédelem ismert alakja, Staudinger István. Később további, ma ugyancsak ismerősen csengő nevek kerültek kapcsolatba Jani bácsival: Hollósi Zoltán természetfotós, vagy az MME Fejér megyei helyi csoportjának előző és jelenlegi elnöke, Fenyvesi László és Lendvai Gábor. Halmosi János a nyolcadik x-ben is jó egészségnek örvend, feleségével a város szélén él, négy unoka büszke nagypapája.
Jómagam a Madártani Tájékoztatóban találkoztam a nevével; boldogan olvastam, hogy a felsőszentiváni Sóstóról és Fényes-tóról van archív madártani feljegyzés. (Radetzky Jenő ugyanis a könyvéből teljesen kihagyta az abai szikeseket!) Staudinger Istvánnal éppen ezeknél a tavaknál madarásztunk 2015-ben, amikor Halmosi János neve szóba került. Tőle tudtam meg, hogy Jani bácsi ma is Fehérváron él. 2017 januárjában felkerestem őt otthonában és beszélgettünk egy órácskát a régi időkről és természetesen szívügyemről, a szikes tavakról. Akkor ajánlottam fel, hogy tavasszal szívesen kiviszem autóval madarászni ezekre a helyekre.
Ezt az ötletet lelkesen fogadta dr. Flesch Márton. Marci egy Tác melletti tanyán, Fövenypusztán tartja lovait és hetente lelovagol a gyepek mozaikján Abáig vagy akár Soponyáig. Eme túrák során elkezdte foglalkoztatni egyrészt a színpompás, ismeretlen növényvilág, másrészt a kis szikes tavak. Céltudatos kutatómunkába fogott, védett növények sokaságát ismerte meg, a szikesekkel kapcsolatos internetes búvárkodása során pedig rátalált honlapunk bejegyzéseire. Azóta szoros munkakapcsolatban állunk, nagyrészt Fövenypuszta természeti értékeinek megóvásán dolgozunk gőzerővel, de a szikes tavak kérdése is folyamatosan napirenden van. Természetesen örömmel jött ő is a kirándulásra.
Végül külön-külön lelkes volt három régi ismerős, a Jani bácsit évtizedek óta ismerő Staudinger István, Fenyvesi László és Lendvai Gábor, már "csak" meg kellett szervezni, hogy mindenki ráérjen. Harmadik nekifutásra sikerült is, 2017. május 29-én már nem állt az utunkba sem ballagás, sem egyéb hátráltató tényező.
A felsőszentiváni Sóstónál: balról jobbra Fenyvesi László, Lendvai Gábor, Staudinger István, Halmosi János és a Kowa TSN-823

A kirándulás többcélú volt. Nyilván a legfontosabb az volt, hogy Jani bácsi újra lássa a szikes tavakat, melyek idén tavasszal nagyon szépek. De nagyon izgalmas volt az a rögtönzött természetvédelmi kerekasztal is, amit a három meglátogatott tónál tartottunk. E sorok írásakor már szinte készen van a levél, amit a két felsőszentiváni szikes tó tulajdonosának, az Agro-Aba kft ügyvezetőjének fogalmaztunk. Ami abban a levélben áll, az nagyrészt ott született a tópartokon.
Lendvai Gábor, dr. Flesch Márton és Halmosi János a Fényes-tó északi partján. Középen fátyolos nőszirom kéklik.

A felsőszentiváni Sóstónál három bütykös ásólúd, legalább 15 gulipán, bíbicek és piroslábú cankók fogadtak bennünket. A Fényes-tavon récék, szárcsák úszkáltak, az északi parton megcsodáltuk a védett virágokat (tarka- és fátyolos nőszirom, érdes csüdfű). Végül elmentünk a sárkeresztúri Sárkány-tóhoz. 
Halmosi János, Staudinger István és Fenyvesi László a Sárkány-tónál.

A tó szigetét sok-sok éve Fenyvesi László és Staudinger István építtették. Ha a vízállás megfelelő, ez nyújt biztos költőhelyet azoknak a madaraknak, amelyek költése a kopár parton nagyrészt tönkremegy. Idén valami elképesztő sűrűségben kb. 40 (!) pár gulipán költ a szigeten, hozzájuk csapódva gólyatöcsök kotlanak. 
Már ez a látvány is nagyon kellemes, bár távoli a kép. Május 13-án így nézett ki a sziget...

...május 29-én sokkal közelebbről, napos időben pedig így.

Természetesen sok a teendő, terjed a nád, a tó keleti partvonalának legeltetése megoldásra vár, de a Sárkány-tó ezen a délelőttön valami elementáris erővel mutatta be, micsoda páratlan természeti kincs. Köszönjük Halmosi Jánosnak, hogy megosztotta velünk tapasztalatait. Ha a tavak nem száradnak ki nyár végéig, akkor lehet hogy augusztusban is megismételjük a közös bejárást, akkor már a vonuló fajokra összpontosítva.
Ez a gulipán nem volt tőlünk elragadtatva...