Denevérek
Gúttamási templomának egyik toronyablakán rés tátong. Ezt egy kora nyári kelet-bakonyi - vértesaljai felderítőút során vettem észre, reménykedtem benne, hogy talán a gyöngybagoly is kiszúrta. Július elején mise előtt pár perccel sikerült feljutnom, már a pap közölte, hogy számítsak egy népes denevérkolóniára. Értesítettem Staudinger Istvánt (Duna-Ipoly Nemzeti Park), a szakemberek a múlt héten nézték meg a bőregereket. Kései denevér (Eptesicus serotinus) 35 példányos kolóniája van fenn. A nemzeti park vállalta a denevérek alatt felhalmozódó guano őszi eltakarítását: ebbe mi is szeretnénk majd beszállni. A fő örömforrás az, hogy a hivatásos természetvédők nem ismerték a védett állatok eme szaporodóhelyét, tehát ismét jól működött az állami és a civil természetvédelem együttműködése.
Juhok
Korábban már említettem, hogy a kertek alatt van az alapítvány első állatainak beszerzése. Immár egy hete hogy megérkeztek a cikta juhok. A világ egyik legritkább juhfajtájáról van szó, amely a hazai őshonos fajták közül a legkevésbé ismert. Bővebben ITT olvashat róluk.
Jelenleg az "állomány" szelídítése a legfontosabb, mert egyelőre eléggé a vezéranya hangulata határozza meg a történéseket. Sokkal agresszívebben eszik a bokrokat, mint azt a szakirodalom írja, ez pedig nagyon fontos lesz a löszvölgyek erősen cserjésedő részein. Nagyon kedvelnek olyan idegenhonos, a löszvölgyekben visszaszorítandó fásszárúakat is, mint az ostorfa vagy a fehér akác.
Érdemes szólni néhány szót a löszvölgyek élőhelykezeléséről. A löszgyep a Mezőföldön nem a természetes állapot. Ez az élőhely több ezer évvel ezelőtt az ember erdőirtása nyomán jött létre, majd a legeltetéses állattartás tartotta fenn. Ez a tájhasználat egy varázslatos, vadvirágokban, rovarokban hihetetlenül gazdag biotópot eredményezett, amely csak azokon a meredek löszvölgyekben, földvárakon, domboldalakon maradt meg, ahol a szántóföldi művelés a meredek lejtőszög miatt nem volt lehetséges. A rendszerváltásig a gyepeket legeltették, ám a '90-es években az állattartási kedv meredeken zuhant. A természetben pedig mindig a legproduktívabb élőhely a végcél, vagyis a cserjés, majd az erdő.
Természetesen ezek a fásszárú élőhelyek is nagyon sok élőlénynek adnak otthont, ám a célunk az, hogy a löszgyepek védett növényeit (leány- és fekete kökörcsin, tavaszi hérics, apró nőszirom, budai imola, stb.) megőrizzük, márpedig ehhez a cserjésedés visszaszorítása elengedhetetlen. Egyik módszer a mechanikus irtás (ágvágó, fűrész), de mi sokkal természetközelibbnek és fenntarthatóbbnak tartjuk a hagyományos legeltetést. Afféle missziónak is felfogható mindez, hiszen a százezer lakosú megyeszékhely, szakítva évszázados tradícióival, napjainkra teljesen ipari-szolgáltató központtá vált, a mezőgazdaságot pedig jobbára vagy a nagytáblás intenzív növénytermesztés, vagy az istállózó állattartás képviseli.
Amit mi tervezünk, az a világgal való tudatos szembehelyezkedés. Adva van egy ritka fajta, amelynek gazdasági haszna gyakorlatilag nincs, a cél csak a fenntartás lehet. Adva van egy tevékenység, a legeltetés, amelyet a löszvölgyekben már senki nem vállal fel. És (szerencsére!) adva vannak a természetvédelmi kötöttségek, amelyek meghatározzák majd ennek a legeltetésnek a mikéntjét (állatlétszám, legeltetés ideje és intenzitása, bokorcsoportok kímélete, stb.). Ennek a szép és nehéz munkának a kulcsszereplői lesznek ezek a gyönyörű állatok.
Érdemes szólni néhány szót a löszvölgyek élőhelykezeléséről. A löszgyep a Mezőföldön nem a természetes állapot. Ez az élőhely több ezer évvel ezelőtt az ember erdőirtása nyomán jött létre, majd a legeltetéses állattartás tartotta fenn. Ez a tájhasználat egy varázslatos, vadvirágokban, rovarokban hihetetlenül gazdag biotópot eredményezett, amely csak azokon a meredek löszvölgyekben, földvárakon, domboldalakon maradt meg, ahol a szántóföldi művelés a meredek lejtőszög miatt nem volt lehetséges. A rendszerváltásig a gyepeket legeltették, ám a '90-es években az állattartási kedv meredeken zuhant. A természetben pedig mindig a legproduktívabb élőhely a végcél, vagyis a cserjés, majd az erdő.
Természetesen ezek a fásszárú élőhelyek is nagyon sok élőlénynek adnak otthont, ám a célunk az, hogy a löszgyepek védett növényeit (leány- és fekete kökörcsin, tavaszi hérics, apró nőszirom, budai imola, stb.) megőrizzük, márpedig ehhez a cserjésedés visszaszorítása elengedhetetlen. Egyik módszer a mechanikus irtás (ágvágó, fűrész), de mi sokkal természetközelibbnek és fenntarthatóbbnak tartjuk a hagyományos legeltetést. Afféle missziónak is felfogható mindez, hiszen a százezer lakosú megyeszékhely, szakítva évszázados tradícióival, napjainkra teljesen ipari-szolgáltató központtá vált, a mezőgazdaságot pedig jobbára vagy a nagytáblás intenzív növénytermesztés, vagy az istállózó állattartás képviseli.
Amit mi tervezünk, az a világgal való tudatos szembehelyezkedés. Adva van egy ritka fajta, amelynek gazdasági haszna gyakorlatilag nincs, a cél csak a fenntartás lehet. Adva van egy tevékenység, a legeltetés, amelyet a löszvölgyekben már senki nem vállal fel. És (szerencsére!) adva vannak a természetvédelmi kötöttségek, amelyek meghatározzák majd ennek a legeltetésnek a mikéntjét (állatlétszám, legeltetés ideje és intenzitása, bokorcsoportok kímélete, stb.). Ennek a szép és nehéz munkának a kulcsszereplői lesznek ezek a gyönyörű állatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése