Egy erdő (újjá)születése IV. - Újratelepítés

Nagy-völgyi erdőnkről régen adtunk hírt, sok jó újsággal nem szolgálhattunk volna az elmúlt évből... A 2015 tavaszán elvégzett telepítésünket több mint 80 %-os aszálykár érte, ráadásul szembesülnünk kellett azzal a jelenséggel, hogy az árnyékot adó cserjés letisztítása után micsoda robbanásszerű a gyomosodás. 2015 nyarán voltak kétségbeesett erdőápolási próbálkozások, de mindenkinek a képzeletére bízom, hogy mennyire lelkesítő elszáradt fácskák sokaságát kiszabadítani a gazból.

2015/2016 fordulóján új erdészünk lett, Bognár Miklósnak pedig volt ötlete arra, hogy a terület letisztítását ki tudná elvégezni. Szűts Szabolcs vállalta csapatával a nem kis munkát 2016 őszén, így a lejtő ismét telepítésre alkalmassá vált.

Pásztakészítés 2017. március 20-án. A háttérben a még 2014-ben megőrzött mezei juhar hagyásfák. (Fotó: Szűts Szabolcs)

És itt egy elméleti eszmefuttatás következik nem kizárólag erdészeti témában. Vannak dolgok, amikről tudjuk, hogy így vagy úgy nagyon jó lenne csinálni, csak éppen nem megy. A mezőgazdaságban sok-sok növénnyel kapcsolatban szereztünk ilyen tapasztalatokat, aztán vagy abbahagytuk a termesztését, vagy kialakítottuk azt a módszert, ami működőképesebb. Ez már nem az a hajdani romantikus mód, de eredményt hoz. Ugyancsak a múlt ködébe veszett az a módszer, amikor Adrival ketten késő éjszakába nyúlóan traktoroztunk, a gépleállások idején erdei fülesbagoly huhogását hallgatva. Máskor napokig szedtük fel a krumplit vagy vetettük a gabonát és kint aludtunk sátorban a földnél, az egész napos munka után este tábortűznél sütögettük a vacsorát és a Pénzverő-völgyből kuvik kiabált. Két kisgyermekkel és napi gondozást igénylő háziállatokkal ez már nem megy.

Hátul készül a gödör, amibe néhány percen belül bekerül a csemete. (Fotó: Szűts Szabolcs)

És itt kapcsolódik egybe a két gondolatmenet. A két, sok évtizedes tapasztalattal rendelkező erdész, Bognár Miklós és Szűts Szabolcs nem akarták elhinni, hogy egy ennyire cserjésedő területen mindenféle talajelőkészítés nélkül, ékásóval akartunk eredményt elérni. Nem részletezem, hogy mi az anyagiakban mért eltérés saját erőből való ékásós telepítés és a felfogadott brigád pásztakészítése és gödörfúrós telepítése között, mert nem ez a lényeg. Hanem az, hogy van a romantikus elképzelés (amit ITT írtam meg) és van a szikár valóság pásztákkal, zajos gödörfúróval, a csemeték bedöngölésével (na ezt például mi nem csináltuk, ki is száradtak a gyökerek hamar...) és az időben, már májusban elkezdett, évi többszöri ápolással. Meg az a tény, hogy ha a telepítést egy komoly létszámú csapat végzi, akkor készen van márciusban, mielőtt igazán meleg lenne, kiszáradna a talaj és megindulna a fácskák nedvkeringése.

A fajkészlet nem változott sokat, a fő faj a csertölgy (ez az erdőtervbe fix pont), mellé elegynek molyhos tölgyet és virágos kőrist vettünk, a legmélyebb, legnedvesebb részekre pedig érdekességként magas kőrist. A beszerzés nem volt annyira egyszerű, hiszen a csemetekertek tőlünk távoliak és látatlanban kellett lefoglalni a tételeket. Az is tanulságos, hogy az árlistán épp ez a két elegy nem szerepelt, kétségbeesésemben kérdeztem rá, hogy elnézést, virágos kőris nincs véletlenül? A pozitív válasznak rettentően megörülve lefoglaltam, aztán belémbújt a kisördög és a következő levélben a molyhos tölgyre is rákérdeztem. „Milyen méretű kellene?” – jött a válasz.

Egy biztos pont: ha Borjád, akkor édesség az abc-ből... Az utánfutóban ott pihen a 4000 elegy (1500 molyhos tölgy, 2500 virágos kőris)

Ismét autóztunk a két évvel ezelőtt megismert hosszú-hosszú úton Borjádra, ezúttal két csöppséggel az autóban, meg némi bizonytalansággal a lelkekben, hogy az akkor annyira gyönyörűnek látott cserekből egy se eredt meg, vajon most mi lesz a helyzet. A mostani csertölgyek származási helye Zirc volt, itt szerencsére résen voltam, mert helytelenül teleltetett csemetét akartak adni, ott a helyszínen kértem inkább a kicsit kisebb méretű, de egészséges anyagot. A csemetéket a helyszínen bevermeltük, onnan vitte a brigád az erdő különböző részeibe. A telepítés egy esőszünettel szűk egy hetet vett igénybe.

Virágos kőris sora. (Fotó: Szűts Szabolcs)

2017 tavasza csapadék, illetve annak hiánya szempontjából 2015-öt, az előző telepítést idézte... Amikor a radarképen a harmadik délnyugat felől jövő esőgóc is gellert kapott Fehérvár előtt és elkerült bennünket, komolyan elkeseredtem. A pátkaikócsagtelep drónozása kapcsán szó volt egy esőről; nos amilyen bosszantó volt a drónozáshoz, annyira életmentő volt az erdőnek. A további csapadékhullámot az utóbbi évek legbiztosabb esőtánca hozta. Ha aszály van, akkor a családdal el kell utaznunk Hortobágyra, és nyomban megnyílnak az ég csatornái, hogy annyival kevesebb napig járhassuk a pusztát. Most is bejött. (A másik tuti módszer az, ha levágjuk a lucernát.)

A virágos kőris szenzációsan megeredt, nagyon szépek. A tölgyekkel kapcsolatban valami furcsaságot tapasztalunk: a csemeték felső fele elszáradt, csak alulról hozza a leveleket. Lehet hogy egy reklamációt elküldünk majd ez ügyben. Annyi bizonyos, hogy ez itt mostantól valóban erdő lesz, amit várhatóan nem kell majd újratelepíteni, csak pótolni.

Köszönet az eddig elvégzett gondos munkáért Szűts Szabolcs csapatának, folytatódik az ügy az ápolásokkal, mi pedig figyelni fogjuk a természetes folyamatokat (őshonos fafajok és lágyszárúak spontán megjelenése).

Egy elfelejtett madarász – dr. Kovács Béla (1926 – 1987)

Idén május 5-én immár harminc éve nincs közöttünk a magyar madártan és természetvédelem mára szinte elfelejtett alakja, dr. Kovács Béla egyetemi adjunktus. Ezzel a visszaemlékezéssel szeretnénk hozzájárulni, hogy nevének és munkásságának nyoma maradjon.
Kovács Béla szinte teljes életpályája a Tiszántúlhoz, elsősorban Hajdú-Bihar megyéhez kötődik, bár a viszontagságos huszadik század az ő életébe is beleszólt. A második világháborúban, mint bevonultatott levente, sok-sok társával együtt ő is nyugatra került. Egy évet töltött egy dán-német határon levő fogolytáborban, ahol még drága karóráját is kénytelen volt egy őrnek eladni élelemért cserébe. Hasonló korú barátaival önképzőkört szervezett, ahol a biológiai és növénytani témában ő tartott "előadásokat". Erről a szinte gyerekfejjel átélt élményről mondogatta sok évtizeddel később: „Visszajöttem az Atlanti-pocsolyától.”

Kovács Béla (+) és társai a friedrichshofi hadifogolytáborban 1945 júliusában.(Forrás: Szűcs Ernő fogolytárs visszaemlékezése)

Egyetemi tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen végezte. Ide vágó története volt, hogy a nem csupán félelmetes tudásáról és két Kossuth-díjáról, de hirtelen haragjáról és markáns hangerejéről is ismert botanikaprofesszor, Soó Rezső egy vizsgán elégedetlen volt Kovács Béla valamelyik válaszával, ezért felkapta a megszeppent hallgatót és gallérjánál fogva felakasztotta a fogasra... (Ennek ellenére később Kovács Béla  irodájában Soó portréja is a falon lógott.)

Diplomázást követően került egyetlen munkahelyére, a Debreceni Mezőgazdasági Akadémiára, ami előbb Agrártudományi Főiskolává, 1970-től pedig Agrártudományi Egyetemmé alakult át. Az állattani tanszéken oktatott, kezdetben részben a helyhiány, részben a tudományágak közötti érintkezés miatt szoros kapcsolatban volt a növényvédelmis kollégákkal (Halász Tibor, Koppányi Tibor, Tóth Oszkár). Több publikációja szól erről a határterületről: szabadon tartott baromfiak rovarfogyasztása, halastavakon fészkelő madárfajok táplálkozása. 1968-as doktori disszertációja is utóbbi témában íródott a vörös gém táplálékösszetételéről és a hortobágyi ökológiai rendszerben betöltött helyéről. Akkoriban még maga az egyetem is szolgált madártani érdekességgel. Ugyanazon a folyosón volt a szobája, ahova 1954. október 28-án berepült egy eltévedt gatyáskuvik (erről Siroki Zoltán írt az Aquilába cikket), valamint alkalma nyílt munkahelyén, a könyvtár falán hajnalmadarat is megfigyelni. Nem rajta múlt, hogy tudományos pályája csonka maradt, 1986-ban adjunktusként vonult nyugdíjba.

Kovács Béla nagyon korán felismerte a hortobágyi puszta egyedülálló értékét. Még a híres, végül első nemzeti parkunk megszületését megalapozó „Pro Natura” kiáltvány előtt megfogalmazta a Hortobágy védelmének szükségességét, így természetesen az előkészítő munkában is szerepet kapott. Ott látni őt a terepi kiszállások fényképein is az akciót szorgalmazók (Festetics Antal, Lukas Hoffmann) és a hazai szakemberek (Győry Jenő, Radó András, Szabó László Vilmos) társaságában. Még a nemzeti park megalakulása előtt, 1971-ben és 1972-ben népszerűsítő előadásokat tartott róla különböző hajdú-bihari biológiai napokon Debrecenben, Balmazújvároson.

Kovács Béla a Kunkápolnási-mocsárban 1976. november 13-án. (fotó: Petróczy József)

A Hortobágy legjobb madárélőhelyeit Debrecenről elindulva motorral vagy Trabanttal közelítette meg, jól ismerte a cívisvároshoz viszonylag közel eső pusztákat (Pentezug, Angyalháza) éppúgy, mint az Ohati-erdőt, a halastavakat vagy éppen a déli pusztákat és mocsarakat. Ilyen alkalmak során néha külföldi madarászokkal is összefutott. Szórakoztató stílusban emlegette például az „istenverte hollandusokat”, akik „idejönnek a Land Roverrel, a kitolható létra tetejére felmásznak és a hálózatos beosztású teleszkópon át meglátják a vadlibatömegben a vörösnyakú ludat, ahol én a 15x50-es NDK távcsövemmel nem láttam semmit.”

A vörösnyakú ludak észlelését fél évszázada a technika nagyban akadályozta. Megtalálásuk a modern távcsövek és teleszkópok révén sokkal egyszerűbbé vált. (fotó: dr. Kovács Gábor)

A Hortobágyra nézve új fajként észlelte 1965 nyarán a kis csért a Tiszafüred határában levő Új-Villongónál. A 2004-ben megjelent Hortobágy madárvilága című kézikönyv írása során kikerülhetetlen alapmű volt az Adatok Hajdú-Bihar megye madárvilágához című dolgozata. A könyv egyik fejezetében (A Hortobágy madártani kutatásának története) így ír Ecsedi Zoltán:
"Az 1950-es és 1960-as években felgyűlt faunisztikai adatokat Kovács Béla foglalta össze. Rendkívül értékes gyomor- és begytartalomanyagot dolgozott fel, mely alapul szolgált a Hortobágyon fészkelő és átvonuló hatalmas madártömegek táplálkozásbiológiai vizsgálatához, de a ritkábban előkerülő fajok faunisztikai adataival is foglalkozott 1965 és 1971 között. Gyűjtőmunkájának eredményeként hortobágyi példányokkal gyarapodott a Déri Múzeum gyűjteménye, s a debreceni Agrártudományi Egyetem is értékes hortobágyi anyagot mondhat munkássága révén magáénak."

Az 1960-as és 70-es években Kovács Béla a létszámban nem különösebben népes madártani élet jellegzetes vidéki alakja volt, aki személyesen jóformán mindenkit ismert a szakmában. Sajnos nevét halála után nagyon hamar elfelejtették. Doktori dolgozatából sem az egyetemi éveim alatt mezőgazdaságtudományi karnak nevezett agrár, sem a korábbi Kossuth Lajos Tudományegyetem könyvtárában nem őriztek, végül az egyetlen példányra a már kiselejtezett anyagok között bukkant rá Dudás Miklós természetvédő...
Kovács Béla nem élvezhette sokáig nyugdíját, mindössze 61 évesen hunyt el 1987. május 5-én. Emlékének az alábbi, teljesnek szánt bibliográfiával adózunk.

1.       Kovács B. (1956): A mezei és házi verebek begytartalomvizsgálatának eredményei, valamint gazdasági jelentőségük az Akadémia Tangazdaságának területén. Debreceni Mezőgazdasági Akadémia Évkönyve 1955.: p. 63-93.

2.       Kovács B. (1960): Adatok a Hortobágyon tartott házityúk természetes táplálkozási viszonyaihoz. Debreceni Mezőgazdasági Akadémia Évkönyve 1959.: p. 99-122.

3.       Kovács B. (1964): Gyomortartalom-vizsgálati adatok a madarak tollevéséhez. Agrártudományi Főiskola Évkönyve, 1964; p. 188-198.

4.       Kovács B. (1965a): A szárcsák tógazdasági kártétele, valamint az ellenük való védekezés. DATE Gyakorlati Szaktanácsadója 7.; p. 92-97.

5.       Kovács B. (1965b): Vízimadarak hasznos és kártékony hatásának vizsgálata a hortobágyi tógazdaság halállományára. Zárójelentés. (Kézirat)

6.       Kovács B. (1966a): Adatok a szabadban legeltetett gyöngytyúkok és pulykák természetes táplálékának növényvédelmi jelentőségéhez a Hortobágyról.  Debreceni Agrártudományi Főiskola Tudományos Közleményei 15. (1965); p. 297-303.

7.       Kovács B. (1966b): Néhány énekesmadarunk téli gyommagfogyasztása. Agrártudományi Főiskola Évkönyve, 1966; p. 119-132.

8.       Kovács B. (1966c): A Tiszántúl állatvilága. Szállnak a darvak. I. Hajdú-Bihari Vadász 1. (2) p. 9.

9.       Kovács B. (1966d): A Tiszántúl állatvilága. Szállnak a darvak. II. Hajdú-Bihari Vadász 1. (3) p. 8.

10.   Kovács B. (1967a): A Hortobágy védelme. (Kézirat) pp. 64.

11.   Kovács B. (1967b): Adatok Hajdú-Bihar megye madárvilágához. Déri Múzeum Évkönyve, 1965: p. 363-381.

12.   Kovács B. (1967c): Halak madárkártevői és az ellenük való védekezés. Országos Halászati Szakosztály 1967-es ülésén tartott előadás.

13.   Kovács B. (1968a): A megváltozott hortobágyi ökológiai rendszer hatása a madárvilágra. In: Bencsik (szerk.): A Debreceni Agrártudományi Főiskola (1868-1968) centenáriumi ünnepsége. p. 221-229.

14.   Kovács B. (1968b): A vörös gém (Ardea purpurea L.) táplálék összetételének összehasonlító vizsgálata, valamint a vörös gém helye a hortobágyi ökológiai rendszerben. Egyetemi doktori értekezés. Debrecen, pp. 70.

15.   Kovács B. (1968c): Bütykös ásólúd a Hortobágyon. Aquila, 75: p. 283.

16.   Kovács B. (1968d): Kiskócsagtelep Ároktő határában. Aquila, 75: p. 293.

17.   Kovács B. (1968e): Meddő gólyák a Hortobágyon és Biharugrán. Aquila, 75: p. 281-282.

18.   Kovács B. (1968f): Vörös vércsék fészkelése kihelyezett baromfiólakban. Aquila, 75: p. 284.

19.   Kovács B. (1970): A bakcsó (Nycticorax nycticorax) Hortobágyon gyűjtött táplálékösszetételének vizsgálata. Debreceni Agrártudományi Főiskola Tudományos Közleményei 15. (1969); p. 87-132.

20.   Kovács B. (1971a): A búbos vöcsök (Podiceps cristatus) Hortobágyon gyűjtött táplálékösszetételének vizsgálata. Debreceni Agrártudományi Egyetem Tudományos Közleményei 16.; p. 112-187.

21.   Kovács B. (1971b): A Hortobágy madárfaunájának cönológiai vizsgálata. Zárójelentés. (Kézirat) pp. 28.

22.   Kovács B. (1973): A talaj, a növénytakaró és a sziki madártelepek összefüggése a Hortobágyon. Vertebrata Hungarica XIV (1973); p. 41-45.

23.   Kovács B. (1977): Faunisztikai adatok a Hortobágyról és környékéről. Aquila, 83: p. 296.

24.   Kovács B. (1978): Tőkésrécék haltakarmány-pusztítása a hortobágyi halastavakon. DATE, Tessedik Sámuel Tiszántúli Mezőgazdasági Napok, Debrecen, 1978. p 178-180.

25.   Kovács B. (1983): Madártáplálék összetételének vizsgálati módszerei és azok cönológiai értékelése. Debreceni Agrártudományi Egyetem Tudományos Közleményei 23.: p. 54-66.

26.   Kovács B. – Kovács G. (1977): Vékonycsőrű víztaposó – Phalaropus lobatus L. – a Hortobágyon. Aquila, 83: p. 286.

27.   Kovács B. – Ványi J. (1964): Hortobágy. Természettudományi Közlöny, 8: p. 109-114.

28.   Ötvös J. – Kovács B. (1968): A tiszacsegei Holt-Tisza és környéke élővilága. Déri Múzeum Évkönyve, 1967: p. 3-20.

Kovács Béláról tudomásunk szerint két visszaemlékezés született eddig:
Kovács G. (2011): Emlékek Kovács Béláról. Aquila 118. p. 166-167.
Szűcs E. (1990): Hadifogságom első négy hónapjának története. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990. p. 313-336.

dr. Kovács Gábor - Kovács Gergely Károly