Mi elő nem kerül...

Az aktív természetvédelem egyik fontos eleme a felmérés. Ez talán a legkellemesebb, ez az, amiből a laikus annyit lát, hogy lopjuk a napot, mászkálunk nagy vígan a zöldben, mint akinek semmi dolga a világon. Tekintsünk el attól, hogy a legtöbb áramütött tetem, illegális szemétkupac és más rémség ilyenkor kerül elő, inkább nézzük, mifélékbe sikerült belebotlani jártunkban-keltünkben. A kormos csáté zsombékoló lápréti egyszikű, a kisebb sásokra emlékeztet, de fekete virágzata egész vegetációs időszakban feltűnő. Védett növény. Egyik termőhelye az egykori Bicske-Székesfehérvár vasútvonal pátkai szakaszán a töltés melletti, feltehetően anyagnyerő helyként szolgáló gödörben kialakult kékperjés láprét. Eddig ennek a helynek ez a növény a legizgalmasabb lakója; tavaly rábukkantam néhány tő mocsári kosborra is, illetve van itt őszi vérfű is, de a hozzá kötődő lepkék jelenléte eddig nem nyert bizonyítást.

Nagyon szép csátéállomány díszít egy székesfehérvári belterületi rétet is (Feketehegy városrész). A helyszín fontosságára Staudinger István hívta fel a figyelmemet az első FETA megbeszélésén, azóta időről időre ellátogatok ide, gyűjtöm az anyagot egy jövőbeli védetté nyilvánításhoz. A részben legeltetett (hangsúlyozom, belterületen vagyunk!) réten bőven van őszi vérfű és a hangyaboglárkák is, ám az igazi gyöngyszem egy a csátéhoz hasonlóan egyszikű faj, a lápi nyúlfarkfű. Idén rátaláltam a Zámolyi-víztározó mellett, felismertem a korábban nem látott növényt, így ezen a megbolydult tavaszon pontosan tudtam, hogy a faj virágzik, csak keresni kell. Sikerült. Nem egyszerű ügy pedig... A képen középen az a világos folt a virágzat.

Szintén egy FETA alkalmából a székesfehérvári belvízvédelmi szakember hívta fel a figyelmünket egy maroshegyi kis záportározóra, amelyről korábban nem is tudtam. A pokoli ütemben beépülő városrészben felbecsülhetetlen értékű ez a másfél hektáros, önkormányzati tulajdonú gyep, melyen 2023-ban egy elvirágzott kosbor kóróját már megtaláltam, de a sok "orchideajelző" növény alapján sejteni lehetett, hogy még nem merült ki a készlet. Arra azonban, hogy 20 tő fokozottan védett pókbangó kerül elő, bevallom, nem számítottam. (Agárkosborra igen, de az nem volt...) A háttérben egy épülő ház fehérlik, ezt a kis rétet azonban igyekszünk megóvni, már a találás délutánján elkezdtük a helyi képviselőnővel újratervezni az ide szánt játszóteret a növények érdekében...

Az agárkosbor hazánk egyik leggyakoribb orchideája, amely a Hortobágyon tízezerszámra nő, a mi működési területünkön is sok helyen megtalálható (kezdve saját udvarunkkal, ahol évek óta 3 tő nyílik...). Idén tavasszal ismét előkerült a Császár-víz mentén (Csala közelében és a Zámolyi-víztározónál), illetve a Borszéki utcai lápréten (lásd a lenti képen). A keresés nem volt eredményes az Aradi utcai lápréten és a Gödör utcai réten (pedig a kísérő fajok megvannak).

Keresgélés, bogarászás folytatódik...

Gólyafészket raktunk

2024 elején egy madárbarát gazdálkodói kérés futott be hozzánk. A Tác határában gazdálkodó Zsolt régi ismerős, alapvetően vércseládát szeretett volna újonnan telepített legelői környékére, de gólyát is szeretne. Évekkel ezelőtt lelkes segítő voltam egy gólyafészekrakásnál (ITT olvasható), tehát azt tudtam, mit kell a gólyakosárral kezdeni. 2024. március 1-én tehát igazi tavaszindító programban volt részünk Fövenypusztán. A fényképeket dr. Flesch Márton készítette, a csapat negyedik tagja az éppen betegszabadságát töltő Ágoston fiam volt.

A kosarat Zsolt maga készítette. Szőlővenyigéből kötöztünk fonatot amit körkörösen a kosár széléhez drótoztunk. Így nyertünk egy magasságot, utána a maradék szőlővesszőt át meg átfontuk a kosár "küllőin".

A munka kezdete egy kellemes, szélvédett színben zajlott, ám a fészek a legelő túlsó felére kerül; Zsolt traktorral vitte az oszlopot, majd a kosarat a színhelyre.

A szőlővenyigére száraz fűből és néhány gyeptéglából készítettünk bélést; a cél az hogy a gólya felülről egy kész fészket lásson. Kapitány, a ló persze félreértette a fészekrakást és majdnem leette a munkánkat...

Itt már megtörtént a kosár rögzítése a faoszlopra. A bilincs egyik felét Zsolt ráhegesztette a kosár aljára, a másik mozgó darab volt; ezeket sszecsavarozta, majd külön-külön hozzácsavarozta az oszlophoz is.

Az egész munka legnehezebb részéről nincs kép, mert minden kézre szükség volt. A betongyámot Zsolt másfél méterre beásta a földbe. A faoszlop alját hozzáerősítettük, majd a traktorral sikerült megemelni függőlegesbe. Voltak izgalmas pillanatok közben, mikor az oszlop mindenfelé szeretett volna eldőlni, de végül győzött a túlerő...

Jöhetnek a gólyák!

És ha már gólya van, legyen vércse is... Pihenésképpen gyorsan kiraktunk két ládát a legelő két végére.

Kavicsok és történetek - új könyv!

Ismeretterjesztő könyvet bárki tud írni, aki egy kicsit is birtokában van annak a bizonyos ismeretnek. De JÓ ismeretterjesztő könyvet írni már annál összetettebb feladat... Szakzsargonok, érthetetlen kifejezések nélkül, igényesen, mégis szakmaisággal megközelíteni valamit, ez egy nagyon komoly szellemi teljesítmény, ami keveseknek sikerül. Amikor Szili István, régi kedves ismerősünk és segítőtársunk átküldte a kötet kéziratát, nem is a kavicsok szépsége, szín- és formagazdagsága nyűgözött le először, hanem az, hogy mindez egy hozzám hasonló laikus számára is mennyire érdekes, érthető. Ráadásul Fejér megyéből is nagyon sok kavics került a kollekcióba, mi magunk is találtunk olyan ősmaradványokat tartalmazó példányt, ami megszólalásig hasonlít a kötetben bemutatott, ugyanott gyűjtött darabhoz.

Alapítványunk életében első alkalommal vállaltuk egy külső kézirat kiadását, pár napja vehettük kézbe az elkészült könyvecskét. A könyvbemutató szervezés alatt van, erről külön beszámolunk. A könyv megrendelhető a szerzőnél (elérhetőség: ulmarius44@gmail.com) vagy a kiadónál (jarosi.kovacs@gmail.com). Ára 2000 Ft.

Kereszt-út - első rész

Alapítványunk számára fontos feladat az ÉRTÉKEK megóvása, megőrzése, állapotuk javítása. Nevünkből adódóan ezek elsősorban élő értékek: egy rét, egy erdő, egy virágmező, egy-egy állat- vagy növényfaj. De akadnak esetek, amikor valami másfajta érték kerül elő, ami aztán beindít valamit bennünk.

2006-2007 környékén történhetett, hogy már időről időre ellátogattam a Pátkai-víztározóhoz, de még keveset tudtam a környékről. Határozottan emlékszem, hogy a zárógáton állva, a tónak hátat fordítva az egyik erdős dombocskán látszott egy kőkereszt. Soha nem mentem fel oda, inkább csak az agyam "regisztrálta" a látványt. A kereszt eltűnését is hasonlóan könyveltem el magamban. 2018 márciusában jelent meg az általam évek óta ismert és nagyra tartott csalai lokálpatrióta, Varró Ferenc könyve Csalapusztáról. Ebben bukkantam rá a kereszt történetére és 2007-es kidőlésére. Ferenc akkor el is kezdte a helyreállítás szervezését, amihez a kereszt történetének precíz ismerete szolgált alapul, de kérése visszapattant az egyházmegye közönyén.

A kereszt torzója, ami még áll...

...és a másik része, amit a természet lassan elrejt előlünk

1904-ben egy Andreetti Anselm nevű személy az akkor még Pátkához tartozó Kőrakáspusztán saját költségére kőkeresztet állíttatott. A hely feltehetően ekkor kapta a Jézus-hegy nevet. (A blog legelszántabb olvasóinak ismerősen csenghet a név. Hudák Tamás lepkész fehérvári tanulmányában többször szereplő lelőhely.) A kereszt 103 évig állt, akkor derékba tört. Csakhogy Andreetti úr nem volt buta ember, számított ő viharra, villámcsapásra, egyéb anomáliákra. 1904 augusztusában 80 koronát tett le a pátkai plébánián és kegyes alapítványt hozott létre azzal a céllal, hogy az összeg kamatai mindenkor kizárólag a kereszt örök időkre való fennmaradását szolgálják.

 Részlet az alapító irat másolatából.

2022 végén megpróbáltam beszállni az ügybe, felhívtam a képviselőt (a kereszt Pátka közelében, mégis székesfehérvári területen található), aki ígérte hogy a püspökkel beszél a dologról, ez az egyeztetés végül elmaradt, eltelt egy újabb év. 2023 végén Ferivel felsétáltunk a kereszthez, meghánytuk-vetettük a lehetőségeket, ami úgy fellelkesített, hogy elkezdtem körbejárni a témát.

Az egyszerűbb feladat az egyházmegye véleményének kipuhatolása volt. A Püspökség vagyonkezelője levelemre ezt írta (kiemelések tőlem): "Ezek a keresztek legtöbb esetben magánkezdeményezésből keletkeztek, leggyakrabban nem egyházi ingatlanon. Az egyes közösségek helyben létrehozott értékeit alapvetően a helyi közösségek ápolják, gondozzák. Az egyházmegye igyekszik támogatni a helyi közösségek életét, de ennek szigorú prioritása van. Jelen gazdaság helyzetben az intézményeink mindennapi működését kell biztosítanunk, az esetleges felújításoknál pedig csak azt tudjuk támogatni, ami a mindennapi működésünkhöz elengedhetetlenül szükséges. Sajnos az út szélén és a különböző helyeken felállított keresztek felújításához jelen helyzetünkben nem tudunk anyagi támogatást nyújtani." A dolog azért nyugtalanító, mert az alapító iratot 1904-ben még az akkori püspök is ellátta kézjegyével, mint az alább jól látható:

Márpedig 80 korona mai pénzben kifejezve 205.000 Ft-nak felel meg (ez nem hasraütés, erre van az interneten speciális kalkulációs oldal, ITT megtalálható). És akkor még nem beszéltünk 120 év kamatairól. Hol van a 80 korona? Mi történt vele? Nyugtalanító kérdések. Fel is tettem őket levélben a püspökségnek, de bő egy hónapja nincs rájuk válasz. Remélem, őket is nyugtalanítja és a késlekedés oka, hogy nagyban keresik a ládafiában az összeget.

Ez tehát a könnyebb rész volt. A nehezebb az, hogy ebből a több darabra tört sóskúti homokkőből hogy lesz újra feszület. Az interneten több kőfaragónak is írtam, végül egy reagált, Sólyom Attila. Neki a szakmai kihívás is tetszett, mert amúgy nem a restaurálás a fő profilja. Feleségével (szintén szobrász) személyesen kijöttek megnézni a feladatot, ekkor Nagy Dániellel, Pátka polgármesterével kalauzoltuk őket. Dániel számon tartja az egykori pátkai értékeket (a pátkai római kőgát ugyanúgy Fehérvárhoz került a Jézus-heggyel együtt...), így örömmel vette az ügy újbóli előkerülését. És itt kezdődik egy szívmelengető történet, pontokba szedve.

• Attila kijelentette, hogy a letört darabokat az otthoni (budapesti) műteremben fogják megszárítani, kipótolni, vagyis valahogy oda kell jutni a kereszthez autóval.
• A kereszthez vezető út már nem járható, de erdő tulajdonosai örömmel vállalták, hogy a benőtt fákat kiszedik. Az ígéretet pár nappal később tettek követték, az út megtisztult.
• Varró Ferenccel felvonultunk hogy az apróbb további tisztogatásokat elvégezzük, de szinte semmi cserjét nem kellett kivágnunk. Feltűnt ugyanakkor, hogy a dűlőről az erdőbe való felkanyarodás személyautóval nem megoldható, mert van egy csaknem fél méteres szintkülönbség. Jeleztem Nagy Dánielnek a problémát, a pátkai markoló másnap elkészítette a bejárót.
• A kő elvitelekor az odavezető sorompó le volt zárva. A gátőr reakciója addig volt elutasító, amíg a kereszt szót ki nem ejtettem a számon. ("Miért nem ezzel kezdted?") Már nyílt is a sorompó, aztán visszafele is kinyitotta nekünk, mert valaki kedvesen ránkcsukta.
• Hogy a követ hogyan húztuk-vontuk-görgettük le, majd hogyan tettük be a csomagtartóba hárman, az pláne egy külön kaland volt. Az autó meg is nyekkent bele, mint megtudtam, de a nagy kő eljutott a fővárosba, a kisebbek később követik példájukat.

"Eddig rendben... Hogyan tovább?" Varró Ferenc a kereszt-úton.

"Fogjuk meg és vigyétek..."

"Mi sem értjük, hogyan, de beraktuk..."

Közben lelkesen tervezzük a restauráció költségeinek előteremtését, Pátkán lesz jótékonysági koncert, valószínűleg adománygyűjtő számla is. Az összeg nagyságrendileg 500.000 Ft.

Ha minden a terv szerint alakul, 2024 augusztusában, éppen az állítás 120. évfordulóján felavathatjuk a keresztet. És hogy ezt a sok vesződséget, szaladgálást, szerencsétlenkedést miért kell csinálni egy nagyobbacska kődarab miatt? Azt nem tudom megmondani. De rettentően várom a pillanatot, amikor a zárógáton állva visszafordulok, és majd egy sárgásfehér eredeti színében pompázó kereszt látszik az erdős dombocskán a fák között. Talán ezért csináljuk...

A keresztről már született egy újságcikk is, ITT olvasható.

Az adománygyűjtés fejleményeiről is be fogunk számolni időben.