2018. augusztus 21., kedd

Mezőföldi szikes tavak VI. - A soponyai Sóstó kezelési terve

A soponyai Sóstóról egy évekkel ezelőtti bejegyzésben már sok mindent leírtunk. Az akkor megfogalmazott kezelési javaslatok lassacskán célegyenesbe érnek. Néhány háttérinformáció: a tó maga a mezőföldi vadgazdálkodás legismertebb cége, a Vadex tulajdona, míg a tópart a szomszédos állattartó telepet is birtokló Varga-Farm kft-é. Az a különös helyzet állt tehát elő, hogy Vargáék legeltethetik a tótól délre levő szikes rétet, de a természetvédelmi szempontból szükséges partvonal-kilegeltetést már nem végezhetik el, hiszen akkor birtokháborítást követnének el.
A felek egyetértenek abban, hogy ez a helyzet életszerűtlen, a Vadexnek nincs a tóval terve, a használatot átadják a Varga-Farmnak, ezt pedig a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság felügyeli. A hivatásos természetvédők túlterheltségén enyhítendő igyekszünk mi beszállni az ügybe és elkészíteni a hivatalos ügymenethez szükséges dokumentumok némelyikét. Ennek egyik eleme az alább olvasható természetvédelmi kezelési terv, melyet a világhálón fellelhető hasonló anyagokat alapul véve állítottam össze a helyi viszonyokra alkalmazva.
A Sóstóval kapcsolatos fejleményekről, beavatkozásokról folyamatosan beszámolunk majd.

A soponyai Sóstó természetvédelmi kezelési terve
2018

Terület neve: Sóstó
Érintett település: Soponya (Fejér megye)
Helyrajzi szám: 0240/3
Kiterjedés: 8 ha
Országos védelem alatt nem álló ex lege védett szikes tó

A Sóstó dél-délnyugat felől nézve. Látható, hogy a nádszegély teljesen körülöleli. A kép jobb alsó részén megfigyelhető egy szikes ér maradványa. A déli erdősáv jogilag nem erdő (azaz nem üzemtervezett fásítás)

1. Természetvédelmi gyakorlati célkitűzések

-   A Sárvíz-völgyre valaha jóval nagyobb számban jellemző kis alapterületű szikes tavak természetes állapotban megmaradt hírmondójának, növény- és állatvilágának, valamint jellegzetes tájképi értékeinek megőrzése, fenntartása.
-   A természetes szikes tavi zonáció (kopár partú szikes tó, szikfoki zóna, legeltetett szikes mocsárrét) helyreállítása és megőrzése.
-      A terület szikesekre jellemző növényeinek (magyar sóballa /Sueda pannonica/, sziki őszirózsa /Aster tripolium/, hegyes bajuszfű /Crypsis aculeata/), védett állatfajainak (pl. gulipán /Recurviostra avosetta/, gólyatöcs /Himantopus himantopus/), illetve változatos, mozaikos élőhelyegyüttesének megőrzése.
-     A védett és fokozottan védett madárfajok háborítatlan fészkelésének biztosítása.
-    Természetvédelmi célú kutatási tevékenység, oktatás, bemutatás és szemléletformálás elősegítése, az állattartó hagyományok megőrzése.

2.  Természetvédelmi stratégiák

-    A terület jelenlegi természeti és táji értékeinek kialakulásához vezető extenzív, hagyományos gazdálkodási mód ösztönzése.
-   A Sóstó medrében a legeltetés biztosítása az 1. pontban meghatározott természetvédelmi célkitűzések megvalósítását elősegítő legeltetési rend kialakításával.
-  Az agresszívan terjeszkedő tájidegen fás- és lágyszárú növényfajok visszaszorítása aktív természetvédelmi kezeléssel.
- Szemléletformálás, a gazdálkodó(k) tájékoztatása, bevonása a természetvédelmi célok megvalósítására irányuló tevékenységekbe.

32 gólyatöcs és egy bütykös ásólúd a Sóstón


3.      Természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

3.1. Művelési ághoz nem köthető természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

3.1.1. Földtani, felszínalaktani természeti értékek védelme
-          A Sóstó sztyepptál, a szikes tóparti zonáció kialakulására elsősorban a déli parton van mód. Itt kerülni kell a járművekkel való taposást, a természetes szikformációk roncsolását.
-          A tavat délről kerülő dűlőt át kell helyezni a bodzaültetvény kerítése mellé.

3.1.2. Élőhelyek kezelése, fenntartása
-          A területre tilos mindennemű vízbevezetés.
-          A gyepek legeltetésekor figyelemmel kell lenni a védett madárfajok életciklusára.
-          Biztosítani kell a terület rendszeres legeltetését. Ötévente egy alkalommal a tó medrének nedves talajállapotok mellett szarvasmarhával és/vagy bivallyal, esetleg lóval elvégzett legeltetésére, tapostatására kell törekedni.
-          A területhasználó köteles a nem üzemtervezett fás növényzetet (a terület déli felén) kivágni, annak sarjadását legeltetéssel meggátolni.

3.1.3. Fajok védelme
-          A tóparton (gulipán, kis lile) és réten (bíbic, gólyatöcs, piroslábú cankó, nagy goda) fészkelő madárfajok nyugalma érdekében a legeltetést nyár elején lehet elkezdeni olyan állatlétszámmal, amely összhangban van az adott évi csapadékkal és fűhozammal. Túllegeltetés esetén a létszámot csökkenteni kell.
-          A javasolt állatok: szarvasmarha, bivaly, ló, szamár.
-          A jószág az időjárás függvényében januárig maradhat a területen.
-          Ha a tó vízellátása és –minősége erre lehetőséget ad, érdemes a tóból itatni.
-          A villanypásztorrendszert úgy kell kiépíteni, hogy a jószág a teljes partvonalhoz hozzáférjen akkor, ha ezt a vízállás lehetővé teszi.
-          Szénaetetést csak a kiirtott déli erdősáv helyén végezzenek, hogy a természetes gyepen ne lépjen fel gyomosító hatás.
-    A legeltetési rend módosítását (állatlétszám, ki- és behajtási idő változtatása, stb.) a területhasználó és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság képviselője közösen végzik.

Táplálkozó gulipánok a Sóstón

3.1.4. Táj- és kultúrtörténeti értékek védelme

-          Nem releváns.

3.1.5. Látogatás

-          A zavarásra érzékeny madárfajok, továbbá a legelő állatok nyugalma érdekében a terület nem látogatható.
-          Technikai sportok és a védett természeti-, valamint a táji értékeket veszélyeztető tevékenységek nem folytathatók a területen.

3.1.6. Oktatás és bemutatás
-     A madárvilág megfigyelésére a tópart keleti, magas pontján megfigyelőtornyot kell elhelyezni. Ugyanitt kaphat helyet a terület kialakulását, természeti-, táji értékeit és megőrzésük jelentőségét bemutató tájékoztató tábla.

3.1.7. Kutatás és vizsgálat
-   Tízévente legalább egyszer el kell végezni a terület Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (ÁNÉR) alapú élőhelytérképezését.
-  A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság az 1. pontban meghatározott természetvédelmi célkitűzések elérése érdekében gondoskodik a természetvédelmi kezelés szempontjából kulcsfontosságú élőlénycsoportok és fajok állományának folyamatos felméréséről, dokumentálásáról.

3.1.8. Terület- és földhasználat
-      A területen található földút gépjárművel nem vehető igénybe. Gépkocsival csak természetvédelmi kezelési és karbantartási célok megvalósítása érdekében, illetve havária esetén lehet behajtani a területre.
-          A területen tilos a hulladékelhelyezés.
-    Tűzgyújtáshoz a természetvédelmi hatóság engedélye és az igazgatósággal való előzetes egyeztetés szükséges.
-          Út létesítése tilos.
-          A terület kaszálóként való hasznosítása nem megengedett.
-          Vadföld, vaditató létesítése, mesterséges vadkibocsátás és zárt téri vadtartás, apróvadnevelő és –kibocsátó hely létesítése tilos. Természetes növénytársulás állományában szóró létesítése tilos.
-          Szalma- vagy szénakazal elhelyezése tilos.
-   Felszín alatti és felszíni vizek mezőgazdasági (öntözés) vagy rekreációs hasznosítása (pl. horgászat) tilos. Kivételt képez az állattartás vízigényét kielégítő csekély kapacitású kút.
-          Szántó, szőlő- és gyümölcsültetvény, erdő és fásítás nem létesíthető.
-    A talajerő-utánpótlást kizárólag a ténylegesen a területen legelő állat által elhullajtott trágya képezheti.
-   Növényvédőszer alkalmazása tilos, kivéve az idegenhonos, agresszíven terjedő növényfajok eltávolítása érdekében történő engedélyezett szerhasználatot. Utóbbi során csak vizekre és vízi szervezetekre nem veszélyes hatóanyagok használhatóak.

3.2. Művelési ághoz köthető természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak

3.2.1. Szántók kezelése
-          A területen szántó létesítése tilos.
-    Ügyelni kell arra, hogy a tóval határos szántókról műtrágya és növényvédőszer elsodródása, bemosódása ne történjen meg.

3.2.2. Gyepek kezelése
-          A gyepeket legeltetni kell, lehetőség szerint őshonos háziállatfajtákkal.
-          Gyepfeltörés, gyepszellőztetés (fogasolás), felülvetés tilos.
-          A legelőkön szükség esetén cserjeirtást kell végezni.
-        A legelő állatállomány létszámát csak a rendelkezésre álló legelők kiterjedésével és hozamával összhangban szabad emelni, a túllegeltetést kerülni kell.

3.2.3. Szőlő, kert, gyümölcsös művelési ágú területek kezelése
-          Nem releváns

3.2.4. Nádasok kezelése
-    A Sóstó nádja gazdasági céllal nem aratható, azt a legelő jószággal kell minél alaposabban kilegeltetni.
-    A tó északi, az állattartó teleppel határos partvonalán meghagyható a nádszegély a nádi madárfajok érdekében.

3.2.5. Erdők, fásítások kezelése
-          A területen üzemtervezett erdő nincsen, a déli fásítás letermelése indokolt.
-          Erdőtelepítés, fásítás tilos.

3.2.6. Halastavak kezelése
-          Nem releváns.

2 megjegyzés:

  1. A -tó földrajzi köznévi utótagú helyneveket a magyar helyesírás szerint kötőjellel kell írni (Sós-tó). Itt mi indokolja, hogy nincs kötőjel (Sóstó)? Bede Ádám

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ádám!
      Van igazság abban, amit írsz. Viszont érvényben van valamiféle szokásjog.
      A helyesírási szabálykönyv szerint a sóstó mint a tavak egyik változata (minőségjelzős összetétel) egybeírandó. Szerintem ezért áll rá a kezünk arra, hogy a négy mezőföldi Sóstót (Székesfehérvár, Soponya, Aba, Sárkeresztúr) egybeírjuk, de ez így van a többi esetben is (balatonszabadi, nyíregyházi Sóstó, Sóstói stadion, Sóstó tanösvény) A 2013-as Kárpát-medencei szikes tavas könyvben levő 77 tó közül 3 Sóstó, 2 Kis-sóstó és csak egyetlen esetben alkalmazza az Általad említett kötőjeles változatot, a sárszentágotai esetében, de én azt is egybeírom. Radetzky Jenő és Máté László is következetesen egybeírja a Sóstót. A matarkán a Sóstóra 46 találat van, a Sós-tóra 8, a 46 nagy része a nyíregyházi Sóstóról szól.
      A 77 szikes tó között egyébként van még egy különös egybeírt forma, a kopó. Mind a Sóskopó, mind a Csókakopó egybe van írva, nem kötőjellel, holott a kopó ugyanúgy egy víztér, mint a tó, az ér, a lapos.
      Köszönöm a felvetést, megérdeklődöm majd, hogy mások hogyan írják.
      Egyébként van más példa is arra, hogy a szokásjog hogyan ír felül helyesírási szabályt. A hortobágyi Pentezug nevét mindenki így írja, de a Hortobágy madárvilága írásakor kiderült, hogy mivel egy Pente nevű pásztor a névadó, kötőjellel kellene írni. A könyvben úgy emlékszem, így is történt, de ezt senki nem fogadta be, így változatlanul egybeírjuk.
      Üdv:
      Kovács Gergő

      Törlés