Oáziskészítés szántóföldön - a folytatás

2022-ben a történelmi aszály előszeleként már februárban porszáraz utakon mentem ki a szántóföldet színesíteni fákkal. Erről ITT beszámoltam. A nyár során igyekeztem öntözni, de a hat nagy fa mindegyike rendkívül megsínylette a körülményeket. Nekem a tövön megjelent hajtások figyelgetésén túl a tanulságok levonása maradt a feladatom. Ennek szellemében érkezett el 2022 átlagosan csapadékos késő ősze, amikor egy komolyabb fába vágtam a fejszémet.

Elöljáróban annyit, hogy ehhez az akcióhoz igen kedvező helyen élek, ugyanis legfeljebb néhány kilométeres sugarú körben mindenféle őshonos fa vadon nőtt husángját vagy csemetéjét ki tudom ásni olyan helyekről, ahol azok akár útban is vannak (pl. a Császár-víz medréből kinövő nyárfák, csatorna partján nőtt tölgyek, szántóra benyúló juharfák, stb.). Ennek köszönhetően a mostani akció során már nem költöttem pénzt a szaporítóanyagra sőt, ha jobban belegondolok, semmire, hiszen a törzsvédő kerítés is változatlanul rendelkezésre áll.

Novemberben éppen jók voltak az utak, így folytattam a 2022 eleji fasorban a munkát. (Érdemes a fent megadott linkre kattintani, a képeket igyekeztem hasonló szögből készíteni.)

Két jókora szürke nyár csemetét még 2022 tavaszán kiástam a Császár-víz széléből, konténerbe ültettem őket és egész nyáron kapták a vizet a kertben. A kis fasorba a meglevő osztással ültettem be  őket, így még kellett oszlop és kerítésanyag is.

Felszállt a köd, bent vannak az új oszlopok, megérkezett a konténeres fácska, kezdődhet a telepítés.

A munka vége egyelőre; a folytatást lásd a bejegyzés végén.

Nem készült kép róla, de egyes táblák sarkára és T-fák mellé is ültettem magányos fákat (szürke nyár, mezei juhar). Van azonban dokumentáció arról, ahogyan egy pici, néhány négyzetméteres "erdőcskét" telepítettem egy táblasarkon őshonos fafajokból, némileg a Mijavaki-erdők mintájára (vastag avartakarás, holtfa, stb.):

Fák, oszlopok, kerítésanyag, ásó, tápanyag az ültetőgödörbe és víz érkezett.

Bent van a földben az a három faoszlop, amely a háromszög alakú "erdőt" szegélyezi. A november közepi időpontban már sárgulnak a fák levelei, az ültetési időszak kezdete ez.

A kerítés még nyitva, egymás után kerülnek a helyükre a fák és cserjék. A bal oldali egyik oszlop egyben a tábla sarokpontja, a teteje ragadozó madaraknak is alkalmas (ezt ők is észrevették a tél folyamán!)

Az erdőcske nem egészen Mijavaki-erdő, de nem áll messze tőle. 

Mijavaki-erdőre utaló tulajdonságai:

• Őshonos, a Mezőföld északi részére való fajkészlet
• Fák és cserjék vegyes, szabálytalan elrendezése
• Sűrű térállás
• Vastag talajtakarás, holtfa elhelyezés

Nem a klasszikus Mijavaki-módszerre utal:

• Nem történt teljes talajcsere, csak az ültetőgödrökbe tettem tápanyagot
• A takaróanyag nem szalma, hanem erdőben gyűjtött tölgyavar

Az elkészült erdőcske

Januárban az idő enyhe, de igen csapadékos volt, azaz telepítésre rendkívül alkalmas. Hogy az útviszonyok milyenek voltak, arról a képek tanúskodnak. Én mindenesetre ezen az útszakaszon szemeltem ki egy fasornak a helyszínt. Zsinór mentén kiástam a gödröket egymástól 5-5 méterre, a fasor hossza durván 250 méter.

Megérkeztem a helyszínre az első alkalommal, mintegy 2 kilométer sétát követően. Két zsáknyi alacsony fa és cserje csemete, meg egy ásó az eszköztár.

Végső helyükre kerültek a csatornakotrás miatt veszélyeztetett helyen növő tölgyecskék (a lombozatuk elárulja őket), illetve a képen nem látható egyéb fásszárúak (gyümölcs vad alanyok, fekete bodza, kecskerágó, fagyal).

A következő alkalom egy kicsit vadabb körülményeket hozott (azt hiszem, ekkor láttam hósármányt a dűlő mellett). Előzőleg bekerült 5 méterenként 1-1 kis fa, most a gödrök közé ásott újabb gödrökbe érkeztek a nagy fák, szürke nyarak, mezei juharok, illetve a döbbenetesen szárazságtűrő virágos kőrisek.

Egy újabb 2 km-es séta, megjött az ásó, a fák, illetve támoszlopok.

Mindegyik képen jól látszik, hogy a fasor helye egy nem művelt, de nem is taposott senki földje, egy kb. 1-1,5 méter széles gyomos sáv. A pocsolya vonalában nem ültettem (bár távlatokban feltehetően oda is teszek "lábvizet" tűrő fajokat)

Ennek a napnak a vége, a fasor tagjai 2,5 méterre vannak egymástól, a nagy fák mellett támoszlop.

A semmi kis hó elolvadt, következhetett a fák fizikai védelme.

A jó öreg bontott vadháló vigyáz, hogy az őzek és szarvasok ne tudják leenni a kérget.

Ezt követően még egy szélvihar után kellett intézkednem, mert a képen éppen szemből fújó orkán néhány fát megdöntött az oszlopával együtt.

Március elején még annyi történt, hogy a tavalyi fasorba holtfát és több zsák avart hoztam, így színesítve, "természetesebbítve" annak talajszintjét.

Két szürke nyár, amiket már 2022 végén tettem be a sorba, alul a holtfa, de még csupaszon.

Végső állapot, őshonos fák lombozata talajtakaróként.

Tanulságok:

• Ne telepítsünk február végén, március elején, kapcsoljunk időben, kezdjük a munkát ősszel
• A rossz útviszonyok nem érdekesek, alkalmazzuk saját magunkat kétkarú emelőként, a gumicsizma mindent megold!
• Tudatosan keresgéljünk átültetésre alkalmas fákat már akkor, amikor még nem lehet őket kiásni.
•  Legyen a rendszer minél változatosabb, ha egy faj nem válik be, ne menjen pocsékba az egész munka!

A folytatás elég egyértelmű. A most elkészült fasor északi végétől mintegy 50 méterre ismét egy táblánk kezdődik, azaz van hely és mód egy kb. ugyanekkora hosszúságú fasortelepítésre 2023 őszén-telén, a mostani tapasztalatokat is kiértékelve. 

Zárógondolatként annyit, hogy az egyik alkalommal erős északi szél fújt, ami felkapta az egyik zsákomat. 2 kilométerre vitte (az autó közelébe), mert a két helyszín között nincs egyetlen bokor, fa, sövény vagy bármi... Ez ellen próbálok tenni a jövőben is.

Gazdákkal a vércsékért - a Tettek Mezeje II.

 A "Gazdákkal a vércsékért - Vércsékkel a gazdákért" program 2023 elején folytatódott. Mindenekelőtt az előző etap során kitett néhány ládát látogattam végig, ugyanis a kavics eltűnt belőlük, ezt pótoltam. Többek között ezért is hasznos a belső tükör...

Még szerencse hogy odataláltam a ködben... Egy kis ládakarbantartás a pátkai határban.

Szintén pátkai határban már üzemen kívüli vezetékoszlopra tettem ki egy ládát. A kép jobb oldalán ökológiai berkenyeültetvény van. A láda hátat fordít az amúgy sem valami forgalmas gazdasági útnak.

Február 11-én folytatódott az új program is, Perkátán. A vércse- és természetbarát gazda aktív segítségével a négy ládát nagyon rövid idő alatt kihelyeztük a falu környékén levő helyszíneken.

Egy szántó melletti kis erdőfolt széle.

Kaszált löszvölgy, ezt látja majd a vércse.

Kedvelem az ilyen falu belsejében levő szántó-gyep mozaikokat, remélem a vércse is így lesz vele.

Jó magasra drótozással feltett vércseláda a perkátai határban.

Az akció részeként voltam szemleúton Nagykarácsony és Előszállás határában, valamint egy isztiméri jelentkező maga készítette el a vércseládáit. Ezek felhelyezésével zárul majd a program március folyamán.

Egy új odútelep

Alapítványunk 2015 tavaszán létesített odútelepet az akkor frissen védetté nyilvánított Jancsár-völgyben. Az odvak évenkénti ellenőrzése, karbantartása, javítgatása, a költési adatok feljegyzése, előző évekkel való összehasonlítása egy kellemes, csöppet sem bonyolult elfoglaltság, amely az odúlakókat egyáltalán nem érinti, hiszen időpontja mindig a fészkelési időn kívül, télen zajlik.

2022 végén jött a gondolat, hogy Fehérvár másik védett területén is lehetne egy hasonló odútelep, a választás a Máriamajori-erdőre esett. Míg a Jancsár-völgy fásszárú növényzete a kis völgy teljes hosszában nem túl változatos (alul füzek, oldalt akác és galagonya), a 130 hektáros Máriamajori-erdő és Nagy-völgy természetvédelmi területen sokféle erdőtípus és erdősítés van, a leggyönyörűbb ősi tölgyesektől a legjellegtelenebb, semmitmondó akácosokig. Az akác nehezen odvasodik és a harkályoknak sem a feltétlen kedvence, ezért lett az új odútelep egyik fele egy akácfoltban. Az odvak fennmaradó része nem messze, egy vadszilva, dió, galagonya által uralt foltba került. Jöjjön most egy képes beszámoló minderről.

A Városgondnokság által biztosított madárvédelmi berendezések már az autóban, létra a tetőn, indulhatunk...

A helyszínre vezető út egy szakasza az autót (azaz a vezetőt) meghátrálásra késztette, így a létra és az odvak két lépcsőben kerültek a helyszínre (ez 2 km séta volt összesen). Felhívom a figyelmet a képen látható szivárványra, ugyanis a munka közepén jött egy jó kis zápor is.

Ezen a képen három odú is látható, oldalt cinegének szánt B-odúk (32 mm-es röpnyílás), középen egy nagyobb (40 mm) seregélynek. Ha gazdag az élelemforrás, de kevés a természetes odú, meg lehet próbálkozni az ilyen sűrű elhelyezéssel, de fontos feladat az évenkénti ellenőrzés, hiszen ha tartósan üres egy odú, érdemes áthelyezni.

Az énekesmadaraknak szánt odúba soha nem kell fészekanyagot tenni, sőt a téli odútisztításkor az előző évi fészket ki kell dobni. Ezzel megakadályozzuk, hogy az élősködők (pl. tolltetvek) felszaporodjanak a fészekben. A lakót a fészek alapján legalább csoport szintjén ("cinege") meg lehet határozni.

Az odú magassága több mindentől függ. Ahol nem járnak házi macskák és kíváncsi emberek, az odú akár fejmagasságban is lehet. Ez az odútelep egy dűlő mellett van, így egy egyrészes létrán állva tettem ki az odvakat, azaz 210 cm-es testmagasság alatti személyek nem fogják a földön állva elérni. Parkokban és más zavart helyeken ennél jóval magasabbra célszerű rakni. A létra tetejétől balra kéklik a kézifűrész, ami fontos szerszám, hiszen az odú elé nem lóghatnak be sűrű ágak!

Nem túl közismert eszköz a fakuszodú. A hazánkban élő két fakuszfaj olyan fákon költ, ahol a kéreg nagy darabokban elvált a fától, de nem esett le. E mögé építenek fészket és az odú ezt modellezi. Az oldalán látszik a kódszám, ami a későbbi nyilvántartást segíti.

Pár nappal később egy egészen komoly járművel érkeztem, a 10 kilós macskabagolyláda és a háromrészes létra a pótkocsin utazott. (Ennyire azért nem volt rossz az út, de a traktort a műszaki vizsga után vissza kellett vinni Fehérvárra, így összekötöttem a két eseményt.)

A macskabagoly nem olyan pedáns, mint a cinegék, úgyhogy számára kell fészekanyag (fenyőfa forgács). A ládának otthont adó diófa ugyanaz, mint amire a fakuszodú kerül, a macskabagoly alapvetően rágcsálókkal táplálkozik. A láda felhelyezése a súlya miatt a bonyolultabb feladatok közé tartozik.

Megszépült az ágotai Sóstó

Sárszentágota szikes taváról, a Sóstóról már volt szó ezen az oldalon (ITT), nem a legnagyobb optimizmus hangján. Most egy kicsi, de általam jelentősnek (és mindenképpen jelképesnek) érzett fordulat történt. A tó borzalmas jellegzetessége volt az a rengeteg hatalmas gumiabroncs, amit jó 40 éve helyezett itt el a VOLÁN, akkoriban ugyanis a tó az ő horgásztavuk volt (de hogy ezért miért kellett idehozni több száz abroncsot, azt már sosem fogjuk kideríteni...). A gáttal szétválasztott tó keleti fele ritkán szárad ki, idén ez bekövetkezett. Kovács Norbert székesfehérvári terepmadarász vetette fel, hogy a gumitlanításra itt lenne az alkalom.

Posztmodern tájkép Sárszentágotáról. Címe lehetne ez: "Miért?"

2022. któber 27-én iszonyatos ködben vonultunk fel a helyszínre, a szereplők Norbin és jómagamon kívül Lendvai Gábor, Flesch Márton és a nemzeti parkot képviselő Nagy Imre volt. Egy fuvaros is le volt szervezve délutánra, de erről majd alább.

A gumik súlya egyenként kb. 40 kg volt, ehhez jött a bennük felgyűlt iszap további 15-20 kilója. Először ezt kellett kiszedni, utána jöhetett a görgetés ki a partra. Különösen az utolsó méterek adtak módot Sziszifusz legendájának felelevenítésére, hiszen a Sóstó partja mintegy 45 fokos emelkedő... (Fotó: Kovács Norbert):

Persze más szemét is akadt, ez is eltűnt a tóból egy füst alatt:

A gumik mennyiségéről (amúgy 52 db.) fogalmat alkothatunk, ha ott vannak mellettük az akció szereplői is:

Amíg mi dolgoztunk, a már említett fuvaros összetörte a járművét, jött hát egy kétségbeesett telefonálgatás új megoldás tárgyában. Az "ismerős ismerősének az ismerőse ismer valakit" elv sajnos most nem vált be egy sor okból (felrakodási gondok, terület megközelíthetetlensége nagy géppel, ekkora gumikat csak a fehérvári telep fogad, nem minden fuvaros szállíthat hulladékot, stb.). Ezekben a hetekben a tó gumitlanodása felett érzett öröm túlszárnyalta a szervezési vágyat, így elég hamar elröppent három hónap, amíg ismét felvettem a történet fonalát. 

A szikes tóba a Természet ismét adott vizet, sosem gondoltam volna, hogy a sárszentágotaiak ezt a helyet már nem tudják elképzelni gumiabroncsok nélkül, de hát ez volt a helyzet, 2023. február 22-én tucatnyi abroncsot kellett gumicsizmával felszerelkezve a tóból kihalászni... Biztos plasztikusan elképzelhető, hogy eközben mit gondoltam róluk.

A helyiek némelyike szerint az abroncsoknak igenis a tóban van a helyük...

Mivel azonban a hülyék alapvetően kényelmes alkatúak, nem a leghatalmasabb, legnehezebb abroncsokat kellett ismét kivonszolni, azok ott maradtak a parton, ahova a nagy önrakodós gépek a lágy talaj miatt nem mertek bemenni. Így aztán két feladatot kellett párhuzamosan leszervezni. Egyrészt kellett egy jókora szállítójármű, másrészt pedig valahogy ki kellett sétáltatni 52 abroncsot a mintegy 250 méterre levő aszfaltút mellé.

Még az őszi kihordás alkalmával tette tiszteletét nálunk egy helybeli gazdálkodó, Csaba (telephelye a fenti képen a háttérben látszik), aki fel is ajánlotta a rakodáshoz a segítségét. Ezzel bizony élnünk kellett. Munkatársa, Tamás érkezett február 22-én délelőtt és döbbenetesen felgyorsította az eseményeket. Mint látható, egy-egy alkalommal akár nyolc-kilenc abroncsot is kivitt a traktor homlokrakodóján. Lendvai Gábor és jómagam segítettünk abban, hogy a bálatüskékre a lehető leghamarabb felkerüljenek a gumik.

Egy újabb kupac képződik, elérhetőbb helyen

Azután beköszöntött február 23-a. Az eltelt hónapok során csaknem tucatnyi különféle fuvarozóval volt szerencsém átbeszélni a problémát. (Egyikük eljutott a fenti képen látható pontig, de féltette a gépet a fotón ugyancsak rajta levő fától, ami a kerítés fölött nyúlik be az út fölé.) Végül a megoldást egy székesfehérvári építőanyagkereskedés jelentette, és az ő hatalmas önrakodó kocsijuk.

2023. február 23. 7:40. Megérkezik a kocsi: a képen a jármű 40 %-a látható...

A gépkocsivezető imponáló magabiztossággal kezelte a raklapvillát, amellyel egyszerre akár három abroncsot emelt a magasba, én pedig a létrán szaladgáltam fel, hogy a levételnél segédkezzek. 

Szűk másfél órával később az abroncsok a platón voltak, indulhattunk a szeméttelepre.

Volt gumi, nincs gumi

A csalai hulladéklerakón a fotózás szigorúan tilos, úgyhogy a csaknem három tonnányi (!) gumi végső elhelyezéséről nincs dokumentáció. Az abroncsok legalább 45 éven át hevertek a Sóstóban. Korukat mi sem bizonyítja jobban, mint ez a példány, amely a KGST-nek köszönhetően juthatott el a VOLÁN-hoz. A kép a Szovjetunió felbomlása után 32 évvel készült...

A sárszentágotai Sóstó jelenleg jó félvízen van, tükrén récék, nyári ludak úszkálnak. Sok-sok feladat van még, amit meg kellene oldani itt, hogy a tó régi fényében tündököljön (nád visszaszorítása, a gát elbontása, legeltetés). De a legrémesebb probléma, a tó elleni legborzalmasabb merénylet 2023. február 23-án örökre megoldódott. A szeméttelepről hazafelé egy régi-régi reklám jutott eszembe, ami az ezredfordulón a BL-meccsek elengedhetetlen tartozéka volt, és most kifacsartam egy picit.

Gumiabroncsok elszállítása Sárszentágotáról Csalára: 92.250 Ft

Gumiabroncsok elhelyezése a hulladéklerakóban: 233.205 Ft

A tudat, hogy a sárszentágotai Sóstó végre abroncsmentes: FELBECSÜLHETETLEN

Egy lovasberényi csoda: a Kazal-hegy

Apró nőszirmok virágzása a Kazal-hegyen április elején  (Kovács Gergely fotója)

A szótár szerint a kazal a szálastakarmány (gabonaszalma, széna) olyan halma, amely hosszan elnyúló, téglalap alapterületű, profilja pedig háztetőre emlékeztet. A Lovasberény déli végén levő különös természeti képződményre ennél találóbb nevet nagyon nehéz volna adni. A Kazal-hegy teljes hossza megközelíti az egy kilométert, miközben szélessége alig száz méter. Oldala olyan meredek, alakja annyira szabályos, hogy sokan mesterségesnek vélik, pedig ez minden kétséget kizáróan a Természet alkotása.

Kilátás a Kazal-hegyről északi irányba (Kovács Gergely fotója)

A Kazal-hegy északi végében az 1870-es évektől kezdődően kezdtek bányászni; szerencsére a kitermelés abbamaradt, a jókora falfelület pedig bepillantást enged a hegy belsejébe. Különösebb feltűnő rétegezettséget nem találni, a vonulatot szinte kizárólag egy nagyon érdekes anyag, lösz alkotja. A lösz nem más, mint a jégkorszak idején a szelek által felkapott majd lerakott sárgás színű por, amely képes meredek falakat alkotni. Hazánkban a leghíresebbek a Duna jobb partján és a Balaton keleti részén levő löszfalak. 

Az 1970-es években még a hegy keleti oldala is cserjementes volt, hiszen jószággal legeltették (Szili István fotója)

A berényi Kazal-hegyet is az ekkoriban tartósan északias szelek építették fel, erre pedig van bizonyíték is. A löszrétegben „időkapszulaként” különféle ősmaradványok maradtak fenn. Szili István, a gyermekkorát Lovasberényben töltő székesfehérvári tanár és természetbúvár jégkorszaki csigafajok vázai mellett elszenesedett fadarabokat is talált, amelyeket a vizsgálat cirbolyafenyőnek határozott! Ez az örökzöld, 1800 méteres tengerszint feletti magasságig megélő magashegységi fa ékes bizonyítéka a Kazal-hegy jégkorszaki eredetének.

A lösz valójában a kiváló termőképességű fekete mezőségi talaj alapkőzete. A mezőföldi löszpuszták az évezredek óta folyó mezőgazdasági művelés miatt már csak parányi foltokban (főleg meredek völgyoldalakon és lejtőkön) maradtak fenn, ott azonban szemkápráztató látványt nyújtanak. Ilyen csoda tárul a szemünk elé tavasszal a Kazal-hegyen is: a lágy szellőben ringatózó „árvalányhajtengerből” ezernyi lila gömböcskeként magasodnak ki a hangyabogáncsok virágzatai. A látvány az ázsiai sztyepéket idézi. 

Kilátás a Kazal-hegyről a hangyabogáncs virágzása idején nyugat felé (Flesch Márton fotója)

Nem véletlenül: az elképesztően meredek és az erős napsugárzásnak kitett nyugati lejtőn olyan szárazság uralkodik, akárcsak a füves pusztákon, ahol a fák már nem tudnak megélni. A Kazal-hegy két oldala ezért ma már markánsan különbözik. Az árnyékosabb keleti lejtőt a legeltetés felhagyása nyomán sűrű galagonyaállomány borítja, míg a nyugati kitettségű oldal fátlan, így a gyönyörű löszgyep csaknem teljes pompájában megcsodálható. 

Nem mindennapi látvány a borzas len virágzása a Kazal-hegyen (Szili István fotója)

A fűfélék között rengeteg virágos növény bontogatja szirmait és csalogatja illatával a rovarokat: a rózsaszín kakukkfű, a kék borzas len, a sárga törpezanót vagy a lila budai imola. Az ezredfordulón egy lelkes érdi kutatónő, Szerényi Júlia egy növényritkaságot is talált itt, a fokozottan védett gyapjas csüdfüvet. A „hegy” teteje – ahol a meredek domboldal a bányászat miatt egyből függőleges löszfalba vált át – egy másik, még különlegesebb táj hírmondója. A szakadék peremén többek között heverő seprőfű, taréjos búzafű és apró nőszirom alkot félsivatagot idéző, extrém szárazságtűrő növénytárulást. (Tudományos alaposságú kutatások híján egyelőre csak feltételezhetjük, micsoda különleges rovarvilágnak adhat otthont ez az élőhely!)

A Kazal-hegy állatvilágának legfeltűnőbb tagja is az egykori bánya környékén talált otthonra. A színpompás gyurgyalagról van szó, amely csodálatos tollazatával a trópusi madarakat idézi (és valóban Afrikában tölti az év nagyobb részét). Itt van Lovasberény határának legnagyobb fészektelepe, ahol jó körülmények között, szinte zavarás nélkül figyelhetjük meg a madarak életmódját. Elég csak a régi szeméttelep mellett megállni és kézitávcsővel követni a levegőben prüttyögő hangot hallató madaraink lenyűgöző légi mutatványait. A közhiedelemmel ellentétben a házi méh nem is túl gyakori zsákmányállata, fiókáinak és saját magának minden repülő rovart elkap a szárnyashangyáktól a lepkéken át a poszméhekig és a szitakötőkig. A függőleges partfalakba ássa költőüregét. A falon sokkal több a lyuk, mint ahány pár gyurgyalag él itt; az üres lyukakban seregély, mezei veréb, esetleg kuvik rendezkedik be.

Gyurgyalagpár a költőhelyen (Kovács Gergely fotója)

Ez a kis írás nem vállalkozhat arra, hogy a Kazal-hegy teljes élővilágát bemutassa. (Még a szakemberek közül is kevesen ismerik a helyet, időszerű tehát a terület növényzetének, állatvilágának pontos feltérképezése.) De kedvcsinálóként talán elegendő, hogy a vállalkozó kedvűek túracipőt húzzanak és egy órára a falu végére kiruccanva a közép-ázsiai sztyepeken vagy az afrikai szavannákon érezzék magukat.

dr. Flesch Márton - Kovács Gergely Károly

Ez az írás a Berényi Újságban jelent meg 2023 januárjában (ITT). Tervünk szerint a Kazal-hegyen májusban minden helybeli érdeklődőnek bemutatjuk majd a hegy értékeit, hiszen a legfontosabb, hogy a helybeliek is magukénak érezzék ezt a nem mindennapi csodát.

2022 - eredmények, események

Az előző évek beszámolóitól eltérően 2022 bemutatását egy októberi esettel kell kezdenem, ez ugyanis egy lezáratlan akta, amely kényszerű okból átnyúlik 2023-ba. 

Sárszentágota szikes taváról, a Sóstóról már volt szó ezen az oldalon (ITT), nem a legnagyobb optimizmus hangján. Idén egy kicsi, de általam jelentősnek (és mindenképpen jelképesnek) érzett fordulat történt. A tó borzalmas jellegzetessége volt az a rengeteg hatalmas gumiabroncs, amit jó 40 éve helyezett itt el a VOLÁN, akkoriban ugyanis a tó az ő horgásztavuk volt (de hogy ezért miért kellett idehozni több száz abroncsot, azt már sosem fogjuk kideríteni...). A gáttal szétválasztott tó keleti fele ritkán szárad ki, idén ez bekövetkezett. Kovács Norbert székesfehérvári terepmadarász vetette fel, hogy a gumitlanításra itt lenne az alkalom.

Posztmodern tájkép Sárszentágotáról. Címe lehetne ez: "Miért?"

Október 27-én iszonyatos ködben vonultunk fel a helyszínre, a szereplők Norbin és jómagamon kívül Lendvai Gábor, Flesch Márton és a nemzeti parkot képviselő Nagy Imre volt. Egy fuvaros is le volt szervezve délutánra, de erről majd alább.

A gumik súlya egyenként kb. 40 kg volt, ehhez jött a bennük felgyűlt iszap további 15-20 kilója. Először ezt kellett kiszedni, utána jöhetett a görgetés ki a partra. Különösen az utolsó méterek adtak módot Sziszifusz legendájának felelevenítésére, hiszen a Sóstó partja mintegy 45 fokos emelkedő... (Fotó: Kovács Norbert):

Persze más szemét is akadt, ez is eltűnt a tóból egy füst alatt:

A gumik mennyiségéről (amúgy 52 db.) fogalmat alkothatunk, ha ott vannak mellettük az akció szereplői is:

Amíg mi dolgoztunk, a már említett fuvaros összetörte a járművét, jött hát egy kétségbeesett telefonálgatás új megoldás tárgyában. Az "ismerős ismerősének az ismerőse ismer valakit" elv sajnos most nem vált be egy sor okból (felrakodási gondok, terület megközelíthetetlensége nagy géppel, ekkora gumikat csak a fehérvári telep fogad, nem minden fuvaros szállíthat hulladékot, stb.); maradjunk annyiban, hogy a gumik kisétáltak az időközben (szerencsére!!) vízzel megtelt tóból, a szállítás szervezgetése pedig majd folytatódik.

2022 dióhéjban

Természetvédelem

Február 12-én lelkes csapattal (9 fő) cserjeirtást végeztünk a Rácvölgy egy gyönyörű lösztisztásán, jelentősen megnövelve az őshonos fásszárúak szorításában levő terület méretét. Az őszi esők hatására a kivágott kökények, vadrózsák, galagonyák erős sarjadásnak indultak, ezt még a tél folyamán szeretnénk lekaszálni.

Flesch Márton idén egyedül lekaszálta a felsőszentiváni Sóstó nádasodó déli partvonalát.

A Velencei-hegység nyugati felén beszélgettem egy-két krosszmotorossal (mármint aki hajlandó volt megállni), ezek alapján került ki egy teljesen új Natura 2000 tábla, illetve ezek alá egy külön erre a célra gyártott, technikai sportokat tiltó kiegészítő tábla (majd miután ezt ellopták, gyártattam pótlást). 

Volt táblaigazgatás, idegenhonos növények gyérítése, macskahere körbekarózása, nagyjából a szokásos módon és intenzitással. Pátkán a sötét hangyaboglárka új lelőhelye került elő egy kaszálóréten:

Az új fehérvári védett területek kezelési tervének megírására megkaptuk a megbízást, így nagy esély van az öt terület 2023-as védetté nyilvánítására.

Mocsári hangulat Székesfehérvár belsejében, egy reménybeli védett területen (Gödör utcai szikes rét)

Az Alsóvárosi-rét erdősítése ("Város Tüdeje") megkezdődött. Nagyszerű érzés, hogy a löszgyepek ebből kimaradnak, a telepítés pedig pásztásan történik. Mindkettő alapítványunk javaslata volt!

Madárvédelem

Több helyen történtek madárodú- és költőládakihelyezések. Talán a legörömtelibb esemény Fövenypusztához kötődik, ugyanis a januárban kitett ládában nyáron már gyöngybagolyfiókákat gyűrűztünk!

Staudinger István gyöngybagoly fiókákat gyűrűz, körben a természetvédő utánpótlás álmélkodva figyel

Vércseakciónk is elkezdődött tél elején, ehhez vásároltunk 30 költőládát Mányból, de még év elején, ettől függetlenül is helyeztem ki ládákat, általában sikerrel. Volt egy ugyancsak sikeres vércseköltöztetés.  

A pátkai szalakótapár is újra költött, ezúttal is VÖLGY-HÍD-odúban, csak éppen idén egy másikban, mint tavaly. Hat fióka kirepüléséről tudok.

Szalakóták a pátkai odúban; jól látszik, hogy ennél a fajnál a fiókák nem egyszerre kelnek ki. (A borzalmas képminőség magyarázata az, hogy a ládát létra nélkül, hirtelen ötlettől vezérelve ellenőriztem, egy kézzel a fatörzsbe kapaszkodva, másik kézzel pedig a tömegben ügyködő fotóriporter módszerét követve belefotóztam az odúba)

A Madárbarát Fehérvár program idén Fehérvár belső részein (Palotaváros, Zichyliget) zajlott a szakmai irányításunk mellett. 

Oktatás, szemléletformálás, egyebek

Idén sem maradt el az augusztusi lepketúra Székesfehérváron.

2022 érdekes húzása volt egy fajgazdag városi oázis létrehozása; Fehérváron megpróbálok a jövőben is nyitott szemmel járni, hátha lehetne ilyeneket másutt is alkotni.

Októberben megjelent a kisKÓCSAG évkönyv második kötete.

Október végén a Vértesben megtartottuk első megyei találkozónkat. Ennek folyományaként elkezdtünk különféle helyi védetté nyilvánításokon dolgozni; 2022 során Lovasberényben történt előrelépés (egyeztetés a polgármesterrel), a többi településen 2023-ban indulnak majd be a dolgok.

Szeretnénk a 2022-es hatalmas aszályra hivatkozva szorgalmazni a víz hatékonyabb megtartását a Sárvíz-völgyben, ez is tervezgetés alatt levő ügy.

És végül egy örömteli évvégi hír: kurátorunk, Fóris Anna nyerte a 2022-es Év agrárembere díjat az ökológiai gazdálkodás kategóriában. Anna és férje, ödön nagyon sokat tesz az ember- és természetközeli, kisléptékű, önellátó gazdálkodás népszerűsítéséért. Az elismeréshez gratulálunk!