2014. november 10., hétfő

Mezőföldi szikes tavak II. - Tavak Felsőszentivánon

A mezőföldi szikes tavakról szóló ELSŐ ÍRÁSBAN szó esett a nemrég megjelent angol nyelvű szikes tavas szakkönyvről. A 156 kárpát-medencei szikes tavat átvizsgálva a kutatók csupán 77 tavat találtak természetes állapotúnak. A meglehetősen bonyolult pontrendszer (vízkémiai-, ökológiai-, védettségi viszonyok, méret, zavartság, stb.) alapján a 77 szikes tó közé öt mezőföldi tó került be.
Felsőszentiván nem azonos a Bács-Kiskun megyei faluval: ez Aba várostól északra egy egykori uradalmi központ, ma nyugodt, csendes településrész. Az utolsó házaktól nyugatra-északnyugatra két kicsinyke, mégis természetes állapotban megmaradt szikes tavat találunk.
          Sóstó
A 77 tó között a 42. helyre sorolták ezt a mindössze két hektáros állóvizet, amelyet három oldalról is szántók szegélyeznek. Hamisítatlan szikestó-volta nagyon szépen látszik a műholdfelvételen: a víz színe opálos (a magyar szaknyelv ezt nevezi fehérvizű szikes tónak), a parti sáv hófehér (vakszik), majd kívül egy pirosas sáv következik, a sótűrő növényfajok zónája.
A szántók sajnos nagyon megközelítik; ez a madarakra gyakorolt zavaró hatáson túl főleg a vízszennyezés miatt probléma. Az alábbi képen elkeserítő a learatott napraforgótábla sivársága és az ősi szikes tó közti ellentét.
Közelebb "merészkedve" nagyon jól megfigyelhetjük ezt a bizonyos opálos vizet. A lebegő ásványi anyagok hatására alig néhány centiméterre lehet lelátni.
A Sóstó Lendvai Gábor közlése szerint potenciális gulipánfészkelőhely. Idén ősszel elsősorban az úszórécék körében volt közkedvelt. Az esők révén egyre nagyobb kiterjedésű vízfelületen akár több száz példány, elsősorban csörgő réce zsúfolódott össze.
Természetvédelmi problémák a szántók aggasztó közelségén túl is vannak. A természetes vízjárásba két csatorna is "beleszól", ezeket minél hamarabb be kellene temetni. A képeken is látszanak a hazánkban nem kívánatos ezüstfák, de van a partközelben aranyvessző és selyemkóró is. Ezek kivágása, lekaszálása csupán tüneti kezelés, távlatokban erős, fenntartó jellegű legeltetésre van szükség, előbb szarvasmarhával (lehetőség szerint magyar szürke vagy bivaly), majd a mocsári növényzet eltűnése után juhokkal. Itt csaknem kizárólag a nedves talajt jól tűrő, lábvégbetegségektől nem szenvedő racka jöhet szóba. És nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a tó körüli szántógyűrűn egy sávot vissza kellene gyepesíteni.
Természetvédelmi dilemma, hogy a szikes tavak ilyen jellegű rehabilitációja bizonyos fajoknak nem kedvező. Még a picike Sóstó parányi nádszegélyében is találkozhatunk ezzel a jelenséggel: barkóscinegéket észleltem novemberi megfigyelőutam során. Jövő tavasszal derül ki, hogy a szegélyben milyen egyéb nádi énekesek tanyáznak.

          Fényes-tó
Ha a mezőgazdasági táblákon lehet gyalogolni, akkor csupán néhány perces séta a Sóstótól a Fényes-tó. A szikes tavas szakkönyv a 65. helyre sorolta ezt a fekete vizű, azaz az eutrofizáció jeleit mutató 3 hektáros tavacskát.
A műholdképen szándékosan egy nagyobb területet vágtam ki, mert a Fényes-tó környéke több érdekességgel is szolgál. A tótól északra megmaradt gyepfoltot tarka- és fátyolos nőszirom, pusztai árvalányhaj színesíti (Lendvai Gábor közlése). A szikes tavas kézikönyv fontos feladatként említi, hogy a képen is látható betonút alatt készüljön két áteresz. A tó természetes vízgyűjtőjeként szolgáló északabbi gyepfolt így ismét összekapcsolódna a tóval. Véleményem szerint a tó körüli visszagyepesítés során az északkeletre levő nagyobb vízállást is össze kellene kapcsolni a tóval.  
A kép jobb alsó sarkában látható kis sötét kör  egy belvízfolt a szántón, amelynek partjáról idén ősszel nem lehetett betakarítani a napraforgót. Csakhogy ez a szobányi mélyedés a 2. katonai felvételezési térképen (1860 környéke) is szerepel (pirossal bekarikáztam)! Gyanúm szerint ez is egy parányi, lefolyástalan tavacska lehetett hajdanán.
A Fényes-tó vize viszonylag átlátszó, a tófenék sötétebb színe az oldott huminsavaknak köszönhető. Ez az eutrofizációra utaló jelenség összefüggésben lehet a nádasodással, a tóparti erdősítésekkel (évente termelődő avar). A keskeny parti sáv azért őrzi a szikes jelleget, ha nem is olyan szépen, mint a Sóstó esetében.
Érdekes ugyanakkor, hogy egy szélviharos napon a tó vize annyira felkavarodott, hogy hamisítatlan fehér vizű tó benyomását keltette:
A kép hátterében levő tölgyek a tó északnyugati részén állnak. Ez az egyetlen erdőként nyilvántartott fásítás a tó körül, vagyis a keleti partot borító "erdő" jogilag nem létezik. Ha a Sóstóval kapcsolatban említettem természetvédelmi dilemmát, akkor bizony itt is meg kell említenem egyet. Az öreg tölgyfákat kiemelten védendő értéknek tartom, akár a majdan itt legelő jószág (szarvasmarha, juh) hűsölőhelyeként, odútelep helyszíneként is el tudnám képzelni. Erre rímel rá, hogy a november eleji megfigyelőnapon vándorsólyom üldögélt az egyik tölgyfán:
A Fényes-tó rehabilitációja során a fő feladat a a mocsári növényzet és a keleti parti erdőfolt eltávolítása majd erős legeltetése. Fentebb volt már szó a vízgyűjtő terület egybenyitásáról, és a gyepesítésről.

          Összefoglalás
Az öt mezőföldi természetes szikes tó két legkisebb tagjának helyzete nem reménytelen. Mindketten a Sárvíz-völgye tájvédelmi körzet részét képezik, vagyis országosan védettek. Egyikük esetében sem kell hosszú csatornahálózatot, gátrendszert vagy szemétlerakót megszüntetni (mint az sajnos sok szikes tónál sürgető feladat...), az invazív növényfajok elleni fellépés sem tűnik túlzottan drága vagy bonyolult megoldásnak. Talajmunkát csak a Sóstó rövid csatornáinak betemetése és a Fényes-tó északi vízgyűjtőjének tóval való átereszes összekapcsolása igényel. A visszagyepesítés komoly költségtényező lehet még az ilyen pici tavak körül is, különösen a Fényes-tónál, ahol több megmaradt zárvány egybenyitása érdekes természetvédelmi kísérlet lenne.
A legeltetéses állattartás számára szerencsére kedvező méretű és jó állapotú gyepek vannak a tavak mellett vagy azok közelében. Ez kiemelten fontos, hiszen több olyan természetes szikes tavunk van (pl. csongrádi Kis-sóstó, tiszavasvári Göbölyös, konyári Kerek-szik-tó), amelyeket minden oldalról szántó szegélyez. Érdekes és szép feladat úgy megszervezni a legeltetést, hogy az a tavak parti zónájában kifejezetten intenzív (gyakorlatilag túllegeltetés-szintű) legyen, de a környező gyepeken ne károsítsa a védett növényfajokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése