Jancsár-völgy

Jancsár-völgy

Alighanem sok tősgyökeres fehérvári sem tudja hamarjában hova tenni ezt a földrajzi nevet. A várostól északkeletre, csaknem minden oldalról szántókkal körbevéve bújik meg a dombok között ez a varázslatos hangulatú völgy, amelyben út nem vezet, kutyasétáltatók, kocogók vagy terepkerékpárosok inkább csak a keleti szélét érintik, onnan csodálhatják a hatalmas fűzfákat és hallgathatják a völgyből zengő madárdalt. A Jancsár-völgy egy darabka őstermészet, amely a betévedő embert nyakig érő csalánnal, süppedő, mocsaras talajjal, szúnyogfelhőkkel, kullancsokkal fogadja, és értékeit talán pontosan ennek az elzártságnak köszönhetően tudta máig megőrizni.

A Császár-víz jobb és bal partján egyaránt fakadnak talajvízforrások, melyek kisebb-nagyobb mocsaras foltokat táplálnak, mielőtt a fölös vizük a patakba folyna. Vízhozamát és jelentőségét tekintve a legkomolyabb forrás a Jancsár-völgy nyugati, azaz felső végén tör a felszínre. Ennek vize csakhamar kis mederben gyűlik össze, amely kanyarogva, apró szigeteket képezve halad a Császár-víz felé. Az ember csak ámuldozik, ha az alig fél méter széles vízfolyás útját követve saját szemével tapasztalja azt, amit a hajdani földrajzórákon a folyókról tanult. Asztalnyi vagy még kisebb szigetek, apró zátonyok, mederáthelyeződések tanulmányozhatók szó szerint testközelből. Ahol a völgyfenék lejtése csökken, a Jancsár-patak kanyarogni kezd, akárcsak a Tisza. Ahol a lejtőszög vízszintes, a víz szétterül és szinte csak szivárog azon a néhány tucat méteren, ahol nem képes medret vájni. Az alsóbb, lejtős szakaszon aztán vígan csobogva halad, míg végül egy mesterséges mederbe torkollik, amely kerülőúton juttatja a vizet a Császár-vízbe.

A Jancsár-völgy nem kerülhette el az ember természetátalakítását. A völgyfenéken őshonos puhafás (fehér fűz), a völgyoldalakon akáctelepítés van. Ezek az erdők segítenek megőrizni a völgy sajátos párás, nyári melegben fullasztó mikorklímáját. A rendezett, túlszabályozott erdőkhöz szokott szem számára megdöbbentő látványt nyújthat a szél vagy a gombabetegségek által legyűrt kidőlt, összeroskadó füzek látványa, amelyek szép lassan elkorhadnak, lebomlanak, miközben gombák nőnek rajtuk, farontó rovarok (többek között a védett szarvasbogár) nevelkednek bennük, utóbbiakat pedig a völgy harkályai keresik szorgos kopácsolással. A Jancsár-patak mentén a tavaszt hirdetik a rekettyefüzek barkái, a martilapu és a tavaszi gólyahír, később magasra nőve hozza lila virágait a fekete nadálytő, a vízfolyás fenekét pedig a kellemes illatú vízimenta levelei borítják. A völgy déli felén, azaz a kis patak jobb partján, illetve a murvás dombokon még megmaradt néhány szép gyepfolt, ahol a Mezőföld hajdani növényvilágát is megcsodálhatjuk. A gyepek létét természetes folyamat, a cserjésedés veszélyezteti.

A Jancsár-völgy kiemelkedő értékét a gazdag madárvilág adja, melyet alkalmi megfigyeléseken túl egy diplomadolgozat is alaposabban kutatott (Járosi Adrienn /2007/: Fejér megyei mezőgazdasági sövények madáregyütteseinek vizsgálata). Elsősorban az erdei fészkelők jelentősek (harkályok, fülemüle, rigófélék, poszáták, meggyvágó), de a völgyfenéki nádasban foltos és énekes nádiposzáta, sőt kékbegy költése is előfordult. Ez a szántókkal körbevett erdős völgyben igazi különlegesség. A völgy fontos zöldfolyosó, ahol az átvonulóban levő madarak átmeneti nyugalmat és gazdag táplálékot találnak. Ki kell emelni a tavaszi vonuláskor észlelt erdei szalonkát. A téli időszakban hatalmas fenyőrigócsapatok lakmároznak a galagonyabogyókon, az öreg fák a fokozottan védett rétisas alkalmi pihenői, a völgyfenéki nádasban kékes rétihéja éjszakázik, míg a sűrű füzeken nappal erdei fülesbagoly piheni ki az éjjeli vadászat fáradalmait.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város közgyűlése 2010 áprilisában javaslatunkra döntött a terület védetté nyilvánítása mellett. Ez az előkészítő munkát követően 2014-ben, várhatóan a nyár folyamán emelkedik jogerőre.