A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Őshonos háziállatok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Őshonos háziállatok. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. január 4., vasárnap

A fáslegelő

Mi az a fáslegelő? Nem mindegy, kit kérdezünk. A nyelvész elsőre talán helyesírási hibát szimatol, ám az ökológiai szaknyelv számos egy szóba írt jelzős szerkezetét látva (vakszik, szakadópart, úszóláp) valószínűleg arra jut: a fáslegelő több, mint egy fás legelő, a különbség meghatározása már nem az ő szakterülete. Ha egy gazdálkodó fákat ültet a legelőjén, a csemetéket gondosan körbeveszi vadhálóval, nyáron öntözi őket, akkor ezt abban a reményben teszi, hogy egyszer majd a fák árnyai alatt hűsölhet a jószág, de azért a térdig érő fácskákkal beültetett gyepet fáslegelőnek hívni merészség. Ha a juhok vagy marhák hatalmas, göcsörtös, szórt térállásban elhelyezkedő akácok alatt töltik a nyári napok legmelegebb óráit, akkor meg az ökológus vonja össze a szemöldökét: nem szívesen nevez fáslegelőnek egy olyan területet, amelyet hazánkban nem őshonos fák alkotnak. Fáslegelő -e az az öreg fákat tartalmazó gyep, amelyen nincs legeltetés, akár éppenséggel kaszálás zajlik, miközben a terület kialakulásában a legeltetésnek volt kulcsszerepe? Nem egyszerű eligazodni, haladjunk lépésről lépésre.

Ez egy fiatal, néhány évtizedes fáslegelő Gánt határában. Száz év múlva fantasztikus látvány lesz!

A fáslegelő olyan gyepterület, amelyet egymástól nagyobb távolságban elhelyezkedő őshonos, terebélyesen növő fák tarkítanak, cserjeszint gyakorlatilag nincs, az élőhely kialakulásában a legeltetésnek döntő szerepe volt (és szerencsés esetben még ma is van). Vannak rokon élőhelyek, amikről szintén érdemes szót ejteni. A fáskaszáló szemre hasonló, de az újulat és a bokrok visszaszorítását eredetileg is a kaszálás végezte; hazánkban ez az élőhely igen ritka. Még kevesebb legelőerdőnk van; ezek a hagyományos erdőnél lazább, ligetesebb, de a fáslegelőnél zártabb erdők, ahol a fák alatt jószág legel, ily módon a természetes újulat és a cserjeszint hiányzik.


Középkorú fáslegelő szárzúzós kezelést követően a Balaton-felvidéken (Dörgicse és Balatonakali között)

Hazánk élőhelytérképezésekor a szakemberek nagyjából 5000 hektáron találtak fáslegelőket (néhány száz hektáron pedig aktív, vagy felhagyott, de még felismerhető legelőerdőket és fáskaszálókat). Eloszlásuk az országban nem egyenletes, a Kisalföld és az északi részt leszámítva az Alföld nagy részéről hiányzik, jellemzőbb ugyanakkor a Dunántúli-dombságon, az Őrség néhány pontján, a középhegységekben és nagyobb folyóink árterében. Természetesen egy folyóparti fáslegelő teljesen más, mint ami 600 méterrel a tengerszint felett alakult ki egy irtásréten. Vízjárta helyeken füzek és az őshonos nyarak alkotják. Ahogy haladuk magasabbra, megjelennek a honos tölgyek, a vadkörte, a mezei juhar, a magyar kőris. A hegylábakon felfelé indulva a gyertyán is szerephez jut, a legmagasabban levő fáslegelőinken pedig már bükköket is találunk. A terebélyes fák kellemes árnyékot adnak a nyári melegben, amire nemcsak a jószágnak, de a rájuk vigyázó embernek és kutyának is nagy szüksége van, a lehulló terméseknek komoly takarmányértéke volt (makkoltatás), de adott esetben az ember is szívesen fogyasztotta (pl. vadkörte). Ezért alakulhatott ki az a tisztelet, amit az elődök éreztek a legelőkön álló termetes fák iránt. A famatuzsálemekre nem emeltek kezet (vagy baltát), ezért egyes hazai fáslegelőkön több száz éves fák mesélnek az eltelt időkről. A háziállat a vastag fákat dörzsölőzésre használja, a lelógó vagy törzsből kinövő hajtásokat lecsipegeti. A faóriások háborítatlanul, vetélytársak nélkül növekedhetnek, odvasodhatnak, míg végül a fáslegelők egy egész életközösségnek adnak otthont: odúlakó madaraknak és emlősöknek, ízeltlábúaknak, fényt kedvelő vadvirágoknak, különféle lepkéknek.


Ősöreg vadkörte magyar szürkékkel Csákvár határában

Érdekes jelenség, hogy a fáslegelőknek nem csak a kialakulása történt emberi hatásra, de az élőhely fennmaradása is rajtunk múlik. A Természet ugyanis az adott körülmények között a legnagyobb szervesanyag-termelésre képes társulást részesíti előnyben, a szukcessziónak nevezett folyamat lényege az, hogy egy adott területen egyre összetettebb társulások váltják egymást, míg a klimax- vagy zárótársuláshoz (a mi éghajlatunkon az erdőhöz) eljutunk. Ha egy fáslegelőn (vagy fáskaszálón) megszűnik az azt létrehozó és fenntartó tájhasználat, akkor cserjésedés, beerdősülés veszi kezdetét, az addig különálló öreg fákat hamarosan sűrű bozót veszi körbe. A fő veszélyt az jelenti, ha a folyamat folytatódik, ennek megértéséhez a fák eltérő növekedését kell megvizsgálnunk.

Két évszázados tölgy Tiszaigar határában.

Zárt erdőben a fák elágazás nélkül felfelé törekszenek, hogy társaikat túlnőve fényhez jussanak, míg nyílt területen ugyanezek a fafajok alacsonyabbak, ellenben koronájuk sokkal szélesebb, terpedtebb. A fáslegelő fáinak asszimilációs felületének jó része a hatalmas, szétálló ágrendszerükön helyezkedik el, vagyis a gyorsan növő fák viszonylag rövid idő alatt képesek ezeket „megfojtani”. Gyakori, hogy egy néhány évtizednyi korú, nagyjából egyforma fákból álló sűrűségben vastag, lábon elszáradt faóriás maradványaira bukkanunk. Ez annak a jele, hogy egy egykori fáslegelőn a legeltetés abbamaradt, az évszázadokig vetélytárs nélküli öreg fa pedig nem bírta a versengést.

Juhlegelőn növő molyhos tölgyek a Velencei-hegységben

De az aszályos nyarak, a hajdani ártereket az éltető víztől elzáró gátak, a mindent kiszárító lecsapoló csatornák, a gombabetegségek a szemre szép fáslegelőket is fenyegetik. Sok mindent tehetünk, de nem „receptkönyvből” és egy kaptafára. Biztosan vannak jó állapotú fáslegelők, amelyek megérdemelnék a helyi védelmet. Másfelől a Természettől való eltávolodás olyan mértékű, hogy az egyes településeken élők talán nem is tudják, milyen védett csoda van a falu vagy város határában. Egy szervezett túra ennélfogva ugyanolyan fontos a már védelem alá helyezett fáslegelőkön, mint a nem védettek felkutatása. Volt szó a vízügyi kérdésekről, ezt is egyénre szabottan, az adott terület ismeretében kell átgondolni, megtervezni, végrehajtani. Kézenfekvő figyelemfelkeltő akció lehet a pótlás: helyben gyűjtött szaporítóanyagból csemetét nevelni, azt a közösségnek együtt kiültetni és ápolni. Vannak jó gyakorlatok országszerte a Balaton-felvidéktől a Vértesen át a Tisza-ártérig: elhivatott gazdálkodók új életre tudtak kelteni fáslegelőket, ahol újra jószág legel és ez az érdekes, félig emberi, félig természetes ökoszisztéma ismét virágzik; ezeket a sikertörténeteket is minél többeknek meg kell ismerniük, hogy szárzúzással, az idegenhonos fajok gyérítésével és a legeltetés újbóli megszervezésével mások is merjenek foglalkozni. És természetesen jó lenne, ha sokan gondolkodnának hosszú távon és belevágnának egy saját fáslegelő telepítésébe (amire amúgy támogatás is van, a pályázat február második felében nyújtható be).

Kocsányos tölgyek (Malomháza, Hortobágy)

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Élőhelyvédelmi Szakosztálya 2026 során megpróbál az ország különböző pontjain tenni ennek az érdekes, hangulatos élőhelynek a védelme érdekében.

2025. december 15., hétfő

Győztest hirdetünk - az Év Élőhelye 2026

 Űrlapok-válaszdiagram. Kérdés címe: Névtelen kérdés. Válaszok száma: 286 válasz.

Sokáig a láprétnek állt a zászló, de a szavazás felénél az addigi második helyezett megrázta magát és végül simán győzött. Az első alkalommal meghirdetett Év Élőhelye akcióban 2026-ban a fáslegelő lesz a figyelem középpontjában.

Ismeretterjesztő cikkeket jelentetünk meg, felhívjuk a figyelmet e mesterséges élőhely telepítésének hasznára, a vele kapcsolatos pályázati forrásokra. Kirándulásokat szervezünk az ország több pontján, hogy azok is gyönyörködhessenek ezekben az érdekes legelőkben, akik korábban nem ismerték őket.


2025. november 16., vasárnap

Év élőhelye - Szavazzon a kedvencére!

Év madara, év emlőse, év hala, év kétéltűje/hüllője, év ízeltlábúja, év vadvirága, év fája, év ásványa... meg még amit elfelejtettem. A nagyközönség igazán válogathat, hogy kedvenceit beszavazza, hogy aztán egy éven át ezekre vetüljön a legtöbb figyelem. A kezdeményezéshez a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Élőhelyvédelmi Szakosztálya is szeretne a maga eszközeivel csatlakozni, ezért hagyományteremtő jelleggel meghirdetjük az ÉV ÉLŐHELYE programot.

Több fenti akcióhoz hasonlóan három lehetőség közül lehet választani, a határidő december közepe. A szavazás ITT lehetséges. Hogy megkönnyítsük a választást, íme a három jelölt rövid bemutatása betűrendben:

Fáslegelő


Egy kis nyelvművelés: a kérdőíven külön írtuk, aztán arra jutottunk, hogy a helyes írásmód az egybeírás. A fáslegelő ugyanis több annál, mint "legelő egy-két fával". A fáslegelő egy évszázadokkal ezelőtt elterjedt, mára megritkult élőhelytípus, amelynek fennmaradása teljes mértékben az embertől függ. A fáslegelő magára hagyva ugyanis becserjésedik, beerdősül, ami a természetes szukcesszió velejárója. De a zárt erdő már nem alkalmas egy sor olyan élőlénynek, amelyek a fáslegelőket nagyon kedvelik. 


Az alapot a legelők növényzete jelenti, számos szép vadvirággal. Rájuk és a legelő jószág trágyájára épül a tápláléklánc második szintje, az ízeltlábúak és egyéb gerinctelenek. A nagyra nőtt, a legelőn szigetszerűen álló öreg fák odvai, lombkoronája nagyon sok állatnak nyújtanak menedéket: denevérek, gyíkok, odúlakó madarak és természetesen rengeteg rovar. 

Talán a leglátványosabb szint a madaraké: füleskuvik, szalakóta, búbosbanka, vörös- és kék vércse, nyaktekercs, zöld küllő, seregély népesíthetik be a fák környékét, a legelőn pedig mezei és esetleg erdei pacsirta, parlagi pityer, cigánycsuk, sárga billegető szedeget. A jószág a fák alá telepedve hűsöl nagy melegben, a sarjadó cserjéket, famagoncokat azonban gondosan lelegelik.


A fáslegelők beerdősülése érdekes módon pusztulásra ítéli a nagy magányos fákat, hiszen fotoszintetizáló felületének jó része a mindenfelé szétálló ágakon van; magányosan képesek voltak így nőni. Ha azonban sűrű fák nőnek fel mellettük, lassan elsorvadnak.

Mit tehetünk a fáslegelőkért?

  • Meglevő, felismerhető fáslegelők állapotának felmérése
  • A fák közötti cserjék és idegenhonos növényzet eltávolítása
  • Hagyományos pásztorló legeltetés
  • Védőkerítéssel körbevett, tájra jellemző fák ültetése, gondozása
Láprét

Nem mindenütt vannak láprétek hazánkban, de az biztos, hogy sokkal több tájegységben megtalálhatók, mint azt a legtöbb ember gondolná. A láp szó hallatán sokaknak ingoványos, baljós, feneketlen kotvány jut eszébe; ilyenből a tájátalakítások, lecsapolások után sajnos valóban nagyon kevés van. De a láptalajok jellegzetessége ekkor is árulkodik az eredetükről: színük koromfekete, szervesanyagtartalmuk kiemelkedően magas, sok esetben tőzeg alkotja őket, az év jó részében nyirkosak, kémhatásuk általában savas. Homokbuckák közötti mélyedésben, hegylábak medencéiben, patakvölgyekben a hazai dombságokban és sok alföldi tájon (Duna-Tisza köze, Nyírség) megtalálhatók.



A láprét olyan nyílt, esetleg néhány fűzbokorral vagy magányos fűzzel tarkított gyep, amelyre a fent részletezett talajviszonyok, a mély fekvés és az ebből adódó időszakos vízborítás jellemző, növényzete pedig nagyon egyedi, nagyban különbözik az ugyancsak időszakosan vizes, de nyaranta kiszáradó, tőztegfelhalmozódásra nem hajlamos mocsárrétektől. Egy sor orchideafaj találja meg itt életfeltételeit, de rajtuk kívül is rengeteg a védett növény. Néhány vadvirág maga ugyan nem védett, ám védett ízeltlábúak kizárólagos tápnövényeként nagy figyelmet érdemel, ilyen például a rózsafélékhez tartozó őszi vérfű, a sötét hangyaboglárka és a vérfű hangyaboglárka számára igazi kulcsfaj. 

A jó vízellátottságú lápréteknek vannak "klasszikus" madarai, például a haris, a réti fülesbagoly, a réti tücsökmadár és a nagy póling. De sok tocsogókat, időszakos vizeket kedvelő faj is örömmel fészkel az ilyen helyeken: bíbic, sárszalonka, egyes récefajok.

A láprétekre a legnagyobb fenyegetést a lecsapolás jelenti. Fél megyényi lápvilágok váltak ennek a pusztításnak az áldozataivá az elmúlt évszázadokban (Ecsedi-láp, Nagy-és Kis-Sárrét, Hanság), míg a Dunántúli-középhegységben a kis méretű lápokat a bauxitbányászatot lehetetlenné tevő karsztvíz szivattyúzása szárította ki 40-50 éve. (Utóbbi folyamat szerencsére helyenként átmenetinek bizonyult.) De nagy veszedelem az özönnövények terjeszkedése is (zöld juhar, aranyvessző).

Mit tehetünk a láprétekért?
  • Valószínűleg sok száz kicsiny láprét "lappanghat" országszerte, melyeket a botanikusok, természetvédők nem ismernek. Fontos ezek felkutatása, alapos feltérképezése
  • A felmérés során feltárt veszélyek ellen fel kell lépni (lecsapoló csatorna betemetése, özönnövények irtása)
  • A láprétek tavaszi, nyári virágpompája a legtöbb ember számára kedves látvány, emellett az ilyen területeken zajló kaszálás vagy enyhe legeltetés kifejezetten fontos kezelési forma. Ez alapján helyi védelemre javasolható minden olyan belterületi vagy településekhez közeli láprét, ahol védett fajok élnek, és amelyek kezelése jelenleg is megfelelő

Szikes tó

Jellegzetes eurázsiai vizes élőhelyek. Bár sótartalmuk néha elég magas, mégsem azonosak a világ más részein fellelhető sós tavakkal. A szikes tavak sekélyek, vizük sokszor zavaros, átlátszatlan, kiszáradásuk teljesen természetes folyamat. A Kárpát-medencében Magyarország mai területén több tucat, azon kívül az ausztriai Fertőzugban sok kicsi, míg a szerbiai Vajdaságban több jókora méretű szikes tó található.

A szikes tavak jellegzetessége a kopár, növényzetmentes partvonal, amelyet a legeltetés is elősegít. Több olyan mocsári növényfaj (nád, zsióka) van, amely elviseli a sós viszonyokat, elterjedésük és évről évre termelődő szerves anyaguk a tavak minőségét rontja. Lecsapolásuk vagy sómentes víz bevezetése egyaránt pusztulásukat okozhatja.

A szikes tavakhoz valódi specialista élőlények kötődnek, ezek a halofita (sókedvelő) fajok. A partvonal vagy a kiszáradt meder növényei a sóballa, a sziksófű, a bajuszfű, a bajuszpázsit. A vizekben különféle alacsonyrendű rákok alkotják a táplálékbázis állati alapját, mely például kulcsfontosságú a gulipán számára. Hazánkban a szikes tavak parti zónája az egyik legkopárabb élőhelytípus, amely nagyon vonzó mind fészkelő- (széki lile, gulipán, alkalmanként kis csér), mind átvonuló madárfajoknak (partfutók, cankók, lilék). Fontos megemlíteni, hogy a szikes tavak nem a parton kezdődnek, egész vízgyűjtő területüket figyelemmel kell kísérni, hiszen a tótól távolabbi rétek, mocsárrétek általában szerves egységet alkotnak a mélyebben fekvő tavakkal.

Sajnos minden ép állapotú, vagy legalább felismerhető magyar szikes tóra három lecsapolt, tönkrement, elnádasodott egykori szikes tó jut. Sok példa van azonban arra, hogy ilyen helyzetből is van visszaút a növényzet kivágásával vagy kirágatásával, a folyamatos legeltetés megszervezésével. Meg kell vizsgálni az ilyen tavakat és a megoldáshoz szükséges pályázati forrásokat.

Mit tehetünk a szikes tavakért?
  • Az Alföldön rengeteg lecsapoló csatorna okoz máig súlyos károkat, ezeket fel kell kutatni, adott esetben betemetésüket vagy műtárggyal való ellátásukat javasolni kell
  • Kis tavaknál néhány lelkes önkéntes is képes csodát tenni: a nád évenkénti kikaszálása látványos eredménnyel járhat
  • A földön fészkelő madárfajok költése a ragadozó vagy mindenevő emlősök miatt gyakran tönkremegy. Ha a tó kiszárad, kézi vagy könnyű gépi erővel költősziget létesíthető, ami éveken át megoldhatja ezt a problémát 

2025. március 12., szerda

Élőhelyekért, közösen

2006 tavaszán, még egyetemistaként történt velem valami. Angol szakfordítóként volt egy amerikai (texasi) születésű tanárom, akivel gyakran csevegtünk aktuális dolgokról. A választás került szóba, én mondtam, hogy nem szavazok, mert senki nem azt mondja, amit hallani szeretnék. Mire ő azt vágta rá: akkor pártot kell alapítani.


Valami ilyesféle történik ezekben a napokban. Szó esett az aszal-völgyi cserjeirtásról, ahol összejött kis csapatunk újra, vágtuk a galagonyát, áttárgyaltunk ezeregy ökológiai problémát, eszmei-elvi síkon megváltottuk a világot. Így pattant ki háromnegyed részben viccből az ötlet, hogy a Magyar madártani és Természetvédelmi Egyesületen belül alapítani kellene egy Élőhelyvédelmi Szakosztályt. Szombaton késő délelőtt történt mindez, estefelé már nagyon lelkes voltam, vasárnap pedig már mások is azok voltak. E sorokat szerdán írom, az Egyesületnél vezetőségi szinten tudnak már az ötletről, elkészült és javaslatokra vár egy szervezeti és működési szabályzat tervezet, véleményezés alatt van a logó ötlete. 


Nem tűnik úgy, hogy innen vissza akarnánk táncolni; egy mind méretét, mind eredményeit nézve tekintélyes szervezet struktúrájában találtunk egy hiányosságot, amit most szeretnénk pótolni. 18 év elteltével azt teszem, amit a tanárom javasolt, de az élőhelyek védelme persze nem hasonlítható össze a politikai pártokkal. Mert annál százszor, ezerszer fontosabb.


Az elsődleges célunk az élőhelyekért tevőlegesen tenni akaró személyek összefogása. Hogy akinek van jó ötlete, sikeres tapasztalata, az megoszthassa másokkal, aki elkeseredik, az új lendületet kapjon, akinek van lelkesedése és tettvágya, de nem tudja, mit csináljon, az hozzáférjen a tudáshoz, hogy nekikezdhessen a világ jobbá tételének.


Fontos feladat az országban működő természetvédelmi szervezetekkel való konstruktív együttműködés, különösen aktuális az európai természet-helyreállításban való aktív részvétel minden lehetséges elméleti és gyakorlati módon. Ha mindez megvalósul, akkor az egy nagyon intenzív csapatmunka eredménye lesz, a "VÖLGY-HÍD"-nak ehhez csupán annyi köze van, hogy egy általunk meghirdetett cserjeirtáson pattant ki a szikra.

2018. március 1., csütörtök

Ökológiai gazdálkodás és ökológia

Ökológiai gazdálkodás és ökológia
Javaslatok a Közös Agrárpolitika 2020 utáni hazai gyakorlatához

Az Európai Unió a világ többi részétől eltérő módon viszonyul a mezőgazdasághoz. Európában a tiszta piaci verseny helyett olyan támogatási rendszer van, amely segíti a hagyományos vidéki életmódot, a családi gazdálkodók talpon maradását, illetve a vidéki Európa képének megőrzését, legalábbis elvben. Valójában azonban a támogatás összege olyan fejlesztések megvalósítását, inputmennyiségek megvásárlását tette és teszi lehetővé, ami éppen hogy idegen a hagyományos vidéktől: a sokféleség csökken, korábban közönséges növény- és állatfajok ritkulnak meg drasztikusan, például a mezei veréb a Brit-szigeteken vagy a fogoly a Kárpát-medencében.
Az utóbbi évek zöldítése pontosan azt a célt szolgálta volna, hogy ha már az EU-költségvetés óriási szelete jut a gazdák támogatására, akkor az adókat befizető EU-állampolgárok milliói kapjanak cserébe valamit: tisztább környezetet, változatosabb, élőbb vidéki tájat. A zöldítés egyes hírek szerint 2020-ban megszűnik, vagyis még azelőtt, hogy pozitív hatásait vagy annak hiányát érdemben meg lehetne vizsgálni. Az ökológiai gazdálkodók ebben a kérdésben kényelmes helyzetben voltak, hiszen az ellenőrzött területek (nagyon helyesen!) ökológiai célterületnek minősültek. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy nekünk nem kell tudatosan, tevőlegesen dolgoznunk a sokféleség megőrzéséért.
Vegyszerezetlen, nem ellenőrzött öko tönkölytábla zártkerti övezetben pipaccsal, ebszékfűvel és a védett konkollyal (Agnostemma githago) (Pátka, Fejér)

Magyarországon a mezőgazdasági területek magas aránya folytán a természetvédelmi kérdések óhatatlanul jelentkeznek a szántókon is, nem beszélve kiemelt természeti kincseinknek számító gyepterületeinkről, extenzív halastavainkról. Az ökológiai gazdálkodás nem csupán egy filozófia, egy életszemlélet, az egészségesebb élelmiszer és a tisztább talaj és vizek érdekében hozza meg a maga, alacsonyabb termésátlagokban és bonyolultabb termesztéstechnológiában jelentkező áldozatát. Helyes volna, ha egy viszonylag ritkán hangoztatott előnyt, a vegyszermentesség élővilágra gyakorolt jótékony hatását is zászlajára tűzné, az eddiginél sokkal hangsúlyosabban. Nem csak a katicabogárról és a hernyókat pusztító cinegékről, vagy éppen a fokozottan védett túzokról van szó, hanem sok száz, a vidéki tájat élettel telivé varázsoló fajról, mint a lepkék, ragadozó bogarak, güzüegér, hörcsög, barna rétihéja, egerészölyv, vörös vércse, fürj, bíbic, erdei fülesbagoly, mezei pacsirta, parlagi pityer, pintyfélék, citromsármány.
Túzoktyúkok csapata egy kisméretű szántón (Nagyiván, Jász-Nagykun-Szolnok)

Mivel nevünkben viseljük a természetes rendszerekkel, a természeti kölcsönhatásokkal foglalkozó tudományág, az ÖKOLÓGIA nevét, fontosnak tartom, hogy a pillanatnyilag megjósolhatatlan 2020 utáni változások előtt egységes álláspont legyen a magyar biomozgalomban. Magától értetődik az ökológiai gazdálkodás, mint a legjobb, legbiztonságosabb gazdálkodási forma előtérbe helyezése, az erre való átállás anyagi ösztönzése, a támogatások megőrzése. Ezen túl azonban javasoljunk olyan lépéseket, amelyek az ökológiai gazdálkodás ÖKOLÓGIAI jellegét mutatják, továbbá konvencionális gazdálkodók tehetik ezekkel saját tevékenységüket természetbarátabbá.

·         Mezőgazdasági területeken levő színesítő elemek megőrzése, fejlesztése vagy létrehozása.
v Nem termelő beruházásként fasorok, bokorsorok, gyepsávok, rovarbakhátak, vegyszerezetlen szegélyek támogatott létrehozása.
v  Táblákat elválasztó vegyszerezetlen, költési időn kívüli kaszálással vagy szárzúzással ápolt évelő sávok (évelő méhlegelő, többfajú pillangós) támogatott létrehozása; akár két szomszédos gazda közös munkájaként (egy gazdálkodóra feleannyi kieső terület jut).
v  Meglevő fasor, erdősáv, bokorsáv ökológiai felülvizsgálata, idegenhonos fásszárúak gyérítése, őshonos fajokkal történő támogatott pótlása
v  Vizesárkok, patakok megóvása, a N-bemosódás megakadályozása, a vízfolyás mellett gyep- vagy állókultúra, illetve fák támogatott telepítése
v Rendszeresen problémát jelentő, lecsapolhatatlan belvízfoltok művelésből való kihagyása, környékének támogatott visszagyepesítése, ápolása (költési időn kívüli kaszálás, szárzúzás)
v Szélsőségesen szikes, művelésre gyakorta alkalmatlan táblarészek támogatott feketeugaroltatása a szántóföldekre áttelepült pusztai madárfajok (ugartyúk, székicsér) számára
v  Állattartó telepek vagy azok környékének támogatott madárbarátabbá tétele (faültetés, odvak, illetve épületlakó fajoknak speciális költőeszközök kihelyezése)
v Meglevő, szántóval szomszédos erdősávban vagy fasorban odútelep támogatott létrehozása, fenntartása.
·         A tájképi értékek eddiginél sokkal fokozottabb védelme:
v  Kunhalmok művelésből való teljes kivétele, támogatott visszagyepesítése és ápolása (költési időn kívüli kaszálás, szárzúzás)
v  Gémeskutak hagyományos, adott tájegységre jellemző küllemben történő támogatott felújítása és teljes felszerelése (azaz van ágas, gém, ostor, vödör és vályú is) akkor is, ha az itatás szivattyúval történik.
Felszerelt, de nem üzemelő gémeskút mellett pihenő szürkegulya (Pátka, Fejér)

·         A szélsőségesen leegyszerűsödött vetésszerkezet színesítésére célzott támogatási forma:
v  Extenzív, eleve kevéssé vegyszerezett fő- vagy másodvetésű növényfajok magasabb támogatása: pl. olajtök, fehér mustár, olajretek, madáreleségek (mohar, köles, fénymag), mézontófű, méhlegelő keverékek, gyógy- és fűszernövények.
v  Regionálisan vagy megyei szinten meghatározott hagyományos növényfajok és/vagy fajták, melyek termesztése magasabb támogatású: pl. olajtök az Őrségben, fűszerpaprika a Dél-Alföldön, burgonya a Nyírségben, Somogyban, a Bakonyban, dinnye Hevesben és a Mezőföldön, stb.

  • A kárenyhítési alapban legyen lehetőség vis maior igénylésre abban az esetben, ha mezőgazdasági munka közben, vagy a természetvédelmi szakember jelzése alapján védett vagy fokozottan védett madár fészke kerül elő, és ennek következtében védősávot kell műveletlenül vagy aratatlanul hagyni. (Ez azokra a gazdálkodókra vonatkozik, akik nincsenek benne olyan támogatási rendszerben, amelynek előírása a fenti esetet eleve tartalmazza.)
MEGJEGYZÉSEK, KIEGÉSZÍTÉSEK

Fenyvesi László (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság)
  • Szorgalmazni kellene a települések mellett levő vízállások, tavak legeltetését. Ahol akár egy állatfaj, akár vegyes állomány járja és legeli ezeket, ott fantasztikus a madárvilág, míg az elhanyagolt részek néhány énekest leszámítva üresek. Jó példa erre a lovakkal legeltetett dinnyési Belső-tó. Helyi kezdeményezésekkel feléleszthető lenne számos szikes tó, időszakos tó, ami egyszerre szolgálna települési érdekeket (élelmiszertermelés, turizmus) és az élővilágot.
  • Egy EU-s szabályozás tiltja a legelő jószág élővízből (tavak, mocsarak, csatornák, patakok) történő itatását. A tópartokon több tucatnyi madárfaj számára fontosak az állatok által kopárra rágott és taposott partszakaszok. Nagyon fontos lenne ennek az állattartásunkban mindig kulcsfontosságú hagyománynak a megőrzése.
  • A változatosság, sokszínűség fenntartásának egyik eleme lehet a tarlók és az őszi vetések legeltetése a trágya rovargazdagító hatása révén. Ez az ugyancsak régi hagyomány is kiveszőben van, még olyan ellenérv is elhangzott már, hogy a gondosan kimunkált tápanyaggazdálkodási tervet a jószág trágyája összezavarja. Ez félelmetesen szakmaiatlan ellenérv, hiszen istállótrágyából (tehát a csökkent víztartalmú, érlelt trágyából!) néhány tíz tonna (!) az alapadag... Az őszi gabonák legeltetése pedig bokrosító hatású, még a sokat kárhoztatott vadludak rágása is bőven helyrejön tavaszig
Konyhás Sándor (Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság)

  • Kulcskérdés volna a FENNTARTHATÓSÁG, szemben a megkérdőjelezhető "fenntartható fejlődés" fogalommal. Ez természetesen túlmutat a Közös Agrárpolitikán és az egész emberiség fennmaradását érintő probléma.
  • A jelenlegi előírások szerint július elejétől a nem termelő tábláknak (parlag, ugar) gyommentesnek kell lenni. Ez egy jelen formában megkérdőjelezhető szabály. Érdemes volna egy fajlistát összeállítani a valóban veszélyes (idegenhonos, gyorsan terjedő) gyomokról, és ha ezek a fajok nincsenek a szántón, akkor ne legyen kötelező a gyomírtás. Sok mézelő gyomnövény van, amely nem csak a vadon élő beporzók, de az akác és a napraforgó között a házi méheket is segíthetné.

Bárkitől várok hasonló javaslatokat, ötleteket; a megjegyzésekbe írt gondolatokat a fenti módon beszerkesztem ide.

2016. december 25., vasárnap

2016 - Egy év végén

Egy újabb esztendő, alapítványunk harmadik éve zárul le. Hagyományainkhoz híven összefoglaljuk a főbb eredményeket, illetve a zátonyra futott elképzeléseket.

Helyi természetvédelmi területek kezelése
Április óta a "VÖLGY-HÍD" hivatalosan is a Jancsár-völgy, Aszal-völgy, Máriamajori-erdő és Nagy-völgy helyi természetvédelmi területek őre. Legfontosabb idei, még nem teljesen elvégzett feladatunk a táblák kihelyezése volt. A védett terület táblák mellett kikerült 4 kiegészítő Natura 2000, illetve 2 Natura 2000 nagy tábla is. (Az Aszal-völgy egy része csak Naturás, de nem helyi védett, a Vadmezőn levő szigetszerű gyepek pedig csak helyi védettek, de nem Naturások, csak hogy egy kicsit bonyolultabb legyen egy kívülállónak elmagyarázni a helyzetet...) Táblalopás öt, oszloplopás egy esetben történt. Szerencsére a tartalékok miatt a pótlás gyorsan lezajlott.
Tavasszal a Városgondnokság gépével ismét nyestünk homokfalat a gyurgyalagoknak, legalább 15 pár prüttyögő szivárványmadár jelenléte hálálta meg a gondoskodást. A jancsár-völgyi odútelep kb. 30 %-os kihasználtságú volt 2016-ban (széncinege, seregély), a Máriamajori-erdőben rögtön sikeresen költött a kihelyezett ládában a macskabagoly, az Aszal-völgyben továbbra is fészkel a ládában a vörös vércse.
2009 óta a gyurgyalagállomány folyamatosan csökkent. A tavalyi és idei beavatkozással visszaállt a világ rendje.

Kisebb volumenű cserjeirtást a Rácvölgy egyik lösztisztásán végeztem. A macskahereállományt kétszer kellett kikarózni, de az összes karót elvitték és a virágokat is lekaszálták. Az évelő növény állománya ezt még át fogja vészelni, nekünk azonban az utolsó csepp volt a pohárban: terveink szerint 2017-től minden helyi védett és/vagy városi tulajdonban levő kaszáló használójával szerződést íratunk alá a réteken élő védett fajok (és a mi sérülékeny idegrendszerünk) megóvása érdekében.
2017-es feladat a Jancsár-völgy és az egy kimaradt rácvölgyi pont betáblázása, illetve egy nagyobb kísérleti cserjeirtás az Aszal-völgyben. Jelenleg is szerkesztés alatt van három leporelló, melyet a három helyi védett területről készítünk. Feltehetően a város turisztikai információs pontjain lehet majd megszerezni őket.

Természetvédelem
Jól megfigyelhető, hogy a székesfehérvári új helyi védett területeknek szép lassan híre megy. Így talált ránk dr. Flesch Márton is, aki a Tác közigazgatási határában levő Fövenypuszta helyi védelméhez kért segítséget. 2017 tavaszára megbeszéltük a közös bejárásokat, ám ősszel drámai fordulat állt be: Márton írta, hogy a tulajdonos fel akarja szántani a gyepet (pókbangó, homoki nőszirom, érdes csüdfű...). A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság helyi erőit (Csihar László, Staudinger István) értesítettem, ők és a gyepet jól ismerő Lendvai Gábor a védett fajok eszmei értékét és az egyedszámot beszorozva gyorsan meggyőzték a tulajdonost, hogy ökonómiailag nem lenne egyensúlyban a várható haszon a több milliós bírsággal. Egy ütközet megnyerve, de az igazi munka tavasszal indul.
A másik front a székesfehérvári Maroshegy, annak is három igen értékes foltja, ahol az őszi vérfű hangyaboglárkái, valamint kosborfajok várnak védelmet. Ebben a pillanatban még nem tudni biztosat, a védetté nyilvánítási javaslat mindenesetre már a város környezetvédelmi irodájánál van.
Helyben jár ugyanakkor a szikes tavak ügye, sajnos ott csak ötletadók és élő lelkiismeretek lehetünk , de magányos elkövetők nem, márpedig a hatékonyság szempontjából úgy fest, az lenne az igazi...

Madárvédelem
Az előző holt szezonban (2015 ősze - 2016 tavasza) jó néhány odút, ládát tettünk ki, a legsikeresebb az előző részben már említett macskabaglyon kívül a királybereki (Pátka) vörös vércse és a füvellői (Lovasberény) kuvik azonnali sikeres költése. A gyöngybaglyok továbbra sem mutatkoznak a ládáknál, de akusztikus adat (Lovasberény) és másoktól kapott információ (Csákvár) jelzi, hogy itt mozognak a környéken, megtelepedésük remélhetőleg előbb-utóbb bekövetkezik. Idén Pázmánd, Szabadbattyán és Sárpentele temploma lett számukra alkalmas.
A fecskevédelmi akció vegyes képet mutat. A lakossági aktivitás szintje nagyon alacsony, a fecskeállomány többszöröse a reméltnek, tervek és ötletek vannak jócskán, az akciót folytatjuk, elképzelésünk szerint nagyobb léptékben, immár az egész megyében gondolkodva. (így is alliterál: "fecskebarát Fejér megye")
Füsti fecske (fotó: dr. Kovács Gábor)


Oktatás, szemléletformálás
2016-ban három előadás volt, kettő a vértesacsai Föngyöskertben, egy a fehérvári Nemes Nagy Ágnes kollégiumban. Utóbbi helyszínen ez egy sorozat kezdete volt: a megállapodás értelmében félévente 1-1 színpompás, vetített előadással örvendeztetem meg a 15-16 év körüli kamaszlányokat (lánykoli...).
A madáretetésbe a Zentai úti iskola mellett most téltől a Nemes Nagy kollégium is bekapcsolódott, illetve a kertbarátok sem pihennek a két fehérvári közösségi kertben. Ehhez az alapanyagot mi biztosítjuk az Alba Agrár Zrt-től vásárolt napraforgóval.
Volt egy újabb sikeres magbörze januárban, ugyanakkor teljesen leállt a bemutató kert programja és több egyéb terv is parkolópályán van (öreg gyümölcsfák és szőlőhegyek felmérése)...

Felmérések, adatgyűjtések
Az év két nagy feladata közül az egyik a Madáratlasz Program felmérésének folytatása volt, a másik pedig a növénytani adatok gyűjtése. Tavasszal és nyár elején minden alkalmat megragadtam, a legemlékezetesebb az volt, amikor biciklivel mentem Pátkáról Pázmándra szőlőt metszeni, a biciklin ülve hallgattam és striguláztam az éneklő madarakat, hazafelé pedig Pázmánd és Vereb temetőit néztem át esetleges védett növények után. A Madáratlasz Programhoz végzett Fejér megyei adatgyűjtés térképe itt látható.
Láthatóan hangsúlyos a Császár-víz völgye a barna folttól (Zámolyi-víztározó) a torkolat felé.

Nyomtatott sajtó, média, internetes jelenlét
A "fecskebarát Fehérvár" akció részeként volt két rádiós beszélgetés és néhány cikk az interneten, különösebb feltűnést egyik sem keltett. Dolgozunk azon, hogy a fecskevédelmet hogyan kellene szélesebb körben népszerűsíteni, erről 2017-ben biztosan bővebben foglalkozunk majd a honlapon is.
Saját honlapunk legnagyobb idei sikere a Szabó László Vilmos emléke előtt tisztelgő bejegyzés volt, de jó forgalmat bonyolított Pallos Zsuzsanna aranysakálos és Hudák Tamás lepkés tanulmánya is.

Belső ügyek és 2017-es terveink
Elkészült a logónk, ami már a fejlécen is látható. Sok madárvédelmi munkát akadályozott a terepjárónk felújítása; e pillanatban sincs még kész, viszont annyira el volt korrodálódva itt-ott, hogy nagy zűr is lehetett volna, például ha egy emelkedőn csak az autó eleje és közepe jut fel, a vége és az utánfutó meg visszamegy... Hasznos munkatársunkat nagyon várjuk vissza. Cikta juhaink immár törzstenyészetként éldegélnek, a család legújabb tagja december 24-én született. (Érdekes, de két és fél éves tenyésztői munkánk során másodszor van karácsonyi születés)
2017-ben év elején szeretnénk elvégezni középfeszültségű oszlopfelmérést Pátka és Lovasberény határában, folytatjuk az odú- és ládakiheyezést gyöngybagoly, vörös vércse, füleskuvik és szalakóta számára, megyei szintűre bővítjük a fecskevédelmi akciót, befejezzük a Madáratlasz Programban vállalt terület felmérését. Gyerekeket is nevelünk, a kislányunk közben felállt. Sűrű lesz, nagyon várjuk...
Minden olvasónknak és természetvédő kollégának sikeres új esztendőt kívánunk!

2015. augusztus 3., hétfő

Címermadaraink

"Adj, ha kérek, gyere ha várok, legyen köztünk Híd, ne csak az árok..." (Tankcsapda)

Ez a bejegyzés egy szubjektív vélemény a fecskeállomány észak-mezőföldi helyzetéről és a védelem lehetséges módjairól.

Füsti fecske és molnárfecske
Az utóbbi években riasztó híreket hallani a hazai fecskeállomány összeomlásáról.
Címermadaraink: a gyönyörű füsti fecske...
...és a hasonlóan szép molnárfecske.
Az Észak-Mezőföld az ország nyugati fele, így a civilizációs problémák erőteljesebben érzékelhetők: megszűnő háztáji állattartás, lebetonozott utcák, repülőgépes szúnyogirtás. A fecskék számára ezek a körülmények csöppet sem kedvezőek, így 2014-ben már (minden optimizmusunk ellenére) mi is érzékeltük, hogy baj van.
Ezt szeretnénk látni ősszel minden faluban: Gyülekező füsti fecskék (Nagyiván, 2008)...

... és molnárfecskék (Pátka, 2015).

2015 ebben a tekintetben fordulópontnak tűnik. Nem csak lakóhelyünkön, Pátkán lett több a füsti- és molnárfecske, hanem Székesfehérváron is meglepő helyeken látni őket: belváros környéke, ipartelepek... Igen örvendetes jelenségeket is tapasztalunk. A lovasberényi sertéstelepen a fecskés istállókban nem végeznek rovarirtást. A pátkai gátőrházon és a zsilipen levő több tucatnyi fészket a gátőr boldogan védi, hiszen tisztában van a madarak rovargyérítő szerepével. Egyes pátkai házakon falra festett stilizált fecske árulkodik a lakók természetszeretetéről.

Családi okból évente többször utazunk Hortobágyra, ahol valóban tömeges mindkét fecskefaj. Egy elárvult pusztai kunyhóban nem kevesebb mint 29 füstifecske-fészek van, de ott vannak minden hodályban, hidak alatt is. Vagyis a baj nem visszafordíthatatlan, a fecskék maradni akarnak, nekünk csak segítenünk kell őket ebben.
Az amúgy nem telepes hajlamú füsti fecskét ebben a kis hortobágyi kunyhóban a fészkelőhely hiánya kényszerítette ilyen sűrűségű fészekrakásra. A pusztán több kilométeres körben alig vannak költésre alkalmas épületek, táplálék viszont annál több.

Hogyan segíthetjük a fecskéket? A műfészek létjogosultsága számomra nem egyértelmű. Már kaphatók nálunk is, de hiányoznak a sikeres telepítések történetei. Nagy nyomozással kaptunk hírt lopótök- és papundeklifészekben költő fecskékről. Talán figyelemfelkeltésnek alkalmasak lehetnek, főleg városokban, ahol kevés a sárgyűjtőhely. Márpedig a puha, tapadós sár elengedhetetlen madaraink számára. 2015 elején a magyaralmási szarvasmarhatelepen belső felújítást végeztek egy istállóban, így leszedték a fecskefészkeket. A tucatnyi fészekből a száraz tavaszon egyetlenegy épült újjá... Mellesleg az állattartó telepek valószínűleg egyre fontosabbak lesznek azokban a térségekben, ahol a háztáji jószágtartás visszaszorult.

Terveink:
Saját portánkon, ahol állat és megfelelő melléképület (ól, szénatároló, juhakol) is van, talán csak türelem kérdése, hogy a füsti fecskék megjelenjenek. A mezőgazdasági munkák (kaszálás, tárcsázás( is rendszeresen csalogatnak fecskéket a fészkelőhelytől oly távoli földekre. És ami már komolyabb előkészületet kíván:
  • A fecskevédelem összekapcsolása a szemléletformálással: sárgyűjtőhelyek kialakítása óvoda- és iskolaudvarokon, fecskebarát emberek háza előtt és minden talpalatnyi, leaszfaltozatlan helyen
  • Műfészektelep (molnárfecskék számára) arra alkalmas önkormányzati tulajdonú épületeken, építményeken (trafóház, híd)
  • Városi "fecsketulajdonosok" megjutalmazása házfalra vagy kerítésre kihelyezhető táblával (német mintára, de a magyar Madárbarát Kert táblához is hasonlóan)



2015. május 22., péntek

Cikta juhok a természet szolgálatában

Tavaly nyári bejegyzésünkben már hírt adtunk arról, hogy cikta juhokat vásároltunk, egy kost, két anyát és két bárányt. Célunk a löszvölgyek kíméletes, természetvédelmi célú legeltetése (elsősorban a Pénzverő-, Aszal- és Rácvölgyben, esetleg a Nagy-völgyben). 2014-ben még nem voltak meg a tárgyi feltételek (villanypásztor, mobil kerítés), így juhainkat lakóhelyünkön, a nagy kertben és a szomszédos tarlókon legeltettük.

Télre szép nagy bundát növesztettek. Téli takarmányukat saját lucernaszénával, zabbal, tarlókon gyűjtött kukoricával biztosítottuk, míg a trágyát a kiskertben használtuk fel. Pont karácsonyi ajándék gyanánt kisbárány született, amely a két oldalról nyitott akolban vészelte át az újévi mínusz 15 fokos fagyokat, még náthás sem lett. Januárban a másik anya is megellett. Itt a büszke apuka látható két legfiatalabb csemetéjével:
A cikta feltételezett őse (Zaupelschafe) eredetileg a 18. században érkező sváb telepesekkel érkezett hazánkba, végső formáját itt nyerte el (feltehetően helyi parlagi fajtával való keresztezés révén). Igazi nemzetiségi sajátosság volt (másik neve tolna-baranyai sváb juh). A mi juhainknak ezért igyekeztünk német neveket adni, így kapta a kos a világbajnok német válogatott szövetségi kapitánya után a Joachim nevet.
Tavasszal nyírtunk, hiszen hatalmas gyapjuk alatt már szenvedtek a juhok. A gyapjú feldolgozását kurátorunk, Fóris Anna vállalta. Az év folyamán paplan formájában kapjuk majd vissza egy részét.

Mivel lassan a decemberben született lánya is ivarérett lett, sürgőssé vált a koscsere. Nagy Tibor pénzesgyőri ciktatenyésztővel vettük fel a kapcsolatot ez ügyben. Tibor volt a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány kezdeményezője a '90-es években, ma pedig családjával őshonos háziállatfajták tenyésztésével foglalkozik gyönyörű környezetben, erdőkkel, legelőkkel körülvett bakonyi tanyáján. Joachim tehát egy szombat reggelen elindult a hosszú útra. A képen szomszédunk, Lantos Feri bácsi végzi a kikötésen az utolsó simításokat. Távollétünk során mindig ő viseli gondját az állatainknak.


Már a Bakonyban. Joachim átkerült Tiborék utánfutójára.

Felmentünk a hegyi legelőre, ahol egy nyájban vannak a cikta, cigája és sárgafejű berke kosok. A réten csodálatos virágmező díszlik, köztük védett bíboros kosborokkal... Itt választottuk ki a törzskönyves cserekost. Tibor éppen keresi a megfelelő példányt az összetömörülő csapatban:


A kiválasztott kos jelenti törzstenyészetünk alapját, hiszen Joachim nem rendelkezett papírokkal. Új kosunk (Hans-Jürgen) az utánfutón:


A Wikipedia szerint a cikta a világ egyik legritkább juhfajtája! Amikor eldöntöttük, hogy ezt a fajtát fogjuk tartani, természetesen komoly célunkká vált a fajta megőrzése. Ennek feltétele, hogy hivatalosak legyünk, azaz juhaink rendelkezzenek megfelelő papírokkal. Nagy Tibor szerint néhány állattal is lehetünk törzstenyészet, hiszen a cikta eredetileg is a néhány juhot tartó gazdák fajtája volt. Így gyorsan beindítottuk a folyamatot, tenyészetkódot kértünk, egy instruktor, Máté Csaba pedig elvégezte az állatok fültetoválását és krotáliázását. (Csaba a 20. század közepének híres-neves székesfehérvári madarászának, Máté Lászlónak az unokája...!)
A juhok hamarosan a Pénzverő-völgy löszgyepmaradványain kezdik meg természetvédelmi munkájukat.

(Köszönet Nagy Tibornak, amiért a bejegyzést szakmai szemmel átolvasta és a pontatlanságokra felhívta a figyelmünket.)


2014. november 10., hétfő

Mezőföldi szikes tavak II. - Tavak Felsőszentivánon

A mezőföldi szikes tavakról szóló ELSŐ ÍRÁSBAN szó esett a nemrég megjelent angol nyelvű szikes tavas szakkönyvről. A 156 kárpát-medencei szikes tavat átvizsgálva a kutatók csupán 77 tavat találtak természetes állapotúnak. A meglehetősen bonyolult pontrendszer (vízkémiai-, ökológiai-, védettségi viszonyok, méret, zavartság, stb.) alapján a 77 szikes tó közé öt mezőföldi tó került be.
Felsőszentiván nem azonos a Bács-Kiskun megyei faluval: ez Aba várostól északra egy egykori uradalmi központ, ma nyugodt, csendes településrész. Az utolsó házaktól nyugatra-északnyugatra két kicsinyke, mégis természetes állapotban megmaradt szikes tavat találunk.
          Sóstó
A 77 tó között a 42. helyre sorolták ezt a mindössze két hektáros állóvizet, amelyet három oldalról is szántók szegélyeznek. Hamisítatlan szikestó-volta nagyon szépen látszik a műholdfelvételen: a víz színe opálos (a magyar szaknyelv ezt nevezi fehérvizű szikes tónak), a parti sáv hófehér (vakszik), majd kívül egy pirosas sáv következik, a sótűrő növényfajok zónája.
A szántók sajnos nagyon megközelítik; ez a madarakra gyakorolt zavaró hatáson túl főleg a vízszennyezés miatt probléma. Az alábbi képen elkeserítő a learatott napraforgótábla sivársága és az ősi szikes tó közti ellentét.
Közelebb "merészkedve" nagyon jól megfigyelhetjük ezt a bizonyos opálos vizet. A lebegő ásványi anyagok hatására alig néhány centiméterre lehet lelátni.
A Sóstó Lendvai Gábor közlése szerint potenciális gulipánfészkelőhely. Idén ősszel elsősorban az úszórécék körében volt közkedvelt. Az esők révén egyre nagyobb kiterjedésű vízfelületen akár több száz példány, elsősorban csörgő réce zsúfolódott össze.
Természetvédelmi problémák a szántók aggasztó közelségén túl is vannak. A természetes vízjárásba két csatorna is "beleszól", ezeket minél hamarabb be kellene temetni. A képeken is látszanak a hazánkban nem kívánatos ezüstfák, de van a partközelben aranyvessző és selyemkóró is. Ezek kivágása, lekaszálása csupán tüneti kezelés, távlatokban erős, fenntartó jellegű legeltetésre van szükség, előbb szarvasmarhával (lehetőség szerint magyar szürke vagy bivaly), majd a mocsári növényzet eltűnése után juhokkal. Itt csaknem kizárólag a nedves talajt jól tűrő, lábvégbetegségektől nem szenvedő racka jöhet szóba. És nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a tó körüli szántógyűrűn egy sávot vissza kellene gyepesíteni.
Természetvédelmi dilemma, hogy a szikes tavak ilyen jellegű rehabilitációja bizonyos fajoknak nem kedvező. Még a picike Sóstó parányi nádszegélyében is találkozhatunk ezzel a jelenséggel: barkóscinegéket észleltem novemberi megfigyelőutam során. Jövő tavasszal derül ki, hogy a szegélyben milyen egyéb nádi énekesek tanyáznak.

          Fényes-tó
Ha a mezőgazdasági táblákon lehet gyalogolni, akkor csupán néhány perces séta a Sóstótól a Fényes-tó. A szikes tavas szakkönyv a 65. helyre sorolta ezt a fekete vizű, azaz az eutrofizáció jeleit mutató 3 hektáros tavacskát.
A műholdképen szándékosan egy nagyobb területet vágtam ki, mert a Fényes-tó környéke több érdekességgel is szolgál. A tótól északra megmaradt gyepfoltot tarka- és fátyolos nőszirom, pusztai árvalányhaj színesíti (Lendvai Gábor közlése). A szikes tavas kézikönyv fontos feladatként említi, hogy a képen is látható betonút alatt készüljön két áteresz. A tó természetes vízgyűjtőjeként szolgáló északabbi gyepfolt így ismét összekapcsolódna a tóval. Véleményem szerint a tó körüli visszagyepesítés során az északkeletre levő nagyobb vízállást is össze kellene kapcsolni a tóval.  
A kép jobb alsó sarkában látható kis sötét kör  egy belvízfolt a szántón, amelynek partjáról idén ősszel nem lehetett betakarítani a napraforgót. Csakhogy ez a szobányi mélyedés a 2. katonai felvételezési térképen (1860 környéke) is szerepel (pirossal bekarikáztam)! Gyanúm szerint ez is egy parányi, lefolyástalan tavacska lehetett hajdanán.
A Fényes-tó vize viszonylag átlátszó, a tófenék sötétebb színe az oldott huminsavaknak köszönhető. Ez az eutrofizációra utaló jelenség összefüggésben lehet a nádasodással, a tóparti erdősítésekkel (évente termelődő avar). A keskeny parti sáv azért őrzi a szikes jelleget, ha nem is olyan szépen, mint a Sóstó esetében.
Érdekes ugyanakkor, hogy egy szélviharos napon a tó vize annyira felkavarodott, hogy hamisítatlan fehér vizű tó benyomását keltette:
A kép hátterében levő tölgyek a tó északnyugati részén állnak. Ez az egyetlen erdőként nyilvántartott fásítás a tó körül, vagyis a keleti partot borító "erdő" jogilag nem létezik. Ha a Sóstóval kapcsolatban említettem természetvédelmi dilemmát, akkor bizony itt is meg kell említenem egyet. Az öreg tölgyfákat kiemelten védendő értéknek tartom, akár a majdan itt legelő jószág (szarvasmarha, juh) hűsölőhelyeként, odútelep helyszíneként is el tudnám képzelni. Erre rímel rá, hogy a november eleji megfigyelőnapon vándorsólyom üldögélt az egyik tölgyfán:
A Fényes-tó rehabilitációja során a fő feladat a a mocsári növényzet és a keleti parti erdőfolt eltávolítása majd erős legeltetése. Fentebb volt már szó a vízgyűjtő terület egybenyitásáról, és a gyepesítésről.

          Összefoglalás
Az öt mezőföldi természetes szikes tó két legkisebb tagjának helyzete nem reménytelen. Mindketten a Sárvíz-völgye tájvédelmi körzet részét képezik, vagyis országosan védettek. Egyikük esetében sem kell hosszú csatornahálózatot, gátrendszert vagy szemétlerakót megszüntetni (mint az sajnos sok szikes tónál sürgető feladat...), az invazív növényfajok elleni fellépés sem tűnik túlzottan drága vagy bonyolult megoldásnak. Talajmunkát csak a Sóstó rövid csatornáinak betemetése és a Fényes-tó északi vízgyűjtőjének tóval való átereszes összekapcsolása igényel. A visszagyepesítés komoly költségtényező lehet még az ilyen pici tavak körül is, különösen a Fényes-tónál, ahol több megmaradt zárvány egybenyitása érdekes természetvédelmi kísérlet lenne.
A legeltetéses állattartás számára szerencsére kedvező méretű és jó állapotú gyepek vannak a tavak mellett vagy azok közelében. Ez kiemelten fontos, hiszen több olyan természetes szikes tavunk van (pl. csongrádi Kis-sóstó, tiszavasvári Göbölyös, konyári Kerek-szik-tó), amelyeket minden oldalról szántó szegélyez. Érdekes és szép feladat úgy megszervezni a legeltetést, hogy az a tavak parti zónájában kifejezetten intenzív (gyakorlatilag túllegeltetés-szintű) legyen, de a környező gyepeken ne károsítsa a védett növényfajokat.

2014. október 23., csütörtök

Féléves visszatekintés

Immár eltelt fél év azóta, hogy alapítványunkat nyilvántartásba vették. Ez, illetve az első kuratóriumi ülés is jó alkalmat kínál, hogy visszatekintsünk 2014-re és megtervezzük az előttünk álló téli hónapok során elvégzendő feladatokat.

Madárvédelem
Első évünk sikertörténete a vörös vércséhez kötődik, erről külön bejegyzésben emlékeztünk meg (ITT olvasható). Az úgynevezett "nagy D-odvak" remélt lakóit (füleskuvik, búbosbanka) egyelőre nem sikerült otthonteremtésre csábítani. 
Elkezdtük a környékbeli állattartó telepek felmérését. A tapasztalatok kedvezőek mind a hozzáállást, mind a telepek madárvilágát (pl. fecskék) tekintve. A tél folyamán ki fogunk helyezni speciális odvakat (vércseláda és nagy D odú) az alkalmas fákra.
Valószínűleg jövő tavaszig nem kerül rá sor, de a közeljövőben szeretnénk felújítani a természetes omlás vagy a becserjésedés miatt költésre alkalmatlanná vált egykori gyurgyalagtelepek lösz- vagy homokfalait is.

Gyöngybagolyvédelem
Korábbi tapasztalatok nélkül fejest ugrottunk ebbe az érdekes, szokatlan madárvédelmi akcióba. Az Észak-Mezőföld sajnos nem gyöngybaglyos vidék, de ez a templomlezárások számlájára írható, a változatos élőhelyek ugyanis igen kedvezőek lennének a faj számára. Az utóbbi öt évben kétszer láttunk errefelé gyöngybaglyot, egyszer Dinnyés és Pákozd között (Járosi Adrienn), egyszer Lovasberénytől nyugatra (Kovács Gergely). A remény tehát megvan, hogy az idei, pocokgradáció miatt igen népes szaporulat kóborló fiataljai rábukkannak a kihelyezett ládákra.
Az augusztusi nadapi akció óta (bővebben ITT) "hazai vizeken", a pátkai katolikus templomban jártunk. Ez annyiból rendhagyó helyszín, hogy már volt itt láda a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány jóvoltából, amit ki kellett javítani és friss forgáccsal fel kellett tölteni. Sajnos a templomba bejárnak a nyestek, így a tél folyamán kénytelenek leszünk ellenőrizni a ládát és környékét. Friss nyestürülék felbukkanása esetén sajnos a ládát le kell szerelnünk.
Szintén az akció eredménye, hogy a gúttamási katolikus templomban előkerült egy népes késeidenevér-kolónia (bővebben ITT). A napokban végezzük el a padlás takarítását a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársával közösen.
A folytatásra még idén sor került négy református templomban (Magyaralmás, Pákozd, Velence, Lovasberény), erről bővebben beszámolunk majd.
Lovasberény látképe a Kazal-hegyről. A jobb oldali református templom tornyába az ősz folyamán kerül ki a gyöngybagolyláda. 

Ökológiai gazdálkodással kapcsolatos tervek
Az alapítvány életének nagy eseménye volt a cikta juhok megvásárlása. Löszvölgyekben történő "bevetésükre" idén már nem kerül sor. Testközelből éljük át ugyanis a "természetvédő legeltetés" legnehezebb dilemmáját: hogyan és mikor legeltessünk úgy, hogy az nem negatív hatású valamelyik védett növényfajra nézve... A tervezett október eleji időszakban a kiszemelt tisztáson sosem látott mennyiségben virágzott a csillagőszirózsa (Aster amellus)...

Megkezdtük az öreg, ellenálló gyümölcsfák felmérését, nem csak löszvölgyben (székesfehérvári Pénzverő-völgy), hanem a pátkai szőlőhegyen (Páskom) is. Az alsótekeresi faiskolában állítólag vállalják ezek továbbszaporítását, de ezzel kapcsolatban még utána kell járnunk a részleteknek. Ha minden összejön, szeretnénk egy kis "helyi gyümölcsfajta-gyűjteményt" telepíteni valahol Pátkán. 
Jövő kora tavasszal várhatóan "megnyílik" Fóris Annáék kertjében a "Fejér megyei zöldség tájfajták ökológiai bemutatókertje". Erről még a tél folyamán biztosan beszámolunk bővebben.
Szintén tél végén vagy kora tavasszal szeretnénk hagyományteremtő jelleggel megrendezni Székesfehérváron egy magbörzét, hogy minél több embert csábítsunk a vetőmag-önrendelkezés és a tájfajtafenntartás szép és rögös útjára.
A székesfehérvári kertbarátokkal együttműködve madárbaráttá kívánjuk tenni a két fehérvári közösségi kertet. Már zsákokban van a számukra gyűjtött kalapos napraforgó, mint téli etetőanyag, tavaszig pedig a madárodvakat is felszereljük az alkalmas fákra.

Védetté nyilvánítások
Szinte az alapítványi bejegyzéssel egyidős a Pátkai-víztározó védelmi javaslata, de sajnos hivatalosan nem sok minden történt ez ügyben, holott már ott dübörög a nyomában a Pénzverő-völgy védelmi javaslata is (85 %-ban készen van)... Sajnos az önkormányzatok ügyintézését meggyorsítani nem áll módunkban. A már "sínen levő" védetté nyilvánítások is váratnak még magukra (Jancsár- és Aszal-völgy)... A védetté nyilvánítás ötletét egyes polgármesterek félelmetesnek érzik, sajnos ilyen ellenszélben a legnehezebb boldogulni, de azért igyekszünk folytatni az agitációt (Lovasberény).
Jó hír viszont, hogy alapítványunk jó munkakapcsolatot alakított ki a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal, és hasonló jó viszony lehetősége érezhető Székesfehérvár környezetvédelmi irodájával is.

A Pátkai-víztározó helyi védelme remélhetőleg hamarosan mindkét érintett önkormányzatnál (Pátka, Székesfehérvár) napirendre kerül.