2019. december 28., szombat

2019 - Beszámoló

Természetvédelem

Az általunk őrzött székesfehérvári helyi természetvédelmi területeken volt táblalopás mindhárom részterületen, ezek pótlása folyamatosan zajlott, amíg a táblakészlet engedte. 2019 végén egy máriamajori oszlop árválkodik tábla nélkül, az új készlet rendelése megtörtént. Egy-egy Nagy-völgyi és máriamajori-erdei táblát áttettem új helyre, ugyanis a védetté nyilvánítás óta eltelt öt év során áthelyeződtek utak, így a tábla a régi helyén nem töltené már be funkcióját. Szokásos nyári feladat a táblák előtti tisztogatás, sarlózgatás. Véleményem szerint a táblák minél hamarabbi pótlása, illetve a táblakörnyék rendezettsége jól jelzi a természetvédelem esetleges ellendrukkereinek, hogy a területen "valaki" rajta tartja a szemét. Sajnos volt illegális hulladéklerakás az Aszal-völgyben, elhárítása tavasszal megtörtént. A Jancsár-völgyben héja élvefogó csapdákat találtam élő galambbal felcsalizva a fácántelep mellett. Értesítettem a természetvédelmi őrt, aki intézkedett.
Márciusban Lendvai Gáborral cserjeirtást végeztünk az Aszal-völgyben, illetve a gyurgyalagfalon is nyestünk. A cserjeirtást sajnos nem két embernek kellene végeznie, a probléma ennél nagyobb horderejű és már nem sokáig halogatható. Május-júniusban a máriamajori erdőtelepítésben az ápolással egy menetben végeztem idegenhonos fásszárúak gyérítését. A védett fajok közül dokumentáltam a farkasalmalepkét (Aszal-völgy):

Több alkalommal jártunk a védelemre felterjesztett Gödör utcai szikes réten, elsősorban a sótűrő növények dokumentálása céljából:

Az év folyamán dr. Flesch Márton vezetésével zajlott a tác-fövenypusztai védetté nyilvánítás, év végén egy bíztató találkozó zajlott a táci polgármesterrel; folytatás januárban. Év elején hasonló céllal vettük fel a kapcsolatot az abai polgármesterrel, ugyanis Aba város határa tele van értékes, de nem védett élőhelyfoltokkal. Az igen pozitív hangulatú megbeszélés az őszi polgármesterváltás nyomán torzó maradt, 2020-ban elölről kell kezdenünk a folyamatot.

Madárvédelem:
Az év a vércsés akcióval indult, mely elég sikeresnek bizonyult mind a megszólított helyi gazdák számát, mind a program országos hatását tekintve.
Ezek a vércsék az akciónak köszönhetően kelhettek ki a tojásból Pátkától keletre... 

A kelet-pesti "ikerakció" levezénylője, Németh András volt olyan kedves, és a "licenszért" cserébe 10 db. szalakótaodút juttatott el hozzánk, melyek közül a Sárvíz-völgybe és Pátka határába tettünk ki néhányat. Utóbbinak különös aktualitást adott, hogy előbb a Császár-víz-völgy csalai-istvánmajori szakaszán, majd ezzel egy időben a pátkai Királyberekben lehetett szalakótákat (alighanem kóborló fiatalokat) megfigyelni.
Szalakótavédelem a pátkai Királyberekben.

Év elején egy Duna-Ipoly - MME - VÖLGY-HÍD koprodukció révén műfészek került a Dömötör-völgy (Csákvár) egyik termetes tölgyfájára. A célszemély a parlagi sas lett volna, egyelőre egerészölyv foglalta el. (Hasonló folyamat Fövenypusztán is zajlott, de ebben nem tudtunk részt venni.)
Székesfehérvár önkormányzatával karöltve elindult a fecskebarát Fehérvár program: áprilisban 80 molnárfecske-műfészket helyeztünk ki városi középületekre és az akció 2020-ban sem áll le. Foglalást nem észleltünk, a dolog jelentősége egyelőre talán a szemléletformáló hatásában van.


Idén is elvégeztük a szokásos felsőszentiváni sóstói kaszálgatást...

A 2018-as soponyai szigetépítésünk hasznosságát a gulipán költési kísérlete igazolta, ezért ügyes segítőimmel (Staudinger István, Kovács Erzsébet) egy kicsi (és egy pici) szigetet készítettünk a Fényes-tavon is.

Októberben az MME felhívására részt vettünk a Sárkány-tavon (Sárkeresztúr) a lekaszált nád kihordásában.
Munka után édes a séta a porhanyós sárkány-tavi tómederben. (Fotó: Kovács Ágoston)

Szokásos módon részt vettünk az országos bagoly- és ragadozószámlálásban. Volt egy próbálkozás a téli ragadozófészek-keresésre is, de a belombosodás után nagyon nehezen sikerült a fészkeket ismét megtalálni. (Ez a munka kézi GPS nélkül nagyon kevéssé hatékony...)

Oktatás, szemléletformálás:
Első helyre kívánkozik az időben utolsó esemény, azaz alapítványunk első saját kiadású könyvének megjelenése és a könyvbemutató sikeres lebonyolítása.
A könyvbemutató részeként Kovács Norbert terepmadarász tartott vetített előadást Pátka madarairól.

Több előadásunk is volt, pl. a Székesfehérvár Városgondnoksága által szervezett vizes élőhelyek világnapja és a fecskebúcsúztató, rendhagyó biológiaóra Pátkán, stb. Immár hagyomány volt az augusztusi Boglárka-túra, második alkalommal volt Pátkán fülemülék éjszakája,  illetve természetjáró túra a helyi óvodával és a vízi sportnapon.
A teliholdra időzített túra fénypontja a kelő égitest teleszkópos megfigyelése volt.

Szeptember elején zárult az Egy tanév a fecskékért akció; a kihívást teljesítő intézmények gazdag ajándékcsomagot kaptak, a külhoni 3 iskolát pedig 2020-ban szeretnénk vendégül látni. Ebben alighanem segítségünkre lesz Székesfehérvár speciális kerete, de erről majd 2020-ban úgyis beszámolunk.

Az SZJA 1%-kal kapcsolatos NAV közlemény ITT érhető el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése