2021. április 30., péntek

Kell -e vasalt út ("via ferrata") a Csóka-hegyen?

A több mint egy éve zajló vírusjárvány rámutatott arra, hogy a magyar népességnek egy nem többségben levő hányada szokott a természetbe járni, vagyis ha bezárnak a szórakozóhelyek, akkor a szabadidejét ott töltő személyek ugyanazt a "kultúrát" viszik ki az általuk nem látogatott zöldbe: szemetelés, hangoskodás, az élővilág zavarása, információs táblák sportból történő tönkretétele.

A megmaradt élőhelyfoltokat ráadásul több más veszély is fenyegetheti. Egy közülük ugyancsak a szabadidő eltöltésével kapcsolatos, de túracipőnél bonyolultabb előkészületeket igényel: a via ferrata. Esettanulmányunk helyszíne a Vértes nyugati oldalán, a Csókakő és Mór között levő csóka-hegyi egykori kőbánya.

A kőfejtő 2019 nyarán, amikor a Természet már kezdte visszafoglalni (fotó: Kovács Norbert)

A kőfejtő lábához (ahol a felső képen még csak bokrokat látni) rendezvényhelyszín épült, annak minden zavaró fény-, hang- és hulladékhatásával együtt. Tipikus 21. századi paradoxon, amikor valahonnan emberek tömege megy valahova, hogy egy esküvőt a "háborítatlan zöldben" ünnepeljenek. Lássuk, mivé válik a háborítatlan zöld egy ilyen alkalommal:

Akinek nincs kedve bogarászni, annak megspóroljuk: pontosan 30 személyautó látható ezen a 2020. augusztus 22-i felvételen (Fotó: Horváth Csaba)
2020. szeptember 6. Jól látszik, mennyire megváltozott a kőfejtő aljának képe (Fotó: Horváth Csaba)

2020 tavaszán teljesen illegálisan, az "úgyis megkapjuk rá az engedélyt" elvét követve elkezdődött itt egy via ferrata építése. (A wikipedia szerint a "via ferrata olyan hegyi út, amelyen előzetesen felszerelt létrák, lépcsők, hidak és fémkábelek segítik az előrehaladást"). A kőfejtőről pillanatokon belül eltüntették az ott spontán megjelent fásszárúakat. Akkor még egy bejelentést követően megállt a folyamat, bár már lehetett sejteni, hogy az engedély birtokában a beavatkozás folytatódni fog. És az engedély ezekben a napokban meg is érkezett, elhárultak az akadályok...

A növényzet irtása a tervezett nyomvonalon 2020. március 12-én (Fotó: Horváth Csaba)

Felmerülhet persze a kérdés, hogy egy kőbánya ilyen jellegű hasznosításával mi a gond. Nos, a Természet valóban kezdte visszahódítani ezt a jókora tájsebet. A területet kiválóan ismerő Horváth Csaba természetfotói kivétel nélkül itt készültek:
Védett növényfajok a Csóka-hegyről: tavaszi hérics, nagyezerjófű, sárga kövirózsa és apró nőszirom.

Ez a kis csokor persze csak a látványosabb fajokat mutatja be, de a kőfejtőben olyan ugyancsak érdekes növények is élnek, mint a sziklai üröm, vörös szarumák vagy sulyoktáska. Utóbbi például kizárólagos tápnövénye egy védett ízeltlábúnak, a sziklai fehérlepkének. És ezzel meg is érkeztünk az állatvilághoz...

E sorok írásakor a csóka-hegyi kőfejtő a bajszos sármány egyetlen Fejér megyei költőhelye, ahol lehet hogy öt pár is otthont talált. A bajszos sármány érdekes élőhelyigényű énekes: kifejezetten vonzódik a sziklás, kőkibúvásos helyekhez. A via ferrata építése és üzemeltetése egészen biztosan ennek a nemrég felfedezett kis költőállománynak a végét jelenti: a sziklamászással együttjáró zavarást a tavasszal fészkelőhelyet foglaló párok nem fogják tűrni. Azaz a szemünk láttára fog eltűnni Fejér megyéből ez a csak nemrég felfedezett fészkelő madárfaj!
Talán a legszebb sármányfajunk, a bajszos sármány. Van számára remény a Csóka-hegyen? (Fotó: Horváth Csaba)

Ez a segélykiáltás azoknak a sziklamászóknak és ferratásoknak is szól, akik hobbijukat nyugodt lelkiismerettel, abban a tudatban szeretnék végezni, hogy az nem járul hozzá szép virágok elpusztításához, gyönyörű madarak fészekaljainak tönkremeneteléhez. Egy vízitúrázó tiszta folyót szeretne. Egy kéktúrázó szemétmentes, háborítatlan ösvényeket. Egy környezettudatos, természetszerető sziklamászó és ferratás pedig a színfalak mögött is nézzen körül, ne nyugtassa meg az, hogy egy pálya "megkapta a szükséges engedélyeket"! Sajnos hazánkban rengeteg (és egyre több...) példa van rá, hogy a lobbiérdek átnyomja a hivatalokon azt, ami ellen állampolgári jogunk, sőt kötelességünk felemelni a szavunkat.

Ha Ön sem ért egyet azzal, hogy a Természetben eltöltött aktív szabadidőre hivatkozva pusztuljanak el természeti értékek, írja alá az ITT levő petíciót a Csóka-hegyre tervezett via ferrata építése ellen!

8 megjegyzés:

  1. Hát sajnos nem biztos , hogy mindenkinek ugyan azok a dolgok jelentenek értéket!!!! Ja NEM!!!
    A kőfejtés is természetessen azért maradt abba annak idején hogy nem számít a természet hanem
    Becsületkasszás �� ���� kihasználása legyen a természeti értékeknek!!
    Szép a becsületkassza szó a magyar nyelv gyöngyszeme pláne az első tagja!!!��
    Kár hogy sokan nem tudják mit jelent !!��‍♂️��‍♂️��‍♂️������
    Viaaaaa Ferrr.....!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Hát sajnos nem biztos , hogy mindenkinek ugyan azok a dolgok jelentenek értéket!!!! Ja NEM!!!
    A kőfejtés is természetessen azért maradt abba annak idején hogy nem számít a természet hanem
    Becsületkasszás 😂 😂😂 kihasználása legyen a természeti értékeknek!!
    Szép a becsületkassza szó a magyar nyelv gyöngyszeme pláne az első tagja!!!😂
    Kár hogy sokan nem tudják mit jelent !!🤷‍♂️🤷‍♂️🤷‍♂️👏👏👏
    Viaaaaa Ferrr.....!!!!!!!

    VálaszTörlés
  3. Tisztelt "VÖLGY-HÍD" Természetvédelmi Alapítvány!

    Kérem ne mossa össze a sziklamászást és a sziklamászó közösséget a vasalt utak mászóival, kivitelezőivel. A sziklamászók jelentős hányada elhatárodik az ilyen projektektől.

    Üdvözlettel: Egy természetbarát sziklamászó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves természetbarát sziklamászó!
      Köszönöm a hozzászólást, aminek nagyon örülök. Már több olyan aláíró van, aki kihangsúlyozza, hogy nagyon szeret sziklát mászni, ugyanakkor a természetet is szereti és fontosnak tartja az akciót.
      Aki benne van ezekben a sportokban, nyilván remekül látja a mászás és a ferrata közötti különbséget. Nem akartam senkit megbántani, az azonban számomra egyértelmű, hogy a sziklamászó (vagy akár ferratás) közösség szava sokkal hatásosabb lehet egy ilyen esetben, mint a természetvédőké. Ha egy sziklamászó azt az üzenetet közvetíti, hogy egy ilyen beruházás káros, akkor azzal a ferratásoknak, vagy esetleg a jövőbeli, reménybeli mászóknak szól, senki nem vádolhatja meg azzal, hogy "ezek a hülye zöldek megint keresztbe akarnak tenni a fejlesztéseknek".
      A másik hatásos elem a helyieké, de Mór igen aktívnak mutatkozik.
      Még egyszer köszönöm a hozzászólását.
      Kovács Gergely Károly
      "VÖLGY-HÍD" Természetvédelmi Alapítvány

      Törlés
  4. Molnár Attila ökológus hozzászólása, amit levélben küldött el:

    Szerintem a sziklamászás és a via ferrata is lehet kevésbé vagy jobban káros (nyilván mindkettő valamilyen szinten zavarás a természetben, egy sziklamászók preferálta fal közeléből az Alpokban pl. elhúzódik a vadkecske, zerge, szirti sas stb., és taposási kár ott is van). A félelmem - a Vértesen túlmenően - az, hogy most egy via ferrata dömping fog következni országszerte (pl. ahogy a lombkorona-sétányok esetében történt). Mindkettő olyan, aminek nem igazán ennek az országnak az adottságai felelnek meg (a trópusi és mérsékelt övi esőerdők lombkoronája sokkal érdekesebb, mint egy "átlagos", ráadásul nálunk többnyire nem is túlságosan természetes erdőé /tekintettel erdeink átlagos természetességi szintjére/, a via ferrata-kat pedig a szédítő falak tömegek számára hozzáférhetővé tételére találták ki hadászati /Dolomitok/ és turisztikai /Lengyel-Tátra/ szempontból egyaránt). De nálunk kevés a fal és kevés a szép lombkoronájú, természetközeli állapotú erdő is. Ha ezekben ilyenek létesülnek, az aránylag sokkal nagyobb károsítást okoz országos szinten (pl. adott esetben a bajszos sármány várható csökkenése kb. 1 %, https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-embcia), mint egy jó erdőkben gazdagabb, magashegységekkel rendelkező (szerencsésebb adottságú) országban.

    VálaszTörlés
  5. A következő egy kilátó lesz a Csóka-hegyen, étteremmel térköves parkolókkal... az üzlet és az egyéni haszonszerzés eltapossa a természeti értékeket./ az ilyen emberek térkövesen képzelik el a világot/ A hegyről ugráló sikló ernyősök is nagy károkat okoznak, ezen a területen. A hegyoldalról letapossák a termőréteget , az útjukban levő keservesen kinövő növényzetet elpusztítják. Érdemes lenne tanulmányozni az efajta környezetpusztítást.

    VálaszTörlés
  6. Tiltakozunk a természeti értékek károsítása ellen! Én a védett madarak, állatok, a sziklák oldalán állok!

    VálaszTörlés