2017. augusztus 2., szerda

Isten éltesse a Boglárkákat! - Egy hagyományteremtő program első lépése

2017. augusztus 1-én kilenckor a székesfehérvári Borszéki úti gólyafészek alatt népes csapat gyülekezett: kisgyerekek szülőkkel, fiatalok, nyugdíjasok vegyesen. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a "VÖLGY-HÍD" Természetvédelmi Alapítvány közös szervezésében Boglárka-napon került sor az első, de hagyományteremtő céllal megtartott hangyaboglárka-túrára a Demkóhegy környéki réteken.
Tipikus demkóhegyi jelenet: ismerkedés a láprét világával a várostól pár lépésre 

A túrát Staudinger István (DINPI) vezette, Hudák Tamás lepkész (kitűnő tanulmánya ITT olvasható) és jómagam segédkeztünk ebben. A visszatérő forróság előzőleg kissé nyugtalanított, hiszen a megfigyelni kívánt lepkefajok melegben intenzíven repülnek és kevéssé szállnak le. Ennek ellenére mindkét hangyaboglárkát láttuk megpihenni, illetve egy lepkeháló segítségével őket és sok más lepkefajt is meg tudtunk fogni, majd a bemutatás után természetesen repülhettek tovább. A Borszéki úti réten még új faj, a védett kardoslepke is előkerült. A résztvevők élőben láthatták, micsoda különbség van a mélyebb fekvésű vérfüves láprét és a magasabb löszhát növényzete, rovarvilága között.
Innen átsétáltunk a Szalontai utcai láprétre, amely nem mindennapi virágpompával készült erre a napra. Murok, a fekete nadálytő fehér színváltozata, tejoltó galaj, gyújtoványfű, fehér szamárkenyér, kaszanyűgbükköny tarka foltjai között sétáltunk, a szárazabb részeken sáskák pattogtak fel lábunk nyomán, a mélyebb fekvésű régi medrekben és a veszprémi vasút töltése mellett pedig ott virítottak az őszi vérfüvek. Utóbbi helyen csodálatos tömegben röpködtek a hangyaboglárkák, különösen a ritkábbnak tartott sötétaljú hangyaboglárka volt itt elemében.
A túra végpontja, a Szalontai utcai rét volt.

Külön örömet okozott a sok kérdés; szóba került itt a hangyaboglárkák különleges életmódján túl a rétek megfelelő kezelése, a kaszálási korlátozások, a maroshegyi rétekkel egy ökológiai rendszert képező Sárrét hajdani és jelenlegi természeti értékei, a Natura 2000 hálózat, de még a jelenleg nem virágzó, de a réteken tavasszal megfigyelhető orchideafélék is. Ennek a harminc embernek már biztosan nem kell külön elmagyarázni, hogy miért kell megóvnunk a környékbeli nagyberuházások káros hatásaitól a réteket...
Köszönjük mindenkinek, aki eljött. Találkozunk tavasszal ugyanitt orchideavirágzás idején, illetve 2018-ban Boglárka-napon!
Sok boldogságot kívánunk a Boglárkáknak! 
(Sötétaljú hangyaboglárka a bal, vérfű-hangyaboglárka a jobb oldalon)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése