Természetvédelem a templomokban II. - Guttamási, Pátka, Velence, Lovasberény

2014 őszén több olyan beavatkozást is végeztünk, amely egyházi épületekhez kötődik.

Guttamási

Egy nyári bejegyzésben már volt szó arról, hogy a környék talán legkisebb templomának padlásán denevérkolóniát fedeztünk fel. A szaporodóhelyet a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai is megszemlélték és a bőregereket kései denevérnek határozták. A természetvédelem és a természeti érték miatt bosszankodó emberek közti súrlódást ilyen esetekben nekünk kell feloldani némi társadalmi munka árán. Staudinger István (DINPI) megígérte az egyháznak, hogy a denevérguanót az állatok telelőhelyre távozása után eltakarítja a padlásról. Ebben a folyamatban alapítványunk részéről Pallos Zsuzsa és Kovács Gergely vett részt 2014. október 29-én.

Több zsáknyi guanót sepertünk össze a kedvenc gyülekezőhelyek (nagyobb gerendák, főfalak) alól. Az akciót követően még tettünk egy kanyart Isztimérre, Pista ugyanis felajánlott nekünk egy feleslegessé vált gyöngybagolyládát, amit örömmel el is fogadtunk. A guanó sem veszett kárba, a konyhakert talajába került, mint „biotrágya”. Staudinger István (madarászkörökben „Stadi”) a DINPI részéről az egyik legmegbízhatóbb kapcsolatunk, aki tanácsaival, információkkal gyakran segít bennünket. A ládáért ezúton is köszönet!

Pátka

A pátkai Szent Anna templom nyugat felől

Pátka katolikus templomában a papi teendőket Tallér Krisztián látja el. Megkeresésünkre szívesen beleegyezett, hogy a toronyba ládát helyezzünk ki, ám a harangozó, Ida néni arra is emlékezett, hogy a toronyban volt láda korábban.

Felmászva aztán kiderült, hogy csakugyan van egy nem is rossz állapotú költőláda a déli ablakban. Jelen formájában azonban költésre alkalmatlan, ugyanis elfogyott az aljzatról a forgács és elvetemedett a furnér hátfal.

Új hátfal, friss forgács a költőrészben. Ezt követően már csak az odú melletti rést kellett "befoltozni" csirkedróttal.

A fő gondot nem ez a pár percnyi javítanivaló jelentette. A padláson talált sok régi és néhány friss ürülék, de különösen Ida néni rémtörténetei nyilvánvalóvá tették, hogy a templomba bejárnak a gyöngybagoly ádáz ellenségei, a nyestek. Tojáshéjat vittek fel a karzatra, beleittak a szenteltvízbe (!), felmásztak a falra. Ilyen körülmények között az akciót ki kellett bővíteni. A torony felső szintjét el kellett zárni a külvilágtól úgy, hogy kívülről csak a ládába juthasson be állat, remélhetőleg a gyöngybagoly. Az biztató, hogy a láda (azaz a harangok) szintjén csak régi gyöngybagolyköpeteke voltak, nyestürülék nem. Télen mindenesetre ellenőrizni kell majd, hogy nem szemtelenkedett ‑e oda mégis ez az élelmes kisragadozó.

Kilátás a költőládából. Jobbra a Pátkai-víztározó, hátul a Velencei-hegység, középen a Gárdonyi és Kossuth utcai telkek háztáji parcellái. Remélhetőleg kellően sokszínű vadászterület lesz a gyöngybaglyok számára.

Költőládák előkészítése

Az idei második és harmadik költőláda-kihelyezés Nadaphoz hasonlóan készen kapott ládákkal történt. Az egyiket, mint fentebb olvasható, Staudinger István adta, a másikat Fenyvesi László. Az első szegezett, a második csavarozott, de mindkettő első nyílású. 

                                     

Mi azonban oldalsó nyílásokat szeretnénk a lehető legtöbb helyen alkalmazni, így a meglevő nyílásokat be kellett fedni és új röpnyílást vágni a hosszabbik oldalon. 

Itt kamatozott az, hogy mindkét céltemplomban méréseket végeztünk, Velencén Pallos Zsuzsa, Lovasberényben Kovács Gergely. A toronyablakok tájolásának, a párkány szélességének és hosszának ismeretében alakítottuk ki az új röpnyílás-elrendezést. Végül a csavarozott ládát szét kellett szedni, mert a szűk velencei toronyba csak így lehetett felvinni.

Velence

2014. november 13-án az első helyszín a velencei református templom volt, ahol Pápai Szabó György lelkész várt minket. A gyönyörű ősfás templomkertben valószínűleg tavaszig madárodvakat is kiteszünk majd, most azonban a gyöngybagoly volt a főszereplő.

Egy valódi madárbarát templom: öreg tölgyfa, örökzöldek, természetvédő lelkész és bevetésre kész gyöngybagolyláda.

Pallos Zsuzsa az előzetes felmérés során a keleti ablakot szemelte ki a láda számára. Következett a röpnyílás kivágása a spalettán.

Az első lépés körberajzolni a láda bejáratát...

...ezt követi a fűrészelés...

...és az élek ráspolyos lesimítása.

Kihasználtuk a toronyablak adta lehetőségeket, így az alsó spaletta megmaradt szegélye a landolást segíti, míg a fölső afféle "esőfogó félereszként" funkcionál:

A párkány mindössze 30 cm széles, a láda viszont 50. Így kellett egy támasztékot tenni a láda aljára, illetve az ablakfához is hozzácsavaroztuk.

A kapott láda némi konstrukciós hibával rendelkezik: alul csaknem ujjnyi rés tátong. Ezt hamarosan egy leszabott OSB-lappal kipótoljuk majd, illetve a vitt forgácsmennyiség sem bizonyult elegendőnek. 95 %-osan mindenesetre így fest a láda:

Végül az elmaradhatatlan oklevélátadás következett. A torony jobb oldali ablakában ott van a láda, de a spalettán vágott nyílás olyan kicsi, hogy gyakorlatilag nem látszik.

Lovasberény
A velencei oklevélátadó után már indultunk is Lovasberénybe, ahol szintén a református templom fogadta be a költőládát.

Ez volt az első templom, ahol nem a harangokhoz, hanem egy szinttel lejjebb került a láda. Ennek praktikus okai is voltak (nem kellett olyan magasra mászni), ugyanakkor a berényi toronyban telekommunikációs berendezések vannak azon a szinten, vagyis ott eleve nem volt keresnivalónk.
A nehézség itt abból adódott, hogy a szegelt ládát nem lehetett szétszedni, így a műanyag hálón és a faspalettán méricskéléssel kellett meghatározni a kivágandó nyílást, majd a szűk helyen szinte vakon fűrészelni. 

A nyílás kivágása után kénytelenek voltunk lemenni az utcára és a szemközti járdáról távcsővel ellenőrizni, hogy a két 16x16 cm-es nyílás mennyire fedi egymást... Apró igazítás következett, majd a toronyban talált hulladékdeszkákkal azt is elértük, hogy a láda nyílása mellett semmilyen apró állat (veréb, denevér, stb.) nem juthat be az épület belsejébe.

A láda fölötti világos foltok azok a deszkadarabok, amelyek elszigetelik a röpnyílást a templom belső terétől. A párkány elég nagy ahhoz, hogy a hátsó ellenőrző ajtó is használható lesz majd.

Látkép a nyugatra néző ládából. Csak egy házsort kell a madárnak átrepülni, és kinn van a szántók, gyepek mozaikján. A háttérben felsejlik a 811-es út melletti gesztenyefasor, ahonnan 2013 tavaszáról van gyöngybagolyadatunk.

A lovasberényi láda a templom fő oldalán van, mégsem ront semmit az épület képén. Egy 16x16 cm-es nyílás ugyanis parányi a hatalmas templomhoz képest.

Hajdú Szabolcs Koppány református lelkész átveszi az oklevelet.

Köszönjük az érintett egyházak hozzájárulását, idén még két helyszínen helyezünk ki ládát.

Mezőföldi szikes tavak II. - Tavak Felsőszentivánon

A mezőföldi szikes tavakról szóló ELSŐ ÍRÁSBAN szó esett a nemrég megjelent angol nyelvű szikes tavas szakkönyvről. A 156 kárpát-medencei szikes tavat átvizsgálva a kutatók csupán 77 tavat találtak természetes állapotúnak. A meglehetősen bonyolult pontrendszer (vízkémiai-, ökológiai-, védettségi viszonyok, méret, zavartság, stb.) alapján a 77 szikes tó közé öt mezőföldi tó került be.

Felsőszentiván nem azonos a Bács-Kiskun megyei faluval: ez Aba várostól északra egy egykori uradalmi központ, ma nyugodt, csendes településrész. Az utolsó házaktól nyugatra-északnyugatra két kicsinyke, mégis természetes állapotban megmaradt szikes tavat találunk.

          Sóstó

A 77 tó között a 42. helyre sorolták ezt a mindössze két hektáros állóvizet, amelyet három oldalról is szántók szegélyeznek. Hamisítatlan szikestó-volta nagyon szépen látszik a műholdfelvételen: a víz színe opálos (a magyar szaknyelv ezt nevezi fehérvizű szikes tónak), a parti sáv hófehér (vakszik), majd kívül egy pirosas sáv következik, a sótűrő növényfajok zónája.

A szántók sajnos nagyon megközelítik; ez a madarakra gyakorolt zavaró hatáson túl főleg a vízszennyezés miatt probléma. Az alábbi képen elkeserítő a learatott napraforgótábla sivársága és az ősi szikes tó közti ellentét.

Közelebb "merészkedve" nagyon jól megfigyelhetjük ezt a bizonyos opálos vizet. A lebegő ásványi anyagok hatására alig néhány centiméterre lehet lelátni.

A Sóstó Lendvai Gábor közlése szerint potenciális gulipánfészkelőhely. Idén ősszel elsősorban az úszórécék körében volt közkedvelt. Az esők révén egyre nagyobb kiterjedésű vízfelületen akár több száz példány, elsősorban csörgő réce zsúfolódott össze.

Természetvédelmi problémák a szántók aggasztó közelségén túl is vannak. A természetes vízjárásba két csatorna is "beleszól", ezeket minél hamarabb be kellene temetni. A képeken is látszanak a hazánkban nem kívánatos ezüstfák, de van a partközelben aranyvessző és selyemkóró is. Ezek kivágása, lekaszálása csupán tüneti kezelés, távlatokban erős, fenntartó jellegű legeltetésre van szükség, előbb szarvasmarhával (lehetőség szerint magyar szürke vagy bivaly), majd a mocsári növényzet eltűnése után juhokkal. Itt csaknem kizárólag a nedves talajt jól tűrő, lábvégbetegségektől nem szenvedő racka jöhet szóba. És nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a tó körüli szántógyűrűn egy sávot vissza kellene gyepesíteni.

Természetvédelmi dilemma, hogy a szikes tavak ilyen jellegű rehabilitációja bizonyos fajoknak nem kedvező. Még a picike Sóstó parányi nádszegélyében is találkozhatunk ezzel a jelenséggel: barkóscinegéket észleltem novemberi megfigyelőutam során. Jövő tavasszal derül ki, hogy a szegélyben milyen egyéb nádi énekesek tanyáznak.

          Fényes-tó

Ha a mezőgazdasági táblákon lehet gyalogolni, akkor csupán néhány perces séta a Sóstótól a Fényes-tó. A szikes tavas szakkönyv a 65. helyre sorolta ezt a fekete vizű, azaz az eutrofizáció jeleit mutató 3 hektáros tavacskát.

A műholdképen szándékosan egy nagyobb területet vágtam ki, mert a Fényes-tó környéke több érdekességgel is szolgál. A tótól északra megmaradt gyepfoltot tarka- és fátyolos nőszirom, pusztai árvalányhaj színesíti (Lendvai Gábor közlése). A szikes tavas kézikönyv fontos feladatként említi, hogy a képen is látható betonút alatt készüljön két áteresz. A tó természetes vízgyűjtőjeként szolgáló északabbi gyepfolt így ismét összekapcsolódna a tóval. Véleményem szerint a tó körüli visszagyepesítés során az északkeletre levő nagyobb vízállást is össze kellene kapcsolni a tóval.  

A kép jobb alsó sarkában látható kis sötét kör  egy belvízfolt a szántón, amelynek partjáról idén ősszel nem lehetett betakarítani a napraforgót. Csakhogy ez a szobányi mélyedés a 2. katonai felvételezési térképen (1860 környéke) is szerepel (pirossal bekarikáztam)! Gyanúm szerint ez is egy parányi, lefolyástalan tavacska lehetett hajdanán.

A Fényes-tó vize viszonylag átlátszó, a tófenék sötétebb színe az oldott huminsavaknak köszönhető. Ez az eutrofizációra utaló jelenség összefüggésben lehet a nádasodással, a tóparti erdősítésekkel (évente termelődő avar). A keskeny parti sáv azért őrzi a szikes jelleget, ha nem is olyan szépen, mint a Sóstó esetében.

Érdekes ugyanakkor, hogy egy szélviharos napon a tó vize annyira felkavarodott, hogy hamisítatlan fehér vizű tó benyomását keltette:

A kép hátterében levő tölgyek a tó északnyugati részén állnak. Ez az egyetlen erdőként nyilvántartott fásítás a tó körül, vagyis a keleti partot borító "erdő" jogilag nem létezik. Ha a Sóstóval kapcsolatban említettem természetvédelmi dilemmát, akkor bizony itt is meg kell említenem egyet. Az öreg tölgyfákat kiemelten védendő értéknek tartom, akár a majdan itt legelő jószág (szarvasmarha, juh) hűsölőhelyeként, odútelep helyszíneként is el tudnám képzelni. Erre rímel rá, hogy a november eleji megfigyelőnapon vándorsólyom üldögélt az egyik tölgyfán:

A Fényes-tó rehabilitációja során a fő feladat a a mocsári növényzet és a keleti parti erdőfolt eltávolítása majd erős legeltetése. Fentebb volt már szó a vízgyűjtő terület egybenyitásáról, és a gyepesítésről.

          Összefoglalás

Az öt mezőföldi természetes szikes tó két legkisebb tagjának helyzete nem reménytelen. Mindketten a Sárvíz-völgye tájvédelmi körzet részét képezik, vagyis országosan védettek. Egyikük esetében sem kell hosszú csatornahálózatot, gátrendszert vagy szemétlerakót megszüntetni (mint az sajnos sok szikes tónál sürgető feladat...), az invazív növényfajok elleni fellépés sem tűnik túlzottan drága vagy bonyolult megoldásnak. Talajmunkát csak a Sóstó rövid csatornáinak betemetése és a Fényes-tó északi vízgyűjtőjének tóval való átereszes összekapcsolása igényel. A visszagyepesítés komoly költségtényező lehet még az ilyen pici tavak körül is, különösen a Fényes-tónál, ahol több megmaradt zárvány egybenyitása érdekes természetvédelmi kísérlet lenne.

A legeltetéses állattartás számára szerencsére kedvező méretű és jó állapotú gyepek vannak a tavak mellett vagy azok közelében. Ez kiemelten fontos, hiszen több olyan természetes szikes tavunk van (pl. csongrádi Kis-sóstó, tiszavasvári Göbölyös, konyári Kerek-szik-tó), amelyeket minden oldalról szántó szegélyez. Érdekes és szép feladat úgy megszervezni a legeltetést, hogy az a tavak parti zónájában kifejezetten intenzív (gyakorlatilag túllegeltetés-szintű) legyen, de a környező gyepeken ne károsítsa a védett növényfajokat.

A madáretetés ábécéje kertbarátoknak

·         Miért etetünk?

A madáretetés elvileg nem szükséges. Egy egyensúlyban levő rendszerben az áttelelő énekesek száma hosszú távon egyenletes szintű. Egy-egy kemény tél állománycsökkentő hatását a sikeres szaporulatú évek helyrebillentik. Csakhogy az ember belepiszkált ebbe a rendszerbe is vegyszerhasználatával, az öreg erdők kivágásával, a kóbor macskákkal, stb. Így a városi környezetben a téli madáretetés igenis segítséget jelent a kertekben, városszéli erdőkben élő, vagy télre odagyűlő fajoknak.

Házi veréb hím.

A madarak téli etetése kissé önző is: az élelemért, azaz az életért veszekedő, csipogó madárhadban mi a fűtött szobából gyönyörködhetünk. Ezzel azonban nincs semmi baj; a gyerekek természetszeretetre oktatásának például kiváló módja a közös madármegfigyelés, az etető közös feltöltése minden nap.

Hazánkban még gyakori, Nyugat-Európában nagyon megritkult a mezei veréb.

·         Milyen fajokat etetünk és mivel?

Hazánkban a fő etetőanyag a napraforgó, ezzel cinegéket, pintyféléket és verebeket csábítunk az etetőre. Változatosabb a menü, ha pintykeveréket (fénymag, köles, mohar) is kínálunk, kifejezetten a magevőknek (tengelic, zöldike, meggyvágó). 

Legkedvesebb vendégünk a széncinege.

Teljesen más igényük van a rigóféléknek: a fekete- és fenyőrigó, illetve a vörösbegy 1-1 félbevágott almával, konyhai hulladékkal (almacsutka, répahéj, főtt krumpli) etethető. 

Almát eszegető fenyőrigó, a háttérben mezei verebek.

Olcsó etetőanyag 1-1 kocka margarin, amit ágak végére húzunk (cinkék, harkályok szeretik). Gazdaboltban kapható, de házilag is készíthető a cinkegolyó, ami búzakorpából, napraforgóból és faggyúból áll. Régi etetőanyag a szalonnabőr és a tökmag (egyik sem sózott!), illetve a dió, elsősorban a cinegék szokták csipkedni. Férges dióbelet bátran tegyünk ki nekik.

Kistestű akrobata: diót csemegéző kék cinege.

A karvalyt is etetjük, mégpedig cinkével és verébbel. Ahogyan a lappok követik a félvad rénszarvascsordáik vándorlását, úgy a karvaly is bejön télen a településekre a zsákmányállatai nyomán. Védett madár, az ökológiai lánc fontos tagja, ne haragudjunk rá, ha naponta néhányszor „körülnéz” az etetőnknél, és alkalmanként sikeresen zsákmányol.

Sikeres vadászat után: házi verebet zsákmányolt a karvaly.

·         Mivel ne etessünk?

Kenyérrel (bélbántalmat okoz), búzával, kukoricával, sós szalonnával, fagypont felett nyers hússal (megromlik).

·         Milyen legyen az etető?

Itt csak a fantázia szab határt, a kilyukasztott lopótöktől a profi asztalosmunkáig bármi megteszi, ami megfelel néhány kritériumnak. A mag ne hulljon ki belőle, legyen fedele és egyszerre több madár is hozzáférjen. A legtermészetesebb etető az egész napraforgókalap, amit valahova kitűzünk és addig ott hagyunk, amíg van benne mag. Havazás utáni reggelen érdemes lekotorni a havat a kalapról, a többi már a madarak dolga.

Barátcinege lakmározik a napraforgókalapon.

Ha etetőt készítünk, az sose legyen minden oldalról nyitott (felejtsük el az áruházakban kapható nyírfából készült etetőcskét!), hiszen akkor a szél a magot ki-, a havat pedig bekotorja az etető belsejébe. Irányozzuk az etetőt úgy, hogy az uralkodó szélnek hátat fordítson, viszont mi az ablakból lássuk a forgalmat. Érdemes a házi készítésű etetőbe szöget verni vagy facsavart hajtani, amire cinkegolyót, szalonnabőrt, dióbelet akasztunk. Így az etető több szintű, nincs akkora tülekedés a belső részben.

Házi készítésű etető széncinegével.

Havazás után vagy hómentes időben bátran készítsünk szórót is. Növényzetmentes részen vagy letaposott havon szórjunk szét magtári sepredéket, szemetes napraforgót, kölest. Elsősorban a magevők (verebek, pintyfélék) szeretnek a földön táplálkozni.

·         Hogyan táplálkoznak a madarak?

A cinkék, a csuszka 1-1 maggal elrepül, a verebek, pintyfélék viszont betelepszenek az etetőbe, ott helyben morzsolják a magot és elkergetik a náluknál kisebb jövevényeket. Ezért jó a többszintes etető, az egyszerre kihelyezett több kalap. Így az agresszív fajok (pl. meggyvágó) nem tudnak annyira érvényesülni, mint ha benn csücsülnek egy egyszemélyes kis etetőben. Egy nagyobb etetőben hiába tátog fenyegetően a meggyvágó, a szemfüles cinke megtalálja a módját, hogy besurranjon egy napraforgóért.

·         Mikor kell etetni?

Az időjárás szabja meg, de november közepétől érdemes elkezdeni, hogy a madarakat szép lassan az etetőhöz szoktassuk. Ha a tél korábban köszönt be, akkor ez természetesen hamarabb kezdődik. EGÉSZ TÉLEN LELKIISMERETESEN ETESSÜNK, EGÉSZEN TAVASZIG! Az etetőhöz szokott madarak éhen pusztulhatnak, ha nem kapnak eledelt. Ezért javasolható, hogy feltöltős etetőt a lakóház közelében alkalmazzunk, a hétvégi ház, telek, szőlő, stb. inkább az előre kihelyezhető eledel (madárkalács, cinkegolyó) helyszíne. 2013 megmutatta, hogy olykor még március legvégén is etetni kell, legtöbbször azonban február végén, március elején szép lassan csökkenthető, majd elhagyható a napi adag.

Ahol már évek óta etetés folyik, a madarak is hamarabb megjelennek. Ismerősök ők, tavalyi, tavalyelőtti kosztosaink, akik jól emlékeznek a tőlünk kapott finom falatokra. Ezeket a korai (októberi, kora novemberi) érkezőket természetesen már „kényeztethetjük”, ugyanakkor ilyenkor még a természetben is nagyon sok a táplálék (pl. a gyümölcsfák kéregrepedéseiben rejtőző bábok, kifejlett rovarok).

·         Mi változik meg a kertben etetés hatására?

Bizony a madarak meglehetősen megváltoztatják az etető pár méteres körzetét. A lehullott, elázott maghéjak pár centis réteget alkotnak az etető alatt, nem beszélve természetesen az ürülékről. Akit ez zavar, előrelátóan fektessen le erős fóliát, így tavasszal könnyen a komposzthalomra továbbítható az anyag.

·         Milyen egy madárbarát kert télen?

Megoszlanak a vélemények, hogy kell –e télen itatni. Aki tudja vállalni, hogy akár naponta többször meleg vízzel feltölti, az itasson ilyenkor is. Hómentes hidegben ugyanis a madarak nem tudják a szomjukat a hó csipegetésével csillapítani. Ha azonban valaki csak reggel és este van otthon, ne tegyen ki vizet, mert az úgyis megfagy.

Szomját oltó mezei veréb.

Van olyan vélemény is, hogy a téli itatóba a madarak megfürdenek, a víz a tollukra fagy és nem tudnak repülni. Ezt nem érzem valós veszélynek. A fehérvári vízfolyások (Aszalvölgyi-árok, Gaja, stb.) telente fürdőhelyet is nyújtanak a madaraknak és sosem láttam összefagyott tollú madarakat.

A vidám színek ellenére téli felvétel (2008. december 5.); egy fürdőző széncinege.

Egy újabb, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által széles körben népszerűsített madárvédelmi eszköz a porfürdő, amely télen is hasznos. Egy tálca száraz homokból áll csupán, ebbe fürödve a madarak kellemesen enyhítik a parazitáik (pl. tolltetvek) okozta viszketést.

Hasznos, ha már kinn van télen a madárodú, mert ebben szívesen alszanak cinegék.

Az etetőn és esetleg itatón kívül sok egyéb is csábíthatja a tollas vendégeket. Ilyen a bogyótermő bokor: tűztövis, homoktövis, madárbirs, vadrózsa, stb. Jó élelemforrást nyújtanak az örökzöldek magjai (tuja, életfa, fenyőtoboz), királykák, fenyvescinke, esetleg keresztcsőrű táplálkozik rajtuk. A sűrű örökzöld bokrok remek búvóhelyek karvalytámadás esetén. Madarász elődeink "madárvédelmi kertsaroknak" nevezték el azt a nem túl rendezett, de madarak számára igen hasznos kertrészt, ahol nem az emberi rendmánia érvényesül. Itt nem kell a lombot összegereblyézni, a bokrok nőhetnek a szokottnál sűrűbben, a fákon legyen odú és ez lehet az etető helye is.

Féléves visszatekintés

Immár eltelt fél év azóta, hogy alapítványunkat nyilvántartásba vették. Ez, illetve az első kuratóriumi ülés is jó alkalmat kínál, hogy visszatekintsünk 2014-re és megtervezzük az előttünk álló téli hónapok során elvégzendő feladatokat.

Madárvédelem

Első évünk sikertörténete a vörös vércséhez kötődik, erről külön bejegyzésben emlékeztünk meg (ITT olvasható). Az úgynevezett "nagy D-odvak" remélt lakóit (füleskuvik, búbosbanka) egyelőre nem sikerült otthonteremtésre csábítani. 

Elkezdtük a környékbeli állattartó telepek felmérését. A tapasztalatok kedvezőek mind a hozzáállást, mind a telepek madárvilágát (pl. fecskék) tekintve. A tél folyamán ki fogunk helyezni speciális odvakat (vércseláda és nagy D odú) az alkalmas fákra.

Valószínűleg jövő tavaszig nem kerül rá sor, de a közeljövőben szeretnénk felújítani a természetes omlás vagy a becserjésedés miatt költésre alkalmatlanná vált egykori gyurgyalagtelepek lösz- vagy homokfalait is.

Gyöngybagolyvédelem

Korábbi tapasztalatok nélkül fejest ugrottunk ebbe az érdekes, szokatlan madárvédelmi akcióba. Az Észak-Mezőföld sajnos nem gyöngybaglyos vidék, de ez a templomlezárások számlájára írható, a változatos élőhelyek ugyanis igen kedvezőek lennének a faj számára. Az utóbbi öt évben kétszer láttunk errefelé gyöngybaglyot, egyszer Dinnyés és Pákozd között (Járosi Adrienn), egyszer Lovasberénytől nyugatra (Kovács Gergely). A remény tehát megvan, hogy az idei, pocokgradáció miatt igen népes szaporulat kóborló fiataljai rábukkannak a kihelyezett ládákra.

Az augusztusi nadapi akció óta (bővebben ITT) "hazai vizeken", a pátkai katolikus templomban jártunk. Ez annyiból rendhagyó helyszín, hogy már volt itt láda a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány jóvoltából, amit ki kellett javítani és friss forgáccsal fel kellett tölteni. Sajnos a templomba bejárnak a nyestek, így a tél folyamán kénytelenek leszünk ellenőrizni a ládát és környékét. Friss nyestürülék felbukkanása esetén sajnos a ládát le kell szerelnünk.

Szintén az akció eredménye, hogy a gúttamási katolikus templomban előkerült egy népes késeidenevér-kolónia (bővebben ITT). A napokban végezzük el a padlás takarítását a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársával közösen.

A folytatásra még idén sor került négy református templomban (Magyaralmás, Pákozd, Velence, Lovasberény), erről bővebben beszámolunk majd.

Lovasberény látképe a Kazal-hegyről. A jobb oldali református templom tornyába az ősz folyamán kerül ki a gyöngybagolyláda. 

Ökológiai gazdálkodással kapcsolatos tervek

Az alapítvány életének nagy eseménye volt a cikta juhok megvásárlása. Löszvölgyekben történő "bevetésükre" idén már nem kerül sor. Testközelből éljük át ugyanis a "természetvédő legeltetés" legnehezebb dilemmáját: hogyan és mikor legeltessünk úgy, hogy az nem negatív hatású valamelyik védett növényfajra nézve... A tervezett október eleji időszakban a kiszemelt tisztáson sosem látott mennyiségben virágzott a csillagőszirózsa (Aster amellus)...

Megkezdtük az öreg, ellenálló gyümölcsfák felmérését, nem csak löszvölgyben (székesfehérvári Pénzverő-völgy), hanem a pátkai szőlőhegyen (Páskom) is. Az alsótekeresi faiskolában állítólag vállalják ezek továbbszaporítását, de ezzel kapcsolatban még utána kell járnunk a részleteknek. Ha minden összejön, szeretnénk egy kis "helyi gyümölcsfajta-gyűjteményt" telepíteni valahol Pátkán. 

Jövő kora tavasszal várhatóan "megnyílik" Fóris Annáék kertjében a "Fejér megyei zöldség tájfajták ökológiai bemutatókertje". Erről még a tél folyamán biztosan beszámolunk bővebben.

Szintén tél végén vagy kora tavasszal szeretnénk hagyományteremtő jelleggel megrendezni Székesfehérváron egy magbörzét, hogy minél több embert csábítsunk a vetőmag-önrendelkezés és a tájfajtafenntartás szép és rögös útjára.

A székesfehérvári kertbarátokkal együttműködve madárbaráttá kívánjuk tenni a két fehérvári közösségi kertet. Már zsákokban van a számukra gyűjtött kalapos napraforgó, mint téli etetőanyag, tavaszig pedig a madárodvakat is felszereljük az alkalmas fákra.

Védetté nyilvánítások

Szinte az alapítványi bejegyzéssel egyidős a Pátkai-víztározó védelmi javaslata, de sajnos hivatalosan nem sok minden történt ez ügyben, holott már ott dübörög a nyomában a Pénzverő-völgy védelmi javaslata is (85 %-ban készen van)... Sajnos az önkormányzatok ügyintézését meggyorsítani nem áll módunkban. A már "sínen levő" védetté nyilvánítások is váratnak még magukra (Jancsár- és Aszal-völgy)... A védetté nyilvánítás ötletét egyes polgármesterek félelmetesnek érzik, sajnos ilyen ellenszélben a legnehezebb boldogulni, de azért igyekszünk folytatni az agitációt (Lovasberény).

Jó hír viszont, hogy alapítványunk jó munkakapcsolatot alakított ki a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal, és hasonló jó viszony lehetősége érezhető Székesfehérvár környezetvédelmi irodájával is.

A Pátkai-víztározó helyi védelme remélhetőleg hamarosan mindkét érintett önkormányzatnál (Pátka, Székesfehérvár) napirendre kerül.

Mezőföldi szikes tavak I. - Áttekintés

Fejér megye lenyűgöző változatosságával magyarázható, hogy a meredek lejtőszögön fennmaradt lösztölgyesek után most a szikes puszták és szikes tavak világába kalandozunk el. Ez botanikai és madártani szempontból is hatalmas ugrás, földrajzi értelemben azonban nem. Székesfehérvártól a Nagy-völgy nagyjából ugyanolyan messze van északkeleti irányban, mint délkeletre a Dinnyési-fertő, melynek szikes partján hajdanán Chernel István székicsértelepre bukkant. A Velencei-tó partvidékén ugyan egyre fogyó számban, de még szintén maradtak szikes rétek, ahol őszidőben lila virágszőnyeget alkot a sziki őszirózsa. Ha a megyeszékhelytől dél felé, a Sárvíz-völgyébe megyünk, akkor szintén érdekes szikesekre bukkanhatunk.

Radetzky Jenő, a huszadik század második felének nagy hatású pedagógusa és természetvédője „egy kis idesikerült Alföldnek” nevezte a Sárvíz-völgyi szikes tavakat, teljes joggal. A legszebb, leghíresebb, legépebben megmaradt a Sárkány-tó, amely még Sárkeresztúr címerében is helyet kapott. A légifotón (forrás: www.sarkeresztur.hu) jól megfigyelhető a "fehér víz", a kopár part, a szikes tavakban gyakran felszaporodó algák, illetve a tavat sajnos az utolsó centiméterig megközelítő szántóföldek.

Partján napjainkban is minden évben megpihennek az átvonuló partimadarak, csapatba gyűlnek a gólyatöcsök, gulipánok, récefélék, kivéve ha a tó az aszályos nyáron teljesen kiszárad: ez a szikes tavak sajátossága. Ez a kép 2012 szeptemberében készült.

Idén, 2014-ben bőséges a vízellátás, a parton sokszínű sótűrő növényzet díszlik, a tó belsejében pedig népes madártömeg (csörgőrécék, gulipánok, bíbicek, havasi partfutók) tanyázik.

Délebbre, Sárszentágota határában még változatosabb szikes tó – szikes mocsár – szikes gyep mozaikot találunk. Régen a Sós-tónál és a mára zsiókával, náddal benőtt többi tavon egy sor olyan madárfaj költött, melyek napjainkban hazánkban fokozottan védettek és eltűnőben vannak, a két legnevezetesebb a széki lile és a székicsér. A szikeseken májusban sűrű kamillafoltok illatoznak, az ősi folyók kavicsait őrző vakszikből pozsgás zsázsa nő, a magasabb helyeken csodálatos orchideák, agárkosbor és pókbangó tenyészik. 

A légifotón (forrás: www.sarszentagota.hu) jól látható néhány igen jellegzetes probléma. A kéb bal oldalán a pár évtizede horgásztóvá átalakított tórész kéklik (túlzott vízellátás), jobbra a kiszáradt tórész szürkéllik, egészen a szélén a vakszik fehér színe a feltűnő. A falu irányába elnyúló zöld folt is tómeder, amely mára teljesen benövényesedett. Kiemelt feladat lenne a gátak és csatornák eltüntetése, a növényzet kirágatása (bivaly, szarvasmarha) vagy kidúratása (mangalica sertés), majd a tartós intenzív legeltetés juhokkal, esetleg házilibával.

E két nevezetes szikes tó mellett méretükben eltörpülnek az északabbra megmaradt sztyepptálak, ám védelmük, megőrzésük ugyanilyen lényeges. Nemrég gyönyörű kézikönyvben publikálták egy 2009-2010 közötti szikes tavakkal kapcsolatos vizsgálatsorozat eredményeit. A könyv, melyet Boros Emil, Ecsedi Zoltán és Oláh János szerkesztett, angol nyelven tárgyalja a Kárpát-medence szikes tavainak ökológiáját és élőhelykezelését. Világos cselekvési terveket fogalmaz meg annak érdekében, hogy a tavak betölthessék eredeti ökológiai funkcióikat: ilyen a záródott növényzet kivágása vagy kirágatása, folyamatos legeltetés, vízlevezető csatornák betemetése, a tavakhoz közeli erdősítések kivágása, a partközeli szántók visszagyepesítése.

A mű a Sárkány- és a sárszentágotai Sós-tó mellett három további Sárvíz-völgyi szikes tavat sorolt az értékes, ősiségét máig megőrző területek közé. Két újabb Sós-tóról is szó van, az egyik Soponya mellett található, a másik az Abához tartozó Felsőszentivánnál. Utóbbitól északra van a harmadik tavacska, a neve Fényes-tó.
A felsőszentiváni Sós-tó egy jellegzetes sztyepptál, alig 150 méter átmérőjű, a csapadékos nyár után jelenleg vízzel borított mélyedés. Hófehér, sziksós partvonalán sótűrő növények tenyésznek, a zavaros vízben többfajú récetömeg szürcsölget; a Mezőföldet kiválóan ismerő Lendvai Gábor szerint a tavat a gulipánok is nagyon kedvelik. A vízállást három oldalról szántó övezi, keletről viszont szép kaszálórét, ahol védett sisakos sáskák is előkerültek.

A Fényes-tó hasonló méretű, de vize nem annyira zavaros. Ez a szikes tavak esetében "rosszpontnak" számít, arra utal, hogy a rendszerben túl sok a szerves anyag. Ekkor a víz huminsavakat old, innen a víz jellegzetes sötét színe. Ennek ellenére a tavacska partja szépen őrzi a sótűrő vegetációt, ottjártamkor két szürke- és egy erdei cankó a vonuló partimadarakat is képviselte.

A soponyai (pontosabban a mára Soponyával összenőtt Nagyláng melletti) Sós-tó a kis tavak legnagyobbika. Egy mezőgazdasági telep mellett helyezkedik el, a Fényes-tóhoz hasonlóan fekete vizű. Két erdei cankót észleltem, a tómederben ott vannak a jellegzetes sótűrő növények. Problémát az jelent, hogy a nád, zsióka és egyéb mocsári növényzet gyűrűszerűen körbeveszi, azaz nincs kopasz partszakasz.

Óriási dolognak tartom, hogy a 77 legértékesebb Kárpát-medencei tó között öt mezőföldi szikes tó van! Alapítványunk működési körzetétől ugyan kissé távol esik, de nagyon szeretnénk, ha ezen kis tavacskák sorsa jobbra fordulna. Ennek érdekében felvettük a kapcsolatot a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal és indítványoztuk, hogy a 2014-2020 közötti támogatási ciklusban kezdjen átfogó tájrehabilitációba a Sárvíz-völgy szikesein. A fő teendő a szikes tavakat elsorvasztó vízelvezető csatornák betemetése és a legeltetéses állattartás fenntartható megszervezése. Honlapunkon beszámolunk majd az igazgatóság reakciójáról és a jövőbeli fejleményekről éppúgy, mint a területen tett látogatásaink eredményeiről.