2018. június 23., szombat

Erdei iskola

Az erdei iskola fogalma hazánkban eléggé ismert: olyan, nem feltétlenül erdőben levő intézmény, ahol a gyerekek a tantermektől távol, a természet közelében vagy akár benne sajátíthatnak el különféle ismereteket. Alapítványunk egyik távlati célja a táboroztatás, nagyon örülünk tehát minden olyan felkérésnek, ahol gyerekekkel vagy fiatalokkal foglalkozhatunk. Aki még nem próbálta: nagyon kemény dió a gyerekek érdeklődésének a felkeltése, fenntartása, a kor előrehaladtával egyre inkább. Ugyanakkor alapszabály, hogy őket kell megnyerni a természetvédelem ügyének.
A honlapon több alkalommal esett szó a vértesacsai Föngyöskertről, ahol évek óta évi két madaras túrát vezetünk a gyógynövényes kert látogatói számára. A kert fenntartói, a Bognár család egy turistaszállót is üzemeltetnek a Felcsút melletti Szúnyogpusztán. Bognár Irénkével tavaly beszéltünk először arról, hogy a nyár elején oda szervezett erdei iskolák programjához mi is hozzájárulnánk. Idén májusban és júniusban három egymást követő csoporttal, másodikos és negyedikes bicskei gyerekekkel mentünk el egy kicsit sétálni, figyelni a növényeket és az állatvilágot.
Felfedezőúton a szúnyogpusztai fűtengerben...

Az első túra idején még érintetlen volt a kaszálórét, ahol a jószemű másodikosok azonnal felfedeztek egy érdekes jószágot: egy tarszát, amit fotóról sajnos nem tudunk pontosabban meghatározni. Nagyon jó volt látni, mennyire érdeklődnek minden kis rovar iránt. Megnéztük a gyakori kaszálóréti növényfajokat is, a fák közül kakukk, fülemüle, a levegőből fecskék és gyurgyalagok szóltak.
Ami biztos: egy tarsza (Isophya) és nőstény. Hogy a fokozottan védett magyar tarsza -e, az jó estben jövő májusban derül ki.

A következő csoport idejére a rét le lett kaszálva, és ez a negyedikes csapat sajnos egy kissé magán viselte azt a szomorú kortünetet, hogy 10 év felé "illik" nem lelkesedni, nem érdeklődni, nem "stréberkedni". Ezen a pedagógusok harsány "Figyeljél már oda!" kiáltásai talán még rontottak is egy picit. Annál kellemesebb volt az a "kemény mag", a 20-ból 5-6 gyerkőc, aki lelkesen jött, kérdezett, ráadásul nagyon okosakat. A harmadik túra során esett az eső, így eleve csak a kemény mag vállalta a tornácon elmondott kis előadás után a sétát. Azért láttunk sok mindent, csak a fészekodúfelrakási bemutató maradt el.
Volt egy gondolatébresztő beszélgetés Irénkével. Ő az erdei iskolásoknak gazdag programot szervez, amiben bátorságpróba, íjászat, gyűrűzés, solymászat és még számos érdekesség kap helyet. Csakhogy amit én irigylésre méltó teljesítménynek véltem, abban ő elbizonytalanodott. Úgy érezte/érzi, hogy hagyni kellene a gyerekeket "unatkozni", hogy ezen átlendülve feltalálják magukat a természetben. Például hogy fel kellene verniük a sátrat a réten és ott lenni. Elindulnának -e "kalandozni" úgy, ahogyan azt vezetővel tették? Érdekes a kérdés, én is a gazdag programkínálat híve volnék, ha majd odajutunk, pedig lehet a dologban valami.
Szúnyogpuszta amúgy más érdekességet is tartogatott, erre a hónap közepén egy kis üdülés során derült fény. A hazánkban igen kevés adattal rendelkező pusztai álkérészgomba kifejezetten izgalmas  volt a rövidre rágatott lólegelőn...
A reggeli harmattól megnövő termőtest nyele nem bírja el a kalap súlyát. A gomba látható része 1-2 óra múltán elporlad.

A legelőn a lepkeélet is gazdag volt júniusban, jobbára a gyakori fajokból, mint amilyen a sakktáblalepke:

... vagy a közönséges ökörszemlepke:

Az pedig mindig szívet melengető, ha valahol népes fecskeállomány él. A szúnyogpusztai tanya legalább 20 pár füsti fecske otthona. A hónap közepén kezdtek kirepülni az első fészekalj fiókái:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése