Gulipánok

A madárvilág kellően színes ahhoz, hogy ne csak egy kedvencünk legyen. A hazánkban már előfordult 415, illetve az egy év során potenciálisan megfigyelhető 250-300 faj közül jó néhány áll közel a szívemhez, sőt emlékszem múltbeli nagy kedvencekre is életem korábbi szakaszaiból.

A fél évtizedes múltra visszatekintő "VÖLGY-HÍD" lehetőséget és alkalat adott rá, hogy a korábbi favoritok mellé olyan madarak csatlakozzanak, melyekért a puszta gyönyörködésen túl tenni is szeretnénk. A honlapon már volt szó a gyöngybagolyról, vörös vércséről, illetve a két gyakori fecskéről. Most is egy védencünk kerül reflektorfénybe, a partimadarak "zebrája", a gulipán (Recurviostra avosetta).

A lilealakúak rendjének legelején találjuk néhány nagyon érdekes életmódú rokona (csigaforgató, gólyatöcs, ugartyúk, székicsérek) között. A világon több faja él, Európában nemzetsége egyetlen képviselője. Elterjedési területe a tengerpartokra, a sekély, félsós (brakk) lagunákra, sólepárlókra összpontosul. (Életem során mindössze kétszer láttam tengert, de az olasz Jesolóban az Adria fölött éppúgy láttam gulipáncsapatot, mint Bulgáriában, a Burgasz melletti Atanaszovszkó-lólepárlóknál.) Éppen ezért érdekes, hogy szigetpopulációit megtaláljuk a kontinens belsejében levő szikes tavaknál is. Így van ez a Kárpát-medencében is.
A hazai szikes tavaknak gyakorlatilag a gulipán az elsőszámú karakterfaja, ugyanis a többiek határozása (sótűrő pozsgás növények, alacsonyrendű rákok) inkább a szakemberek terepe. A fekete-fehér tollú, felfelé görbülő csőrű, eltéveszthetetlen kaszáló mozgással táplálkozó gulipánt ugyanakkor azonnal felismeri bárki. Nem mellesleg jelenléte utal arra, hogy a vízben megtaláljuk a vízibolhákat, sórákokat, lebegőkandicsokat. (Hasonló példa: nem kell lyukakra vadászni egy lucernaföldön, elég azt megnézni, hogy van -e a táblán egerészölyv vagy vörös vércse. Ha van, akkor mezei pocok is akad.)

Hogy az opálos, zavaros vizű szikes tavak milyen csábítóak számára, arra több példánk van. A Sárvíz-völgy kis szikes tavai csupán 2 és 3 hektárosak, ám nincs olyan év, hogy ne látnánk rajtuk gulipánokat. Mivel a kis tavak jó ideje nem alkalmas fészkelőhelyek a vaddisznók vagy a Fényes-tónál a kopár part hiánya miatt, a madarak mégis itt vannak. Ez csak úgy lehetséges, hogy az átvonuló egyedeket (mondjuk a Fertő-tó felé menet) "lehúzza" a szikes víz látványa.

Egy hosszú életű madár, akár 20-25 évig is él. Így igenis elképzelhető, hogy egy-egy kis tó úgy tart el egy "populációt", hogy ott sikeres költés nincsen, csak táplálék. A természetes fogyást pedig az átvonuló gulipánok a fent említett módon kompenzálják. Ezt az elméletet támasztja alá az is, hogy a Hortobágyon a szovjet légilőtér rehabilitációja során a bombagödrök beteetéséhez szükséges földnyerőhelyek viszonylag nagy, sekély, mesterséges szikes tavakká váltak, amiken szinte azonnal megjelentek a gulipánok. Holott a Hortobágy nem az a szik (azaz nem szoloncsák, hanem szolonyec), ahol a klasszikus szikes tavakat találjuk.

Ki hinné, hogy ez mesterséges vizes élőhely? Szikes tó jellegű földnyerőhely a Hortobágyon, Kunmadaras határában.

De visszatérve a Mezőföldre. 2015-ben Aba határában a Nádor-csatorna magas szintje, illetve egy lecsapoló műtárgy betömődése káprázatos madárparadicsomot teremtett, ahol gulipánok is jócskán költöttek. 2017-ben a Sárkány-tó mesterséges szigete volt annyira tökéletes állapotban, hogy legalább 40 pár gulipán fészkelhetett rajta tökéletes biztonságban.

Azóta jóval gyengébb esztendők járnak, de azért van teendő ilyenkor is. A felsőszentiváni Sóstón két egymást követő nyáron tevékenykedtünk annak érdekében, hogy a tavacska keleti és délkeleti partvonala legalább elvben (a predációt figyelmen kívül hagyva) gulipánbarátabb legyen (lásd ITT és ITT). 2019 elején egy futótűz leperzselte a tó teljes partját, nagyban megkönnyítve idén nyári munkánkat. A Fényes-tó már összetettebb kérdés, hiszen üzemtervezett erdő van a partján, azaz egy tűz ott óriási kárt okozna. A tavat teljesen körbevevő nádszegély jelenleg a gulipán újbóli megtelepedésének legfőbb akadálya. Táplálkozóhelyként ugyanakkor kiváló a tó.

Táplálkozó (és gyanakvó) gulipánok a felsőszentiváni Fényes-tavon 2018 júliusában.

És el is érkeztünk a harmadik kis tóhoz, Soponya mellé. A költősziget építéséről már megemlékeztem. A csapadék elég hektikusan érkezett hazánkban 2018 ősze és 2019 májusa között. Május 26-án egy nagy bejáráson ellátogattam mind a négy fent említett Sárvíz-völgyi szikes tóhoz, és mind a négynél volt gulipán. Csakhogy költési viselkedést sehol másutt nem észleltem, csak a kispusztai Sóstón, mint azt az alábbi fényképmontázs bizonyítja.

A piros körben egy tojás van, melyre a gulipán rá is ült (jobb felső sarok). A sziget bal oldalán a két madár éppen fészekcsészét próbál kialakítani.

Az időnkénti heves esőzések miatt ez a költés nem lehetett sikeres. De az, hogy a négy szikes tavaon sehol másutt nem láthattam kotló gulipánt, bebizonyította ötletünk helyességét. A szigetnek nem igazán kell ennél magasabbnak lennie, de ha a Sóstó ismét kiszárad, valószínűleg az alapterületét megnöveljük. Pillanatnyilag ugyanis a gulipánoknak itt semmi másra nincsen szükségük, csak egy talpalatnyi, ragadozóktól védett szárazulatra...
2018 nyarán szavazhattunk az idei év madaráról. Sajnos az én egy szavazatom nem volt elég, hogy végre a gulipán is kapjon egy kis reflektorfényt. A budapesti vizes világbajnokság kabalafigurájának pályázatán is megpróbáltam egy "hungarikumot" becsempészni, de mint sejthető, az sem nyert... Talán ha egyszer Sárszentágotán megkezdődik a szikes tórendszer rehabilitációja, a falu címerében is szereplő gulipán kaphatna egy útmenti táblát. Akárcsak a soponyai Sóstóhoz vezető dűlő eleje, ahol az átutazó természetbarátokat ez a csinos madár csalhatná oda az olykor igazán látványos szikes tóhoz. Ez egyelőre a jövő zenéje, de elképzelések vannak.