Mezőföldi szikes tavak III. - Sóstó (Soponya-Kispuszta)

A sorozat első bejegyzésében összefoglaltam a megmaradt öt Sárvíz-völgyi szikes tó fő jellemzőit, a másodikban pedig részletesen szóltam a két legészakabbi felsőszentiváni tavacskáról, jelentőségükről, védelmi terveinkről. A harmadik részben a harmadik kis tó bemutatása mellett a 2015-ös tavasz és nyár szikes tavas tapasztalatait is közzéteszem.

A kispusztai Sóstó (Soponya)

A Soponyát Abával összekötő műúttól délre találjuk a mezőföldi táj legnagyobb sztyepptálját, egy csaknem tökéletes kör alakú, 7 hektáros szikes tavat. A kispusztai Sóstó az úgynevezett "kis szikes tavak" legnagyobbika, háromszor akkora, mint a felsőszentiváni Sóstó.

Félvízen levő Sóstó 2014. október 2-án...

....és a csaknem teljesen kiszáradt Sóstó 2015. augusztus 19-én.

A mezőföldi szikes tavakról szóló összefoglaló bejegyzésben öntudatlanul is utolsó helyre soroltam a soponyai Sóstót. Valószínűleg befolyásolt a területet jobban ismerők véleménye is: tönkrement, eutrofizálódott, vadkacsatelep volt rajta pár évtizede, körbezárja a fás növényzet, még a Sárvíz-völgy Tájvédelmi Körzetből és a Natura 2000-es területből is kimaradt, így maradt a meglehetősen súlytalan ex lege védelem... 2015 augusztusában döbbentem rá, hogy el kell felejtenem ezt és más szemmel kell néznem a Sóstóra... Gulipánok, gólyatöcsök, bíbicek, pajzsoscankók, füstös cankók, illetve az eurázsiai sztyeppek szikes tavainak csodaszép küldöttei, tavi cankók táplálkoztak a sekély vízben!

A kép bal oldalán a csaknem fehér színű madárka a tavi cankó, középen és jobbra két gulipán. A sóstói partimadarak csoportjának kis részlete (2015. augusztus 3.)

Aznap jártam a Sárkány-tavon is, ahol gyönyörű madárélet volt, de tavi cankó nem mutatkozott és a madarászhonlapon sem voltak észlelések abban az időszakban, itt viszont öt példány. Nocsak, nocsak... Augusztus közepén sarlós partfutók (max. 6 pd.) és két kőforgató volt a kiszáradóban levő Sóstó iszapján!

Sarlós partfutók a Sóstó iszapján.

Jelenleg már a 77 kárpát-medencei szikes tavat bemutató könyvvel sem értek egyet. A könyv szerint csak akkor kell ezt a tavat legeltetni, ha megoldható a jószág legelőn történő eljutása a felsőszentiváni tavakhoz, ha pedig ez nem lehetséges, hagyjuk magára a tavat kontroll területként. Úgy vélem, "luxus" lenne egy hét hektáros tavat magára hagyni, mikor oly kézenfekvő az élőhelykezelés módja.
                                                         

Sótűrő növényzet (bajuszpázsit) a Sóstó fenekén. A háttérben látszik az állattartó telep.

A tavat északról egy állattartó telep (szarvasmarha) határolja, mely inkább előnyt jelenthet. A szigorú trágyatárolási és -kezelési szabályoknak köszönhetően további vízminőségromlás kevéssé valószínű, ellenben helyben "háznál" van a legelő jószág. Staudinger Istvánnal (DINPI) ezért idén év végén szeretnénk leülni és átbeszélni a lehetséges teendőket a telepen illetékes Varga-Farm kft. tulajdonosaival.
                                     

• A legfontosabb az lenne, hogy a tavat gyűrűszerűen határoló, a műholdképen barna színű mocsári növényzet (nád, zsióka) legalább délen, a szikes gyepfolt felől eltűnjön, így még magas vízállás esetén is lenne partimadaraknak alkalmas partszakasz. Ehhez semmi másra nincs szükség, mint néhány tucat szarvasmarhára, melyeknek a felügyelete is megoldott, hiszen a telepről odalátni a tópartra.
• Felmerült a mesterséges sziget kialakításának a gondolata is. Ez főleg azért tűnik jó ötletnek, mert a Sóstó szélvédett helyen van, így az ilyen kis kopár szigeteket hagyományosan elmosó hullámverés itt talán nem jelentkezik annyiszor. Ezt a munkát feltehetően a kft. gépei is el tudják végezni. Ehhez természetesen az kell, hogy a tó teljesen kiszáradjon.
• Örök probléma és kérdés a tavat körbevevő fás növényzet. A fenti térképen zölddel körberajzoltam a beerdősült területeket, melyek (a fényes-tói keleti erdőhöz hasonlóan) jogilag nem erdők, azaz kivágásuknak elvileg nincs akadálya. A tóhoz vezető keleti dűlőút öreg akácfasorát én személy szerint kedvelem, inkább a délről és nyugatról "lezáró" kőrises, ezüstfás bozót zavaró.
• A másik gond, ami a Mezőföldön különösen erősen jelentkezik, a szántók közelsége. Felmérendő kérdés, hogy a Sóstó környékén kik gazdálkodnak és mennyire lennének hajlandók némi visszagyepesítésre a szegélyzónában.

A Sárvíz-völgyi szikes tavak 2015 tavaszán és nyarán

2014-ben a nyár második fele, majd a teljes ősz igen csapadékos volt. Még 2015 márciusában sem gondoltuk volna, hogy egyszer majd valaki elzárja az égi csatornákat és aszály köszönt be. Aba határában még tavaly hatalmas belvizek szaladtak egybe, ahol a madarak paradicsomi állapotokat találtak: dankasirály-, fattyúszerkő- és küszvágócsér-telep, több tucat párban fészkelő gólyatöcsök, gulipánok, illetve olyan, a Mezőföldön már rettenetesen ritkának számító sziki fajok, mint a fokozottan védett székicsér vagy kis csér.

A nyugatabbi belvíz a Nádor-csatorna mellett 2015. május 30-án; a bálák tetején sirályfészkek, a háttérben a felsőszentiváni tűz- és víztorony.

Ugyanaz a belvíz augusztus 19-én. A nyári ludak csapatában egy ritkaság is tanyázott...

...egy apácalúd!

Tavasszal és a nyár folyamán igyekeztem a védendő szikes tavakra is eljutni; igen kedvezőek a benyomásaim.

Sóstó (Felsőszentiván)

A nagyon tanulságos márciusi kiránduláson a területet kiválóan ismerő Lendvai Gáborhoz csatlakoztam. Nem tudtam korábban, hogy a Sóstó délkeleti magas löszpartján tarka sáfrány él; ezen a képen igyekeztem érzékeltetni a háttérben az opálos vizet.

A május 30-án talált üres, de háborítatlan fészek, a féltő madárszülő, majd a június közepén megfigyelt család alapján egyértelmű, hogy SIKERESEN FÉSZKELT A GULIPÁN!! Azért kell ezt ennyire kihangsúlyozni, mert sok szakember szerint ennyi róka, vaddisznó, borz, sőt aranysakál mellett már nem lehetséges a partimadarak költése máshol, csak szigeteken. És mégis...

"Megjött a hír, az örömhír!
Kikeltek a gulipánok
Ugyanúgy a tulipánok
Tojásból a gulipánok
Hagymából a tulipánok."

                                                           (Tamkó Sirató Károly: Örömhír)

Június végére a kis tó szinte megtelt gulipánokkal (min. 15 példány), amik feltehetően a közeli belvízi fészkelőhelyről érkeztek. De volt itt bíbicfészkelés, illetve táplálkozó bütykös ásóludak, nagy godák, gólyatöcs is. A nyári aszályban a kis Sóstó száradt ki a leghamarabb, de hát ez egy természetes jelenség. Idén mindenesetre megmutatta, hogy még a csodás belvizek "árnyékában" is oda kell rá figyelni mind fészkelő-, mind táplálkozóhelyként.

A lábnyomok jelzik, hogy a kicsiny Sóstó fontos táplálkozóhely.

Fényes-tó (Felsőszentiván)

Márciusban Lendvai Gáborral együtt jártam itt; elsősorban a tótól északra levő gyepekre összpontosítottunk, de a növények virágzása idején sajnos nem volt alkalmam szétnézni. Ezért részben a fent említett abai belvizek és az ottani gazdag madárvilág a "felelős"; a Fényes-tóhoz ugyanis a lezárt dűlők miatt csak gyalogosan lehet eljutni.
Nyáron Kovács Norbert nagyszerű partimadár-mozgalmat jelzett innen, az augusztus közepi látogatásunk idején ennek csak nyomait (iszap szélére kimosódott madártollak, 5 pajzsoscankó) találtuk; Norbi szerint 150 partimadár táplálkozott a tavon!

A Fényes-tó 2015 augusztusában.

Sárkány-tó (Sárkeresztúr)
Március 10-én Lendvai Gáborral és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrével, Nagy Imrével néztünk szét Sárkeresztúr és Sárszentágota szikesein. A magas vízállás miatt egészen nyár elejéig az úszó fajok domináltak a Sárkány-tavon (récék, szárcsák, bütykös hattyú):

...ám augusztusra már minden feltétel adott volt a partimadarak sikeres vonulásához: nagy kiterjedésű sekély vízborítás, sáros partszakaszok.

Sóstó (Sárszentágota)
A lakóhelyünktől legtávolabbi szikes tóláncolathoz sajnos fészkelési időben nagyon nehéz "elszabadulni", így idén eddig csak a március 10-i bejárásról tudok beszámolni. Elsősorban a terület rehabilitációs lehetőségeit beszéltük meg; a sárszentágotai tervekről egy külön bejegyzésben bővebben írok majd hamarosan. Most csak annyit, hogy a még szikes tó állapotú mezőföldi tavak  közül ennek van a legkomolyabb madártani múltja, de itt van a legtöbb teendő is: gátak és csatornák eltüntetése, nádfoltok és ezüstfafoltok eltüntetése, legeltetés megszervezése, nem beszélve a szántók szegélyeinek visszagyepesítéséről.
A legfontosabb feladatnak az tűnik, hogy felmérjük, hogyan segíthetik a természetvédelmi célokat a területet használó (jellemzően bérlő) gazdák vagy mezőgazdasági társaságok. A sárszentágotai Sóstó esetében még a helyi önkormányzat szerepe is felmerült, hiszen a Sóstó egy mára lefűződött mederrésze ideális lenne őshonos háziállatok tartására, bemutatására, miközben a terület így a madarak számára is alkalmas lenne. Ezt egyelőre még csak három természetvédő beszélte át a kellemes március eleji időben; bízom benne, hogy az ötletnek lesz komolyabb szakasza is.

A sárszentágotai Sóstó legszebb része 2014 októberében.

Lepkék nyomában

A növényekkel kapcsolatos bejegyzésekben már utaltam rá, hogy az alapítvány tevékenysége „rákényszerít” minket a korábban nem vizsgált élőlények alaposabb ismeretére. Jó példa volt erre az az augusztus 4-i találkozó, ahol két kevéssé ismert Natura 2000-es jelölő lepkefajt kerestünk Székesfehérvár környékén. Ezt az összejövetelt azért szerveztük, hogy a lepkék és élőhelyük megóvását a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, az élőhelyek egy részét gondozó székesfehérvári Városgondnokság, illetve a civilek közösen beszélhessék meg. Mindez csak részben sikerült, a városgondnoksági résztvevő végül nem tudott eljönni. Így (a képen balról jobbra) Staudinger "Stadi" István (DINPI), Sipőcz László (egyetemi hallgató) és Hudák Tamás (lepkész) társaságában eredtem a hangyaboglárkák nyomába.

Egy különleges élőhelyláncolat és lakói

Ma már elkerülőút vágja el a várost a Sárréttől, de a talaj, az élőhelyek, a növény- és állatvilág azért jelzi a kapcsolatot. Maroshegy városrész környékén nagy kiterjedésű réteket találunk, melyek eltérő állapotban vészelték át az elmúlt évtizedeket. A Balatoni úti felüljáróról nyugati, a veszprémi vasútról északi vagy az elkerülőútról keleti irányba nézve még a gyorsan haladó járműből is érzékelhető ezeknek a réteknek az impozáns mérete. Közelebb menve aztán még kellemesebb látvány tárulhat elénk: csapatosan gyülekező gólyák, öreg fűzfák, vadvirágok színes kavalkádja, rovarok, fészkelő énekesek. Néhány éve még haris és füleskuvik is előkerült itt. Mindez egy százezres nagyváros által immár "bekerítve"...

A maroshegyi rétek augusztusban néhol vöröslenek az őszi vérfűtől.

Az általunk keresett hangyaboglárkák azért sebezhető fajok, mert egyetlen tápnövényük van, az őszi vérfű (Sanguisorba officinalis). A petéket a vérfű virágzatába rakják le, a hernyók egy darabig ott táplálkoznak, majd a földre vetik magukat és megvárják, hogy egyes hangyafajok a bolyba vigyék őket. Itt megtévesztő illatanyagukkal és a termelt mézharmat "felkínálásával" elérik, hogy a bolyban maradhatnak, ott vészelik át a telet, még táplálkoznak is a hangyapetékből.
Szárazréttől és a Palotavárostól dél felé haladva egészen a Sárpentelei-parkerdőig megvannak azok a kisebb-nagyobb, jobb-rosszabb állapotban levő gyepfoltok, melyek elkerülték a beépítést, és még van rajtuk vérfű. És ahol vérfű van, ott mindenütt észleltük a gyakoribbnak számító vérfű-hangyaboglárkát (Maculinea teleius):

Csupán két helyen, Maroshegy nyugati szélén és a Szárazréten találtuk meg a ritkább sötét hangyaboglárkát (Maculinea nausithous): 

Staudinger István pár nappal később a Palotavárosi-tavak mellett is rájukbukkant, illetve több egyéb új lelőhelyet is felfedezett a Móri-árok és Kelet-Bakony találkozásánál.

Az élőhelykezelés fontossága
A vérfű- és sötét-hangyaboglárka védelme az összetett, bonyolult természetvédelmi feladatok iskolapéldája. Talán a löszgyepes partú mezőföldi szikes tavakat lehetne hozzá hasonlítani. Ott a kérdés az, hogy legeltessük -e erőteljesen a partot a fészkelő partimadarak érdekében, vagy vigyázzunk a pár méterre élő védett növényekre (tarka sáfrány, tarka nőszirom, árvalányhaj).
A probléma a lepkés réteken a következő. Adva van egy gyeptársulás, amely a szukcesszió szorításában egy zárótársulás, valamilyen erdő felé szeretne haladni. Ezt az ember a tájhasznosítással (kaszálás) megakadályozza. Ez teszi lehetővé az őszi vérfű jelenlétét, de megakadályozza az idegenhonos növények, leginkább az aranyvesszők terjedését is. A kaszálás időpontja azonban nem lehet túlságosan késői, mert akkor az őszi vérfűnek nincs ideje a két hangyaboglárka július végi - augusztusi rajzásáig újra kihajtani és virágba borulni. 

Párzó vérfű-hangyaboglárkák a Maroshegyen; háttérben a kulcsfaj: az őszi vérfű.

A lepkészek éppen ezért jó korai, májusi, legfeljebb június közepi kaszálást javasolnak. Erre azonban joggal kérdezi a madarász: mi lesz így a gyepeken fészkelő sordéllyal, sárga billegetővel, cigánycsukkal, nem beszélve az extrém késői kaszálást igénylő harissal?...
A megoldást hozzáértő természetvédelmi jelenlétben és a kaszálást végző személyek vagy szervezetek által tanúsított megfelelő hozzáállásban látom. Júniusban éjjeli füleléssel kiszűrhető a haris; a számára meghagyott kaszálatlan terület nagyon lényeges. A fennmaradó vérfüves gyepeken aztán egy olyan kaszálási időpontra van szükség, amely közvetlenül az énekesek röptetése után esik, vagyis június 15-20 környékére.
Ellenpéldát is láttunk a bejáráson. A Hudák Tamás által évek óta a legjobb sötét hangyaboglárkás részként számon tartott udvarnyi foltot július végén kaszálhatták. Néhány szál vérfű ugyan már bimbós állapotban volt, lepkének azonban nem volt nyoma, sem hangyaboglárkának, sem másnak. Azokon a réteken ellenben, ahol korábban megtörtént a kaszálás, tömegesen röpködtek a lepkék; néhol a vérfű-hangyaboglárkát kifejezetten gyakorinak tartottuk. Említést érdemel, hogy egy harmadik Natura 2000-es jelölő, a nagy tűzlepke (Lycaena dispar rutila) is él itt. (A fénykép nyár elején a Rovákja-patak lovasberényi szakaszán készült.)

Mi a bejáráson egyszerre a három fajt nem láttuk, de Staudinger István a Palotavárosi-tavak mellett igen.

Feladatok, célkitűzések
A bejárás fő haszna az volt, hogy mindenki észlelt valamilyen újdonságot. Még az egyes rétfoltokat legjobban ismerő Stadi sem tudott a Tamás által a sötét hangyaboglárka legbiztosabb helyének tudott Borszéki úti rétfoltról. A fehérvári kötődésű Tamás pedig olyan új helyeket ismerhetett meg, ahova könnyen kilátogathat, felmérve annak egyéb nappali lepkéit is. Ami engem illet, igyekeztem "gyorstalpalón" elsajátítani a hangyaboglárkák terepi felismerését, hogy az alapítvány működési területén is utánanézzek a fajoknak. A próbálkozást a Pátkai-víztározó melletti kaszálón még aznap este siker koronázta: előkerült a vérfű-hangyaboglárka! Ugyancsak sikeres volt a Császár-víz jobb partján elvégzett vizsgálat, vérfű és vérfű-hangyaboglárka is van.

Vérfű-hangyaboglárka élőhelye a Császár-víz jobb partján.

 A Rovákja mentén viszont csak az őszi vérfű díszlik, lepkéket nem találtam.

Ágoston a vérfüvek között a Rovákja-patak bal partján, egy gyönyörű, vadvirágos kaszálófolton. Sajnos az egykor felülvetett több tucat hektáros patakparti réteken nyoma sincs vérfűnek...

Ami pedig talán a legfontosabb: a „VÖLGY-HÍD” Természetvédelmi Alapítvány ismét "talált" egy védelemre érdemes székesfehérvári területet, amely az eddigiektől sokban különbözik. Míg a löszvölgyekben és lösztölgyesekben az emberi jelenlét nem kívánatos, a városszéli réteket talán éppen ez óvhatja meg hosszú távon a beépítéstől: tanösvény, információs táblák, kijelölt gyalogos és kutyasétáltató útvonalak, padok, ahova a tízemeletes panelrengeteg lakói pár perces sétával kimehetnek, gyönyörködhetnek a növényekben, madarakban, lepkékben. Kicsit idealisztikus kép, de dolgozni fogunk az ügyön...

Címermadaraink

"Adj, ha kérek, gyere ha várok, legyen köztünk Híd, ne csak az árok..." (Tankcsapda)

Ez a bejegyzés egy szubjektív vélemény a fecskeállomány észak-mezőföldi helyzetéről és a védelem lehetséges módjairól.

Füsti fecske és molnárfecske
Az utóbbi években riasztó híreket hallani a hazai fecskeállomány összeomlásáról.

Címermadaraink: a gyönyörű füsti fecske...

...és a hasonlóan szép molnárfecske.

Az Észak-Mezőföld az ország nyugati fele, így a civilizációs problémák erőteljesebben érzékelhetők: megszűnő háztáji állattartás, lebetonozott utcák, repülőgépes szúnyogirtás. A fecskék számára ezek a körülmények csöppet sem kedvezőek, így 2014-ben már (minden optimizmusunk ellenére) mi is érzékeltük, hogy baj van.

Ezt szeretnénk látni ősszel minden faluban: Gyülekező füsti fecskék (Nagyiván, 2008)...

... és molnárfecskék (Pátka, 2015).

2015 ebben a tekintetben fordulópontnak tűnik. Nem csak lakóhelyünkön, Pátkán lett több a füsti- és molnárfecske, hanem Székesfehérváron is meglepő helyeken látni őket: belváros környéke, ipartelepek... Igen örvendetes jelenségeket is tapasztalunk. A lovasberényi sertéstelepen a fecskés istállókban nem végeznek rovarirtást. A pátkai gátőrházon és a zsilipen levő több tucatnyi fészket a gátőr boldogan védi, hiszen tisztában van a madarak rovargyérítő szerepével. Egyes pátkai házakon falra festett stilizált fecske árulkodik a lakók természetszeretetéről.

Családi okból évente többször utazunk Hortobágyra, ahol valóban tömeges mindkét fecskefaj. Egy elárvult pusztai kunyhóban nem kevesebb mint 29 füstifecske-fészek van, de ott vannak minden hodályban, hidak alatt is. Vagyis a baj nem visszafordíthatatlan, a fecskék maradni akarnak, nekünk csak segítenünk kell őket ebben.

Az amúgy nem telepes hajlamú füsti fecskét ebben a kis hortobágyi kunyhóban a fészkelőhely hiánya kényszerítette ilyen sűrűségű fészekrakásra. A pusztán több kilométeres körben alig vannak költésre alkalmas épületek, táplálék viszont annál több.

Hogyan segíthetjük a fecskéket? A műfészek létjogosultsága számomra nem egyértelmű. Már kaphatók nálunk is, de hiányoznak a sikeres telepítések történetei. Nagy nyomozással kaptunk hírt lopótök- és papundeklifészekben költő fecskékről. Talán figyelemfelkeltésnek alkalmasak lehetnek, főleg városokban, ahol kevés a sárgyűjtőhely. Márpedig a puha, tapadós sár elengedhetetlen madaraink számára. 2015 elején a magyaralmási szarvasmarhatelepen belső felújítást végeztek egy istállóban, így leszedték a fecskefészkeket. A tucatnyi fészekből a száraz tavaszon egyetlenegy épült újjá... Mellesleg az állattartó telepek valószínűleg egyre fontosabbak lesznek azokban a térségekben, ahol a háztáji jószágtartás visszaszorult.

Terveink:
Saját portánkon, ahol állat és megfelelő melléképület (ól, szénatároló, juhakol) is van, talán csak türelem kérdése, hogy a füsti fecskék megjelenjenek. A mezőgazdasági munkák (kaszálás, tárcsázás( is rendszeresen csalogatnak fecskéket a fészkelőhelytől oly távoli földekre. És ami már komolyabb előkészületet kíván:

• A fecskevédelem összekapcsolása a szemléletformálással: sárgyűjtőhelyek kialakítása óvoda- és iskolaudvarokon, fecskebarát emberek háza előtt és minden talpalatnyi, leaszfaltozatlan helyen
• Műfészektelep (molnárfecskék számára) arra alkalmas önkormányzati tulajdonú épületeken, építményeken (trafóház, híd)
• Városi "fecsketulajdonosok" megjutalmazása házfalra vagy kerítésre kihelyezhető táblával (német mintára, de a magyar Madárbarát Kert táblához is hasonlóan)

Csapatmunka és szemléletformálás

Csapatmunka

Mindennapi természetvédő munkánk során a legtöbbször egyedül járunk-kelünk: felmérünk, ellenőrzünk, odút helyezünk ki, madarászunk, botanizálni próbálunk. De alapítványunk így nem sokra menne, hiszen sokkal összetettebb feladatot tűztünk ki magunk elé, mint amivel meg tudnánk birkózni. Csomós Ágnes botanikusról az orchideás bejegyzésben már szóltam. Illő, hogy  betűrendben megemlékezzünk a többiekről is: azokról a segítőkről és szakértőkről, akik hozzájárulnak munkánk reménybeli sikeréhez.

Csete Gábor

A Városgondnokság munkatársaként az ő feladata a székesfehérvári helyi védett területek felügyelete. Segített megszervezni az aszal-völgyi gyurgyalagtelep megnyesését. Júniusi bejárásunk igen emlékezetesre sikeredett: a hőségben a mellig érő nagyezerjófű-tömeg kellemetlen hólyagos kiütéseket okozott mindkettőnknek. Ám egy sor érdekes lepkét is láttunk, megszemléltük a legértékesebb löszgyepfoltokat, meglátogattuk a Máriamajori-erdőt is.

Csete Gábor a nagyezerjófüvek között a Rácvölgyben.

Hudák Tamás

Tamás egy igazi profi amatőr lepkész. Nem foglalkozásszerűen tanulmányozza a nappali lepkéket, hanem szabadidejében, ám tudása, tapasztalata, adatsora egészen lenyűgöző. Aszal-völgyi bejárásunk ugyan az esős idő miatt lepkétlenre sikerült, de Tamás magányos felderítőútjai máris értékes adatokat adtak jövőbeli védetté nyilvánítási elképzelésekhez.

Hudák Tamás egy szép rácvölgyi tisztáson

Kovács Norbert

Autós világunkban már a kerékpár is anakronizmus sokaknak, hiszen nem elég gyors, nem elég kényelmes. Norbi viszont a közvélekedésnek fittyet hányva gyalogos madarász, aki teleszkópjával és fényképezőgépével hatalmas távolságokat jár be a környéken. Közös madarászterületünk a Pátkai-víztározó, a Császár-víz-völgy, a Sárvíz-völgyi szikes tavak, illetve szántók közötti "hósármányos" dűlő; adatait és remek fényképeit mindig önzetlenül rendelkezésemre bocsátja cikkekhez, tanulmányokhoz.

Kovács Norbert (jobbról a második) és egy csapatnyi jeges sirályra kíváncsi madarász a Pátkai-víztározón

Lendvai Gábor

Gábor hatalmas ismeretanyaggal rendelkezik a Mezőföld növény- és madárvilágáról. Nagy megtiszteltetés, hogy a szikes tavaknál és az Aszal-völgyben is kifaggathattam természetvédelmi és botanikai problémákkal kapcsolatban. Együttműködésünk a Sárvíz-völgyi szikes tavak rehabilitációját és az észak-mezőföldi löszvölgyek legeltetését érinti.

Lendvai Gábor Aba-Felsőszentivánon, a Sóstó partján

Staudinger István

Stadiról már volt szó, ő a Duna-Ipoly NPI sokoldalú természetvédője. Kölcsönösen ellátjuk egymást információkkal: mi Pátka környékének adatait mondjuk el, ő pedig az általa rendszeresen bejárt félelmetes nagyságú területét (Vértes, Bakony, Mezőföld). Még közös bejárást is végeztünk együtt a Mezőföldön, ami nem csak kellemes madarászat (kék vércse, kis őrgébics, vízimadarak) volt, hanem nagyon hasznos tapasztalatszerzés is.

Staudinger István Belsőbárándon, a tátorján lelőhelyén.

Szemléletformálás

Lakóhelyünk, Pátka falu tisztában van a természeti értékek fontosságával. A nemrég megnyitott Báró Ivánka Géza Agrár- és Helytörténeti Gyűjteményes Házba alapítványunk készítette el a környék néhány jellemző védett madarának műanyag lapra nyomtatott képét. Ebből egy kis "életkép" készült a gyűjteményes ház tetőterébe. A fényképeket Dr. Kovács Gábor készítette:

Ugyancsak adtunk képanyagot a falutérképhez és Pátka vízrajzát bemutató ismertetőhöz. A kép a gyűjteményes ház megnyitásakor készült:

Az épület megnyitóján, illetve Szent Iván éjjele alkalmából is előadást tartottam a Pátkai-víztározó északi medencéjének értékeiről. Különösen utóbbi alkalom volt jó, hiszen ekkor helyiek ültek be meghallgatni a kis beszámolót és nagyon jó kérdéseket tettek fel a végén (Honnan érkeznek a vadludak? Láthattunk -e itt fekete gólyát? Milyen réce vezetgeti a fiókáit a tavon?). Jól bizonyítja ez, hogy a falubeliek érdeklődőek a természet iránt.

Arra is kaptunk felkérést, hogy az óvodások hagyományos kirándulását kicsit "dobjuk fel" a tó melletti madarászattal. Ennek különösen örültünk, hiszen a gyerekek körében végzett szemléletformálás komoly tervünk. A pákozdi református egyház (gyöngybagolyláda és madárodvak befogadói) már meg is hívott minket, hogy júliusi táborukban meséljek a madarakról és a madárvédelemről.

A "Fészekrakó-program" eredményei

Bőven benne járunk a költési időben, az énekesmadarak zöme a második fészekaljat nevelgeti. Érdemes tehát áttekinteni a madárvédelmi intézkedések eredményét.

Vörös vércse

Két lovasberényi és egy székesfehérvári költőládában rendben kirepültek a fiókák. Pár másik láda üresen maradt, de az állomány a tavalyi nagy szaporulat, majd az őszi pocokinvázió nyomán igen erős, vagyis nincs hiány természetes költőhelyekben sem.

Kirepülés előtt álló vörös vércse fiókák a lovasberényi Antali-réten.

Gyöngybagoly

Egyelőre nem történt foglalás, de még bagolyra utaló jelet sem találtunk. A hét ládából egyet márciusban ideiglenesen eltávolítottak a toronyból (Csákberény; az ok: a toronyóra javítása), de a gondnok megígérte, hogy visszateszi. Sajnos a környék, mint ahogyan sejtettük is, egyelőre fehér folt a gyöngybaglyok számára, időbe fog telni, amíg intézkedéseink nyomán újra gyakoribbá válik errefelé ez a csodaszép madár.

A pátkai templom: egyelőre nincs gyöngybagoly a toronyban.

Gyurgyalag

Igen sikeres volt az aszal-völgyi falnyesés. Ahol az utóbbi években már csak 1-2 pár költött, ott most 8 kész költőüreg és még vagy 4-5 lyukkezdemény látható. Biztosan lesz folytatás, a korábbi lőszermentesítés krátereit szeretnénk "gyurgyalagbaráttá" tenni.

Odúlakó énekesmadarak

A búbos bankának kihelyezett odvakat is énekesek (seregély, mezei veréb) foglalta el, a templomkertekben (Velence, Pákozd) szintén ez a két faj talált otthonra. A jancsár-völgyi odútelepen nem akartam zavarni a fészkelő madarakat, így csak az odú nyílásának kopása, esetleg a belőle kiszűrődő csipogó hang jelzi a foglaltságot. A költések száma, esetleg a költő faj az őszi-téli takarításkor derül majd ki.

Egy harkály által kissé kitágított B-odú a Jancsár-völgyben.

"Orchideák..."

Működési területünkön elég sok orchideaféle él, idén májusban és június elején különösen szerencsések voltunk néhány fajjal kapcsolatban. Erről következik egy képes beszámoló.

Pókbangó

Az áprilisi virágeső egyik fénypontja volt az agárkosbor és a pókbangó a Császár-víz melletti réten. Május elején visszamenve örömteli meglepetést jelentett a bangók megnövekedett száma, így legalább 80-100 tőre becsülhető az idén virágzó állomány.

Az egyik különlegességet a jó néhány színhibás példány jelentette. Érdekes, hogy a megszokott rajzolat azért így is látható. Molnár V. Attila, a kosborok egyik elsőszámú hazai szakértője szerint is igazi ritkaság:

A kirándulás fénypontja az a tő volt, ahol a növény névadója is otthonra lelt. Íme a "pókos bangó":

Bíboros kosbor
Talán a környék leggyakoribb orchideája; nem tenyészik hatalmas tömegekben, de még az ún. "gyengébb" területeken, gyomosodó, cserjésedő löszvölgyekben (Pénzverő-völgy, Nagy-völgy melletti aranyvesszővel fertőzött lejtős gyep) is megtalálható. Idén újabb, eddig ismeretlen helyen, a pátkai Tikmony-völgyben került elő.

Fehér madársisak

Illyés Zoltán botanikus a hírhedt sukorói kaszinóügy idején találta meg a beruházás tervezett helyszínén, az M7 autópálya véderdejében ezt a mutatós védett növényt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy megvan -e még, és ehhez a feladathoz csapatmunkában indultunk el; három pár (Csomós Ágnes botanikus és párja, Márton; Pallos Zsuzsa és párja, István, Adri és Gergő) és természetesen a legkisebb alapítványi szakember, Ágoston eredt a madársisak nyomába. Előbb azonban a velencei Csont-réten néztünk körül, körvonalazódik egy helyi védetté nyilvánítási javaslat...

Bejárás a Csont-réten.

A Velencei-tó és az M7 köze sajnos eléggé degradált, a tényleges véderdő pedig majdnem áthatolhatatlan aljnövényzetű. Vakszerencsével találtunk egy bevezető ösvényt, ahol a sűrűben ott díszlettek a madársisakok:

Mocsári sisakoskosbor
Mocsári kosborról adtunk hírt tavaly, most is ugyanaz a faj a téma, de mivel nemrég más nevet kapott, igyekszünk "hivatalosak" lenni. A Pátkai-víztározó gátja mellett idén legalább 400 tő virított, láthatóan meg sem kottyant nekik az, hogy tavaly lekaszálták őket...

Lovasberényben a területet bérlő állattartó, Egyed István adta a tippet: egy szép állapotú patakvölgyben további 120 tő virult ebből a szép növényből.

Hússzínű ujjaskosbor
A Rovákja-patak pátkai szakaszán 36 tő, a mocsári sisakoskosbor lovasberényi termőhelyén további két tő került elő.

További érdekességek
Öt tő poloskaszagú kosbor a Rovákja-patak mellett díszlik, igazi komoly állománya pedig a pókbangós rét ékessége. Lovasberény mellett előkerült egy szép bokornyi fátyolos (másik nevén korcs-) nőszirom.

A környékbeli rétek, patakvölgyek, gyepek vizsgálata tehát idén szép eredményt hozott. Különösen izgalmas kérdés, hogy a '70-es és '80-as években felülvetéssel tönkretett, de mára úgy tűnik, regenerálódott réteken mikor jelennek meg újra az egykori jelzőnövények (kosborok, gyapjúsás).

Madárvédelmi gondolatok - Múltbeli adatok, jelenkori teendők

Tavaly nyári bejegyzésünkben volt szó néhány olyan, környékünkön ritkának számító madárról, amelyek a Mezőföld déli részén még előfordulnak, vagy esetleg most vannak visszatelepülőben. Ahhoz, hogy hatékonyan elősegíthessük visszatérésüket, ismernünk kell a korábbi, évtizedekkel ezelőtti állapotot, amikor még az Észak-Mezőföldön is elterjedt fajok voltak.

Kék vércse (Falco vespertinus): Radetzky Jenő 1984-es könyvében (Madarakról, tájakról Fejér megyében) még magától értetődő, hogy a külföldieket a Dinnyési-fertő melletti akácoshoz, vagy a székesfehérvári Sóstó melletti vízmű véderdőhöz vitték kék vércsézni. Ez a múlt. A '90-es években a kék vércse szinte eltűnt a Dunántúlról, de az ország más részein is megritkult.
A faj a szigorú, következetes védelem (vércseládák kihelyezése, varjútelepek védelme) hatására a Dunától keletre magához tért és "hódító útra" indult, így 2014-ben egy pár ismét költött a Mezőföldön, Sárkeresztúr mellett. Kíváncsian várjuk a 2015-ös fejleményeket.
Az Észak-Mezőföldön szórványos adatokkal rendelkezünk, idén tavasszal Székesfehérvár és Pátka határában is felbukkantak átvonuló példányok. Pátkán 2014 óta egy varjútelep is van, ez a jövőben akár természetes vércsetelep helyszíne is lehetne... Amúgy vércseodvakat mi is tettünk ki, jelenleg elsősorban a vörös vércse foglalja el őket igen jó százalékban (lásd a tavaly nyári bejegyzésünket).

2013-as vörösvércse-költés. Talán hamarosan a kék színű rokonokat is várhatjuk az észak-mezőföldi löszvölgyekbe?

Kuvik (Athene noctua): Dr. Tapfer Dezső a Kelet-Bakony baglyairól szóló tanulmányában (1979) egy nagyon szép, de sajnos nehezen rekonstruálható világot ír le:
"...majd minden falu gazdasági épületekkel megtűzdelt egyik-másik szegélyén megtalálható a kuvik, mint állandó helyi bagoly. Részben a magtárak, csűrök padlásán, részben az embertől távolabb, de mégis viszonylag közeli, patakmenti fűz- és nyárfaligetek, legtöbbször inkább csak fasorok öreg odvaiban..."

Radetzky Jenő a Császár-víz völgyéből említi, ahol fűzfák odvaiban költött. Érdekességként mindketten észleltek gyurgyalagtelepen fészkelő kuvikot, Tapfer Iszkaszentgyörgynél, Radetzky Pákozdnál. A Mezőföld délebbi részén költ (Tác, Sárkeresztúr, Sárszentágota), de északabbra, a mi környékünkről csupán néhány adatunk van (Zámolyi-víztározó, Pátka-Páskom, székesfehérvári Pénzverő-völgy, Lovasberény). Csőodvak kihelyezését az állattartó telepeken tervezzük, elsősorban Lovasberény környékén.

Szalakóta (Coracias garrulus): Gyakorlatilag a kék vércsével egyszerre tűnt el a Mezőföldről, majd vele együtt tért vissza... Kelet-Magyarországon hihetetlenül látványosan foglalja el a mesterséges odvakat, így nagyon várjuk, hogy az "előörsök" hozzánk is elérkezzenek.
A szalakóta esetében igen hasznosak a múltbeli előfordulásokról szóló publikációk, hírek. Radetzky Jenő említett könyvében például felsorolja a pákozdi gyurgyalagtelepet és az alapítványunk által is vizsgált lovasberényi Kazal-hegyet; mindkét helyen löszfalban költött a jól megszokott faodú helyett. Jellegzetes fészkelőhelye volt a Császár-víz-völgy. Szili István, aki gazdag tapasztalatait örömmel adja át nekünk, a Lovasberénytől keletre levő "Kenderföldi-patak" völgyéből emlékszik rá évtizedekkel ezelőtt. Mindkét völgy ma is kiváló állapotban van, öreg, odvas füzekkel, kaszált vagy legeltetett gyepekkel.

Löszgyep és patakvölgy találkozása a lovasberényi Kender-tótól délnyugatra. Ideális szalakóta-élőhely...

Dr. Tapfer Dezső a Kelet-Bakonyban kastélyparkok (Bodajk, Iszkaszentgyörgy) mellett egy olyan réten is ismert fészkelő szalakótapárt, ami ma is kiváló lenne a faj számára. Ez a Móri-árok Natura 2000-es terület része, a Székesfehérvár-Komárom vasútvonal és a 81-es főút között található Fehérvárcsurgó és Sárkeresztes között.

Kis őrgébics (Lanius minor): Ő is "déli" madár, Dinnyés, Agárd és Velence környékén még találkozhatunk vele. Pár éve vágtak ki egy fát (és pont kerékpárút építése miatt) Iszkaszentgyörgynél, ahol fészkelt. Két éve bukkantam egy másik párra a lovasberényi volt szovjet bázison. Jelenleg azonban az Észak-Mezőföldön nem ismerek költő párt. Bízunk benne, hogy a szántóink környékén tervezett faültetések talán pár év múlva otthont adhatnak ennek a csinos küllemű madárnak is... 

Cikta juhok a természet szolgálatában

Tavaly nyári bejegyzésünkben már hírt adtunk arról, hogy cikta juhokat vásároltunk, egy kost, két anyát és két bárányt. Célunk a löszvölgyek kíméletes, természetvédelmi célú legeltetése (elsősorban a Pénzverő-, Aszal- és Rácvölgyben, esetleg a Nagy-völgyben). 2014-ben még nem voltak meg a tárgyi feltételek (villanypásztor, mobil kerítés), így juhainkat lakóhelyünkön, a nagy kertben és a szomszédos tarlókon legeltettük.

Télre szép nagy bundát növesztettek. Téli takarmányukat saját lucernaszénával, zabbal, tarlókon gyűjtött kukoricával biztosítottuk, míg a trágyát a kiskertben használtuk fel. Pont karácsonyi ajándék gyanánt kisbárány született, amely a két oldalról nyitott akolban vészelte át az újévi mínusz 15 fokos fagyokat, még náthás sem lett. Januárban a másik anya is megellett. Itt a büszke apuka látható két legfiatalabb csemetéjével:

A cikta feltételezett őse (Zaupelschafe) eredetileg a 18. században érkező sváb telepesekkel érkezett hazánkba, végső formáját itt nyerte el (feltehetően helyi parlagi fajtával való keresztezés révén). Igazi nemzetiségi sajátosság volt (másik neve tolna-baranyai sváb juh). A mi juhainknak ezért igyekeztünk német neveket adni, így kapta a kos a világbajnok német válogatott szövetségi kapitánya után a Joachim nevet.
Tavasszal nyírtunk, hiszen hatalmas gyapjuk alatt már szenvedtek a juhok. A gyapjú feldolgozását kurátorunk, Fóris Anna vállalta. Az év folyamán paplan formájában kapjuk majd vissza egy részét.

Mivel lassan a decemberben született lánya is ivarérett lett, sürgőssé vált a koscsere. Nagy Tibor pénzesgyőri ciktatenyésztővel vettük fel a kapcsolatot ez ügyben. Tibor volt a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány kezdeményezője a '90-es években, ma pedig családjával őshonos háziállatfajták tenyésztésével foglalkozik gyönyörű környezetben, erdőkkel, legelőkkel körülvett bakonyi tanyáján. Joachim tehát egy szombat reggelen elindult a hosszú útra. A képen szomszédunk, Lantos Feri bácsi végzi a kikötésen az utolsó simításokat. Távollétünk során mindig ő viseli gondját az állatainknak.

Már a Bakonyban. Joachim átkerült Tiborék utánfutójára.

Felmentünk a hegyi legelőre, ahol egy nyájban vannak a cikta, cigája és sárgafejű berke kosok. A réten csodálatos virágmező díszlik, köztük védett bíboros kosborokkal... Itt választottuk ki a törzskönyves cserekost. Tibor éppen keresi a megfelelő példányt az összetömörülő csapatban:

A kiválasztott kos jelenti törzstenyészetünk alapját, hiszen Joachim nem rendelkezett papírokkal. Új kosunk (Hans-Jürgen) az utánfutón:

A Wikipedia szerint a cikta a világ egyik legritkább juhfajtája! Amikor eldöntöttük, hogy ezt a fajtát fogjuk tartani, természetesen komoly célunkká vált a fajta megőrzése. Ennek feltétele, hogy hivatalosak legyünk, azaz juhaink rendelkezzenek megfelelő papírokkal. Nagy Tibor szerint néhány állattal is lehetünk törzstenyészet, hiszen a cikta eredetileg is a néhány juhot tartó gazdák fajtája volt. Így gyorsan beindítottuk a folyamatot, tenyészetkódot kértünk, egy instruktor, Máté Csaba pedig elvégezte az állatok fültetoválását és krotáliázását. (Csaba a 20. század közepének híres-neves székesfehérvári madarászának, Máté Lászlónak az unokája...!)
A juhok hamarosan a Pénzverő-völgy löszgyepmaradványain kezdik meg természetvédelmi munkájukat.

(Köszönet Nagy Tibornak, amiért a bejegyzést szakmai szemmel átolvasta és a pontatlanságokra felhívta a figyelmünket.)