2018. április 30., hétfő

Tavaszi túrák

A "VÖLGY-HÍD" Természetvédelmi Alapítvány szervezésében vagy részvételével 2016 óta zajlanak természetjáró túrák. Folyamatos résztvevői vagyunk a székesfehérvári Évkerék rendezvénynek, ahol iskolásoknak mutatunk növényeket és madarakat az egyes évszakokban. A kirándulások helyszíne eredetileg a Sóstó, az utóbbi évben a terület rekonstrukciója miatt a Rádiótelep környéke. 2017 augusztusában volt az első Boglárka-napi lepketúra a székesfehérvári Demkóhegyen. Annak a sikere nyomán 2018-ra egy egész programsorozatot állítottunk össze. A cél vagy egy veszélyeztetett terület megismertetése, vagy egy, a nagyközönség számára korábban ismeretlen helyszín bemutatása. 

Királyberek (Pátka)
A Velencei-hegység egyik legértékesebb gyepterülete kora tavasztól nyár végéig tengernyi látnivalót kínál, ám az itt legelő magyar szürkék miatt a megközelítés csak március-áprilisban biztonságos. A sekély termőrétegű dombokon csodásan virágzik a fekete kökörcsin, az apró nőszirom, az agárkosbor.
Apró nőszirom színpompás állománya a Királyberekben.

A Natura 2000-es védelmet sajnos a legszebb gyepek melletti, mára szépen visszafüvesedett szántóknál korábban feloldották és lakóparkot terveztek. Ennek beláthatatlan következménye volna a területre; bár a beruházásnak jelenleg semmilyen előkészülete nincsen, szeretnénk elérni, hogy az ne is következhessen be. Ennek részeként eljuttattuk a pátkai önkormányzathoz a Királyberek természeti értékeinek listáját. A következő lépésként szerettünk volna minél több embernek élőben bemutatni ezeket, erre két túrát szerveztünk, 2018. március 31-én és április 7-én.
A nehezen érkező tavasz miatt az apró nőszirmoknak még csak a levele bújt ki, annál szebbek voltak a fekete kökörcsinek, illetve a cseh tyúktaréj. Gyönyörködtünk a sordély és a mezei pacsirta énekében, illetve láttuk az első idei parlagi pityert is.
Fekete kökörcsin és korai látogatója (Királyberek, 2018 április)

A terület megóvásáért aláírásokat gyűjtöttünk, továbbá jeleztük az önkormányzatnak, hogy a településrendezési terv aktuális módosításánál vegyék figyelembe a természetvédelmi szempontokat.

Demkóhegy (Székesfehérvár)
A tavalyi lepketúra résztvevőinek már augusztusban jeleztük, hogy tavasszal az orchideák lesznek soron. 2018. április 30-án délelőtt szép számú érdeklődő gyűlt össze a szokott helyen, a Borszéki úti gólyafészeknél. A másfél órás séta során meglátogattuk a serevényfüzes, orchideás láprétet (azaz a vasút hajdani anyagnyerő gödreit), illetve a sokkal magasabban fekvő löszpusztafoltot. A lápréten érdekes módon együtt virított az agár- és a vitézkosbor, feltehetően a késői tavaszodás miatt csúsztak egybe. Láttunk érdekes agárkosbor-színváltozatokat: volt fehér, rózsaszín és tarka virágú is. Énekelt a fülemüle, a foltos nádiposzáta, a barátposzáta, a sárgarigó, láttunk kergetőző tövisszúró gébicseket. Természetesen a hangyaboglárkákról is szó esett, az őszi vérfűnek most még csak a leveleit lehetett látni.
A Borszéki úti lápréten több száz töves állományban nyílik az agárkosbor

Sajnos a meghívott városvezetők nem jelentek meg az eseményen, pedig sok szó esett a területet fenyegető beruházásokról, a vasútszélesítésről, a maroshegyi bekötőútról és az erdőtelepítésről. A védetté nyilvánítási javaslatunk elbírálását a város a fenti beruházások utánra ígérte, holott ezek komoly veszélyt jelentenek.
Vitézkosborok a Demkóhegyen

Augusztus 2-án ismét lesz lepketúra (polgármestert, helyi képviselőt ismét meghívjuk...), de addig is minden fórumon igyekszünk kihangsúlyozni a területre leselkedő veszélyeket és a védelem fontosságát.

Folytatás
A fülemülék éjszakája egy sok éve zajló országos rendezvény. A megszokott Fejér megyei helyszínekhez idén csatlakozik Pátka, a május 12-én 20:00 órakor kezdődő túra során a Pátkai-víztározó északi medencéjét járjuk körbe, a fülemülén kívül a tó éjjeli hangjaival is megismerkedünk.
A találkozóhely a Kábel-gát falu felőli vége. (Koordináta: 47.280946, 18.480876A túra ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk! 
Pátka főutcáján (Kossuth u.) haladjunk észak felé. A buszforduló után lesz egy enyhe jobbkanyar (nyíllal jelölve), ahol bal kéz felé kiágazik egy köz. Ide bekanyarodva hamarosan jobbra egy földút kezdődik (kék vonal), ez vezet a víztározó parti parkolóhoz (csillag).

Október első hétvégéjén a Nemzetközi Madármegfigyelő Napok részeként ugyancsak a Kábel-gát végétől indulnak majd eltérő nehézségű és hosszú madármegfigyelő túrák, majd Márton napján (november 13.) a Zámolyi-víztározó vadlibáival ismerkedünk meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése