Természetvédelem a templomokban II. - Guttamási, Pátka, Velence, Lovasberény

2014 őszén több olyan beavatkozást is végeztünk, amely egyházi épületekhez kötődik.

Guttamási

Egy nyári bejegyzésben már volt szó arról, hogy a környék talán legkisebb templomának padlásán denevérkolóniát fedeztünk fel. A szaporodóhelyet a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai is megszemlélték és a bőregereket kései denevérnek határozták. A természetvédelem és a természeti érték miatt bosszankodó emberek közti súrlódást ilyen esetekben nekünk kell feloldani némi társadalmi munka árán. Staudinger István (DINPI) megígérte az egyháznak, hogy a denevérguanót az állatok telelőhelyre távozása után eltakarítja a padlásról. Ebben a folyamatban alapítványunk részéről Pallos Zsuzsa és Kovács Gergely vett részt 2014. október 29-én.

Több zsáknyi guanót sepertünk össze a kedvenc gyülekezőhelyek (nagyobb gerendák, főfalak) alól. Az akciót követően még tettünk egy kanyart Isztimérre, Pista ugyanis felajánlott nekünk egy feleslegessé vált gyöngybagolyládát, amit örömmel el is fogadtunk. A guanó sem veszett kárba, a konyhakert talajába került, mint „biotrágya”. Staudinger István (madarászkörökben „Stadi”) a DINPI részéről az egyik legmegbízhatóbb kapcsolatunk, aki tanácsaival, információkkal gyakran segít bennünket. A ládáért ezúton is köszönet!

Pátka

A pátkai Szent Anna templom nyugat felől

Pátka katolikus templomában a papi teendőket Tallér Krisztián látja el. Megkeresésünkre szívesen beleegyezett, hogy a toronyba ládát helyezzünk ki, ám a harangozó, Ida néni arra is emlékezett, hogy a toronyban volt láda korábban.

Felmászva aztán kiderült, hogy csakugyan van egy nem is rossz állapotú költőláda a déli ablakban. Jelen formájában azonban költésre alkalmatlan, ugyanis elfogyott az aljzatról a forgács és elvetemedett a furnér hátfal.

Új hátfal, friss forgács a költőrészben. Ezt követően már csak az odú melletti rést kellett "befoltozni" csirkedróttal.

A fő gondot nem ez a pár percnyi javítanivaló jelentette. A padláson talált sok régi és néhány friss ürülék, de különösen Ida néni rémtörténetei nyilvánvalóvá tették, hogy a templomba bejárnak a gyöngybagoly ádáz ellenségei, a nyestek. Tojáshéjat vittek fel a karzatra, beleittak a szenteltvízbe (!), felmásztak a falra. Ilyen körülmények között az akciót ki kellett bővíteni. A torony felső szintjét el kellett zárni a külvilágtól úgy, hogy kívülről csak a ládába juthasson be állat, remélhetőleg a gyöngybagoly. Az biztató, hogy a láda (azaz a harangok) szintjén csak régi gyöngybagolyköpeteke voltak, nyestürülék nem. Télen mindenesetre ellenőrizni kell majd, hogy nem szemtelenkedett ‑e oda mégis ez az élelmes kisragadozó.

Kilátás a költőládából. Jobbra a Pátkai-víztározó, hátul a Velencei-hegység, középen a Gárdonyi és Kossuth utcai telkek háztáji parcellái. Remélhetőleg kellően sokszínű vadászterület lesz a gyöngybaglyok számára.

Költőládák előkészítése

Az idei második és harmadik költőláda-kihelyezés Nadaphoz hasonlóan készen kapott ládákkal történt. Az egyiket, mint fentebb olvasható, Staudinger István adta, a másikat Fenyvesi László. Az első szegezett, a második csavarozott, de mindkettő első nyílású. 

                                     

Mi azonban oldalsó nyílásokat szeretnénk a lehető legtöbb helyen alkalmazni, így a meglevő nyílásokat be kellett fedni és új röpnyílást vágni a hosszabbik oldalon. 

Itt kamatozott az, hogy mindkét céltemplomban méréseket végeztünk, Velencén Pallos Zsuzsa, Lovasberényben Kovács Gergely. A toronyablakok tájolásának, a párkány szélességének és hosszának ismeretében alakítottuk ki az új röpnyílás-elrendezést. Végül a csavarozott ládát szét kellett szedni, mert a szűk velencei toronyba csak így lehetett felvinni.

Velence

2014. november 13-án az első helyszín a velencei református templom volt, ahol Pápai Szabó György lelkész várt minket. A gyönyörű ősfás templomkertben valószínűleg tavaszig madárodvakat is kiteszünk majd, most azonban a gyöngybagoly volt a főszereplő.

Egy valódi madárbarát templom: öreg tölgyfa, örökzöldek, természetvédő lelkész és bevetésre kész gyöngybagolyláda.

Pallos Zsuzsa az előzetes felmérés során a keleti ablakot szemelte ki a láda számára. Következett a röpnyílás kivágása a spalettán.

Az első lépés körberajzolni a láda bejáratát...

...ezt követi a fűrészelés...

...és az élek ráspolyos lesimítása.

Kihasználtuk a toronyablak adta lehetőségeket, így az alsó spaletta megmaradt szegélye a landolást segíti, míg a fölső afféle "esőfogó félereszként" funkcionál:

A párkány mindössze 30 cm széles, a láda viszont 50. Így kellett egy támasztékot tenni a láda aljára, illetve az ablakfához is hozzácsavaroztuk.

A kapott láda némi konstrukciós hibával rendelkezik: alul csaknem ujjnyi rés tátong. Ezt hamarosan egy leszabott OSB-lappal kipótoljuk majd, illetve a vitt forgácsmennyiség sem bizonyult elegendőnek. 95 %-osan mindenesetre így fest a láda:

Végül az elmaradhatatlan oklevélátadás következett. A torony jobb oldali ablakában ott van a láda, de a spalettán vágott nyílás olyan kicsi, hogy gyakorlatilag nem látszik.

Lovasberény
A velencei oklevélátadó után már indultunk is Lovasberénybe, ahol szintén a református templom fogadta be a költőládát.

Ez volt az első templom, ahol nem a harangokhoz, hanem egy szinttel lejjebb került a láda. Ennek praktikus okai is voltak (nem kellett olyan magasra mászni), ugyanakkor a berényi toronyban telekommunikációs berendezések vannak azon a szinten, vagyis ott eleve nem volt keresnivalónk.
A nehézség itt abból adódott, hogy a szegelt ládát nem lehetett szétszedni, így a műanyag hálón és a faspalettán méricskéléssel kellett meghatározni a kivágandó nyílást, majd a szűk helyen szinte vakon fűrészelni. 

A nyílás kivágása után kénytelenek voltunk lemenni az utcára és a szemközti járdáról távcsővel ellenőrizni, hogy a két 16x16 cm-es nyílás mennyire fedi egymást... Apró igazítás következett, majd a toronyban talált hulladékdeszkákkal azt is elértük, hogy a láda nyílása mellett semmilyen apró állat (veréb, denevér, stb.) nem juthat be az épület belsejébe.

A láda fölötti világos foltok azok a deszkadarabok, amelyek elszigetelik a röpnyílást a templom belső terétől. A párkány elég nagy ahhoz, hogy a hátsó ellenőrző ajtó is használható lesz majd.

Látkép a nyugatra néző ládából. Csak egy házsort kell a madárnak átrepülni, és kinn van a szántók, gyepek mozaikján. A háttérben felsejlik a 811-es út melletti gesztenyefasor, ahonnan 2013 tavaszáról van gyöngybagolyadatunk.

A lovasberényi láda a templom fő oldalán van, mégsem ront semmit az épület képén. Egy 16x16 cm-es nyílás ugyanis parányi a hatalmas templomhoz képest.

Hajdú Szabolcs Koppány református lelkész átveszi az oklevelet.

Köszönjük az érintett egyházak hozzájárulását, idén még két helyszínen helyezünk ki ládát.

Mezőföldi szikes tavak II. - Tavak Felsőszentivánon

A mezőföldi szikes tavakról szóló ELSŐ ÍRÁSBAN szó esett a nemrég megjelent angol nyelvű szikes tavas szakkönyvről. A 156 kárpát-medencei szikes tavat átvizsgálva a kutatók csupán 77 tavat találtak természetes állapotúnak. A meglehetősen bonyolult pontrendszer (vízkémiai-, ökológiai-, védettségi viszonyok, méret, zavartság, stb.) alapján a 77 szikes tó közé öt mezőföldi tó került be.

Felsőszentiván nem azonos a Bács-Kiskun megyei faluval: ez Aba várostól északra egy egykori uradalmi központ, ma nyugodt, csendes településrész. Az utolsó házaktól nyugatra-északnyugatra két kicsinyke, mégis természetes állapotban megmaradt szikes tavat találunk.

          Sóstó

A 77 tó között a 42. helyre sorolták ezt a mindössze két hektáros állóvizet, amelyet három oldalról is szántók szegélyeznek. Hamisítatlan szikestó-volta nagyon szépen látszik a műholdfelvételen: a víz színe opálos (a magyar szaknyelv ezt nevezi fehérvizű szikes tónak), a parti sáv hófehér (vakszik), majd kívül egy pirosas sáv következik, a sótűrő növényfajok zónája.

A szántók sajnos nagyon megközelítik; ez a madarakra gyakorolt zavaró hatáson túl főleg a vízszennyezés miatt probléma. Az alábbi képen elkeserítő a learatott napraforgótábla sivársága és az ősi szikes tó közti ellentét.

Közelebb "merészkedve" nagyon jól megfigyelhetjük ezt a bizonyos opálos vizet. A lebegő ásványi anyagok hatására alig néhány centiméterre lehet lelátni.

A Sóstó Lendvai Gábor közlése szerint potenciális gulipánfészkelőhely. Idén ősszel elsősorban az úszórécék körében volt közkedvelt. Az esők révén egyre nagyobb kiterjedésű vízfelületen akár több száz példány, elsősorban csörgő réce zsúfolódott össze.

Természetvédelmi problémák a szántók aggasztó közelségén túl is vannak. A természetes vízjárásba két csatorna is "beleszól", ezeket minél hamarabb be kellene temetni. A képeken is látszanak a hazánkban nem kívánatos ezüstfák, de van a partközelben aranyvessző és selyemkóró is. Ezek kivágása, lekaszálása csupán tüneti kezelés, távlatokban erős, fenntartó jellegű legeltetésre van szükség, előbb szarvasmarhával (lehetőség szerint magyar szürke vagy bivaly), majd a mocsári növényzet eltűnése után juhokkal. Itt csaknem kizárólag a nedves talajt jól tűrő, lábvégbetegségektől nem szenvedő racka jöhet szóba. És nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a tó körüli szántógyűrűn egy sávot vissza kellene gyepesíteni.

Természetvédelmi dilemma, hogy a szikes tavak ilyen jellegű rehabilitációja bizonyos fajoknak nem kedvező. Még a picike Sóstó parányi nádszegélyében is találkozhatunk ezzel a jelenséggel: barkóscinegéket észleltem novemberi megfigyelőutam során. Jövő tavasszal derül ki, hogy a szegélyben milyen egyéb nádi énekesek tanyáznak.

          Fényes-tó

Ha a mezőgazdasági táblákon lehet gyalogolni, akkor csupán néhány perces séta a Sóstótól a Fényes-tó. A szikes tavas szakkönyv a 65. helyre sorolta ezt a fekete vizű, azaz az eutrofizáció jeleit mutató 3 hektáros tavacskát.

A műholdképen szándékosan egy nagyobb területet vágtam ki, mert a Fényes-tó környéke több érdekességgel is szolgál. A tótól északra megmaradt gyepfoltot tarka- és fátyolos nőszirom, pusztai árvalányhaj színesíti (Lendvai Gábor közlése). A szikes tavas kézikönyv fontos feladatként említi, hogy a képen is látható betonút alatt készüljön két áteresz. A tó természetes vízgyűjtőjeként szolgáló északabbi gyepfolt így ismét összekapcsolódna a tóval. Véleményem szerint a tó körüli visszagyepesítés során az északkeletre levő nagyobb vízállást is össze kellene kapcsolni a tóval.  

A kép jobb alsó sarkában látható kis sötét kör  egy belvízfolt a szántón, amelynek partjáról idén ősszel nem lehetett betakarítani a napraforgót. Csakhogy ez a szobányi mélyedés a 2. katonai felvételezési térképen (1860 környéke) is szerepel (pirossal bekarikáztam)! Gyanúm szerint ez is egy parányi, lefolyástalan tavacska lehetett hajdanán.

A Fényes-tó vize viszonylag átlátszó, a tófenék sötétebb színe az oldott huminsavaknak köszönhető. Ez az eutrofizációra utaló jelenség összefüggésben lehet a nádasodással, a tóparti erdősítésekkel (évente termelődő avar). A keskeny parti sáv azért őrzi a szikes jelleget, ha nem is olyan szépen, mint a Sóstó esetében.

Érdekes ugyanakkor, hogy egy szélviharos napon a tó vize annyira felkavarodott, hogy hamisítatlan fehér vizű tó benyomását keltette:

A kép hátterében levő tölgyek a tó északnyugati részén állnak. Ez az egyetlen erdőként nyilvántartott fásítás a tó körül, vagyis a keleti partot borító "erdő" jogilag nem létezik. Ha a Sóstóval kapcsolatban említettem természetvédelmi dilemmát, akkor bizony itt is meg kell említenem egyet. Az öreg tölgyfákat kiemelten védendő értéknek tartom, akár a majdan itt legelő jószág (szarvasmarha, juh) hűsölőhelyeként, odútelep helyszíneként is el tudnám képzelni. Erre rímel rá, hogy a november eleji megfigyelőnapon vándorsólyom üldögélt az egyik tölgyfán:

A Fényes-tó rehabilitációja során a fő feladat a a mocsári növényzet és a keleti parti erdőfolt eltávolítása majd erős legeltetése. Fentebb volt már szó a vízgyűjtő terület egybenyitásáról, és a gyepesítésről.

          Összefoglalás

Az öt mezőföldi természetes szikes tó két legkisebb tagjának helyzete nem reménytelen. Mindketten a Sárvíz-völgye tájvédelmi körzet részét képezik, vagyis országosan védettek. Egyikük esetében sem kell hosszú csatornahálózatot, gátrendszert vagy szemétlerakót megszüntetni (mint az sajnos sok szikes tónál sürgető feladat...), az invazív növényfajok elleni fellépés sem tűnik túlzottan drága vagy bonyolult megoldásnak. Talajmunkát csak a Sóstó rövid csatornáinak betemetése és a Fényes-tó északi vízgyűjtőjének tóval való átereszes összekapcsolása igényel. A visszagyepesítés komoly költségtényező lehet még az ilyen pici tavak körül is, különösen a Fényes-tónál, ahol több megmaradt zárvány egybenyitása érdekes természetvédelmi kísérlet lenne.

A legeltetéses állattartás számára szerencsére kedvező méretű és jó állapotú gyepek vannak a tavak mellett vagy azok közelében. Ez kiemelten fontos, hiszen több olyan természetes szikes tavunk van (pl. csongrádi Kis-sóstó, tiszavasvári Göbölyös, konyári Kerek-szik-tó), amelyeket minden oldalról szántó szegélyez. Érdekes és szép feladat úgy megszervezni a legeltetést, hogy az a tavak parti zónájában kifejezetten intenzív (gyakorlatilag túllegeltetés-szintű) legyen, de a környező gyepeken ne károsítsa a védett növényfajokat.

A madáretetés ábécéje kertbarátoknak

·         Miért etetünk?

A madáretetés elvileg nem szükséges. Egy egyensúlyban levő rendszerben az áttelelő énekesek száma hosszú távon egyenletes szintű. Egy-egy kemény tél állománycsökkentő hatását a sikeres szaporulatú évek helyrebillentik. Csakhogy az ember belepiszkált ebbe a rendszerbe is vegyszerhasználatával, az öreg erdők kivágásával, a kóbor macskákkal, stb. Így a városi környezetben a téli madáretetés igenis segítséget jelent a kertekben, városszéli erdőkben élő, vagy télre odagyűlő fajoknak.

Házi veréb hím.

A madarak téli etetése kissé önző is: az élelemért, azaz az életért veszekedő, csipogó madárhadban mi a fűtött szobából gyönyörködhetünk. Ezzel azonban nincs semmi baj; a gyerekek természetszeretetre oktatásának például kiváló módja a közös madármegfigyelés, az etető közös feltöltése minden nap.

Hazánkban még gyakori, Nyugat-Európában nagyon megritkult a mezei veréb.

·         Milyen fajokat etetünk és mivel?

Hazánkban a fő etetőanyag a napraforgó, ezzel cinegéket, pintyféléket és verebeket csábítunk az etetőre. Változatosabb a menü, ha pintykeveréket (fénymag, köles, mohar) is kínálunk, kifejezetten a magevőknek (tengelic, zöldike, meggyvágó). 

Legkedvesebb vendégünk a széncinege.

Teljesen más igényük van a rigóféléknek: a fekete- és fenyőrigó, illetve a vörösbegy 1-1 félbevágott almával, konyhai hulladékkal (almacsutka, répahéj, főtt krumpli) etethető. 

Almát eszegető fenyőrigó, a háttérben mezei verebek.

Olcsó etetőanyag 1-1 kocka margarin, amit ágak végére húzunk (cinkék, harkályok szeretik). Gazdaboltban kapható, de házilag is készíthető a cinkegolyó, ami búzakorpából, napraforgóból és faggyúból áll. Régi etetőanyag a szalonnabőr és a tökmag (egyik sem sózott!), illetve a dió, elsősorban a cinegék szokták csipkedni. Férges dióbelet bátran tegyünk ki nekik.

Kistestű akrobata: diót csemegéző kék cinege.

A karvalyt is etetjük, mégpedig cinkével és verébbel. Ahogyan a lappok követik a félvad rénszarvascsordáik vándorlását, úgy a karvaly is bejön télen a településekre a zsákmányállatai nyomán. Védett madár, az ökológiai lánc fontos tagja, ne haragudjunk rá, ha naponta néhányszor „körülnéz” az etetőnknél, és alkalmanként sikeresen zsákmányol.

Sikeres vadászat után: házi verebet zsákmányolt a karvaly.

·         Mivel ne etessünk?

Kenyérrel (bélbántalmat okoz), búzával, kukoricával, sós szalonnával, fagypont felett nyers hússal (megromlik).

·         Milyen legyen az etető?

Itt csak a fantázia szab határt, a kilyukasztott lopótöktől a profi asztalosmunkáig bármi megteszi, ami megfelel néhány kritériumnak. A mag ne hulljon ki belőle, legyen fedele és egyszerre több madár is hozzáférjen. A legtermészetesebb etető az egész napraforgókalap, amit valahova kitűzünk és addig ott hagyunk, amíg van benne mag. Havazás utáni reggelen érdemes lekotorni a havat a kalapról, a többi már a madarak dolga.

Barátcinege lakmározik a napraforgókalapon.

Ha etetőt készítünk, az sose legyen minden oldalról nyitott (felejtsük el az áruházakban kapható nyírfából készült etetőcskét!), hiszen akkor a szél a magot ki-, a havat pedig bekotorja az etető belsejébe. Irányozzuk az etetőt úgy, hogy az uralkodó szélnek hátat fordítson, viszont mi az ablakból lássuk a forgalmat. Érdemes a házi készítésű etetőbe szöget verni vagy facsavart hajtani, amire cinkegolyót, szalonnabőrt, dióbelet akasztunk. Így az etető több szintű, nincs akkora tülekedés a belső részben.

Házi készítésű etető széncinegével.

Havazás után vagy hómentes időben bátran készítsünk szórót is. Növényzetmentes részen vagy letaposott havon szórjunk szét magtári sepredéket, szemetes napraforgót, kölest. Elsősorban a magevők (verebek, pintyfélék) szeretnek a földön táplálkozni.

·         Hogyan táplálkoznak a madarak?

A cinkék, a csuszka 1-1 maggal elrepül, a verebek, pintyfélék viszont betelepszenek az etetőbe, ott helyben morzsolják a magot és elkergetik a náluknál kisebb jövevényeket. Ezért jó a többszintes etető, az egyszerre kihelyezett több kalap. Így az agresszív fajok (pl. meggyvágó) nem tudnak annyira érvényesülni, mint ha benn csücsülnek egy egyszemélyes kis etetőben. Egy nagyobb etetőben hiába tátog fenyegetően a meggyvágó, a szemfüles cinke megtalálja a módját, hogy besurranjon egy napraforgóért.

·         Mikor kell etetni?

Az időjárás szabja meg, de november közepétől érdemes elkezdeni, hogy a madarakat szép lassan az etetőhöz szoktassuk. Ha a tél korábban köszönt be, akkor ez természetesen hamarabb kezdődik. EGÉSZ TÉLEN LELKIISMERETESEN ETESSÜNK, EGÉSZEN TAVASZIG! Az etetőhöz szokott madarak éhen pusztulhatnak, ha nem kapnak eledelt. Ezért javasolható, hogy feltöltős etetőt a lakóház közelében alkalmazzunk, a hétvégi ház, telek, szőlő, stb. inkább az előre kihelyezhető eledel (madárkalács, cinkegolyó) helyszíne. 2013 megmutatta, hogy olykor még március legvégén is etetni kell, legtöbbször azonban február végén, március elején szép lassan csökkenthető, majd elhagyható a napi adag.

Ahol már évek óta etetés folyik, a madarak is hamarabb megjelennek. Ismerősök ők, tavalyi, tavalyelőtti kosztosaink, akik jól emlékeznek a tőlünk kapott finom falatokra. Ezeket a korai (októberi, kora novemberi) érkezőket természetesen már „kényeztethetjük”, ugyanakkor ilyenkor még a természetben is nagyon sok a táplálék (pl. a gyümölcsfák kéregrepedéseiben rejtőző bábok, kifejlett rovarok).

·         Mi változik meg a kertben etetés hatására?

Bizony a madarak meglehetősen megváltoztatják az etető pár méteres körzetét. A lehullott, elázott maghéjak pár centis réteget alkotnak az etető alatt, nem beszélve természetesen az ürülékről. Akit ez zavar, előrelátóan fektessen le erős fóliát, így tavasszal könnyen a komposzthalomra továbbítható az anyag.

·         Milyen egy madárbarát kert télen?

Megoszlanak a vélemények, hogy kell –e télen itatni. Aki tudja vállalni, hogy akár naponta többször meleg vízzel feltölti, az itasson ilyenkor is. Hómentes hidegben ugyanis a madarak nem tudják a szomjukat a hó csipegetésével csillapítani. Ha azonban valaki csak reggel és este van otthon, ne tegyen ki vizet, mert az úgyis megfagy.

Szomját oltó mezei veréb.

Van olyan vélemény is, hogy a téli itatóba a madarak megfürdenek, a víz a tollukra fagy és nem tudnak repülni. Ezt nem érzem valós veszélynek. A fehérvári vízfolyások (Aszalvölgyi-árok, Gaja, stb.) telente fürdőhelyet is nyújtanak a madaraknak és sosem láttam összefagyott tollú madarakat.

A vidám színek ellenére téli felvétel (2008. december 5.); egy fürdőző széncinege.

Egy újabb, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által széles körben népszerűsített madárvédelmi eszköz a porfürdő, amely télen is hasznos. Egy tálca száraz homokból áll csupán, ebbe fürödve a madarak kellemesen enyhítik a parazitáik (pl. tolltetvek) okozta viszketést.

Hasznos, ha már kinn van télen a madárodú, mert ebben szívesen alszanak cinegék.

Az etetőn és esetleg itatón kívül sok egyéb is csábíthatja a tollas vendégeket. Ilyen a bogyótermő bokor: tűztövis, homoktövis, madárbirs, vadrózsa, stb. Jó élelemforrást nyújtanak az örökzöldek magjai (tuja, életfa, fenyőtoboz), királykák, fenyvescinke, esetleg keresztcsőrű táplálkozik rajtuk. A sűrű örökzöld bokrok remek búvóhelyek karvalytámadás esetén. Madarász elődeink "madárvédelmi kertsaroknak" nevezték el azt a nem túl rendezett, de madarak számára igen hasznos kertrészt, ahol nem az emberi rendmánia érvényesül. Itt nem kell a lombot összegereblyézni, a bokrok nőhetnek a szokottnál sűrűbben, a fákon legyen odú és ez lehet az etető helye is.

Féléves visszatekintés

Immár eltelt fél év azóta, hogy alapítványunkat nyilvántartásba vették. Ez, illetve az első kuratóriumi ülés is jó alkalmat kínál, hogy visszatekintsünk 2014-re és megtervezzük az előttünk álló téli hónapok során elvégzendő feladatokat.

Madárvédelem

Első évünk sikertörténete a vörös vércséhez kötődik, erről külön bejegyzésben emlékeztünk meg (ITT olvasható). Az úgynevezett "nagy D-odvak" remélt lakóit (füleskuvik, búbosbanka) egyelőre nem sikerült otthonteremtésre csábítani. 

Elkezdtük a környékbeli állattartó telepek felmérését. A tapasztalatok kedvezőek mind a hozzáállást, mind a telepek madárvilágát (pl. fecskék) tekintve. A tél folyamán ki fogunk helyezni speciális odvakat (vércseláda és nagy D odú) az alkalmas fákra.

Valószínűleg jövő tavaszig nem kerül rá sor, de a közeljövőben szeretnénk felújítani a természetes omlás vagy a becserjésedés miatt költésre alkalmatlanná vált egykori gyurgyalagtelepek lösz- vagy homokfalait is.

Gyöngybagolyvédelem

Korábbi tapasztalatok nélkül fejest ugrottunk ebbe az érdekes, szokatlan madárvédelmi akcióba. Az Észak-Mezőföld sajnos nem gyöngybaglyos vidék, de ez a templomlezárások számlájára írható, a változatos élőhelyek ugyanis igen kedvezőek lennének a faj számára. Az utóbbi öt évben kétszer láttunk errefelé gyöngybaglyot, egyszer Dinnyés és Pákozd között (Járosi Adrienn), egyszer Lovasberénytől nyugatra (Kovács Gergely). A remény tehát megvan, hogy az idei, pocokgradáció miatt igen népes szaporulat kóborló fiataljai rábukkannak a kihelyezett ládákra.

Az augusztusi nadapi akció óta (bővebben ITT) "hazai vizeken", a pátkai katolikus templomban jártunk. Ez annyiból rendhagyó helyszín, hogy már volt itt láda a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány jóvoltából, amit ki kellett javítani és friss forgáccsal fel kellett tölteni. Sajnos a templomba bejárnak a nyestek, így a tél folyamán kénytelenek leszünk ellenőrizni a ládát és környékét. Friss nyestürülék felbukkanása esetén sajnos a ládát le kell szerelnünk.

Szintén az akció eredménye, hogy a gúttamási katolikus templomban előkerült egy népes késeidenevér-kolónia (bővebben ITT). A napokban végezzük el a padlás takarítását a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársával közösen.

A folytatásra még idén sor került négy református templomban (Magyaralmás, Pákozd, Velence, Lovasberény), erről bővebben beszámolunk majd.

Lovasberény látképe a Kazal-hegyről. A jobb oldali református templom tornyába az ősz folyamán kerül ki a gyöngybagolyláda. 

Ökológiai gazdálkodással kapcsolatos tervek

Az alapítvány életének nagy eseménye volt a cikta juhok megvásárlása. Löszvölgyekben történő "bevetésükre" idén már nem kerül sor. Testközelből éljük át ugyanis a "természetvédő legeltetés" legnehezebb dilemmáját: hogyan és mikor legeltessünk úgy, hogy az nem negatív hatású valamelyik védett növényfajra nézve... A tervezett október eleji időszakban a kiszemelt tisztáson sosem látott mennyiségben virágzott a csillagőszirózsa (Aster amellus)...

Megkezdtük az öreg, ellenálló gyümölcsfák felmérését, nem csak löszvölgyben (székesfehérvári Pénzverő-völgy), hanem a pátkai szőlőhegyen (Páskom) is. Az alsótekeresi faiskolában állítólag vállalják ezek továbbszaporítását, de ezzel kapcsolatban még utána kell járnunk a részleteknek. Ha minden összejön, szeretnénk egy kis "helyi gyümölcsfajta-gyűjteményt" telepíteni valahol Pátkán. 

Jövő kora tavasszal várhatóan "megnyílik" Fóris Annáék kertjében a "Fejér megyei zöldség tájfajták ökológiai bemutatókertje". Erről még a tél folyamán biztosan beszámolunk bővebben.

Szintén tél végén vagy kora tavasszal szeretnénk hagyományteremtő jelleggel megrendezni Székesfehérváron egy magbörzét, hogy minél több embert csábítsunk a vetőmag-önrendelkezés és a tájfajtafenntartás szép és rögös útjára.

A székesfehérvári kertbarátokkal együttműködve madárbaráttá kívánjuk tenni a két fehérvári közösségi kertet. Már zsákokban van a számukra gyűjtött kalapos napraforgó, mint téli etetőanyag, tavaszig pedig a madárodvakat is felszereljük az alkalmas fákra.

Védetté nyilvánítások

Szinte az alapítványi bejegyzéssel egyidős a Pátkai-víztározó védelmi javaslata, de sajnos hivatalosan nem sok minden történt ez ügyben, holott már ott dübörög a nyomában a Pénzverő-völgy védelmi javaslata is (85 %-ban készen van)... Sajnos az önkormányzatok ügyintézését meggyorsítani nem áll módunkban. A már "sínen levő" védetté nyilvánítások is váratnak még magukra (Jancsár- és Aszal-völgy)... A védetté nyilvánítás ötletét egyes polgármesterek félelmetesnek érzik, sajnos ilyen ellenszélben a legnehezebb boldogulni, de azért igyekszünk folytatni az agitációt (Lovasberény).

Jó hír viszont, hogy alapítványunk jó munkakapcsolatot alakított ki a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal, és hasonló jó viszony lehetősége érezhető Székesfehérvár környezetvédelmi irodájával is.

A Pátkai-víztározó helyi védelme remélhetőleg hamarosan mindkét érintett önkormányzatnál (Pátka, Székesfehérvár) napirendre kerül.

Mezőföldi szikes tavak I. - Áttekintés

Fejér megye lenyűgöző változatosságával magyarázható, hogy a meredek lejtőszögön fennmaradt lösztölgyesek után most a szikes puszták és szikes tavak világába kalandozunk el. Ez botanikai és madártani szempontból is hatalmas ugrás, földrajzi értelemben azonban nem. Székesfehérvártól a Nagy-völgy nagyjából ugyanolyan messze van északkeleti irányban, mint délkeletre a Dinnyési-fertő, melynek szikes partján hajdanán Chernel István székicsértelepre bukkant. A Velencei-tó partvidékén ugyan egyre fogyó számban, de még szintén maradtak szikes rétek, ahol őszidőben lila virágszőnyeget alkot a sziki őszirózsa. Ha a megyeszékhelytől dél felé, a Sárvíz-völgyébe megyünk, akkor szintén érdekes szikesekre bukkanhatunk.

Radetzky Jenő, a huszadik század második felének nagy hatású pedagógusa és természetvédője „egy kis idesikerült Alföldnek” nevezte a Sárvíz-völgyi szikes tavakat, teljes joggal. A legszebb, leghíresebb, legépebben megmaradt a Sárkány-tó, amely még Sárkeresztúr címerében is helyet kapott. A légifotón (forrás: www.sarkeresztur.hu) jól megfigyelhető a "fehér víz", a kopár part, a szikes tavakban gyakran felszaporodó algák, illetve a tavat sajnos az utolsó centiméterig megközelítő szántóföldek.

Partján napjainkban is minden évben megpihennek az átvonuló partimadarak, csapatba gyűlnek a gólyatöcsök, gulipánok, récefélék, kivéve ha a tó az aszályos nyáron teljesen kiszárad: ez a szikes tavak sajátossága. Ez a kép 2012 szeptemberében készült.

Idén, 2014-ben bőséges a vízellátás, a parton sokszínű sótűrő növényzet díszlik, a tó belsejében pedig népes madártömeg (csörgőrécék, gulipánok, bíbicek, havasi partfutók) tanyázik.

Délebbre, Sárszentágota határában még változatosabb szikes tó – szikes mocsár – szikes gyep mozaikot találunk. Régen a Sós-tónál és a mára zsiókával, náddal benőtt többi tavon egy sor olyan madárfaj költött, melyek napjainkban hazánkban fokozottan védettek és eltűnőben vannak, a két legnevezetesebb a széki lile és a székicsér. A szikeseken májusban sűrű kamillafoltok illatoznak, az ősi folyók kavicsait őrző vakszikből pozsgás zsázsa nő, a magasabb helyeken csodálatos orchideák, agárkosbor és pókbangó tenyészik. 

A légifotón (forrás: www.sarszentagota.hu) jól látható néhány igen jellegzetes probléma. A kéb bal oldalán a pár évtizede horgásztóvá átalakított tórész kéklik (túlzott vízellátás), jobbra a kiszáradt tórész szürkéllik, egészen a szélén a vakszik fehér színe a feltűnő. A falu irányába elnyúló zöld folt is tómeder, amely mára teljesen benövényesedett. Kiemelt feladat lenne a gátak és csatornák eltüntetése, a növényzet kirágatása (bivaly, szarvasmarha) vagy kidúratása (mangalica sertés), majd a tartós intenzív legeltetés juhokkal, esetleg házilibával.

E két nevezetes szikes tó mellett méretükben eltörpülnek az északabbra megmaradt sztyepptálak, ám védelmük, megőrzésük ugyanilyen lényeges. Nemrég gyönyörű kézikönyvben publikálták egy 2009-2010 közötti szikes tavakkal kapcsolatos vizsgálatsorozat eredményeit. A könyv, melyet Boros Emil, Ecsedi Zoltán és Oláh János szerkesztett, angol nyelven tárgyalja a Kárpát-medence szikes tavainak ökológiáját és élőhelykezelését. Világos cselekvési terveket fogalmaz meg annak érdekében, hogy a tavak betölthessék eredeti ökológiai funkcióikat: ilyen a záródott növényzet kivágása vagy kirágatása, folyamatos legeltetés, vízlevezető csatornák betemetése, a tavakhoz közeli erdősítések kivágása, a partközeli szántók visszagyepesítése.

A mű a Sárkány- és a sárszentágotai Sós-tó mellett három további Sárvíz-völgyi szikes tavat sorolt az értékes, ősiségét máig megőrző területek közé. Két újabb Sós-tóról is szó van, az egyik Soponya mellett található, a másik az Abához tartozó Felsőszentivánnál. Utóbbitól északra van a harmadik tavacska, a neve Fényes-tó.
A felsőszentiváni Sós-tó egy jellegzetes sztyepptál, alig 150 méter átmérőjű, a csapadékos nyár után jelenleg vízzel borított mélyedés. Hófehér, sziksós partvonalán sótűrő növények tenyésznek, a zavaros vízben többfajú récetömeg szürcsölget; a Mezőföldet kiválóan ismerő Lendvai Gábor szerint a tavat a gulipánok is nagyon kedvelik. A vízállást három oldalról szántó övezi, keletről viszont szép kaszálórét, ahol védett sisakos sáskák is előkerültek.

A Fényes-tó hasonló méretű, de vize nem annyira zavaros. Ez a szikes tavak esetében "rosszpontnak" számít, arra utal, hogy a rendszerben túl sok a szerves anyag. Ekkor a víz huminsavakat old, innen a víz jellegzetes sötét színe. Ennek ellenére a tavacska partja szépen őrzi a sótűrő vegetációt, ottjártamkor két szürke- és egy erdei cankó a vonuló partimadarakat is képviselte.

A soponyai (pontosabban a mára Soponyával összenőtt Nagyláng melletti) Sós-tó a kis tavak legnagyobbika. Egy mezőgazdasági telep mellett helyezkedik el, a Fényes-tóhoz hasonlóan fekete vizű. Két erdei cankót észleltem, a tómederben ott vannak a jellegzetes sótűrő növények. Problémát az jelent, hogy a nád, zsióka és egyéb mocsári növényzet gyűrűszerűen körbeveszi, azaz nincs kopasz partszakasz.

Óriási dolognak tartom, hogy a 77 legértékesebb Kárpát-medencei tó között öt mezőföldi szikes tó van! Alapítványunk működési körzetétől ugyan kissé távol esik, de nagyon szeretnénk, ha ezen kis tavacskák sorsa jobbra fordulna. Ennek érdekében felvettük a kapcsolatot a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal és indítványoztuk, hogy a 2014-2020 közötti támogatási ciklusban kezdjen átfogó tájrehabilitációba a Sárvíz-völgy szikesein. A fő teendő a szikes tavakat elsorvasztó vízelvezető csatornák betemetése és a legeltetéses állattartás fenntartható megszervezése. Honlapunkon beszámolunk majd az igazgatóság reakciójáról és a jövőbeli fejleményekről éppúgy, mint a területen tett látogatásaink eredményeiről.

Egy erdő (újjá)születése I.

Alapítványunk születésében, formálódásában kulcsszerepe volt annak, hogy Adrienn és családja pontosan az értékes löszvölgyek környezetében rendelkezik földterületekkel. Annak idején így "keveredtünk" a Rácvölgy déli felére, majd a Pénzverő-völgybe is. A gazdálkodással összefüggő gyakori jelenlét során tapasztaltuk azokat a természetvédelemmel összefüggő problémákat, melyeket magánszemélyként már nem tudtunk megoldani, így egy civil szervezetet hoztunk létre ezek orvoslására.

A Máriamajori-erdő és Nagy-völgy sokban hasonlít az Aszal-völgyre. Folyamatban van a helyi védetté nyilvánítás, szántók között fennmaradt egyedülálló értékű zöldfolyosó és oázis, és itt is van tulajdonosi érdekeltségünk. Adrienn egy felújítási kötelezettséggel "sújtott" 1,04 hektár tulajdonosa, amelyet az erdőterv szerint akáccal kellene betelepíteni.

Mivel ennek az erdőrészletnek a környékén csodálatos tatárjuharos- és zárt lösztölgyesek vannak, felmerült bennünk a gondolat, hogy erdőtervet módosíttassunk. Ennek első lépéseként 2014 nyarán egy erdőmérnök (a soproni egyetem oktatója) talajmintát vett, ennek eredményéről hamarosan tájékoztatást kapunk. Sokkal keményebb dió volt a területet borító cserje, hiszen ez mindennemű erdősítést akadályozott. Végül egy faaprítékkal foglalkozó vállalkozóval sikerült megegyeznünk, aki az anyagért cserébe megtisztítja a völgyoldalt.

Természetvédelmi szempontból amúgy nem kellett volna csinálni semmit. A környékbeli tölgyesekből a tölgyfajok előbb-utóbb a szajkók, mókusok és más élőlények útján úgyis bekerültek volna erre az egy hektárra. De mivel az erdő jogilag (és bürokratikusan) nagyon szigorúan szabályozott, minden késlekedés komoly bírságokkal jár.

A helyzet jelenleg a következő: a vállalkozó a cserjementesítést befejezte, az öreg őshonos fákat, a szép, koros galagonyabokrokat és minden általunk meghagyandónak jelölt fát, facsoportot megkímélt. A hamarosan megkapandó szakvélemény alapján fogjuk kérvényezni az erdőterv módosítását. Célunk egy természetközeli, elegyes, többféle tölgyet és a természetes elegyfajokat (juharok, szil, kőris, vadkörte, cserjefajok) tartalmazó erdő, amely néhány évtizeden belül komoly természetvédelmi értékkel bírhat. Az még kérdés, hogy a cser vagy a molyhos tölgy lesz -e a fő faj.

Nem titkolt célunk, hogy az erdőt egy "kísérleti parcellaként" felfogva a visszatölgyesítés módszereit ledokumentáljuk. Könnyen lehet, hogy tapasztalataink akár másutt is sikerrel alkalmazhatók majd.

Honlapunkon igyekszünk rendszeresen beszámolni erről a folyamatról.

Nagy élmény Nagyszékelyen

2014. augusztus 16. és 17. között kedves meghívásnak tettünk eleget, Nagyszékelyben rendezték ugyanis a Leonardo program keretén belül a zöldség tájfajták megmentéséről, a vetőmag önrendelkezésről és a téma lehetséges kibontakozásáról szóló nemzetközi találkozót. A téma a teljes kuratóriumot élénken foglalkoztatja, magunk is igyekszünk tájfajtákat gyűjteni, magot fogni, ám különösen azért jött jól a meghívás, mert jövő tavasszal szeretnénk megvalósítani dédelgetett álmunkat, a „Fejér megyei tájfajták és az ökológiai zöldségtermesztés bemutatókertjét”. Az alapítványt Gergő képviselte, az alábbiakban egy szubjektív beszámoló következik erről a varázslatos hétvégéről.

„A Tolna megyei Nagyszékely része a Magyar Élőfalu Hálózatnak, hatvan éve érintetlen falukép jellemzi, így csodálatos díszletet adott ennek a nyüzsgő, multikulturális, a szó jó értelmében vett európai találkozónak. A kedves ismerősökön (a főszervező Czúcz Judit, az ÖMKi-s Drexler Dóri, Dezsény Zoli, Heim Ildikó, az Évkerék Ökotanya házaspárja, Kiss-Kovács Orsi és Kiss Laci, illetve a Közép-dunántúli Biokultúra Egyesület elnöke, Ware Bori) túl nagyon hamar nagyon jó barátságot kötöttem csaknem az egész csapattal. Ki kell emelni Czúcz Judit szüleit, Marikát és Gyuszi bácsit, a Védegyletes Bérces Dórit, illetve a Bese Természetvédelmi Egyesület részéről Kiss Dórit és Török Hunort. Az eseményt a külföldi vendégek tették igazán színessé: az osztrák Arche Noah génbank munkatársai, a francia biomozgalom fiatal képviselői, egy sváci önkéntes, illetve három nagyon lelkes és elkötelezett kolléga Andalúziából.

A találkozó során arra kerestük a választ, hogy a jelenlegi jogi keretek között hogyan népszerűsíthetők, terjeszthetők a tájfajták, mik a fő akadályok, milyen kihívások elé néznek a sokféleség megőrzését célzó hazai kezdeményezések. A tájfajták eltűnése egész Európában komoly veszély, jó volt hát első kézből hallani a rendkívül sikeres osztrák példáról, a spanyol magbörzékről, a nemesítés és árutermelés összefogásának francia példáiról. Sok jó ötletet is kaptam a mi elképzeléseinkhez: ilyen a nem a téli időszakban megvalósított magbörze (esetleg magfogási bemutatóval egybekötve) (Andalúzia), a palántavásár (Ausztria), vagy a mi szórványgyümölcsösi értékmentésünk ikerprogramja Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli részén (Bese Egyesület).

A vasárnap délelőtt a kertlátogatások ideje volt. Az egyik helyszín Czúcz Judit félelmetesen fajgazdag permakultúrás kertje volt, tele általam ismeretlen, de ehető, táplálékként szóba jöhető fajokkal. Judit szerintem ezen a területen úttörő munkát végez, dél-amerikai, sőt új-zélandi haszonnövények hazai honosítási lehetőségeit is kutatja. Nem véletlen, hogy az ebből a kertből származó alapanyagokból főzött ebédek némelyik fogása mindenkinek új gasztronómiai élményeket jelentett.

A másik kertet Bócsó Renáta és férje ápolja hét éve. A legnagyobb része erdőkert, ami nagyon szokatlan, de érdekes megoldás. A haszonnövények a kis tisztásokon teremnek, amiket ösvények kötnek össze. Az összhatás nem rendezetlen, hanem felettébb természetközeli. Hatalmas mennyiségben használnak szénamulcsot, ami kiváltja a gyomlálás és a kapálás zömét. Mindkét kertben sok tájfajta termesztését is láthattuk: tucatnyi paradicsom, padlizsán, tökfélék vagy az itteni Nagyszékelyi Fekete burgonya.

A szombati, nagyjából 50 (!) fajtát felsorakoztató paradicsom kóstolóra sebtében előkaptam az útravalónak hozott, általunk három éve termesztett Szarvasbogyó koktélparadicsomot. Nagy meglepetéssel, de hatalmas örömmel nyugtáztam, hogy egy szeletkével senki nem elégedett meg, a készlet rövid idő alatt kifogyott és mindenki a fajta magja iránt érdeklődött. Én magam is éreztem húsz-huszonöt fajta megízlelése alapján, hogy a Szarvasbogyó ízvilága kivételesen finom. A vasárnap délutáni kis magbörzén eleget is tehettem a megszaporodott kéréseknek, így egy eredetileg a tápiószelei génbankból származó, hozzánk az Abán élő Becse Ildikón keresztül eljutó fajta elindult hódító útjára a magyar kertekbe. Csak amit megjegyeztem: Hegyesd (Veszprém), Négyes (Borsod-Abaúj-Zemplén), Kecskemét (Bács-Kiskun), Nagyszékely (Tolna)...

Ha nem csupán a szakmai elemekre összpontosítunk, akkor első helyen emelném ki a találkozó barátságos légkörét. Ez a nagyjából harminc ember annyira egy hullámhosszon volt, amit én személy szerint eddig nem tapasztaltam sehol. Voltak nagy felfedezések („kicsi a világ”). Hátborzongató volt rájönni, hogy Juditék eredetileg abból a kis romániai faluból, Nagyszántóról származnak, amit csak a trianoni határ választ el apai nagyszüleim falujától, a hajdú-bihari Nagykerekitől. Hogy a Bese egyesületes Kiss Dóri édesapja és az enyém gimnáziumi osztály-, egyetemi évfolyam- és katonatársak voltak. Vagy hogy a francia Camille Sourdinnel három éve már találkoztunk egy németországi tájfajta-összejövetelen.

A lucernakazal tetején hálózsákban eltöltött éjszaka, a borzderes tehén frissen fejt tejének íze, a vendégszeretet, a nyelvi és kulturális határokat átívelő közös tenni akarás, a rengeteg jó gondolat, a lelkesedés azt hiszem hosszú távon is meghatározó élmény marad és ilyenformán az alapítvány ökológiai gazdálkodással kapcsolatos tevékenységére tartós hatást gyakorol majd.”

Természetvédelem a templomokban I. - Nadap

2014. augusztus 9-én ragyogó nyári időben kezdődött gyöngybagolyvédelmi programunk tevőleges szakasza, mégpedig Nadapon. A hét folyamán kaptunk egy gyöngybagolyládát a dinnyési Fenyvesi Lászlótól, Pallos Zsuzsa pedig örömmel tájékoztatott minket, hogy Tóth Béla plébános és Turanitz Lajos gondnok példaértékűen állt hozzá az ötlethez. Így a nadapi Palermói Szent Rozália Plébániatemplom volt a színhelye az első ládakihelyezésnek. Zsuzsa véleménye szerint "pont a környék legszebb templomában kezdjük. Én, ha gyöngybagoly lennék, tuti oda költöznék, mert gyönyörű a kilátás és jó nagy szántók, meg legelők vannak a környéken. Nem is kellene feleslegesen vadásznia, csak kinéz az ablakon, és már látja is, hol dugta ki a fejét a pocok."

Minden templom más, minden egyes láda elhelyezése külön problémamegoldó fejtörő. Nadapon a fő gondot a környéken egyedülálló nyolcszögletű torony jelentette. Az egyes toronyablakok igen kicsik, a fal sem vastag, így az egy méter hosszú láda beépítése komoly állványzatot igényelt volna. Ezért feladtuk azt a tervet, hogy a szántók felé (délkelet) nézzen a láda, inkább a meglevő fázatot, a harangok alatti erős deszkát használtuk a láda alapjául. Így a tájolás nyugatias, ami a szakirodalom szerint a baglyok körében kedvelt.

Nadap egy csendes, természetközeli falucska. Keletről nagy szőlőültetvények, délről szántóföldek, a többi irányból a Velencei-hegység veszi körbe. A röpnyílás felőli falurészen több helyen is tartanak lovakat, vannak kiskertek, így a rágcsálók réme változatos vadászterületet talál majd. A ládából az alábbi kilátás tárulhat a gyöngybaglyok elé:

Turanitz Lajos gondnokkal közösen nyitottuk meg a toronyablakon a röpnyílás előtti rést, majd a lent szétszedett és darabokban felvitt láda újbóli összeszerelésében és elhelyezésében is segítségünkre volt.

A láda aljára fűrészpor és faforgács elegye került, hiszen a fészket nem építő gyöngybagoly számára fontos a tojások elgurulását megakadályozó aljzat. A költés ellenőrzését nem a meglevő oldalsó csapóajtón keresztül, hanem a hátsó fal átmeneti lecsavarozásával végezzük majd. A képen is jól megfigyelhető az ok: az ablak mindössze öt centiméterrel szélesebb, mint maga a láda.

A láda kihelyezésével egy időben a torony két szintje is megszépült, hiszen vállaltuk a galambürülék feltakarítását is. Ezt Zsuzsa gyakorlatilag egymaga végezte el. A bezsákolt guanó lehordását követően már csak egy kellemes kötelességünknek kellett eleget tennünk: átadhattuk a "Természetbarát Templom" oklevelet, amit Kókay Szabolcs festményének felhasználásával Zsuzsa szerkesztett.

És még egy elgondolkodtató esemény. A fészekláda összeszerelése közepette derült ki, hogy Turanitz Lajost velencei kisiskolás korában tanította Szabó László Vilmos. Laci bácsit a huszadik század egyik legnagyobb hatású természetvédőjének tartjuk, aki egyedülálló módon az ország féltucatnyi tájegységében (Bükk, Baja, Velencei-tó, Vértes, Hortobágy, Bakony) alkotott maradandót. Szinte hátborzongató volt, ahogyan közben megkondult a negyedet jelző harang, mintha csak Laci bácsi jelzett volna fentről az utódoknak...

Köszönet mindenkinek, az akció hamarosan folytatódik.

Nyári újdonságok

A nyári melegben két emlősökkel kapcsolatos jó hírünk van.

Denevérek

Gúttamási templomának egyik toronyablakán rés tátong. Ezt egy kora nyári kelet-bakonyi - vértesaljai felderítőút során vettem észre, reménykedtem benne, hogy talán a gyöngybagoly is kiszúrta. Július elején mise előtt pár perccel sikerült feljutnom, már a pap közölte, hogy számítsak egy népes denevérkolóniára. Értesítettem Staudinger Istvánt (Duna-Ipoly Nemzeti Park), a szakemberek a múlt héten nézték meg a bőregereket. Kései denevér (Eptesicus serotinus) 35 példányos kolóniája van fenn. A nemzeti park vállalta a denevérek alatt felhalmozódó guano őszi eltakarítását: ebbe mi is szeretnénk majd beszállni. A fő örömforrás az, hogy a hivatásos természetvédők nem ismerték a védett állatok eme szaporodóhelyét, tehát ismét jól működött az állami és a civil természetvédelem együttműködése.

Juhok

Korábban már említettem, hogy a kertek alatt van az alapítvány első állatainak beszerzése. Immár egy hete hogy megérkeztek a cikta juhok. A világ egyik legritkább juhfajtájáról van szó, amely a hazai őshonos fajták közül a legkevésbé ismert. Bővebben ITT olvashat róluk.

Jelenleg az "állomány" szelídítése a legfontosabb, mert egyelőre eléggé a vezéranya hangulata határozza meg a történéseket. Sokkal agresszívebben eszik a bokrokat, mint azt a szakirodalom írja, ez pedig nagyon fontos lesz a löszvölgyek erősen cserjésedő részein. Nagyon kedvelnek olyan idegenhonos, a löszvölgyekben visszaszorítandó fásszárúakat is, mint az ostorfa vagy a fehér akác.
Érdemes szólni néhány szót a löszvölgyek élőhelykezeléséről. A löszgyep a Mezőföldön nem a természetes állapot. Ez az élőhely több ezer évvel ezelőtt az ember erdőirtása nyomán jött létre, majd a legeltetéses állattartás tartotta fenn. Ez a tájhasználat egy varázslatos, vadvirágokban, rovarokban hihetetlenül gazdag biotópot eredményezett, amely csak azokon a meredek löszvölgyekben, földvárakon, domboldalakon maradt meg, ahol a szántóföldi művelés a meredek lejtőszög miatt nem volt lehetséges. A rendszerváltásig a gyepeket legeltették, ám a '90-es években az állattartási kedv meredeken zuhant. A természetben pedig mindig a legproduktívabb élőhely a végcél, vagyis a cserjés, majd az erdő.
Természetesen ezek a fásszárú élőhelyek is nagyon sok élőlénynek adnak otthont, ám a célunk az, hogy a löszgyepek védett növényeit (leány- és fekete kökörcsin, tavaszi hérics, apró nőszirom, budai imola, stb.) megőrizzük, márpedig ehhez a cserjésedés visszaszorítása elengedhetetlen. Egyik módszer a mechanikus irtás (ágvágó, fűrész), de mi sokkal természetközelibbnek és fenntarthatóbbnak tartjuk a hagyományos legeltetést. Afféle missziónak is felfogható mindez, hiszen a százezer lakosú megyeszékhely, szakítva évszázados tradícióival, napjainkra teljesen ipari-szolgáltató központtá vált, a mezőgazdaságot pedig jobbára vagy a nagytáblás intenzív növénytermesztés, vagy az istállózó állattartás képviseli.
Amit mi tervezünk, az a világgal való tudatos szembehelyezkedés. Adva van egy ritka fajta, amelynek gazdasági haszna gyakorlatilag nincs, a cél csak a fenntartás lehet. Adva van egy tevékenység, a legeltetés, amelyet a löszvölgyekben már senki nem vállal fel. És (szerencsére!) adva vannak a természetvédelmi kötöttségek, amelyek meghatározzák majd ennek a legeltetésnek a mikéntjét (állatlétszám, legeltetés ideje és intenzitása, bokorcsoportok kímélete, stb.). Ennek a szép és nehéz munkának a kulcsszereplői lesznek ezek a gyönyörű állatok.

Vörös vércsék védelmében

Az ökológiai szántók és a löszvölgyek találkozásán, illetve legeltetett lovasberényi gyepek mellett az elmúlt években több vércseládát is kitettünk. Idén minden korábbinál jobb évet zártak a vörös vércsék, három ládában (Székesfehérvár, Pénzverő-völgy: 2; Lovasberény, Antali-rét: 1) sikeresen költöttek. Egy további ládánál is volt mozgás (Székesfehérvár, Aszal-völgy), de ott végül nem került sor a tojások lerakására. 

A telefonnal készült, ezért különös torzítású képen egy két éve diófán elhelyezett láda négy ifjú lakója méltatlankodik. Azóta sikeresen kirepültek és buzgón dolgoznak a pocokinvázió visszaszorításán.

Ökológiai gazdálkodás

Alapítványunk Kuratóriumát három olyan személy alkotja, akik két családi ökológiai szemléletű gazdaságban tevékenykednek. Szervezetünk egyik célja a vegyszermentes, biztonságos, környezet- és természetbarát termelés népszerűsítése, így ezen az oldalon is bemutatkozunk.

Fóris Anna férjével, Ödönnel Pátka-Vargahegyen él és gazdálkodik. Anna az alábbiakban foglalta össze Virágosélet fantázianevű kertészetük filozófiáját:

"Kertészmérnök és geodéta házaspárként 2011-ben 400 m2-en kezdtünk saját részre zöldségeket termelni Pátkán, Vargahegyen. Majd bízva abban, hogy régi álmunk talán most valóra válhat, s lehet egy kis gazdaságunk, 2011 őszén igen nagy fába vágtuk a fejszénket. Megvettük a telkünk melletti kis házat s további vásárolt ill. bérelt területekkel 1 ha-ra gyarapítottuk kis kertünket. 2012 tavaszától elkezdtünk gazdálkodni. A nagyobb talajmunkákat bérmunkával végeztettük, minden egyebet saját kezűleg 2 tolikapával csináltunk. 2012-2013-ban ismerősöknek, munkatársaknak termeltünk vegyszermentesen, bio és konvencionális vetőmagokat használva, szigorúan az ökológiai gazdálkodás elvei alapján. Gazdaságunk szépen fejlődött, óllal, állatokkal bővült. 2014-ben úgy döntöttünk szorosabbra fűzzük a vevőinkkel a kapcsolatot, s egy zöldségközösséget alakítunk ki, hogy vevő és eladó között bizalom s erős kötelék alakuljon ki, s elkötelezett vásárlóink hetente részesüljenek az éppen aktuális terményeinkből, melyekért átalányt fizetnek. A rendszer még kidolgozás alatt van, a tagtoborzás folyik, s terveink szerint a jövő évtől élesben működik/működünk. 

Jelenleg 5000m2-en lucerna, 1500m2-en kukorica, 1000m2-en zöldség, 1400m2-en szőlő területünk van, a gazdaság többi részen pedig állatok vannak. Tyúkok és kakasok mellett nyulakat tartunk. Az idei évre kitűzött legnagyobb vágyunk, hogy a korábban vásárolt 100 éves hidas fa disznóólat összerakjuk, s az állatállományunkat tovább bővíthessük. Hagyományos Magyar zöldségfajok és fajták mellett articsóka, földimogyoró, pepinó és perui cseresznye is megtalálható a kertünkben. Elsődleges célunk, hogy egy önellátó, önfenntartó biogazdaságot/biokertet hozzunk létre. Megtermeljük magunk s a zöldségközösség számára a zöldséget, de ezen túlmenősen tojást, s a későbbiekben húst is. Fontos számunkra, hogy azzal foglalkozhassunk, amit szeretünk. Olyan zöldségeket, s egyéb termékeket (húst, tojás) állítsunk elő, amelyet a zöldségközösség tagjai szívesen fogyasztanak, s ne csak egy „élettelen” krumplit vegyenek le az áruház, vagy a zöldséges polcáról, hanem tudják azt, hogy ki s hol termelte meg az adott zöldséget. Bármikor kijöhessenek a kertbe, megnézhessék hol nő a paprika, vagy épp gyomlálhassák egy kicsit a sárgarépát, s akár etessék vagy simogassák az állatokat. Azt szeretnénk, hogy fogyasztóink élő részesei legyenek a kertnek, s élő legyen maga a kert is. Ellenőrzőszervezethez való csatlakozás a jövő évben szeretnénk elkezdeni, s az év folyamán állatállományunkat lehetőségeinkhez mérten kecskékkel és disznóval, valamint további baromfifélékkel szeretnénk bővíteni.

Pátka külterületén, Vargahegyen csendesen, békésen élünk, magunk sütjük a kenyeret, gyűjtünk gyógynövényeket, készítünk lekvárokat, befőtteket, savanyúságokat s próbálunk minél nagyobb harmóniában élni a természettel."

Kuratóriumunk fennmaradó két tagja házaspár, Járosi Adrienn és Kovács Gergely Károly, akik szintén ökológiai gazdálkodással foglalkoznak.

„A „Két Kuvik” biogazdaság 2009 óta ellenőrzött ökológiai gazdaság, Székesfehérvártól északkeletre hamisítatlan észak-mezőföldi tájon, löszvölgyek szomszédságában található. A törzsterületet jelenleg 60 hektár szántó alkotja. Már a kezdet kezdetén tudtuk, hogy csak vegyszermentesen kívánunk termelni, és mivel a szűkebb környéken senki nem foglalkozik biogazdálkodással vagy alternatív növényekkel, mindent magunknak kellett kitapasztalni. Sok megszívlelendő tanulság levonása, a hibák folyamatos kiköszörülése, újabb hibák elkövetése jellemzi a kis léptékű, kísérletező, extenzív módszeregyüttesünket. Kiemelt fontosságú az élővilág védelme, így munkánk szerves részét képezi a búvósávok meghagyása, kisnyulak, őzgidák, pacsirtafiókák kiterelése a veszélyzónából, megtalált fészkek megóvása, T-fák kihelyezése.

A kezdeti kísérletezés nyomán mára kialakult egy nem szokványos vetésszerkezet. Több kis táblában lucernát termesztünk, amely számunkra a leghatékonyabb gyomirtó kultúra, egy-két kaszálás után még a legmakacsabb mezei aszat és selyemkóró is nyomtalanul eltűnik. A legfeljebb 12 hektáros „nagy” táblákon gabonafélékkel foglalkozunk, majd az aratást követően azonnal zöldtrágyakeveréket szórunk ki, hogy az árvakeléssel együtt talajszerkezetet javító, vetésforgót színesítő növény (mustár, pohánka, mézontófű) is kikeljen. Kedvenc gabonánk a rozs, de termelünk zabot, tönkölyt, korábban durumbúzát és a híres Bánkúti 1201 őszi búzát is. Kis területen burgonyánk is van évről évre, következetesen a lassan leromló magyar fajták (Pannónia, Balatoni Rózsa) gumóit ültetjük vissza. A legtöbb munkaművelethez megvannak a gépeink, de lehetőségeinkhez mérten folyamatosan gyarapítjuk a gépparkot. Büszkeségünk a kifejezetten nekünk gyártott kultivátor-lazító kombináció, de 2014-ben tervezzük a tárcsára épített baktériumtrágya-adagoló beszerzését is.

A gazdaság része egy egy hektáros vegyes gyümölcsös, amely döntően kajszi. Ez növényvédelem nélkül, a fák természetes védekezőképességére és az ültetvényben az évek során kialakult természetes egyensúlyra alapozva leginkább az önellátást szolgálja. Pátkai otthonunk kiskertjében is saját célra vetjük a zöldségmagokat, több esetben a termelésből mára kiszorult tájfajtákét. Az elkövetkező években nagy álmunk egy néhány családból álló kis méhes létrehozása is.”

A két családi gazdaság sok szállal kötődik egymáshoz és nem csupán szaporítóanyag, étkezési- és takarmánygabona, zöldségek, gyümölcsök és receptek élénk cserekereskedelme zajlik. Több olyan ökológiai gazdálkodással összefüggő tervünk és elképzelésünk van, amelyben már az alapítványnak is szerepe lesz.

•  A működési területen levő szórványgyümölcsösök feltérképezése, a fajták meghatározása, az értékes egyedek továbbszaporítása.
• Fejér megyei zöldség tájfajták összegyűjtése, továbbszaporítása, népszerűsítése, bemutatókert létesítése.
• Az élőhelykezelés főszereplőinek, azaz az általunk tartott haszonállatok termékeinek (elsősorban gyapjú és tej) feldolgozása.

Jó hírek dél felől...

A www.birding.hu madarászhonlapra az utóbbi egy-két hétben több olyan adat is felkerült, ami nagy örömmel tölt el bennünket. Nem kevés azon madárfajok száma, melyek a Mezőföldről jó ideje eltűntek. Ilyen a túzok, az ugartyúk vagy a székicsér. A Mezőföld természetes határától, azaz a Dunától keletre a Kiskunságban jó állománya él két szintén eltűnt fajnak, a szalakótának és a kék vércsének. Vártuk és reméltük hát, hogy ez a két legeltetett gyepekhez kötődő madár majd csak átlépi egyszer a folyót és újra birtokba veszi az évtizedekkel ezelőtt elhagyott területeket.

A színpompás szalakótával kapcsolatban idén már legalább két párról tudunk (Aba, Sárbogárd), de volt egy velencei észlelés is, a kék vércse pedig Sárkeresztúr mellett két fiókát nevel. Érdemes azt is látnunk, hogy a Mezőföldön megritkult kuviknak és kis őrgébicsnek is ezeken a délebbi területeken, a Sárvíz-völgyben és a Kelet-Mezőföldön élnek a komolyabb állományai.

A feladat nem lehet más, mint hogy átgondolt élőhelykezeléssel, odvak és költőládák kihelyezésével, a legeltetéses állattartás újbóli meghonosításával, illetve ökológiai gazdálkodással olyan környezetet teremtsünk az észak-mezőföldi löszvölgyek környékén, ami alkalmas lesz ezeknek a fokozottan védett madaraknak.