"Ezt én is meg tudom csinálni"

A honlapon közzétett bejegyzéseknek nem titkolt célja az inspiráció: évekkel ezelőtt én magam is egy másik természetvédő blogon közzétett képek hatására álmodtam meg a mi gyöngybagolyvédelmi programunkat. Nagyszerű volna, ha mások meg a VÖLGY-HÍD hatására fognának bele valamilyen természetvédelmi akcióba az ország valamely távoli pontján. A hazai természetvédelem fő szólama sajnos évek óta a siránkozás a forráshiány miatt, hogy nincsenek pályázatok, vagy ha vannak, akkor szűkösek, hogy így meg úgy, hogy ez meg az. Pedig ha kicsiben gondolkodunk, minden egyszerű: ha venni kell valamit, akkor megvesszük saját zsebből, ha csinálni kell valamit, akkor megcsináljuk magunk. Ennyi az egész.

Egy éve már szó volt róla, hogy két fő egy nap alatt mit tud végrehajtani a felsőszentiváni Sóstón. Eltelt egy esztendő, a tó vize először annyira alacsony lett, hogy augusztus 21-én láttuk rajta Fejér megye 2018-as első sárjáróját, aztán ki is száradt. Flesch Mártonnal augusztus 30-án összeraktunk egy hadseregnek is elegendő szerszámot, elbúcsúztunk a családtól és megfelelő mennyiségű élelem birtokában dolgoztunk egy napot.

Mindenekelőtt megkértük a terület tulajdonosának, az Agro Aba kft-nek a beleegyezését. A tavalyi lekaszált aranyvesszőfoltok megritkultak ugyan, de a vaddisznó fel is túrta őket, azaz a helyzet picit romlott. Ezüstfához idén nem nyúltunk, mert az Agro Aba maga is hadat üzent ennek a kellemetlenül terjedő fásszárúnak, így feltehetően hatékonyabb módszereket tud alkalmazni. 

Maradt hát a nád és néhány zsiókafolt. Ott viszont a Marci által működtetett motoroskaszával sokkal hatékonyabbak voltunk, mint tavaly. A 2017-ben lekaszált lejtőn a nád sokkal gyérebben nőtt vissza, így bátran nekiláttunk a tó keleti és déli partvonalát letisztítani. Egy ponyván el is tüntettük a tómederből, azaz most úgy néz ki a tó, mintha egy részén legelne valamilyen jószág.

A fenti négy fotón a tó keleti partvonala újul meg. A nem túl sűrű nádállomány között sziki őszirózsa, vörös fogfű és más, szikes réteken jellemző fajok nőnek. Ha magas lesz a tó szintje (márpedig a kép elkészülte után két nappal elkezdődött egy három napos eső) és a víz ellepi a lekaszált területet, ott van remény a nád befulladására, akkor pedig mindenképpen eredményesek voltunk. Jövőre kiderül.

Ez pedig a tó délkeleti partvonalának lekaszálása, a tavalyinál kétszer - két és félszer nagyobb területen. Itt is van remény rá, hogy a nád a vízzel elöntött alsó részen visszaszorul. Különösen hangzik, hogy a vízinövényt a víz károsíthatja, de így van. Ha nem télen vágják le, hanem vegetációs időszakban, akkor gondjai lehetnek a víz alóli sarjadással, ez a "befulladás". De ha nem is ritkul meg, a kaszálás biztosan eltüntette a 2018-as növényeket, vagyis 2019-ben könnyebb munka lesz kaszálni.

Zárásként még volt egy teendőnk. A fenti képeken is látszik a bal oldalon az a magas "plató", a Sóstó egyik jellegzetes pontja. Itt élnek olyan védett növényfajok, mint a tarka sáfrány, az apró nőszirom, sőt pár éve még pár tő homoki nőszirom is. A kezeletlenség nagy gond, idén azonban a vaddisznógyérítést végző vadőr lekaszálta a területet. Ez lehetőséget adott nekünk, hogy vasvillával "felgereblyézzük" a sok-sok éves fűavart, remélhetőleg megnyitva az utat a tavaszi virágok előtt.

Innen utunk a szomszédba, a soponyai Sóstóhoz vezetett. A csodálatos júliusi madárélet fotóit a kezelési terv illusztrációjaként már bemutattam ITT, közben ez a tó is kiszáradt. A tófenékre néhány éve egy furcsa növényi eredetű bevonat volt jellemző, ebben a bejegyzésben látszik is ez a barnás anyag a harmadik, sarlós partfutókat ábrázoló képen. Lendvai Gábor, a szikes tavak kiváló ismerője tavaly tavaszi bejárásunkon még azon is morfondírozott, hogy a soponyai Sóstónak talán jót tenne, ha száraz állapotában egy traktor megtárcsázná, mert így a szerves felső réteg (vagy kéreg) felszakadozna és a sóban gazdag talaj kerülne felülre, utat nyitva ezzel a sziksókiválás felé. Ehhez képest idén nyáron fehérlett a tófenék a sziksótól, jól példázva azt a talányos helyzetet, amiről már volt szó: a Sárvíz-völgyi szikes tavak vízkémiai helyzete néha csak úgy magától javulni kezd. (A Fényes-tó példáját mutattam be ITT.) A sziksó sós ízű, azaz a NaCl domináns a sóösszetételben. Körbejártuk a tófeneket, megtaláltuk mindkét bajuszpázsitot (Crypsis sp.), a magyar sóballára (Suaeda pannonica) nem sikerült rábukkannunk.

A tófenék amúgy lágy, ruganyos volt, de mégis elég szilárd, hogy ketten felhányjunk rajta egy kis szigetet a gulipánok számára. Hossza kb. 3 méter, szélessége 1 méter, a szintezésénél arra próbáltunk ügyelni, hogy a magas víz öntse el, de egy átlagos vízállásnál látszódjon ki a teteje. 

Jól látszik a sziksós felszín és a sötét talaj közti kontraszt. Balra hátul a tóhoz vezető dűlő fasora. Épp mögöttem van a tónak az a csücske, ahol a 60-as években még volt kopár partvonal.

A kép alapján egy nevetséges kis kupacnak tűnik munkánk eredménye. De a már említett szeptember eleji monszuneső (Soponyán kb. 100 mm...) után nagy örömet okozott az alábbi látvány:

A soponyai akció fő tanulságai:

• A szigetépítést idén csak kézi erővel lehetett megoldani, a gép az első métereken belesüllyedt volna a talajba
• Nem akkora sportteljesítmény szigetet építeni, mint azt az ember gondolná (a kaszálás és anyaglehordás a másik Sóstón nehezebb volt...)
• Szükség esetén a sziget alapterülete és magassága növelhető, ezt 2019 tavaszán látni fogjuk
• A legfontosabb: erre az akcióra néhány napunk volt csupán... A felszíntől 30 centire sáros, tapadós agyag volt, vagyis pár nappal korábban még nem tudtunk volna dolgozni. Két nappal később meg már szakadt az eső.

A szép napot néhány figyelemre és esetleg helyi védelemre érdemes abai gyep megtekintésével zártuk.

Utószó:

Szeptember 22-én kaptam Flesch Mártontól az alábbi fotókat. Nem akarta megvárni az ezüstfagyérítéssel 2019-et. Egy kézifűrésszel tüntette el az öttörzsű, combvastagságú fát, mindez négy órát vett igénybe.