A fáslegelő

Mi az a fáslegelő? Nem mindegy, kit kérdezünk. A nyelvész elsőre talán helyesírási hibát szimatol, ám az ökológiai szaknyelv számos egy szóba írt jelzős szerkezetét látva (vakszik, szakadópart, úszóláp) valószínűleg arra jut: a fáslegelő több, mint egy fás legelő, a különbség meghatározása már nem az ő szakterülete. Ha egy gazdálkodó fákat ültet a legelőjén, a csemetéket gondosan körbeveszi vadhálóval, nyáron öntözi őket, akkor ezt abban a reményben teszi, hogy egyszer majd a fák árnyai alatt hűsölhet a jószág, de azért a térdig érő fácskákkal beültetett gyepet fáslegelőnek hívni merészség. Ha a juhok vagy marhák hatalmas, göcsörtös, szórt térállásban elhelyezkedő akácok alatt töltik a nyári napok legmelegebb óráit, akkor meg az ökológus vonja össze a szemöldökét: nem szívesen nevez fáslegelőnek egy olyan területet, amelyet hazánkban nem őshonos fák alkotnak. Fáslegelő -e az az öreg fákat tartalmazó gyep, amelyen nincs legeltetés, akár éppenséggel kaszálás zajlik, miközben a terület kialakulásában a legeltetésnek volt kulcsszerepe? Nem egyszerű eligazodni, haladjunk lépésről lépésre.

Ez egy fiatal, néhány évtizedes fáslegelő Gánt határában. Száz év múlva fantasztikus látvány lesz!

A fáslegelő olyan gyepterület, amelyet egymástól nagyobb távolságban elhelyezkedő őshonos, terebélyesen növő fák tarkítanak, cserjeszint gyakorlatilag nincs, az élőhely kialakulásában a legeltetésnek döntő szerepe volt (és szerencsés esetben még ma is van). Vannak rokon élőhelyek, amikről szintén érdemes szót ejteni. A fáskaszáló szemre hasonló, de az újulat és a bokrok visszaszorítását eredetileg is a kaszálás végezte; hazánkban ez az élőhely igen ritka. Még kevesebb legelőerdőnk van; ezek a hagyományos erdőnél lazább, ligetesebb, de a fáslegelőnél zártabb erdők, ahol a fák alatt jószág legel, ily módon a természetes újulat és a cserjeszint hiányzik.

Középkorú fáslegelő szárzúzós kezelést követően a Balaton-felvidéken (Dörgicse és Balatonakali között)

Hazánk élőhelytérképezésekor a szakemberek nagyjából 5000 hektáron találtak fáslegelőket (néhány száz hektáron pedig aktív, vagy felhagyott, de még felismerhető legelőerdőket és fáskaszálókat). Eloszlásuk az országban nem egyenletes, a Kisalföld és az északi részt leszámítva az Alföld nagy részéről hiányzik, jellemzőbb ugyanakkor a Dunántúli-dombságon, az Őrség néhány pontján, a középhegységekben és nagyobb folyóink árterében. Természetesen egy folyóparti fáslegelő teljesen más, mint ami 600 méterrel a tengerszint felett alakult ki egy irtásréten. Vízjárta helyeken füzek és az őshonos nyarak alkotják. Ahogy haladuk magasabbra, megjelennek a honos tölgyek, a vadkörte, a mezei juhar, a magyar kőris. A hegylábakon felfelé indulva a gyertyán is szerephez jut, a legmagasabban levő fáslegelőinken pedig már bükköket is találunk. A terebélyes fák kellemes árnyékot adnak a nyári melegben, amire nemcsak a jószágnak, de a rájuk vigyázó embernek és kutyának is nagy szüksége van, a lehulló terméseknek komoly takarmányértéke volt (makkoltatás), de adott esetben az ember is szívesen fogyasztotta (pl. vadkörte). Ezért alakulhatott ki az a tisztelet, amit az elődök éreztek a legelőkön álló termetes fák iránt. A famatuzsálemekre nem emeltek kezet (vagy baltát), ezért egyes hazai fáslegelőkön több száz éves fák mesélnek az eltelt időkről. A háziállat a vastag fákat dörzsölőzésre használja, a lelógó vagy törzsből kinövő hajtásokat lecsipegeti. A faóriások háborítatlanul, vetélytársak nélkül növekedhetnek, odvasodhatnak, míg végül a fáslegelők egy egész életközösségnek adnak otthont: odúlakó madaraknak és emlősöknek, ízeltlábúaknak, fényt kedvelő vadvirágoknak, különféle lepkéknek.

Ősöreg vadkörte magyar szürkékkel Csákvár határában

Érdekes jelenség, hogy a fáslegelőknek nem csak a kialakulása történt emberi hatásra, de az élőhely fennmaradása is rajtunk múlik. A Természet ugyanis az adott körülmények között a legnagyobb szervesanyag-termelésre képes társulást részesíti előnyben, a szukcessziónak nevezett folyamat lényege az, hogy egy adott területen egyre összetettebb társulások váltják egymást, míg a klimax- vagy zárótársuláshoz (a mi éghajlatunkon az erdőhöz) eljutunk. Ha egy fáslegelőn (vagy fáskaszálón) megszűnik az azt létrehozó és fenntartó tájhasználat, akkor cserjésedés, beerdősülés veszi kezdetét, az addig különálló öreg fákat hamarosan sűrű bozót veszi körbe. A fő veszélyt az jelenti, ha a folyamat folytatódik, ennek megértéséhez a fák eltérő növekedését kell megvizsgálnunk.

Két évszázados tölgy Tiszaigar határában.

Zárt erdőben a fák elágazás nélkül felfelé törekszenek, hogy társaikat túlnőve fényhez jussanak, míg nyílt területen ugyanezek a fafajok alacsonyabbak, ellenben koronájuk sokkal szélesebb, terpedtebb. A fáslegelő fáinak asszimilációs felületének jó része a hatalmas, szétálló ágrendszerükön helyezkedik el, vagyis a gyorsan növő fák viszonylag rövid idő alatt képesek ezeket „megfojtani”. Gyakori, hogy egy néhány évtizednyi korú, nagyjából egyforma fákból álló sűrűségben vastag, lábon elszáradt faóriás maradványaira bukkanunk. Ez annak a jele, hogy egy egykori fáslegelőn a legeltetés abbamaradt, az évszázadokig vetélytárs nélküli öreg fa pedig nem bírta a versengést.

Juhlegelőn növő molyhos tölgyek a Velencei-hegységben

De az aszályos nyarak, a hajdani ártereket az éltető víztől elzáró gátak, a mindent kiszárító lecsapoló csatornák, a gombabetegségek a szemre szép fáslegelőket is fenyegetik. Sok mindent tehetünk, de nem „receptkönyvből” és egy kaptafára. Biztosan vannak jó állapotú fáslegelők, amelyek megérdemelnék a helyi védelmet. Másfelől a Természettől való eltávolodás olyan mértékű, hogy az egyes településeken élők talán nem is tudják, milyen védett csoda van a falu vagy város határában. Egy szervezett túra ennélfogva ugyanolyan fontos a már védelem alá helyezett fáslegelőkön, mint a nem védettek felkutatása. Volt szó a vízügyi kérdésekről, ezt is egyénre szabottan, az adott terület ismeretében kell átgondolni, megtervezni, végrehajtani. Kézenfekvő figyelemfelkeltő akció lehet a pótlás: helyben gyűjtött szaporítóanyagból csemetét nevelni, azt a közösségnek együtt kiültetni és ápolni. Vannak jó gyakorlatok országszerte a Balaton-felvidéktől a Vértesen át a Tisza-ártérig: elhivatott gazdálkodók új életre tudtak kelteni fáslegelőket, ahol újra jószág legel és ez az érdekes, félig emberi, félig természetes ökoszisztéma ismét virágzik; ezeket a sikertörténeteket is minél többeknek meg kell ismerniük, hogy szárzúzással, az idegenhonos fajok gyérítésével és a legeltetés újbóli megszervezésével mások is merjenek foglalkozni. És természetesen jó lenne, ha sokan gondolkodnának hosszú távon és belevágnának egy saját fáslegelő telepítésébe (amire amúgy támogatás is van, a pályázat február második felében nyújtható be).

Kocsányos tölgyek (Malomháza, Hortobágy)

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Élőhelyvédelmi Szakosztálya 2026 során megpróbál az ország különböző pontjain tenni ennek az érdekes, hangulatos élőhelynek a védelme érdekében.