2021. november 8., hétfő

Leszállt a kisKÓCSAG!

Néhány hónapnyi munkát követően idén novemberben vehetjük kézbe alapítványunk természetvédelmi és ökológiai évkönyvének, a kisKÓCSAG-nak az első kötetét.


Az évkönyv gondolata 2020-ban, a Csókakőtől Daruhegyig megjelenésekor merült fel, mégpedig egy kivételesen mozgalmas ősz miatt. A könyv nyomdai munkái szeptemberben zajlottak, a bemutatóra való felkészülés pedig október első felében. Ezen másfél hónap alatt izgalmasabbnál izgalmasabb madártani adatok követték egymást, amik már nem kerülhettek bele a könyvbe: a barna füzike első megyei adata mellett volt egy újabb vándorpartfutó és egy laposcsőrű víztaposó a Pátkai-víztározón, azóta pedig kucsmás sármány és egy korábban látott, most elfogadott vándorfüzike már 334-re emelte a megyei fajszámot, előfordult még egy vándorpartfutó, dolmányos sirályok, elfogadtak két törpesas-megfigyelést és még sorolhatnánk.


Részlet az első számból.

Közben azonban óhatatlanul felmerült az igény, hogy a kisKÓCSAG ne egy pusztán madártani anyag legyen. Az első számban éppen ezért rovartani, növénytani és természetvédelmi témájú írások, valamint egy múltidéző cikk is helyet kapott:

A kisKÓCSAG első számának tartalma

Terveink szerint az évkönyvben a későbbiekben lesz majd szó emlősök (hód, denevérek), ritka gerincesek (haragos sikló), rovarok (elsősorban lepkefajok), gombák megyei előfordulásáról, de bármilyen, Fejér megye mai területével kapcsolatos természettudományos írást örömmel fogadunk.

Itt szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik az első kötet megszületését cikkek, fényképek, adatok küldésével lehetővé tették. A logó eredeti változata dr. Kovács Gábortól került hozzánk; ez egy fénymásolat volt arról a linómetszetről, amit Fintha István készített. A híres hortobágyi természetvédő 2006-ban elhunyt. Lánya, Fintha Ágnes engedélyezte számunkra a metszet felhasználását, amit ezúton is köszönünk. Hollósi Zoltán szintén nincs már közöttünk, özvegye hozzájárult, hogy Zoltán fényképeiből néhány belekerülhessen a kisKÓCSAG-ba. Ezek egyike a gyönyörű címlapkép a kötet névadó madaráról. A tördelési, kiadványszerkesztési munka Korda Éva és Korda Márton hozzáértését, fantáziáját dicséri.

A kisKÓCSAG a Tatai Vadlúdsokadalom fő napján, 2021. november 27-én mutatkozott be a nagyközönség előtt. A kiadványt postai úton meg lehet rendelni, ára 2000 Ft, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Fejér megyei helyi csoportjának tagjai számára 1500 Ft (mindkét esetben 500 Ft a postaköltség). Megrendeléseket a jarosi.kovacs@gmail.com címre várjuk.