Lepkék nyomában

A növényekkel kapcsolatos bejegyzésekben már utaltam rá, hogy az alapítvány tevékenysége „rákényszerít” minket a korábban nem vizsgált élőlények alaposabb ismeretére. Jó példa volt erre az az augusztus 4-i találkozó, ahol két kevéssé ismert Natura 2000-es jelölő lepkefajt kerestünk Székesfehérvár környékén. Ezt az összejövetelt azért szerveztük, hogy a lepkék és élőhelyük megóvását a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, az élőhelyek egy részét gondozó székesfehérvári Városgondnokság, illetve a civilek közösen beszélhessék meg. Mindez csak részben sikerült, a városgondnoksági résztvevő végül nem tudott eljönni. Így (a képen balról jobbra) Staudinger "Stadi" István (DINPI), Sipőcz László (egyetemi hallgató) és Hudák Tamás (lepkész) társaságában eredtem a hangyaboglárkák nyomába.

Egy különleges élőhelyláncolat és lakói

Ma már elkerülőút vágja el a várost a Sárréttől, de a talaj, az élőhelyek, a növény- és állatvilág azért jelzi a kapcsolatot. Maroshegy városrész környékén nagy kiterjedésű réteket találunk, melyek eltérő állapotban vészelték át az elmúlt évtizedeket. A Balatoni úti felüljáróról nyugati, a veszprémi vasútról északi vagy az elkerülőútról keleti irányba nézve még a gyorsan haladó járműből is érzékelhető ezeknek a réteknek az impozáns mérete. Közelebb menve aztán még kellemesebb látvány tárulhat elénk: csapatosan gyülekező gólyák, öreg fűzfák, vadvirágok színes kavalkádja, rovarok, fészkelő énekesek. Néhány éve még haris és füleskuvik is előkerült itt. Mindez egy százezres nagyváros által immár "bekerítve"...

A maroshegyi rétek augusztusban néhol vöröslenek az őszi vérfűtől.

Az általunk keresett hangyaboglárkák azért sebezhető fajok, mert egyetlen tápnövényük van, az őszi vérfű (Sanguisorba officinalis). A petéket a vérfű virágzatába rakják le, a hernyók egy darabig ott táplálkoznak, majd a földre vetik magukat és megvárják, hogy egyes hangyafajok a bolyba vigyék őket. Itt megtévesztő illatanyagukkal és a termelt mézharmat "felkínálásával" elérik, hogy a bolyban maradhatnak, ott vészelik át a telet, még táplálkoznak is a hangyapetékből.
Szárazréttől és a Palotavárostól dél felé haladva egészen a Sárpentelei-parkerdőig megvannak azok a kisebb-nagyobb, jobb-rosszabb állapotban levő gyepfoltok, melyek elkerülték a beépítést, és még van rajtuk vérfű. És ahol vérfű van, ott mindenütt észleltük a gyakoribbnak számító vérfű-hangyaboglárkát (Maculinea teleius):

Csupán két helyen, Maroshegy nyugati szélén és a Szárazréten találtuk meg a ritkább sötét hangyaboglárkát (Maculinea nausithous): 

Staudinger István pár nappal később a Palotavárosi-tavak mellett is rájukbukkant, illetve több egyéb új lelőhelyet is felfedezett a Móri-árok és Kelet-Bakony találkozásánál.

Az élőhelykezelés fontossága
A vérfű- és sötét-hangyaboglárka védelme az összetett, bonyolult természetvédelmi feladatok iskolapéldája. Talán a löszgyepes partú mezőföldi szikes tavakat lehetne hozzá hasonlítani. Ott a kérdés az, hogy legeltessük -e erőteljesen a partot a fészkelő partimadarak érdekében, vagy vigyázzunk a pár méterre élő védett növényekre (tarka sáfrány, tarka nőszirom, árvalányhaj).
A probléma a lepkés réteken a következő. Adva van egy gyeptársulás, amely a szukcesszió szorításában egy zárótársulás, valamilyen erdő felé szeretne haladni. Ezt az ember a tájhasznosítással (kaszálás) megakadályozza. Ez teszi lehetővé az őszi vérfű jelenlétét, de megakadályozza az idegenhonos növények, leginkább az aranyvesszők terjedését is. A kaszálás időpontja azonban nem lehet túlságosan késői, mert akkor az őszi vérfűnek nincs ideje a két hangyaboglárka július végi - augusztusi rajzásáig újra kihajtani és virágba borulni. 

Párzó vérfű-hangyaboglárkák a Maroshegyen; háttérben a kulcsfaj: az őszi vérfű.

A lepkészek éppen ezért jó korai, májusi, legfeljebb június közepi kaszálást javasolnak. Erre azonban joggal kérdezi a madarász: mi lesz így a gyepeken fészkelő sordéllyal, sárga billegetővel, cigánycsukkal, nem beszélve az extrém késői kaszálást igénylő harissal?...
A megoldást hozzáértő természetvédelmi jelenlétben és a kaszálást végző személyek vagy szervezetek által tanúsított megfelelő hozzáállásban látom. Júniusban éjjeli füleléssel kiszűrhető a haris; a számára meghagyott kaszálatlan terület nagyon lényeges. A fennmaradó vérfüves gyepeken aztán egy olyan kaszálási időpontra van szükség, amely közvetlenül az énekesek röptetése után esik, vagyis június 15-20 környékére.
Ellenpéldát is láttunk a bejáráson. A Hudák Tamás által évek óta a legjobb sötét hangyaboglárkás részként számon tartott udvarnyi foltot július végén kaszálhatták. Néhány szál vérfű ugyan már bimbós állapotban volt, lepkének azonban nem volt nyoma, sem hangyaboglárkának, sem másnak. Azokon a réteken ellenben, ahol korábban megtörtént a kaszálás, tömegesen röpködtek a lepkék; néhol a vérfű-hangyaboglárkát kifejezetten gyakorinak tartottuk. Említést érdemel, hogy egy harmadik Natura 2000-es jelölő, a nagy tűzlepke (Lycaena dispar rutila) is él itt. (A fénykép nyár elején a Rovákja-patak lovasberényi szakaszán készült.)

Mi a bejáráson egyszerre a három fajt nem láttuk, de Staudinger István a Palotavárosi-tavak mellett igen.

Feladatok, célkitűzések
A bejárás fő haszna az volt, hogy mindenki észlelt valamilyen újdonságot. Még az egyes rétfoltokat legjobban ismerő Stadi sem tudott a Tamás által a sötét hangyaboglárka legbiztosabb helyének tudott Borszéki úti rétfoltról. A fehérvári kötődésű Tamás pedig olyan új helyeket ismerhetett meg, ahova könnyen kilátogathat, felmérve annak egyéb nappali lepkéit is. Ami engem illet, igyekeztem "gyorstalpalón" elsajátítani a hangyaboglárkák terepi felismerését, hogy az alapítvány működési területén is utánanézzek a fajoknak. A próbálkozást a Pátkai-víztározó melletti kaszálón még aznap este siker koronázta: előkerült a vérfű-hangyaboglárka! Ugyancsak sikeres volt a Császár-víz jobb partján elvégzett vizsgálat, vérfű és vérfű-hangyaboglárka is van.

Vérfű-hangyaboglárka élőhelye a Császár-víz jobb partján.

 A Rovákja mentén viszont csak az őszi vérfű díszlik, lepkéket nem találtam.

Ágoston a vérfüvek között a Rovákja-patak bal partján, egy gyönyörű, vadvirágos kaszálófolton. Sajnos az egykor felülvetett több tucat hektáros patakparti réteken nyoma sincs vérfűnek...

Ami pedig talán a legfontosabb: a „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány ismét "talált" egy védelemre érdemes székesfehérvári területet, amely az eddigiektől sokban különbözik. Míg a löszvölgyekben és lösztölgyesekben az emberi jelenlét nem kívánatos, a városszéli réteket talán éppen ez óvhatja meg hosszú távon a beépítéstől: tanösvény, információs táblák, kijelölt gyalogos és kutyasétáltató útvonalak, padok, ahova a tízemeletes panelrengeteg lakói pár perces sétával kimehetnek, gyönyörködhetnek a növényekben, madarakban, lepkékben. Kicsit idealisztikus kép, de dolgozni fogunk az ügyön...