Helyi védett a Jancsár- és az Aszal-völgy!

2015. január 16-án ülésezett Székesfehérvár Közgyűlése. Ezt az eseményt szokatlan módon igen izgatottan vártuk, mert egy csaknem ötéves történet végére került pont:

"A közgyűlés elsőként az Aszal-völgy és a Jancsár-völgy helyi védetté nyilvánításáról döntött. Az Aszal-völgyben igen ritka növénytársulások vannak, korábbi felmérés szerint 18 védett faj található itt. Az érintett területet táblával jelölik meg és gondoskodnak az őrzési és fenntartási feladatok ellátásról is. A Jancsár-völgy helyi védetté nyilvánítása a löszgyepi maradványok életközösségének megőrzését, a tájkép esztétikai értékeinek védelmét célozza, valamint figyelembe vették azt is, hogy a terület védett madárfajok fészkelőhelye. "

Alapítványunk története elválaszthatatlan ettől a két völgytől. Kurátorunk, Járosi Adrienn a 2000-es évek közepén talált rá a Jancsár-völgyre, diplomamunkáját is a völgy madárvilágából írta. 2010-ben a város tervezett keleti irányú bővítését hallva kerestük fel Östör Annamária helyi képviselőt és kezdeményeztük nála a terület helyi védelmét. Ugyanekkor került szóba az akkor már Natura 2000-es Aszal-völgy is. Az előzetes védetté nyilvánítási javaslatot a Közgyűlés 2010 áprilisában jóváhagyta. Mivel ökológiai gazdaságunk az Aszal-völggyel határos, az utóbbi években főleg az itteni természetvédelmi problémákat észleltük testközelből (illegális szemétlerakás és motorsport, idegenhonos növényfajok,cserjésedés. A "VÖLGY-HÍD" Természetvédelmi Alapítvány jórészt azért jött létre, hogy hatékonyabban részt vehessünk az Aszal-völgy természeti értékeinek védelmében!
Már megalakulásunk évében részt vettünk terepbejárásokban, megvásároltunk néhány cikta juhot, azaz "készültünk a cselekvésre. Székesfehérvár Környezetvédelmi Irodája 2014 augusztusában felkért minket arra, hogy készítsünk költségelemzést a két völgy védelmével kapcsolatosan a következő öt évre. Ennek részeként alapítványunk vállalta a területek őrzését, a természeti értékeket bemutató leporellók és információs táblák megszerkesztését, illetve a védett területek világhálón történő bemutatását.
Honlapunkon a Jancsár-völgyet már bemutattuk, most az ünnepi alkalomból a hozzánk legközelebb álló löszvölgyrendszer, az Aszal- és Rácvölgy következik.

Aszal-völgy és Rácvölgy

Székesfehérvártól északra az intenzív szántóföldek szorításában egy varázslatos hangulatú völgyrendszert találunk. Észak-déli irányú a löszgerincekkel, löszpiramisokkal, cserjésedő gyepekkel tarkított Aszal-völgy. Ebbe északkelet felől erdős oldalú, kaszált fenekű mellékvölgy torkollik be, amit Rácvölgynek hívnak. A Vértes közelségének és a felszín közelében levő homokkőpadoknak köszönhetően a fajgazdag növényvilág helyenként a sziklagyepeket idézi.

Az aszal-völgyi löszgyepeken a tavaszt a nagy tömegben virágzó tavaszi hérics (Adonis vernalis) sárga foltjai és a fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis ssp. nigricans) ellenfényben selymesen világító csokrai jelzik, a képen a termések bóbitái láthatók: 

Áprilisban a leglátványosabb növény az elég gyakori apró nőszirom (Iris pumila) és a csupán néhány helyen díszlő törpemandula (Amygdalus nana). A május a tollas árvalányhajak (Stipa spp.)...

és a koloncos legyezőfű (Filipendula vulgaris) időszaka. A nyár színeit a kutyatejek (Euphorbia spp.) és a sárga len (Linum flavum) sárgája, a hegyi len (Linum austriacum) kékje, a szurokfű (Origanum vulgare) rózsaszíne és a zsályák (Salvia spp.) lilája mellett még tucatnyi faj alkotja:

Az Aszal-völgy állatvilága igen változatos. Fő-fő értéke a fokozottan védett, csak a Kárpát-medencében élő egyenesszárnyú, a magyar tarsza (Isophya costata), amely a félmagas, pillangósokban gazdag löszgyepek lakója. A cserjésedő, de még nem teljesen záródott gyepek több lepkefaj...

...és védett madaraink sokasága számára fontosak, a legjellemzőbb fészkelő madarai a cigánycsuk (Saxicola torquatus), a tövisszúró gébics (Lanius collurio) és a citromsármány (Emberiza citrinella). 

Az Aszal-völgy északnyugati felén néhány évtizede még bányászták a Pannon-tenger idején felhalmozódott, itt-ott megkövesedett csigamaradványokat rejtő homokot és homokkövet, a közelmúltig a tűzszerészek is itt hatástalanították a második világháború máig lappangó veszedelmes „emlékeit”. A homokfalban régen a partifecske (Riparia riparia) népes telepe volt, később gyurgyalagok (Merops apiaster) jelentek meg, de számuk itt évről évre kevesebb. A robbantások által degradált kisebb homokfalakat a közeljövőben szeretnénk géppel megnyesni, hogy a színpompás méhészmadarak újra kedvező feltételeket találjanak a telepes költéshez.

A Rácvölgyben a tavasz korán köszönt be. Néha a hó alól bújik ki az erdőszéleken a kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum). Egyetlen északi kitettségű rácvölgyi lösztisztás ad otthont a terület kiemelkedő értékének, 50-100 tő leánykökörcsinnek (Pulsatilla grandis), amelyet puha szőrzete védelmez a késői fagyok ellen:

Májusban a kisebb tisztásokon, erdőszéleken sokszor egymás közvetlen szomszédságában hozza lázba a beporzó rovarokat a nagyezerjófű (Dictamnus albus)...

és a bíboros kosbor (Orchis purpurea):

Május-június fordulóján nyílik a Rácvölgy kaszálórétjének büszkesége, a gumós macskahere (Phlomis tuberosa). Csapadékos években a virághozó szárak száma az ezret is eléri. A nyári esők nyomán a kaszálótarló hamar virágba borul, ősszel pedig a pirosló galagonya és a kéklő kökény mellett az aranyfürt (Aster linosyris) sárga vagy a csillagőszirózsa (Aster amellus) lila virágaiban gyönyörködhetünk: 

A völgyoldalakat borító sűrű erdők fő faja jelenleg a fehér akác, de sok helyen máig látható a hajdani tatárjuharos lösztölgyesből megmaradt gazdag aljnövényzet és cserjeszint. Varázslatos hangulatúak azok az „erdőfoltok”, melyeket négy-ötméteres magasságú, combvastagságú, groteszkül csavarodó öreg galagonyák alkotnak.

A Rácvölgy erdeiben költ és a környékbeli szántókon vadászik három jellegzetes ragadozó, az egerészölyv (Buteo buteo), a vörös vércse (Falco tinnunculus) és az erdei fülesbagoly (Asio otus). Gyakori fészkelő a vadgerle (Streptopelia turtur), a sárgarigó (Oriouls oriolus), a fülemüle (Luscinia megarhynchos) és az erdei pinty (Fringilla coelebs). A sűrű kökénybozótok poszátafajok (Sylvia spp.) énekétől hangosak. A szántók és a völgy találkozásánál vén, csúcsszáradásos akácok dacolnak a kedvezőtlen viszonyokkal, minden évben éjszakázóhelyet nyújtva egy-két átvonuló halászsasnak (Pandion haliaetus).

Fél évszázada még naponta 300-400 tehenet hajtottak ki a városból a dús aszal-völgyi legelőkre. A legeltetés felhagyása nyomán a löszgyepek erőteljesen cserjésednek, a déli részeken a galagonya és a kökény néhol már áthatolhatatlan bozótot alkot. Az északabbi, értékes gyepeken a helyzet még megállítható, de a probléma igencsak összetett. 
A lösztölgyesek kiírtása nyomán létrejött gyepeken a cserjésedés természetes folyamat, az őshonos fásszárúakat (galagonya, kökény, rózsafajok) a sokféleség megőrzése érdekében foltokban kímélnünk kell. A cselekvő természetvédelem legfontosabb feladata, hogy az Aszal-völgyben újra legyen legelő jószág, ám a legeltetést teljes mértékben az ökoszisztéma érdekeinek kell alárendelnünk. A cikták bevetésére terveink szerint 2015 nyarán, a védett fajok elvirágzása után kerül majd sor itt, természetesen csakis kímélő, extenzív módon. 

A Rácvölgyben 2011 óta igyekszünk minden évben kihagyatni a kaszálásból egy-egy fajgazdag gyeprészt, főleg a gumós macskahere legszebb állományaira koncentrálva:

A völgyoldalak egykori legelőin a cserjésedés az aszal-völgyihez hasonló mértékű, emellett speciális rácvölgyi probléma a lösztisztások zsugorodása, záródása. Ez ellen a kéziszerszámos cserjeirtás jelent megoldást (a kicsiny , meredek tisztásokon a juhok legeltetése alighanem károkat is okozna): 

Nagyon lényeges középtávú terv, hogy a Rácvölgy akácosai helyére újra a lösztölgyesek fásszárúi (cser- és molyhos tölgy, mezei- és tatárjuhar, mezei szil, vadkörte) kerüljenek.

A két völgy Natura 2000-es terület, jelölő fajaik a leánykökörcsin és a magyar tarsza. A jelölés alapjául nem szolgált, de szórványosan előfordul a szarvasbogár (Lucanus cervus) és vöröshasú unka (Bombina bombina) is. Jelölő élőhely volt a „síksági pannon löszgyep” (6250), majd egy későbbi felvételezés során került elő két további jelölő élőhelytípus, a „meszes alapkőzetű féltermészetes száraz gyepek és cserjésedett változataik” (6210), illetve a „szubkontinentális peripannon cserjések” (40A0). Az Aszal-völgy Természetvédelmi Terület magában foglal több szigetszerű, nagyon értékes gyepfoltot is az Aszal-völgytől keletre:

Honlapunkon a természetvédelmi beavatkozásokról folyamatosan beszámolunk majd.

A sokféleség védelmében

Meglehetősen gyakran hallott kifejezés a „biológiai sokféleség”, idegen szóval biodiverzitás. Azt jelenti, hogy egy adott területen, élőhelyen mekkora a fajgazdagság, mennyire változatos a fajösszetétel. Igazán gazdag élővilágú helyekért nem kell az esőerdőkbe menni, egy itthoni ősmocsár, löszgyep vagy tölgyerdő fajgazdagsága is kiemelkedő. (Alapítványunk témakörébe vág, ezért megjegyzem, hogy egyes élőhelyek fajgazdagsága nem minden élőlénycsoport esetében azonos szintű. A szikes tavak alig néhány elszánt sótűrő növény számára nyújthatnak otthont, a sós-szikes víz állatvilága is zömmel alacsonyrendű vízi gerinctelenekre korlátozódik, az itt átvonuló és a parton fészkelő madárvilág ellenben bámulatosan sokszínű és változatos…)

Magyar nyelvet szerető fülnek már a biodiverzitás szó is egy szörnyszülött, szerencsére a biológiai sokféleség minden tekintetben pótolja. Van azonban egy másik rossz hangzású, magyarra nehezen lefordítható kifejezés: az agrobiodiverzitás. Számunkra a szónak három, egymástól eltérő jelentése is van, és alapítványunk mindhárom részterülettel aktívan kíván foglalkozni.

• Az agrárterületek élővilága

Évek óta figyelemmel kísérjük a Székesfehérvár környéki intenzív szántóföldek madárvilágát. A folyamatosan gyűlő adatsor arra enged következtetni, hogy a kopár, sivár, jellegtelen szántóföldeken meglepően sok madárfaj talál táplálékot, pihenő- vagy búvóhelyet.

Szántóföldekhez különleges madarászélmények is fűződhetnek: a képen egy 70 példányos hósármánycsapat egy része látható (Székesfehérvár, 2009. december 29.)

A mára már vészesen megritkult gyomnövényekre is érdemes odafigyelni. Egy-egy extenzív szántón olyan izgalmas fajok is felbukkanhatnak, mint a hajdanán veszedelmes, tűzzel-vassal irtott, mára védetté nyilvánított konkoly (Agnostemma gitago):

• Az agrárterületeket színesítő tájképi elemek összessége

Sajnos a mintaterületen, az ökológiai szántónkat is magába foglaló határrészen még a néhány centiméter széles táblaszéli gyepsávnak is örülni kell, a szántók egyhangúságát sem fasorok, sem bokrosok, sem magányos fák nem törik meg. Saját használatú szántóinknál éppen ezért fa- és bokorültetést tervezünk, erről és a remélt az eredményekről folyamatosan beszámolunk majd.

• A termesztett növényfajok és –fajták változatossága

A mezőgazdaság szereplőit szaporítóanyaggal ellátó mamutcégek agresszív, életidegen, sőt életellenes viselkedése szerencsére ma már közismert. Ez azonban nem elég: a magánembereknek ki kell állniuk azért az alapvető jogukért, hogy saját veteményeskertjükbe olyan növény magját vessék el, amilyet akarnak, a nekik tetsző fajták magját megfoghassák, továbbszaporíthassák, elajándékozhassák, elcserélhessék. 

Megdöbbentő, hogy ez az évezredes szabadság napjainkban kacifántos jogi akadályokba ütközhet, bár a javulás már érzékelhető. Itt utalnék a 2014 augusztusi nagyszékelyi LEONARDO találkozóra: alapítványunk a bürokráciával tudatosan szembehelyezkedő, a jó cél érdekében kiskapukat felkutató és falakat döngető, az eltűnőben levő tájfajtákhoz foggal-körömmel ragaszkodó közösség egyik kis láncszeme.

Három bakonycsernyei és egy isztiméri tájfajta paradicsom bogyói. Ilyet a boltban nem kapni...

Ezen a honlapon is volt már szó arról, hogy alapítványunk tagjai maguk is kertészkednek és tájfajtákat is termesztenek. 2015 januárjában azonban továbbléptünk, és a Székesfehérvári Kertbarát Egyesülettel karöltve magbörzét szerveztünk, ami 2015. január 21-én, 18 órakor a Szárazréti Közösségi Házban volt. Az országban másutt az utóbbi fél évtizedben a magbörzék immár népszerű események, főleg alternatív- és ökológiai gazdálkodói körökben, Székesfehérváron azonban ez a mostani volt az első közösségi magbörze! (Egy korábbi termelői piaci próbálkozásnál kicsi volt az érdeklődés.)
A börzéhez szükséges felszerelés (kis zacskók, papírtálcák) biztosításán túl gondoskodtunk arról is, hogy a magkínálatban igazi tájfajták is legyenek. A kurátorok (Fóris Anna, Kovács Gergely) által szállított szaporítóanyagon túl ezért meghívtuk Erdőhegyi Katalint és férjét Dinnyésről. A házaspár rendkívül elkötelezett a sokféleség iránt, Tápiószeléről és Nagyszékelyből is sok-sok haszonnövényt kaptak, amiből gazdag választékot hoztak magukkal. Kertjük a tápiószelei génbank mintakertje. Szintén a mi meghívásunkra vett részt a börzén Becse Ildikó, régi ismerősünk, aki szintén hozott néhány fajtát. A kertbarátok berhidai testvérklubjukat hívták, akik korábban több börzét is szerveztek. Összességében sikeres volt a rendezvény, bízunk benne, hogy jövőre újra gazdát cserélnek a saját fogású magok a fehérvári kertbarátok valamelyik év eleji találkozóján.

2015. január 21. Szárazréti Közösségi Ház (Székesfehérvár)

Alapítványunk másik ide tartozó terve a környékbeli öreg gyümölcsösök fajtakészletének felmérése. Ez a vártnál több nehézségbe ütközik, sajnos szakmai segítséget gyakorlatilag senkitől nem kapunk, az ilyen ügyben megkeresett hozzáértők eddig legfeljebb egy biztató levél megírásáig jutottak el, ám amikor tettekre kerülne a sor (ígéretes szőlőhegyek és szórványgyümölcsösök bejárása), a várva várt válaszlevél többé nem érkezik meg... Nem csüggedünk, 2015 fontos feladata lesz a felmérések rendszeresebb végzése, ám úgy vélem, ezen az oldalon az ilyen kellemetlenségekről is be lehet számolni. Egy kép mutatóba a legszebb szórványgyümölcsös barackfáiról: őket kell továbbszaporítani és megőrizni az utókor számára!