2019. július 4., csütörtök

Gulipánok

A madárvilág kellően színes ahhoz, hogy ne csak egy kedvencünk legyen. A hazánkban már előfordult 415, illetve az egy év során potenciálisan megfigyelhető 250-300 faj közül jó néhány áll közel a szívemhez, sőt emlékszem múltbeli nagy kedvencekre is életem korábbi szakaszaiból.
A fél évtizedes múltra visszatekintő "VÖLGY-HÍD" lehetőséget és alkalat adott rá, hogy a korábbi favoritok mellé olyan madarak csatlakozzanak, melyekért a puszta gyönyörködésen túl tenni is szeretnénk. A honlapon már volt szó a gyöngybagolyról, vörös vércséről, illetve a két gyakori fecskéről. Most is egy védencünk kerül reflektorfénybe, a partimadarak "zebrája", a gulipán (Recurviostra avosetta).

A lilealakúak rendjének legelején találjuk néhány nagyon érdekes életmódú rokona (csigaforgató, gólyatöcs, ugartyúk, székicsérek) között. A világon több faja él, Európában nemzetsége egyetlen képviselője. Elterjedési területe a tengerpartokra, a sekély, félsós (brakk) lagunákra, sólepárlókra összpontosul. (Életem során mindössze kétszer láttam tengert, de az olasz Jesolóban az Adria fölött éppúgy láttam gulipáncsapatot, mint Bulgáriában, a Burgasz melletti Atanaszovszkó-lólepárlóknál.) Éppen ezért érdekes, hogy szigetpopulációit megtaláljuk a kontinens belsejében levő szikes tavaknál is. Így van ez a Kárpát-medencében is.
A hazai szikes tavaknak gyakorlatilag a gulipán az elsőszámú karakterfaja, ugyanis a többiek határozása (sótűrő pozsgás növények, alacsonyrendű rákok) inkább a szakemberek terepe. A fekete-fehér tollú, felfelé görbülő csőrű, eltéveszthetetlen kaszáló mozgással táplálkozó gulipánt ugyanakkor azonnal felismeri bárki. Nem mellesleg jelenléte utal arra, hogy a vízben megtaláljuk a vízibolhákat, sórákokat, lebegőkandicsokat. (Hasonló példa: nem kell lyukakra vadászni egy lucernaföldön, elég azt megnézni, hogy van -e a táblán egerészölyv vagy vörös vércse. Ha van, akkor mezei pocok is akad.)
Hogy az opálos, zavaros vizű szikes tavak milyen csábítóak számára, arra több példánk van. A Sárvíz-völgy kis szikes tavai csupán 2 és 3 hektárosak, ám nincs olyan év, hogy ne látnánk rajtuk gulipánokat. Mivel a kis tavak jó ideje nem alkalmas fészkelőhelyek a vaddisznók vagy a Fényes-tónál a kopár part hiánya miatt, a madarak mégis itt vannak. Ez csak úgy lehetséges, hogy az átvonuló egyedeket (mondjuk a Fertő-tó felé menet) "lehúzza" a szikes víz látványa.
Egy hosszú életű madár, akár 20-25 évig is él. Így igenis elképzelhető, hogy egy-egy kis tó úgy tart el egy "populációt", hogy ott sikeres költés nincsen, csak táplálék. A természetes fogyást pedig az átvonuló gulipánok a fent említett módon kompenzálják. Ezt az elméletet támasztja alá az is, hogy a Hortobágyon a szovjet légilőtér rehabilitációja során a bombagödrök beteetéséhez szükséges földnyerőhelyek viszonylag nagy, sekély, mesterséges szikes tavakká váltak, amiken szinte azonnal megjelentek a gulipánok. Holott a Hortobágy nem az a szik (azaz nem szoloncsák, hanem szolonyec), ahol a klasszikus szikes tavakat találjuk.
Ki hinné, hogy ez mesterséges vizes élőhely? Szikes tó jellegű földnyerőhely a Hortobágyon, Kunmadaras határában.

De visszatérve a Mezőföldre. 2015-ben Aba határában a Nádor-csatorna magas szintje, illetve egy lecsapoló műtárgy betömődése káprázatos madárparadicsomot teremtett, ahol gulipánok is jócskán költöttek. 2017-ben a Sárkány-tó mesterséges szigete volt annyira tökéletes állapotban, hogy legalább 40 pár gulipán fészkelhetett rajta tökéletes biztonságban.

Azóta jóval gyengébb esztendők járnak, de azért van teendő ilyenkor is. A felsőszentiváni Sóstón két egymást követő nyáron tevékenykedtünk annak érdekében, hogy a tavacska keleti és délkeleti partvonala legalább elvben (a predációt figyelmen kívül hagyva) gulipánbarátabb legyen (lásd ITT és ITT). 2019 elején egy futótűz leperzselte a tó teljes partját, nagyban megkönnyítve idén nyári munkánkat. A Fényes-tó már összetettebb kérdés, hiszen üzemtervezett erdő van a partján, azaz egy tűz ott óriási kárt okozna. A tavat teljesen körbevevő nádszegély jelenleg a gulipán újbóli megtelepedésének legfőbb akadálya. Táplálkozóhelyként ugyanakkor kiváló a tó.
Táplálkozó (és gyanakvó) gulipánok a felsőszentiváni Fényes-tavon 2018 júliusában.

És el is érkeztünk a harmadik kis tóhoz, Soponya mellé. A költősziget építéséről már megemlékeztem. A csapadék elég hektikusan érkezett hazánkban 2018 ősze és 2019 májusa között. Május 26-án egy nagy bejáráson ellátogattam mind a négy fent említett Sárvíz-völgyi szikes tóhoz, és mind a négynél volt gulipán. Csakhogy költési viselkedést sehol másutt nem észleltem, csak a kispusztai Sóstón, mint azt az alábbi fényképmontázs bizonyítja.
A piros körben egy tojás van, melyre a gulipán rá is ült (jobb felső sarok). A sziget bal oldalán a két madár éppen fészekcsészét próbál kialakítani.

Az időnkénti heves esőzések miatt ez a költés nem lehetett sikeres. De az, hogy a négy szikes tavaon sehol másutt nem láthattam kotló gulipánt, bebizonyította ötletünk helyességét. A szigetnek nem igazán kell ennél magasabbnak lennie, de ha a Sóstó ismét kiszárad, valószínűleg az alapterületét megnöveljük. Pillanatnyilag ugyanis a gulipánoknak itt semmi másra nincsen szükségük, csak egy talpalatnyi, ragadozóktól védett szárazulatra...
2018 nyarán szavazhattunk az idei év madaráról. Sajnos az én egy szavazatom nem volt elég, hogy végre a gulipán is kapjon egy kis reflektorfényt. A budapesti vizes világbajnokság kabalafigurájának pályázatán is megpróbáltam egy "hungarikumot" becsempészni, de mint sejthető, az sem nyert... Talán ha egyszer Sárszentágotán megkezdődik a szikes tórendszer rehabilitációja, a falu címerében is szereplő gulipán kaphatna egy útmenti táblát. Akárcsak a soponyai Sóstóhoz vezető dűlő eleje, ahol az átutazó természetbarátokat ez a csinos madár csalhatná oda az olykor igazán látványos szikes tóhoz. Ez egyelőre a jövő zenéje, de elképzelések vannak. 

2019. július 3., szerda

A vércsék és a természet rendje

Szaporodni és sokasodni: ez az ősi parancs. A madárvédelemnek semmi más célja nincs, mit valamilyen módon segíteni a madarakat abban, hogy minél könnyebben, minél biztonságosabban minél több fiókát nevelhessenek fel. A tavaszi vércsés akciónk lényege is ez volt: minél hamarabb találják meg a vércsék a nekik kihelyezett ládákat és mutassák meg a vércsebarát jelentkezőknek, hogy mi a vércsevirtus.
Az akció jellegéből adódóan nem számíthattunk földcsuszamlásszerű információtömegre, hiszen majdnem mindenkit csak a vércsékkel kapcsolatban ismertünk meg, és mint arról már megemlékeztem, én magam sem vagyok az az utazóügynök-alkat, aki egyik nap Vajtán szöszmötöl, másik nap Mányban, harmadik nap Csóron, negyedik nap Kulcson. Ezért is volt olyan jó érzés kapni a híreket innen-onnan. A kitett ládák arányában ez még mindig nagyon kevés, de tartós, több éven át alkalmas eszközök lévén a többi már igazán a vércsékre van bízva.
Kisláng: A kicsinyke határhalomra kihelyezett vércseláda gazdára lelt, a madarak költöttek benne.
Lovasberény: Számomra is nagy meglepetés volt, hogy a zártkerti lakóháztól alig 40 méterre elhelyezett láda egészen hamar gazdára talált, a tulajdonos Mari még fényképeket is küldött először a foglalókról... 

utána a kirepült három fiókáról:

Pátka: Ezeket a ládákat volt a legegyszerűbb szemmel tartani. Kicsit talán sűrűn tettük ki, végül egy foglalás történt, amit sikerült kellően dokumentálni. Az emlékezetes oszlopos ládák egyike pár hónappal később:
A ládában még kucorog két lustaság. Tudnak már repülni, de minek?

Székesfehérvár: Ennek a ládának a sorsáról teljesen megbízható forrásból értesültem. Amikor a vásárolt darabok mellé barkácsolgattam, valahogy sikerült egy elég szerencsétlen kis példányt alkotni. Nem akarván kitolni senkivel, a saját lucernatáblánk mellé helyeztem ki, és pár hét elteltével már beköltöztek a vércsék. E sorok írásakor már a teljes család a lucerna pocoktalanításán szorgoskodik.
A tanulságok:
1. Nagyon sok ember fantáziáját megmozgatta a vércsetelepítés, az ország bármely pontján érdemes ilyen akciókkal próbálkozni.
2. A vörös vércse valóban a nagyobb testű madarak közül az egyik legkönnyebben telepíthető. Ha megfelelő helyre kerülnek a ládák, biztosra vehető a sikerélmény. Mint ennél a hortobágyi ládánál is...

A pásztorgém Fejér megyében

A pásztorgém (Bubulcus ibis) expanziója és költése Fejér megyében (2014-2018)

Kovács Norbert 

A pásztorgém mint indo-afrikai faunaelem, egyre gyakoribb előfordulású és egyre nagyobb egyedszámban jelen lévő madárfaj országszerte. Erőteljes expanziója már jó ideje tart a Kárpát-medencében, 2011-ben regisztrálták első költését a Hortobágyon.

A megyében 2015- ben még csak feltételeztük költését, de a következő évben bizonyossá is vált, hogy Soponya község közigazgatási területéhez tartozó, 6-os számú extenzíven üzemeltetett halastavon lévő szigeten, több más gémfaj (bakcsó, üstökösgém, kis kócsag, szürke gém, kanalasgém, illetve kis kárókatona) társaságában költött is - (N 47.01884268072119; E 18.48179101482299).


Megfigyeléseim szerint 3 pár biztos költését lehetett dokumentálni, a megfigyelt 6 adult, illetve 9 juvenilis madár jelenléte által, fészkenként 3 kirepült fiókával számolva. Legfontosabb táplálkozóterületüknek a Sárkeresztúr, illetve Aba község közigazgatási területéhez tartozó, a Kajtor-csatorna északi és déli partjai mentén elterülő rétek, legelők, kaszálók bizonyultak, melyek 2,5-4,5 kilométernyi távolságban helyezkednek el a költőhelyektől dél-keleti irányban.
A fő táplálkozóterület nagysága nagyjából 200 hektárnak adódott. Alkalmi táplálkozóterületeknek tekinthetők a Soponyai-víztározó keleti és nyugati oldalán elterülő rétek (2,5-3,5 km). A fiókák kirepülése után, jellemzően a Kajtor-csatorna mentén ÉÉK-i irányban kóborolva sok egyed a Seregélyeshez tartozó elzamajori területen (15 km), illetve Dinnyés határában (18 km) is rendszeresen feltűnt és a vonulás kezdetéig ott is tartózkodott. Egyetlen, Zámoly határában történt tavaszi megfigyelés is előfordult egy adult példány esetében 2016. májusában.

A 2014 végétől 2018 közepéig tartó vizsgálati időszakban 43 pásztorgém előfordulás során 144 egyedet észleltem, melyek adatainak elemzését az alábbi diagrammokon mutatom be. A megyében az első egyedet (adult példány) 2014. november 25.-én észleltem Dinnyés határában a Lólegelő nevezetű területen, az ezeddigi utolsó kettőt (adultok) pedig 2018. július 16.-án a Sárkeresztúrhoz tartozó Csikó-rét nevű fokozottan védett területen. A magányos példányok száma és aránya a megfigyelésekből: 15, azaz 10,42%. A legtöbb egyszerre látott madár 15 egyed (6 adult, 9 juvenilis) – 2016.08.11., illetve 2016.09.18., Sárkeresztúr. A 2017. évtől visszaesés volt tapasztalható az észlelt egyedek számában. Ebben az évben 2 költés biztosan volt, csak úgy, mint 2018-ban. Egyedszám megoszlás: 2014: 2 (1,38%) ; 2015: 14 (9,72%) ; 2016: 85 (59,03%) ; 2017: 21 (14,58%) ; 2018: 22 (15,28%).