2016. augusztus 13-án és december 8-án elvégeztünk egy-egy újabb gyöngybagolyláda-kihelyezést, megnyitva ezzel a "délnyugati frontot", azaz a Székesfehérvártól délnyugatra levő, a jelenleg is gyöngybaglyos templomú Csőszhöz közeli térség gyöngybagolybaráttá tételét. A két szerelés külön-külön is emlékezetes, együtt azonban tanulságos példázata annak, hogy milyen a problémamegoldási kényszer egy templomtoronyban.
Szabadbattyán
A helyi védett, hatalmas platánjairól és varjútelepéről nevezetes Cifrakert szomszédságában levő római katolikus templom plébánosát Mayer Zsoltot Pallos Zsuzsa környékezte meg a gyöngybagolyvédelem gondolatával. A pozitív válasznak nagyon megörültünk, Zsuzsa elvégezte a toronyablakokban a méréseket, elkészült a láda, aztán azonban egy viharkár miatt egy órával indulás előtt el kellett halasztanunk a munkát, amire végül augusztus 13-án került sor. A csapat újdonsült tagja Weidinger István volt.
Ég a kezünk alatt a munka...
A toronyba vezető létra kellően tágas, így a ládát egyben fel tudtuk vinni a torony közepéig. Ám az eredetileg kiszemelt harangszint padlója olyan korhadtnak tűnt, hogy gyors haditanáccsal maradtunk a középső szinten és oda, a keletre néző ablakba tettük a ládát. Itt kezdődtek a gondok...
Sok-sok ládázásban hű segítőnk, a dekopírfűrész köztudomásúan árammal működik. Ezt még tudtunk hosszabbítóval szerezni, csakhogy a fűrészlapocskát sehogy sem tudtam a helyére tenni, így aztán némi szerencsétlenkedés után feladtuk és kezdtük kézi erővel a vagdosást. (Itthon derült ki, hogy egy másik fűrészlapocska a helyére kattant volna, de akkor már túl voltunk mindenen.)
Az hamar világos lett, hogy a keményfaspalettát nem fogjuk tudni elvágni, így azokat kiszedtük. Csakhogy a ládán sem volt röpnyílás, hiszen azt általában a helyszínen készítjük el. Nekiláttunk hát a véletlenül nálunk levő vasfűrészlapokkal kivágni a nyílást. Ezek a fűrészlapok azonban úgy törtek, mint a cukorka (Made in People's Republic of China), így a végén már csak néhány centis darabkákkal ügyködtünk...
A kilátás nem rossz, Battyán nevezetessége, a Kula-torony is látszik, sőt fordított irányban, a 7-es főútról is látható a láda egy villanásra, kb. a templom melletti buszmegálló vonalában.
Sárpentele
A kilátás nem rossz, Battyán nevezetessége, a Kula-torony is látszik, sőt fordított irányban, a 7-es főútról is látható a láda egy villanásra, kb. a templom melletti buszmegálló vonalában.
Bal oldalon a dobbantó, jobb oldalon a kilátás bagolyszemmel...
...ezt pedig mi látjuk kívülről.
Köszönet Mayer Zsolt plébánosnak a lehetőséget!
A kis falu kicsiny temploma kívülről igen alkalmasnak tűnt, így amikor a közeli Úrhida templomában a ládakihelyezés bizonytalanná vált, Pentelét vettem előre a sorban. Segítőkész helybéliek révén megtaláltam Czank Ferencné gondnokot, aki ellátott kellő mennyiségű tanáccsal a lépcsők és létrák veszélyességének mértékével kapcsolatban. A toronyban mindössze egy harang lakik, az egész tér rendkívül szűkös, de azért egy normál láda éppen elfér az ablakban - gondoltam akkor. Később még egyszer fel kellett mennem egy pótmérésre, elkészítettem a ládát és december 8-án, egy igen hideg napon fel is vonultam a templomhoz, amely Széchenyi Zsigmond Afrika-vadász szüleinek is a nyugvóhelye.
Azt már előre tudtam, hogy a ládát csak lapra szerelve tudom felvinni. Nagyon jól bevált az az ötlet, hogy a létra alján a darabokat egyben tartó madzagba beakasztok egy autó vontatókötelet és azzal húzom fel a "rakományt" a több méteres magasságba. Amikor fenn volt a láda és a szerszámok, akkor döbbentem meg, hogy milyen kevés a hely.
Amikor elkezdtem összeszerelni a ládát. kiderült, hogy előbb az ablakot kell kivágni. A hozott kézifűrésszel lelkesen vágtam a spalettát, amikor a penge reccsent egy nagyot és tőből letört. "Objektív nehézség..." - gondoltam és a pengét kézben tartva fűrészeltem tovább. Egy spaletta készen is lett. Mielőtt a másiknak nekiláttam volna, letettem a pengét a láda egyik darabjára, aztán a mérőszalag után kutatva szórakozottan felemeltem az említett darabot, mire a fűrész pengéje szép ívben kiszállt az ablakon és csengve-bongva megpihent az ereszcsatornában. Néhány percig elgondolkodva nézegettem az utca túloldalát, hogy ne kopogjak -e be az említett segítőkész helybeliekhez fűrész-ügyben, de aztán támadt egy ötletem. A másik spalettát fúróval perforáltam: sok-sok lyukat fúrtam egy sorban, amíg azok egybenyílva szétválasztották a deszka két felét.
A spaletta meglehetősen régi, így aztán kellően korhadt is, apadt is, kifejezetten nehéz volt hát visszaimádkozni a helyére. Mindenfélét kipróbáltam, hogy a két, a röpnyílás miatt elvágott fadarab úgy álljon, ahogy a többi, végül úgy oldottam meg, hogy egy keskeny OSB-lap darabbal összecsavaroztam a ládát és a spalettát. Ekkor még csak a láda feneke és az eleje volt a helyén. A kiszemelt (déli) ablakpárkány egyik sarkában egy 15 cm magas hupli van, így ugyanekkora fadarabokat is hoztam, hogy kiegyenlítsem a szintet, ezzel nem is volt gond. Csakhogy az ablak és a harangot tartó gerendázat között olyan kevés a hely, hogy a ládát a végső helyén kellett összecsavarozni; egészben egyszerűen nem lehetett volna beemelni a párkányra. Kifejezetten sok szerencsétlenkedés kísérte a belső sötétítő beillesztését is, hiszen a röpnyílás felől már nem csavarozhattam. Bő két órás munka végeztével lett minden a helyén...
A sárpentelei templom belseje a karzatról nézve.
Azt már előre tudtam, hogy a ládát csak lapra szerelve tudom felvinni. Nagyon jól bevált az az ötlet, hogy a létra alján a darabokat egyben tartó madzagba beakasztok egy autó vontatókötelet és azzal húzom fel a "rakományt" a több méteres magasságba. Amikor fenn volt a láda és a szerszámok, akkor döbbentem meg, hogy milyen kevés a hely.
Amikor elkezdtem összeszerelni a ládát. kiderült, hogy előbb az ablakot kell kivágni. A hozott kézifűrésszel lelkesen vágtam a spalettát, amikor a penge reccsent egy nagyot és tőből letört. "Objektív nehézség..." - gondoltam és a pengét kézben tartva fűrészeltem tovább. Egy spaletta készen is lett. Mielőtt a másiknak nekiláttam volna, letettem a pengét a láda egyik darabjára, aztán a mérőszalag után kutatva szórakozottan felemeltem az említett darabot, mire a fűrész pengéje szép ívben kiszállt az ablakon és csengve-bongva megpihent az ereszcsatornában. Néhány percig elgondolkodva nézegettem az utca túloldalát, hogy ne kopogjak -e be az említett segítőkész helybeliekhez fűrész-ügyben, de aztán támadt egy ötletem. A másik spalettát fúróval perforáltam: sok-sok lyukat fúrtam egy sorban, amíg azok egybenyílva szétválasztották a deszka két felét.
Ekkor már volt kedvem fényképezni... Nagyjából egyben a láda.
A spaletta meglehetősen régi, így aztán kellően korhadt is, apadt is, kifejezetten nehéz volt hát visszaimádkozni a helyére. Mindenfélét kipróbáltam, hogy a két, a röpnyílás miatt elvágott fadarab úgy álljon, ahogy a többi, végül úgy oldottam meg, hogy egy keskeny OSB-lap darabbal összecsavaroztam a ládát és a spalettát. Ekkor még csak a láda feneke és az eleje volt a helyén. A kiszemelt (déli) ablakpárkány egyik sarkában egy 15 cm magas hupli van, így ugyanekkora fadarabokat is hoztam, hogy kiegyenlítsem a szintet, ezzel nem is volt gond. Csakhogy az ablak és a harangot tartó gerendázat között olyan kevés a hely, hogy a ládát a végső helyén kellett összecsavarozni; egészben egyszerűen nem lehetett volna beemelni a párkányra. Kifejezetten sok szerencsétlenkedés kísérte a belső sötétítő beillesztését is, hiszen a röpnyílás felől már nem csavarozhattam. Bő két órás munka végeztével lett minden a helyén...
A harangot 1882-ben öntötték Budapesten, a láda 2016-ban készült Pátkán.
Ezt látja majd a bagoly egy téli napon.
Remélem, minden madárbarát észreveszi a különbséget...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése