2014. május 21., szerda

Köszöntő

„VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány
„A természetvédelmi társadalmi szerveződések legalapvetőbb feladata az lenne, hogy a maroknyi hivatásos természetvédő és a tízmillió lakos között hidat verjenek.” 
(Rakonczay Zoltán)
Adj ha kérek, gyere ha várok, legyen köztünk Híd, ne csak az árok” (Tankcsapda)

Működési terület:
A természet iránt fogékony átlagemberek számára ismerősen cseng a hajdani túzokállományáról és nagy pólingjairól nevezetes Sárrét, a Vértes lábánál elterülő Zámolyi-medence és az úszólápokkal, gémtelepekkel tarkított velencei-tavi ősnádas neve. Ám sokkal kevésbé van a köztudatban az, ami a fent említett három védett terület által bezárt háromszögben van. Alapítványunk pontosan ebben a jórészt csak a helybeli természetjárók és a szűk ökológus-botanikus szakma által ismert vidéken, az Észak-Mezőföldön végzi tevékenységét. Hatókörünk elsősorban Székesfehérvár, Pátka és Lovasberény határára, illetve a Velencei-hegységre és a Velencei-tó északi partvidékére terjed ki.
Nevünkből következően a fő célunk a patak- és löszvölgyek természeti értékeinek feltérképezése, megóvása, a területek állapotának javítása. Emellett figyelemmel kísérünk „nem völgy” jellegű értékes területeket is. Az általunk vizsgált területek az alábbiak:
 Löszvölgyek

  • Aszal-völgy és Rácvölgy (Székesfehérvár)
  • Pénzverő-völgy (Székesfehérvár)
  • Nagy-völgy és Máriamajori-erdő (Székesfehérvár)
  • Kökény-völgy (Székesfehérvár)
  • Tikmony-völgy (Pátka)
Patakvölgyek

  • Rovákja-patak völgye és a környező gyepek (Lovasberény, Pátka)
  • Bodzás-völgy (Pátka)
  • Császár-víz-völgy középső és alsó szakasza (Székesfehérvár, Pákozd)
  • Jancsár-völgy (Székesfehérvár)
Egyéb területek

  • Pátkai-víztározó (Pátka, Székesfehérvár)
  • Gödör utcai másodlagos szikes (Székesfehérvár)
  • Angolkert, Kazal-hegy, Szőlőhegy, Antali-rét (Lovasberény)
  • Tóparti szikes rétek (Sukoró, Velence)
  • Sárkeresztesi fasorok, mezsgyék, szőlőhegy

Céljaink
Természetvédelmi tevékenység
Legfontosabb célunk aktívan részt venni az észak-mezőföldi löszvölgyek természetvédelmi kezelésében, visszaszorítani a negatív hatásokat (cserjésedés, özönnövények terjedése), távlatokban pedig újra megvalósítani ezeken a területeken a legeltetéses állattartást.
Védetté nyilvánítási javaslatokat dolgozunk ki a jelenleg még nem védett, de természetvédelmi értékkel bíró területekre, együttműködésben a helyi önkormányzatokkal és a területileg illetékes Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal.
Kutatási tevékenység
Fontos feladat a működési terület állat- és növényvilágának felmérése, monitorozása, az eredmények közzététele. Kutatni kívánjuk az ökológiai gazdálkodás élővilágra gyakorolt hatását is. Kiemelt célunk a területen fellelhető szórványgyümölcsösök genetikai értékének feltérképezése.

Oktatási tevékenység
Az Alapítvány, nevéből adódóan, hidat szeretne építeni a Természet és a tőle sajnálatosan elszakadó észak-mezőföldi emberek közé. A helybeliek oktatása, szemléletformálása külön zajlana a gyerekek (óvodások, kisiskolások számára foglalkozások szervezése), a fiatalok (természetvédő önkéntes munka) és a felnőttek (kiállítás szervezése) esetében.  Közösségformáló céllal kívánunk természetvédelmi és madárvédelmi eseményeket (madarász- és botanikustalálkozó) szervezni, lebonyolításukban közreműködni.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Völgy-Híd Alapítvány,
    sajnos nem találtam Kapcsolat lehetőséget az oldalon, így itt szeretnék érdeklődni, hogy lehetne-e csatlakozni természetvédelmi tevékenységetekhez?
    Üdvözlettel, Zsuzsa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsuzsa!
      Köszönjük hogy felhívtad a figyelmünket erre a mulasztásra, orvosolni fogjuk.
      A jarosi.kovacs@gmail.com címre írd meg, hogy milyen tevékenységre gondoltál, hol élsz, mennyi szabadidőd van, mi érdekelne.
      Mi egy elég szűk területen mozgunk egyelőre, így igazi segítséget pátkai, lovasberényi, sárkeresztesi, székesfehérvári és a vonzáskörzet további településein élő lakosok nyújthatnak. Viszont örömmel segítünk bárkinek természetet védeni Biharkeresztestől Hegyeshalomig, Sátoraljaújhelytől Beremendig. Nagyon sok a lehetőség, rengeteg a teendő, úgyhogy várjuk a levelet és kitalálunk valamit.
      Köszönettel és üdvözlettel:
      Kovács Gergely Károly
      képviselő

      Törlés