Természetvédelem a templomokban II. - Guttamási, Pátka, Velence, Lovasberény

2014 őszén több olyan beavatkozást is végeztünk, amely egyházi épületekhez kötődik.

Guttamási

Egy nyári bejegyzésben már volt szó arról, hogy a környék talán legkisebb templomának padlásán denevérkolóniát fedeztünk fel. A szaporodóhelyet a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai is megszemlélték és a bőregereket kései denevérnek határozták. A természetvédelem és a természeti érték miatt bosszankodó emberek közti súrlódást ilyen esetekben nekünk kell feloldani némi társadalmi munka árán. Staudinger István (DINPI) megígérte az egyháznak, hogy a denevérguanót az állatok telelőhelyre távozása után eltakarítja a padlásról. Ebben a folyamatban alapítványunk részéről Pallos Zsuzsa és Kovács Gergely vett részt 2014. október 29-én.

Több zsáknyi guanót sepertünk össze a kedvenc gyülekezőhelyek (nagyobb gerendák, főfalak) alól. Az akciót követően még tettünk egy kanyart Isztimérre, Pista ugyanis felajánlott nekünk egy feleslegessé vált gyöngybagolyládát, amit örömmel el is fogadtunk. A guanó sem veszett kárba, a konyhakert talajába került, mint „biotrágya”. Staudinger István (madarászkörökben „Stadi”) a DINPI részéről az egyik legmegbízhatóbb kapcsolatunk, aki tanácsaival, információkkal gyakran segít bennünket. A ládáért ezúton is köszönet!

Pátka

A pátkai Szent Anna templom nyugat felől

Pátka katolikus templomában a papi teendőket Tallér Krisztián látja el. Megkeresésünkre szívesen beleegyezett, hogy a toronyba ládát helyezzünk ki, ám a harangozó, Ida néni arra is emlékezett, hogy a toronyban volt láda korábban.

Felmászva aztán kiderült, hogy csakugyan van egy nem is rossz állapotú költőláda a déli ablakban. Jelen formájában azonban költésre alkalmatlan, ugyanis elfogyott az aljzatról a forgács és elvetemedett a furnér hátfal.

Új hátfal, friss forgács a költőrészben. Ezt követően már csak az odú melletti rést kellett "befoltozni" csirkedróttal.

A fő gondot nem ez a pár percnyi javítanivaló jelentette. A padláson talált sok régi és néhány friss ürülék, de különösen Ida néni rémtörténetei nyilvánvalóvá tették, hogy a templomba bejárnak a gyöngybagoly ádáz ellenségei, a nyestek. Tojáshéjat vittek fel a karzatra, beleittak a szenteltvízbe (!), felmásztak a falra. Ilyen körülmények között az akciót ki kellett bővíteni. A torony felső szintjét el kellett zárni a külvilágtól úgy, hogy kívülről csak a ládába juthasson be állat, remélhetőleg a gyöngybagoly. Az biztató, hogy a láda (azaz a harangok) szintjén csak régi gyöngybagolyköpeteke voltak, nyestürülék nem. Télen mindenesetre ellenőrizni kell majd, hogy nem szemtelenkedett ‑e oda mégis ez az élelmes kisragadozó.

Kilátás a költőládából. Jobbra a Pátkai-víztározó, hátul a Velencei-hegység, középen a Gárdonyi és Kossuth utcai telkek háztáji parcellái. Remélhetőleg kellően sokszínű vadászterület lesz a gyöngybaglyok számára.

Költőládák előkészítése

Az idei második és harmadik költőláda-kihelyezés Nadaphoz hasonlóan készen kapott ládákkal történt. Az egyiket, mint fentebb olvasható, Staudinger István adta, a másikat Fenyvesi László. Az első szegezett, a második csavarozott, de mindkettő első nyílású. 

                                     

Mi azonban oldalsó nyílásokat szeretnénk a lehető legtöbb helyen alkalmazni, így a meglevő nyílásokat be kellett fedni és új röpnyílást vágni a hosszabbik oldalon. 

Itt kamatozott az, hogy mindkét céltemplomban méréseket végeztünk, Velencén Pallos Zsuzsa, Lovasberényben Kovács Gergely. A toronyablakok tájolásának, a párkány szélességének és hosszának ismeretében alakítottuk ki az új röpnyílás-elrendezést. Végül a csavarozott ládát szét kellett szedni, mert a szűk velencei toronyba csak így lehetett felvinni.

Velence

2014. november 13-án az első helyszín a velencei református templom volt, ahol Pápai Szabó György lelkész várt minket. A gyönyörű ősfás templomkertben valószínűleg tavaszig madárodvakat is kiteszünk majd, most azonban a gyöngybagoly volt a főszereplő.

Egy valódi madárbarát templom: öreg tölgyfa, örökzöldek, természetvédő lelkész és bevetésre kész gyöngybagolyláda.

Pallos Zsuzsa az előzetes felmérés során a keleti ablakot szemelte ki a láda számára. Következett a röpnyílás kivágása a spalettán.

Az első lépés körberajzolni a láda bejáratát...

...ezt követi a fűrészelés...

...és az élek ráspolyos lesimítása.

Kihasználtuk a toronyablak adta lehetőségeket, így az alsó spaletta megmaradt szegélye a landolást segíti, míg a fölső afféle "esőfogó félereszként" funkcionál:

A párkány mindössze 30 cm széles, a láda viszont 50. Így kellett egy támasztékot tenni a láda aljára, illetve az ablakfához is hozzácsavaroztuk.

A kapott láda némi konstrukciós hibával rendelkezik: alul csaknem ujjnyi rés tátong. Ezt hamarosan egy leszabott OSB-lappal kipótoljuk majd, illetve a vitt forgácsmennyiség sem bizonyult elegendőnek. 95 %-osan mindenesetre így fest a láda:

Végül az elmaradhatatlan oklevélátadás következett. A torony jobb oldali ablakában ott van a láda, de a spalettán vágott nyílás olyan kicsi, hogy gyakorlatilag nem látszik.

Lovasberény
A velencei oklevélátadó után már indultunk is Lovasberénybe, ahol szintén a református templom fogadta be a költőládát.

Ez volt az első templom, ahol nem a harangokhoz, hanem egy szinttel lejjebb került a láda. Ennek praktikus okai is voltak (nem kellett olyan magasra mászni), ugyanakkor a berényi toronyban telekommunikációs berendezések vannak azon a szinten, vagyis ott eleve nem volt keresnivalónk.
A nehézség itt abból adódott, hogy a szegelt ládát nem lehetett szétszedni, így a műanyag hálón és a faspalettán méricskéléssel kellett meghatározni a kivágandó nyílást, majd a szűk helyen szinte vakon fűrészelni. 

A nyílás kivágása után kénytelenek voltunk lemenni az utcára és a szemközti járdáról távcsővel ellenőrizni, hogy a két 16x16 cm-es nyílás mennyire fedi egymást... Apró igazítás következett, majd a toronyban talált hulladékdeszkákkal azt is elértük, hogy a láda nyílása mellett semmilyen apró állat (veréb, denevér, stb.) nem juthat be az épület belsejébe.

A láda fölötti világos foltok azok a deszkadarabok, amelyek elszigetelik a röpnyílást a templom belső terétől. A párkány elég nagy ahhoz, hogy a hátsó ellenőrző ajtó is használható lesz majd.

Látkép a nyugatra néző ládából. Csak egy házsort kell a madárnak átrepülni, és kinn van a szántók, gyepek mozaikján. A háttérben felsejlik a 811-es út melletti gesztenyefasor, ahonnan 2013 tavaszáról van gyöngybagolyadatunk.

A lovasberényi láda a templom fő oldalán van, mégsem ront semmit az épület képén. Egy 16x16 cm-es nyílás ugyanis parányi a hatalmas templomhoz képest.

Hajdú Szabolcs Koppány református lelkész átveszi az oklevelet.

Köszönjük az érintett egyházak hozzájárulását, idén még két helyszínen helyezünk ki ládát.

Mezőföldi szikes tavak II. - Tavak Felsőszentivánon

A mezőföldi szikes tavakról szóló ELSŐ ÍRÁSBAN szó esett a nemrég megjelent angol nyelvű szikes tavas szakkönyvről. A 156 kárpát-medencei szikes tavat átvizsgálva a kutatók csupán 77 tavat találtak természetes állapotúnak. A meglehetősen bonyolult pontrendszer (vízkémiai-, ökológiai-, védettségi viszonyok, méret, zavartság, stb.) alapján a 77 szikes tó közé öt mezőföldi tó került be.

Felsőszentiván nem azonos a Bács-Kiskun megyei faluval: ez Aba várostól északra egy egykori uradalmi központ, ma nyugodt, csendes településrész. Az utolsó házaktól nyugatra-északnyugatra két kicsinyke, mégis természetes állapotban megmaradt szikes tavat találunk.

          Sóstó

A 77 tó között a 42. helyre sorolták ezt a mindössze két hektáros állóvizet, amelyet három oldalról is szántók szegélyeznek. Hamisítatlan szikestó-volta nagyon szépen látszik a műholdfelvételen: a víz színe opálos (a magyar szaknyelv ezt nevezi fehérvizű szikes tónak), a parti sáv hófehér (vakszik), majd kívül egy pirosas sáv következik, a sótűrő növényfajok zónája.

A szántók sajnos nagyon megközelítik; ez a madarakra gyakorolt zavaró hatáson túl főleg a vízszennyezés miatt probléma. Az alábbi képen elkeserítő a learatott napraforgótábla sivársága és az ősi szikes tó közti ellentét.

Közelebb "merészkedve" nagyon jól megfigyelhetjük ezt a bizonyos opálos vizet. A lebegő ásványi anyagok hatására alig néhány centiméterre lehet lelátni.

A Sóstó Lendvai Gábor közlése szerint potenciális gulipánfészkelőhely. Idén ősszel elsősorban az úszórécék körében volt közkedvelt. Az esők révén egyre nagyobb kiterjedésű vízfelületen akár több száz példány, elsősorban csörgő réce zsúfolódott össze.

Természetvédelmi problémák a szántók aggasztó közelségén túl is vannak. A természetes vízjárásba két csatorna is "beleszól", ezeket minél hamarabb be kellene temetni. A képeken is látszanak a hazánkban nem kívánatos ezüstfák, de van a partközelben aranyvessző és selyemkóró is. Ezek kivágása, lekaszálása csupán tüneti kezelés, távlatokban erős, fenntartó jellegű legeltetésre van szükség, előbb szarvasmarhával (lehetőség szerint magyar szürke vagy bivaly), majd a mocsári növényzet eltűnése után juhokkal. Itt csaknem kizárólag a nedves talajt jól tűrő, lábvégbetegségektől nem szenvedő racka jöhet szóba. És nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a tó körüli szántógyűrűn egy sávot vissza kellene gyepesíteni.

Természetvédelmi dilemma, hogy a szikes tavak ilyen jellegű rehabilitációja bizonyos fajoknak nem kedvező. Még a picike Sóstó parányi nádszegélyében is találkozhatunk ezzel a jelenséggel: barkóscinegéket észleltem novemberi megfigyelőutam során. Jövő tavasszal derül ki, hogy a szegélyben milyen egyéb nádi énekesek tanyáznak.

          Fényes-tó

Ha a mezőgazdasági táblákon lehet gyalogolni, akkor csupán néhány perces séta a Sóstótól a Fényes-tó. A szikes tavas szakkönyv a 65. helyre sorolta ezt a fekete vizű, azaz az eutrofizáció jeleit mutató 3 hektáros tavacskát.

A műholdképen szándékosan egy nagyobb területet vágtam ki, mert a Fényes-tó környéke több érdekességgel is szolgál. A tótól északra megmaradt gyepfoltot tarka- és fátyolos nőszirom, pusztai árvalányhaj színesíti (Lendvai Gábor közlése). A szikes tavas kézikönyv fontos feladatként említi, hogy a képen is látható betonút alatt készüljön két áteresz. A tó természetes vízgyűjtőjeként szolgáló északabbi gyepfolt így ismét összekapcsolódna a tóval. Véleményem szerint a tó körüli visszagyepesítés során az északkeletre levő nagyobb vízállást is össze kellene kapcsolni a tóval.  

A kép jobb alsó sarkában látható kis sötét kör  egy belvízfolt a szántón, amelynek partjáról idén ősszel nem lehetett betakarítani a napraforgót. Csakhogy ez a szobányi mélyedés a 2. katonai felvételezési térképen (1860 környéke) is szerepel (pirossal bekarikáztam)! Gyanúm szerint ez is egy parányi, lefolyástalan tavacska lehetett hajdanán.

A Fényes-tó vize viszonylag átlátszó, a tófenék sötétebb színe az oldott huminsavaknak köszönhető. Ez az eutrofizációra utaló jelenség összefüggésben lehet a nádasodással, a tóparti erdősítésekkel (évente termelődő avar). A keskeny parti sáv azért őrzi a szikes jelleget, ha nem is olyan szépen, mint a Sóstó esetében.

Érdekes ugyanakkor, hogy egy szélviharos napon a tó vize annyira felkavarodott, hogy hamisítatlan fehér vizű tó benyomását keltette:

A kép hátterében levő tölgyek a tó északnyugati részén állnak. Ez az egyetlen erdőként nyilvántartott fásítás a tó körül, vagyis a keleti partot borító "erdő" jogilag nem létezik. Ha a Sóstóval kapcsolatban említettem természetvédelmi dilemmát, akkor bizony itt is meg kell említenem egyet. Az öreg tölgyfákat kiemelten védendő értéknek tartom, akár a majdan itt legelő jószág (szarvasmarha, juh) hűsölőhelyeként, odútelep helyszíneként is el tudnám képzelni. Erre rímel rá, hogy a november eleji megfigyelőnapon vándorsólyom üldögélt az egyik tölgyfán:

A Fényes-tó rehabilitációja során a fő feladat a a mocsári növényzet és a keleti parti erdőfolt eltávolítása majd erős legeltetése. Fentebb volt már szó a vízgyűjtő terület egybenyitásáról, és a gyepesítésről.

          Összefoglalás

Az öt mezőföldi természetes szikes tó két legkisebb tagjának helyzete nem reménytelen. Mindketten a Sárvíz-völgye tájvédelmi körzet részét képezik, vagyis országosan védettek. Egyikük esetében sem kell hosszú csatornahálózatot, gátrendszert vagy szemétlerakót megszüntetni (mint az sajnos sok szikes tónál sürgető feladat...), az invazív növényfajok elleni fellépés sem tűnik túlzottan drága vagy bonyolult megoldásnak. Talajmunkát csak a Sóstó rövid csatornáinak betemetése és a Fényes-tó északi vízgyűjtőjének tóval való átereszes összekapcsolása igényel. A visszagyepesítés komoly költségtényező lehet még az ilyen pici tavak körül is, különösen a Fényes-tónál, ahol több megmaradt zárvány egybenyitása érdekes természetvédelmi kísérlet lenne.

A legeltetéses állattartás számára szerencsére kedvező méretű és jó állapotú gyepek vannak a tavak mellett vagy azok közelében. Ez kiemelten fontos, hiszen több olyan természetes szikes tavunk van (pl. csongrádi Kis-sóstó, tiszavasvári Göbölyös, konyári Kerek-szik-tó), amelyeket minden oldalról szántó szegélyez. Érdekes és szép feladat úgy megszervezni a legeltetést, hogy az a tavak parti zónájában kifejezetten intenzív (gyakorlatilag túllegeltetés-szintű) legyen, de a környező gyepeken ne károsítsa a védett növényfajokat.