Egy erdő (újjá)születése I.

Alapítványunk születésében, formálódásában kulcsszerepe volt annak, hogy Adrienn és családja pontosan az értékes löszvölgyek környezetében rendelkezik földterületekkel. Annak idején így "keveredtünk" a Rácvölgy déli felére, majd a Pénzverő-völgybe is. A gazdálkodással összefüggő gyakori jelenlét során tapasztaltuk azokat a természetvédelemmel összefüggő problémákat, melyeket magánszemélyként már nem tudtunk megoldani, így egy civil szervezetet hoztunk létre ezek orvoslására.

A Máriamajori-erdő és Nagy-völgy sokban hasonlít az Aszal-völgyre. Folyamatban van a helyi védetté nyilvánítás, szántók között fennmaradt egyedülálló értékű zöldfolyosó és oázis, és itt is van tulajdonosi érdekeltségünk. Adrienn egy felújítási kötelezettséggel "sújtott" 1,04 hektár tulajdonosa, amelyet az erdőterv szerint akáccal kellene betelepíteni.

Mivel ennek az erdőrészletnek a környékén csodálatos tatárjuharos- és zárt lösztölgyesek vannak, felmerült bennünk a gondolat, hogy erdőtervet módosíttassunk. Ennek első lépéseként 2014 nyarán egy erdőmérnök (a soproni egyetem oktatója) talajmintát vett, ennek eredményéről hamarosan tájékoztatást kapunk. Sokkal keményebb dió volt a területet borító cserje, hiszen ez mindennemű erdősítést akadályozott. Végül egy faaprítékkal foglalkozó vállalkozóval sikerült megegyeznünk, aki az anyagért cserébe megtisztítja a völgyoldalt.

Természetvédelmi szempontból amúgy nem kellett volna csinálni semmit. A környékbeli tölgyesekből a tölgyfajok előbb-utóbb a szajkók, mókusok és más élőlények útján úgyis bekerültek volna erre az egy hektárra. De mivel az erdő jogilag (és bürokratikusan) nagyon szigorúan szabályozott, minden késlekedés komoly bírságokkal jár.

A helyzet jelenleg a következő: a vállalkozó a cserjementesítést befejezte, az öreg őshonos fákat, a szép, koros galagonyabokrokat és minden általunk meghagyandónak jelölt fát, facsoportot megkímélt. A hamarosan megkapandó szakvélemény alapján fogjuk kérvényezni az erdőterv módosítását. Célunk egy természetközeli, elegyes, többféle tölgyet és a természetes elegyfajokat (juharok, szil, kőris, vadkörte, cserjefajok) tartalmazó erdő, amely néhány évtizeden belül komoly természetvédelmi értékkel bírhat. Az még kérdés, hogy a cser vagy a molyhos tölgy lesz -e a fő faj.

Nem titkolt célunk, hogy az erdőt egy "kísérleti parcellaként" felfogva a visszatölgyesítés módszereit ledokumentáljuk. Könnyen lehet, hogy tapasztalataink akár másutt is sikerrel alkalmazhatók majd.

Honlapunkon igyekszünk rendszeresen beszámolni erről a folyamatról.

Nagy élmény Nagyszékelyen

2014. augusztus 16. és 17. között kedves meghívásnak tettünk eleget, Nagyszékelyben rendezték ugyanis a Leonardo program keretén belül a zöldség tájfajták megmentéséről, a vetőmag önrendelkezésről és a téma lehetséges kibontakozásáról szóló nemzetközi találkozót. A téma a teljes kuratóriumot élénken foglalkoztatja, magunk is igyekszünk tájfajtákat gyűjteni, magot fogni, ám különösen azért jött jól a meghívás, mert jövő tavasszal szeretnénk megvalósítani dédelgetett álmunkat, a „Fejér megyei tájfajták és az ökológiai zöldségtermesztés bemutatókertjét”. Az alapítványt Gergő képviselte, az alábbiakban egy szubjektív beszámoló következik erről a varázslatos hétvégéről.

„A Tolna megyei Nagyszékely része a Magyar Élőfalu Hálózatnak, hatvan éve érintetlen falukép jellemzi, így csodálatos díszletet adott ennek a nyüzsgő, multikulturális, a szó jó értelmében vett európai találkozónak. A kedves ismerősökön (a főszervező Czúcz Judit, az ÖMKi-s Drexler Dóri, Dezsény Zoli, Heim Ildikó, az Évkerék Ökotanya házaspárja, Kiss-Kovács Orsi és Kiss Laci, illetve a Közép-dunántúli Biokultúra Egyesület elnöke, Ware Bori) túl nagyon hamar nagyon jó barátságot kötöttem csaknem az egész csapattal. Ki kell emelni Czúcz Judit szüleit, Marikát és Gyuszi bácsit, a Védegyletes Bérces Dórit, illetve a Bese Természetvédelmi Egyesület részéről Kiss Dórit és Török Hunort. Az eseményt a külföldi vendégek tették igazán színessé: az osztrák Arche Noah génbank munkatársai, a francia biomozgalom fiatal képviselői, egy sváci önkéntes, illetve három nagyon lelkes és elkötelezett kolléga Andalúziából.

A találkozó során arra kerestük a választ, hogy a jelenlegi jogi keretek között hogyan népszerűsíthetők, terjeszthetők a tájfajták, mik a fő akadályok, milyen kihívások elé néznek a sokféleség megőrzését célzó hazai kezdeményezések. A tájfajták eltűnése egész Európában komoly veszély, jó volt hát első kézből hallani a rendkívül sikeres osztrák példáról, a spanyol magbörzékről, a nemesítés és árutermelés összefogásának francia példáiról. Sok jó ötletet is kaptam a mi elképzeléseinkhez: ilyen a nem a téli időszakban megvalósított magbörze (esetleg magfogási bemutatóval egybekötve) (Andalúzia), a palántavásár (Ausztria), vagy a mi szórványgyümölcsösi értékmentésünk ikerprogramja Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli részén (Bese Egyesület).

A vasárnap délelőtt a kertlátogatások ideje volt. Az egyik helyszín Czúcz Judit félelmetesen fajgazdag permakultúrás kertje volt, tele általam ismeretlen, de ehető, táplálékként szóba jöhető fajokkal. Judit szerintem ezen a területen úttörő munkát végez, dél-amerikai, sőt új-zélandi haszonnövények hazai honosítási lehetőségeit is kutatja. Nem véletlen, hogy az ebből a kertből származó alapanyagokból főzött ebédek némelyik fogása mindenkinek új gasztronómiai élményeket jelentett.

A másik kertet Bócsó Renáta és férje ápolja hét éve. A legnagyobb része erdőkert, ami nagyon szokatlan, de érdekes megoldás. A haszonnövények a kis tisztásokon teremnek, amiket ösvények kötnek össze. Az összhatás nem rendezetlen, hanem felettébb természetközeli. Hatalmas mennyiségben használnak szénamulcsot, ami kiváltja a gyomlálás és a kapálás zömét. Mindkét kertben sok tájfajta termesztését is láthattuk: tucatnyi paradicsom, padlizsán, tökfélék vagy az itteni Nagyszékelyi Fekete burgonya.

A szombati, nagyjából 50 (!) fajtát felsorakoztató paradicsom kóstolóra sebtében előkaptam az útravalónak hozott, általunk három éve termesztett Szarvasbogyó koktélparadicsomot. Nagy meglepetéssel, de hatalmas örömmel nyugtáztam, hogy egy szeletkével senki nem elégedett meg, a készlet rövid idő alatt kifogyott és mindenki a fajta magja iránt érdeklődött. Én magam is éreztem húsz-huszonöt fajta megízlelése alapján, hogy a Szarvasbogyó ízvilága kivételesen finom. A vasárnap délutáni kis magbörzén eleget is tehettem a megszaporodott kéréseknek, így egy eredetileg a tápiószelei génbankból származó, hozzánk az Abán élő Becse Ildikón keresztül eljutó fajta elindult hódító útjára a magyar kertekbe. Csak amit megjegyeztem: Hegyesd (Veszprém), Négyes (Borsod-Abaúj-Zemplén), Kecskemét (Bács-Kiskun), Nagyszékely (Tolna)...

Ha nem csupán a szakmai elemekre összpontosítunk, akkor első helyen emelném ki a találkozó barátságos légkörét. Ez a nagyjából harminc ember annyira egy hullámhosszon volt, amit én személy szerint eddig nem tapasztaltam sehol. Voltak nagy felfedezések („kicsi a világ”). Hátborzongató volt rájönni, hogy Juditék eredetileg abból a kis romániai faluból, Nagyszántóról származnak, amit csak a trianoni határ választ el apai nagyszüleim falujától, a hajdú-bihari Nagykerekitől. Hogy a Bese egyesületes Kiss Dóri édesapja és az enyém gimnáziumi osztály-, egyetemi évfolyam- és katonatársak voltak. Vagy hogy a francia Camille Sourdinnel három éve már találkoztunk egy németországi tájfajta-összejövetelen.

A lucernakazal tetején hálózsákban eltöltött éjszaka, a borzderes tehén frissen fejt tejének íze, a vendégszeretet, a nyelvi és kulturális határokat átívelő közös tenni akarás, a rengeteg jó gondolat, a lelkesedés azt hiszem hosszú távon is meghatározó élmény marad és ilyenformán az alapítvány ökológiai gazdálkodással kapcsolatos tevékenységére tartós hatást gyakorol majd.”

Természetvédelem a templomokban I. - Nadap

2014. augusztus 9-én ragyogó nyári időben kezdődött gyöngybagolyvédelmi programunk tevőleges szakasza, mégpedig Nadapon. A hét folyamán kaptunk egy gyöngybagolyládát a dinnyési Fenyvesi Lászlótól, Pallos Zsuzsa pedig örömmel tájékoztatott minket, hogy Tóth Béla plébános és Turanitz Lajos gondnok példaértékűen állt hozzá az ötlethez. Így a nadapi Palermói Szent Rozália Plébániatemplom volt a színhelye az első ládakihelyezésnek. Zsuzsa véleménye szerint "pont a környék legszebb templomában kezdjük. Én, ha gyöngybagoly lennék, tuti oda költöznék, mert gyönyörű a kilátás és jó nagy szántók, meg legelők vannak a környéken. Nem is kellene feleslegesen vadásznia, csak kinéz az ablakon, és már látja is, hol dugta ki a fejét a pocok."

Minden templom más, minden egyes láda elhelyezése külön problémamegoldó fejtörő. Nadapon a fő gondot a környéken egyedülálló nyolcszögletű torony jelentette. Az egyes toronyablakok igen kicsik, a fal sem vastag, így az egy méter hosszú láda beépítése komoly állványzatot igényelt volna. Ezért feladtuk azt a tervet, hogy a szántók felé (délkelet) nézzen a láda, inkább a meglevő fázatot, a harangok alatti erős deszkát használtuk a láda alapjául. Így a tájolás nyugatias, ami a szakirodalom szerint a baglyok körében kedvelt.

Nadap egy csendes, természetközeli falucska. Keletről nagy szőlőültetvények, délről szántóföldek, a többi irányból a Velencei-hegység veszi körbe. A röpnyílás felőli falurészen több helyen is tartanak lovakat, vannak kiskertek, így a rágcsálók réme változatos vadászterületet talál majd. A ládából az alábbi kilátás tárulhat a gyöngybaglyok elé:

Turanitz Lajos gondnokkal közösen nyitottuk meg a toronyablakon a röpnyílás előtti rést, majd a lent szétszedett és darabokban felvitt láda újbóli összeszerelésében és elhelyezésében is segítségünkre volt.

A láda aljára fűrészpor és faforgács elegye került, hiszen a fészket nem építő gyöngybagoly számára fontos a tojások elgurulását megakadályozó aljzat. A költés ellenőrzését nem a meglevő oldalsó csapóajtón keresztül, hanem a hátsó fal átmeneti lecsavarozásával végezzük majd. A képen is jól megfigyelhető az ok: az ablak mindössze öt centiméterrel szélesebb, mint maga a láda.

A láda kihelyezésével egy időben a torony két szintje is megszépült, hiszen vállaltuk a galambürülék feltakarítását is. Ezt Zsuzsa gyakorlatilag egymaga végezte el. A bezsákolt guanó lehordását követően már csak egy kellemes kötelességünknek kellett eleget tennünk: átadhattuk a "Természetbarát Templom" oklevelet, amit Kókay Szabolcs festményének felhasználásával Zsuzsa szerkesztett.

És még egy elgondolkodtató esemény. A fészekláda összeszerelése közepette derült ki, hogy Turanitz Lajost velencei kisiskolás korában tanította Szabó László Vilmos. Laci bácsit a huszadik század egyik legnagyobb hatású természetvédőjének tartjuk, aki egyedülálló módon az ország féltucatnyi tájegységében (Bükk, Baja, Velencei-tó, Vértes, Hortobágy, Bakony) alkotott maradandót. Szinte hátborzongató volt, ahogyan közben megkondult a negyedet jelző harang, mintha csak Laci bácsi jelzett volna fentről az utódoknak...

Köszönet mindenkinek, az akció hamarosan folytatódik.