2016. április 14., csütörtök

fecskebarát Fehérvár IV. - Az első lépések

Végre megérkeztek a fecskék! Március 27-én láttam az első füsti fecskét egy löszvölgy fölött, majd néhány napra rá előbb Pátka, majd Székesfehérvár légterében (ugyanazon a délelőttön) megjelent mindkét faj néhány példánya. Ebből a jeles alkalomból szeretném összefoglalni mindazt, ami a fecskék érdekében a legutóbbi bejegyzés óta történt.

Fészekfelmérés
Lakótelepek
Jelenleg biztosra vehető, hogy a székesfehérvári molnárfecske-állomány nagy része a tízemeletes panelházakon fészkel. Jelenleg ismert panel költőhelyek a Széna tér, a Víziváros (Sarló utca), de főleg a Palotaváros (Sziget-, Csapó- és Bátky Zsigmond utca). Ezen a három helyen eddig kb. 70 működőképes, ép fészek került elő. Elsősorban az ablakok szögletében találjuk őket, de egy régi redőnytípus tetején is elképzelhető. Jól látható, hogy hol nem szívesen látott vendég a fecske, az ilyen ablakokban műanyag szalagok libegnek, de inkább 200 ablakban legyen riasztó, mint hogy egy ablakban is leverjék a fiókás fészket!
A palotavárosi fészkek jellegzetessége, hogy "csíkosak", ugyanis sokuk részben a szokásos szürkés, részben valamilyen cserépszínű sárból készül, de sosem keverve, hanem rétegesen. Ettől szinte művészi hatásúak. Gyanítom, hogy a sárgás színű sár eső után közel található, a sötétszürke pedig a távolabbi Palotavárosi-tavak partján, de ez csak feltételezés. Íme egy válogatás a legszebbekből:
"Szecessziós stílusú" molnárfecskefészkek a Palotavárosból. Valószínűleg a kényszer szüli a megoldásokat, de a látvány varázslatos!


Ipari létesítmények
2010 óta ismerem a város határában levő térkőüzemet, ahol mindkét fecskefaj békében él. A munkások elmesélték, hogy a cégvezető nagyon kedveli a madarakat, így azok nyugodtan építhetik a fészket minden elképzelhető helyre, akár benn a csarnokban (ez főleg a füstiekre jellemző), akár az épület külső részén.
Az előtérben szép másodlagos vakszikfolt, a háttérben pedig a Székesfehérvár legnagyobb vegyes fecsketelepének otthont adó térkőüzem

Tavaly vettem észre a röpködő fecskéket a vasútállomástól nem messze. Idén a különféle bérbe vehető raktárak és műhelyek eresze alatt tucatnyi molnárfecskefészket találtam. A telepvezető példaértékűen állt hozzá a sárgyűjtő létesítésének gondolatához, ám arra kért, a dolgot kezeljük bizalmasan, így bővebb információt nem írok.
Népes molnárfecske-állományt jeleztek a Videoton ipari parkból. A területet meglátogatva elképedtem a rengeteg fészken. 59 olyat találtam, ahova akár azonnal beköltözhetnek a lakók mindenféle javítgatás nélkül! A kis foltozással lakhatóvá tehetők száma is legalább 20. (Azt még hozzá kell tenni, hogy az ipari park óriási alapterületű, töredékét jártam csak be.) A legkellemesebb meglepetés, hogy az IBM által bérelt épületen a fészkek alatt precíz, több évre szóló megoldású fecskepelenkák vannak, itt tehát a hozzáállással semmi baj nincsen. Kalauzom, Kovács Balázs szerint a tűzoltók által egy kaviccsal felszórt parkolóba időről időre kilocsolt víz megfelelő sarat biztosít a madarak számára. Sárgyűjtő létesítését azért tervbe vettük, vagy a dolgozók magánkezdeményezéseként, vagy akár a cég társadalmi felelősségvállalása részeként.
Fecskepelenkák az IBM épületén. Így is lehet...

Belváros
Székesfehérvár műemlékvédelmi oltalom alatt álló barokk belvárosa kis túlzással a macskakő feltalálása óta le van kövezve. Elképzelésem sincs róla, hogy mekkora távolságból hozzák a sarat, de az tény, hogy mindkét fajnak él itt egy kicsiny túlélő állománya. Nagyon szép és példaértékű a pár éve felújított Árpád fürdő vezetőségének a hozzáállása; első szóra engedélyezték a parkolójuk mellett a sárgyűjtő létesítését és vállalták a locsolását; köszönet érte Somogyi Ilona értékesítési és marketing munkatársnak! Ez a légifotó éppen a fecskék szemszögéből mutatja a csodaszép épületet. A képről már lemaradt, de bal kéz felé néhány háznyira egy belső udvaron 3 molnár-, egy utcával arrébb egy lépcsőházban 1 füstifecskepár költ.
Az Árpád fürdő "fecsketávlatból", a nyíl jelzi a sárgyűjtő helyét. 
(Forrás: www.fehervar-arpadfurdo.hu)

Mezőgazdasági telepek, lovardák
Ahol már nincs állattartás, de az egykori istállók megvannak, a füsti fecske ott is költ, még ha kis számban is. Erre az Alba Agrár Zrt. telepe a példa. Fontos tavaszi feladat lesz a másik két, egykori nagy tsz-ből létrejött vállalat állattartó telepeinek, valamint az Alba Agrár halastava melletti épületeknek a megtekintése.
A Zentai iskola diákjaitól tudom, hogy a két fehérvári lovarda is fecskés hely. Sajnos az Iszkaszentgyörgyi úti létesítmény nem reagált a megkeresésre, a Kunos lovarda vezetője, Kunos Csaba viszont igen. A rövid bejárás során (a kellemetlenül hideg idő ellenére) találkoztam is füsti fecskével, a lovarda pedig biztosan hosszú távon is megfelel a madaraknak: van két, összesen majdnem egy hektárnyi felületű tó, őshonos állatfajták bemutatása, jókora versenypályák, költőhelyet bőven biztosító épületek (istálló, járató, műhely), nem beszélve a környező szántókról, ültetvényekről, mint vadászterületről.
Staudinger István és jómagam egymástól függetlenül látogattunk el az Alba Volán SC új, tavaly ősszel átadott öttusa lovardájába, ahol a pályalocsolás és az önitató egyaránt szavatolja a folyamatos sarat. Kíváncsian várom, mikor jelennek meg itt a fecskék.
Az öttusa lovarda. A háttérben levő épület tetőszerkezete sínprofilú elemekből áll, ami nagyon alkalmas a füsti fecske számára. Ugyanide tervezzük a gyöngybagolyláda kihelyezését is.
(Fotó: Simon Erika; forrás: www.szekesfehervar.hu) 

Kertvárosok
Családi okokból elsősorban az Öreghegyről tudok beszámolni; rengeteg a kellően rücskös falú, széles eresszel ellátott ház, de nagyon kevés a fecske. Egy egykori népes, de megfogyatkozott állomány a Pozsonyi úton él (Nyitra abc mellett), ezért itt készítettem nekik sárgyűjtőt egy parkoló szigetén. Két másik sárgyűjtő egy-egy tipikus öreghegyi utcában, az út szélén várja a fürge röptű kőműveseket. A Tapolcsányi úti sárgyűjtő locsolását a szomszéd bácsi vállalta, a másik kettőt én végzem majd.
Gyakorlatilag képtelenség, hogy a ma is hamisítatlan vidéki hangulatú Felsővárosban csak az az egyetlen fecskepár éljen, amelyről eddig tudunk. Itt is és minden más kertvárosban is (Alsóváros, Maroshegy, Szárazrét) április második felében a cikázó és csivitelő madarak jelenlétéből kell következtetnünk az állomány nagyságára. (A könnyű fészekszámlálás a panelházak egyetlen előnye?...)

Sárgyűjtő helyek létesítése
Mindenekelőtt egy észrevétel. A szellemi cselekvőképességüknek tökéletesen birtokában levő, józanul gondolkodó emberek 98 %-a képtelen felismerni egy pokolian egyszerűnek tűnő logikai láncot. Tudják, hogy a fecske fészke sárból készül; tudják, hogy az utcák le vannak aszfaltozva, kövezve, kavicsozva, de a kapcsolat majdnem mindenki számára homályban marad. Annál gyakrabban hallom emlegetni az állattartás visszaszorulását, pedig az már háromlépcsős logikai lánc, hiszen a háziállat és a trágya körüli rovarok csalják oda a fecskét... Hogy ennek mi az oka, azt nem tudom. De a legelvakultabb fecskebarátnak sem jutna eszébe soha sárgyűjtőt készíteni magától , erre úgy kell mindenkit rávezetni.
 
Tófóliával kibélelt sárgyűjtőhely Székesfehérváron (Öreghegy)

A megfelelő helyszín felderítését követően az Öreghegyen kipróbáltam az aljzat nélküli gyűjtőt, azaz vittem agyagot és belocsoltam. Másnap kőkeményre szikkadt, a fecskék érkezése idején amúgy sem esett itt eső hetekig. Következett hát a B-terv. Az egyik barkácsáruházban először elaléltam a tófólia árán, de aztán némi kérdezősködésre kiderült, hogy van selejtes, 1-2 helyen lyukas, eladhatatlan tekercs is, amit személyesen az áruházvezető árazott le a kedvemért 50 %-kal. Ez a vastag fóliaréteg kerül alulra, oldalt valamilyen súly, belülre pedig a nagyon nyers agyag, amely nedvesen kenődik, majd hamar keményre szárad. A készítés folyamatát a következő fényképek szemléltetik. Fontos, hogy a sárgyűjtő nyílt helyen legyen, ahol a fecskék észreveszik és ahova bátran leszállnak.
Ásóval körbevágtam egy megfelelő méretű területet, majd a gyeptéglákat felszedtem és a "medret" kissé kimélyítettem

A tófólia behelyezését követően a széleket a gyeptéglákkal súlyoztam le

Ennél a sárgyűjtőnél szerencsém volt, mert a közelben nemrég kitermelt, az esőtől jól kezelhető agyagot találtam. Igyekeztem teljesen megtölteni a kis medret ezzel, illetve a zsákban vitt agyagkoloncokkal

Az utolsó lépés az alapos belocsolás, a koloncok széttörése, szétáztatása. Ilyenkor derül ki az is, hogy nincs -e a kis "tónak" valamerre lefolyása. Remélhetőleg a legszárazabb, legmelegebb időszakokban sem kell majd naponta többször öntözni, elég lesz a napi vagy kétnapi locsolás

Fecsketelepítési kísérletek
Még Mányból hoztunk öt cserépből égetett műfecskefészket tavaly tél végén, kettőt füsti-, hármat molnárfecske számára. A füsti fészkeket azonnal ki is tettem itthon a szénatároló színre és a juhakolba, a molnár fészkek pedig Fehérváron, Adri szülői házán kaptak helyet, az emeleti bejárati ajtó fölött. Türelmesen várunk...

A "fecskebarát Fehérvár" tábla
Jelenleg jókora dilemmában vagyunk a táblákat illetően, ugyanis a két kedvező ajánlat teljesen más stílusú. Az egyik elég borsos árú, viszont egyedileg készült mázas cserép lenne, több hetes határidővel. A másik horganyzott fémtábla, az általunk megálmodott logó lenne rányomtatva, olcsóbb is és a határidő is gyors, de hiányozna belőle a kerámiatábla stílusossága. Még van idő gondolkodni...

Fecske a világirodalomban

A nyár vendége,
A fészkét a templomfalra tapasztó
Fecske nem kedvelné így ezt a helyet,
Ha nem érezné a menny leheletét.
Nincs párkány, pillér, sarokív, falkönyök,
Ahová fészkét, ezt az ágyat, 
Ezt az ingó bölcsőt
Ne építené nagy szakértelemmel:
Itt szeret költeni. Megfigyeltem,
Az ilyen helyen jó a levegő.
(William Shakespeare: Macbeth; fordító: Kállay Géza; fotó: dr. Kovács Gábor)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése