Év élőhelye - Szavazzon a kedvencére!

Év madara, év emlőse, év hala, év kétéltűje/hüllője, év ízeltlábúja, év vadvirága, év fája, év ásványa... meg még amit elfelejtettem. A nagyközönség igazán válogathat, hogy kedvenceit beszavazza, hogy aztán egy éven át ezekre vetüljön a legtöbb figyelem. A kezdeményezéshez a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Élőhelyvédelmi Szakosztálya is szeretne a maga eszközeivel csatlakozni, ezért hagyományteremtő jelleggel meghirdetjük az ÉV ÉLŐHELYE programot.

Több fenti akcióhoz hasonlóan három lehetőség közül lehet választani, a határidő december közepe. A szavazás ITT lehetséges. Hogy megkönnyítsük a választást, íme a három jelölt rövid bemutatása betűrendben:

Fáslegelő

Egy kis nyelvművelés: a kérdőíven külön írtuk, aztán arra jutottunk, hogy a helyes írásmód az egybeírás. A fáslegelő ugyanis több annál, mint "legelő egy-két fával". A fáslegelő egy évszázadokkal ezelőtt elterjedt, mára megritkult élőhelytípus, amelynek fennmaradása teljes mértékben az embertől függ. A fáslegelő magára hagyva ugyanis becserjésedik, beerdősül, ami a természetes szukcesszió velejárója. De a zárt erdő már nem alkalmas egy sor olyan élőlénynek, amelyek a fáslegelőket nagyon kedvelik. 

Az alapot a legelők növényzete jelenti, számos szép vadvirággal. Rájuk és a legelő jószág trágyájára épül a tápláléklánc második szintje, az ízeltlábúak és egyéb gerinctelenek. A nagyra nőtt, a legelőn szigetszerűen álló öreg fák odvai, lombkoronája nagyon sok állatnak nyújtanak menedéket: denevérek, gyíkok, odúlakó madarak és természetesen rengeteg rovar. 

Talán a leglátványosabb szint a madaraké: füleskuvik, szalakóta, búbosbanka, vörös- és kék vércse, nyaktekercs, zöld küllő, seregély népesíthetik be a fák környékét, a legelőn pedig mezei és esetleg erdei pacsirta, parlagi pityer, cigánycsuk, sárga billegető szedeget. A jószág a fák alá telepedve hűsöl nagy melegben, a sarjadó cserjéket, famagoncokat azonban gondosan lelegelik.

A fáslegelők beerdősülése érdekes módon pusztulásra ítéli a nagy magányos fákat, hiszen fotoszintetizáló felületének jó része a mindenfelé szétálló ágakon van; magányosan képesek voltak így nőni. Ha azonban sűrű fák nőnek fel mellettük, lassan elsorvadnak.

Mit tehetünk a fáslegelőkért?

• Meglevő, felismerhető fáslegelők állapotának felmérése
• A fák közötti cserjék és idegenhonos növényzet eltávolítása
• Hagyományos pásztorló legeltetés
• Védőkerítéssel körbevett, tájra jellemző fák ültetése, gondozása

Láprét

Nem mindenütt vannak láprétek hazánkban, de az biztos, hogy sokkal több tájegységben megtalálhatók, mint azt a legtöbb ember gondolná. A láp szó hallatán sokaknak ingoványos, baljós, feneketlen kotvány jut eszébe; ilyenből a tájátalakítások, lecsapolások után sajnos valóban nagyon kevés van. De a láptalajok jellegzetessége ekkor is árulkodik az eredetükről: színük koromfekete, szervesanyagtartalmuk kiemelkedően magas, sok esetben tőzeg alkotja őket, az év jó részében nyirkosak, kémhatásuk általában savas. Homokbuckák közötti mélyedésben, hegylábak medencéiben, patakvölgyekben a hazai dombságokban és sok alföldi tájon (Duna-Tisza köze, Nyírség) megtalálhatók.

A láprét olyan nyílt, esetleg néhány fűzbokorral vagy magányos fűzzel tarkított gyep, amelyre a fent részletezett talajviszonyok, a mély fekvés és az ebből adódó időszakos vízborítás jellemző, növényzete pedig nagyon egyedi, nagyban különbözik az ugyancsak időszakosan vizes, de nyaranta kiszáradó, tőztegfelhalmozódásra nem hajlamos mocsárrétektől. Egy sor orchideafaj találja meg itt életfeltételeit, de rajtuk kívül is rengeteg a védett növény. Néhány vadvirág maga ugyan nem védett, ám védett ízeltlábúak kizárólagos tápnövényeként nagy figyelmet érdemel, ilyen például a rózsafélékhez tartozó őszi vérfű, a sötét hangyaboglárka és a vérfű hangyaboglárka számára igazi kulcsfaj. 

A jó vízellátottságú lápréteknek vannak "klasszikus" madarai, például a haris, a réti fülesbagoly, a réti tücsökmadár és a nagy póling. De sok tocsogókat, időszakos vizeket kedvelő faj is örömmel fészkel az ilyen helyeken: bíbic, sárszalonka, egyes récefajok.

A láprétekre a legnagyobb fenyegetést a lecsapolás jelenti. Fél megyényi lápvilágok váltak ennek a pusztításnak az áldozataivá az elmúlt évszázadokban (Ecsedi-láp, Nagy-és Kis-Sárrét, Hanság), míg a Dunántúli-középhegységben a kis méretű lápokat a bauxitbányászatot lehetetlenné tevő karsztvíz szivattyúzása szárította ki 40-50 éve. (Utóbbi folyamat szerencsére helyenként átmenetinek bizonyult.) De nagy veszedelem az özönnövények terjeszkedése is (zöld juhar, aranyvessző).

Mit tehetünk a láprétekért?

• Valószínűleg sok száz kicsiny láprét "lappanghat" országszerte, melyeket a botanikusok, természetvédők nem ismernek. Fontos ezek felkutatása, alapos feltérképezése
• A felmérés során feltárt veszélyek ellen fel kell lépni (lecsapoló csatorna betemetése, özönnövények irtása)
• A láprétek tavaszi, nyári virágpompája a legtöbb ember számára kedves látvány, emellett az ilyen területeken zajló kaszálás vagy enyhe legeltetés kifejezetten fontos kezelési forma. Ez alapján helyi védelemre javasolható minden olyan belterületi vagy településekhez közeli láprét, ahol védett fajok élnek, és amelyek kezelése jelenleg is megfelelő

Szikes tó

Jellegzetes eurázsiai vizes élőhelyek. Bár sótartalmuk néha elég magas, mégsem azonosak a világ más részein fellelhető sós tavakkal. A szikes tavak sekélyek, vizük sokszor zavaros, átlátszatlan, kiszáradásuk teljesen természetes folyamat. A Kárpát-medencében Magyarország mai területén több tucat, azon kívül az ausztriai Fertőzugban sok kicsi, míg a szerbiai Vajdaságban több jókora méretű szikes tó található.

A szikes tavak jellegzetessége a kopár, növényzetmentes partvonal, amelyet a legeltetés is elősegít. Több olyan mocsári növényfaj (nád, zsióka) van, amely elviseli a sós viszonyokat, elterjedésük és évről évre termelődő szerves anyaguk a tavak minőségét rontja. Lecsapolásuk vagy sómentes víz bevezetése egyaránt pusztulásukat okozhatja.

A szikes tavakhoz valódi specialista élőlények kötődnek, ezek a halofita (sókedvelő) fajok. A partvonal vagy a kiszáradt meder növényei a sóballa, a sziksófű, a bajuszfű, a bajuszpázsit. A vizekben különféle alacsonyrendű rákok alkotják a táplálékbázis állati alapját, mely például kulcsfontosságú a gulipán számára. Hazánkban a szikes tavak parti zónája az egyik legkopárabb élőhelytípus, amely nagyon vonzó mind fészkelő- (széki lile, gulipán, alkalmanként kis csér), mind átvonuló madárfajoknak (partfutók, cankók, lilék). Fontos megemlíteni, hogy a szikes tavak nem a parton kezdődnek, egész vízgyűjtő területüket figyelemmel kell kísérni, hiszen a tótól távolabbi rétek, mocsárrétek általában szerves egységet alkotnak a mélyebben fekvő tavakkal.

Sajnos minden ép állapotú, vagy legalább felismerhető magyar szikes tóra három lecsapolt, tönkrement, elnádasodott egykori szikes tó jut. Sok példa van azonban arra, hogy ilyen helyzetből is van visszaút a növényzet kivágásával vagy kirágatásával, a folyamatos legeltetés megszervezésével. Meg kell vizsgálni az ilyen tavakat és a megoldáshoz szükséges pályázati forrásokat.

Mit tehetünk a szikes tavakért?

• Az Alföldön rengeteg lecsapoló csatorna okoz máig súlyos károkat, ezeket fel kell kutatni, adott esetben betemetésüket vagy műtárggyal való ellátásukat javasolni kell
• Kis tavaknál néhány lelkes önkéntes is képes csodát tenni: a nád évenkénti kikaszálása látványos eredménnyel járhat
• A földön fészkelő madárfajok költése a ragadozó vagy mindenevő emlősök miatt gyakran tönkremegy. Ha a tó kiszárad, kézi vagy könnyű gépi erővel költősziget létesíthető, ami éveken át megoldhatja ezt a problémát 

Vissza a keresztúton

 Képes beszámoló a Jézus-hegyi kőfeszület helyreállításának legfontosabb napjáról (2025. július 16.):

Állvány készül a megmaradt, 2024 nyarán kiegyenesített rész köré

A kőfaragó autója a hegyen...

...az utánfutón a letört, kipótolt szoborrész.

Ekkor már sejtettük, hogy a 300 kilós követ hatunknak kell felvinni...

A kő immár a megfelelő helyen, vagy legalábbis a közelében

A magasba emelés előtti pillanatok

Úton felfelé...

Ezek már az éjszakai órák...

Az állványbontás után.

A kar pótlását követően

Köszönet a restaurációt és a visszatételt végző Ritának, Attilának és Leventének, illetve a lelkes helyi csapatnak. A feszülettel még van aprómunka, terveink szerint szeptemberben lesz a beszentelés. 

Szalakótavédelem - egy kicsit komolyabban

12 évvel ezelőtt a szalakóta úgy döntött, hogy a Dunántúlról való kipusztulása csak egy kisiklás volt és itt az ideje helyrekalapálni a dolgokat. A nagyobb mezőföldi gyepeken és a Zámolyi-medencében szép lassan növekedett az állomány, így Pátka környékén is elkezdtem odvakat kihelyezni. A munka gyümölcse több évre rá ért be, 2021 óta völgy-hidas odvakban is fészkelnek szalakóták. De amíg 2019-ben a legoptimistább forgatókönyvem 30-40 pár szalakótát jósolt Fejérben, a valóság minden képzeletünket túlszárnyalta. 2023-ban a populáció elérte a 100 párat, jelenleg már csak becsülni tudunk, hiszen természetes odvakat is talál a madarunk megyeszerte. 120-130 pár jelenleg nem tűnik durva túlbecslésnek... A Sárrétet átszelve visszafoglalták Veszprém megyét, lent délen már vannak tolnai költések is. Teljesen reális, hogy néhány éven belül a szalakóta végigrobog a legelőkkel, öreg gyümölcsösökkel tarkított Balaton-felvidéken, Káli-medencén, Bakonyalján, eléri a Kisalföldet és bekopogtat Ausztria és Szlovákia kapuján.

Éppen erről szól ez a bejegyzés. Januári FETA találkozónkon mesélte Lendvai Gábor természetvédő, hogy egy nemzetközi szalakóta konferencián egy szlovák kolléga nekiszegezte a kérdést: "Mikor érkezik meg a szalakóta Szlovákiába?" Bevallom, a dolog megrázott. Kis helyi szervezet tagjaként nem gondoltam (eddig) arra, hogy amit csinálunk, annak nemzetközi hatása is lehet. Pedig az évekkel ezelőtti "Szalakóták, irány észak!" bejegyzéscím már jó helyen kapisgált, de a dolgot bizony ki lehet és ki is kell tágítani. Van két természetes észak-déli zöldfolyosónk, ahol még nem telepedett meg a madarunk, ezeket végigodvazva kialakíthatjuk azokat a perempopulációkat, amelyek aztán Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron felé terjeszkedhetek tovább, azaz azokba a megyékbe, amelyeknél a Duna már egyben az országhatárt jelenti.

A Móri-árok van nyugatabbra, ide már helyeztem ki egy odút (Fehérvárcsurgó-Igarpuszta), de ez nem egy program része volt, inkább csak nagyon megtetszett a helyszín. A Váli-völgy azonban más ügy. Eleve rossz a lelkiismeretem vele kapcsolatban, ugyanis Pátkáról éveken át nehezemre esett kelet felé elindulni, miközben még kerékpárral is könnyen elérhető távolságra van. Másoknak is voltak ilyen jellegű gondjaik, klasszikus "senki földje", örömmel veszi a szakma, ha valaki vállalja a vele való törődést.

2023 májusában már végiglátogattam a Kajászó és Alcsútdoboz közötti, szalakóta számára szóba jöhető gyepeket, de csak két évre rá lett a tervből valóság. Közben, mint emlékezetes, az odúellátás hajója is léket kapott, EBBEN a bejegyzésben morfondíroztam azon, hogy mérsékelt kézügyesség ide vagy oda, alighanem kénytelen leszek magam összedobni nagy D-odvakat. Aztán kaptam egy levelet... Turi Gábor lovasberényi madárbarát, a kisKÓCSAG évkönyv lelkes rendelője évről évre. Mint kiderült, olvasta a bejegyzést, van egy remekül felszerelt asztalosműhelye és örömmel segítene bármilyen hagyományos odú vagy láda legyártásában. Kapva kaptam az alkalmon, vittem a deszkákat és néhány kritériumot, majd alig két hétre rá már a kész odvakért siettem. Hálásan köszönöm ezúton is, lesz folytatás!

Az odvak festés és a tető rászerelése előtt

Már fenn a tető, festés utáni száradás

Május 2-án elhoztam az odvakat, 3-án pedig Ágoston fiammal már poroltunk is kelet felé, hogy egy kellemes, szűk délelőttnyi munkával alkalmassá tegyük a szalakótáknak a Váli-völgyet. 

Az akció csak azért nem lehetett teljes, mert e sorok írásakor még tart a száj- és körömfájás miatt járványügyi vészhelyzet, ezért a marhalegelőkre nem mentünk be, csak a Váli-víz partján levő alkalmas gyepekhez tettük az odvakat. Alább egy rögtönzött képes beszámoló következik, részben Ágoston fotóival.

Délre irányozott odú lólegelő közelében Kajászó határában

A nap egyik legpozitívabb élménye volt a beszélgetés a háttérben levő tehenek és lovak gazdájával. Amilyen elképzelései és tervei vannak, a szalakóta itt nagyon jól fogja magát érezni...

Odú Vál határában

Ezt látja majd a fenti odúból a szalakóta

Egy újabb képpár Tabajdon. Odú a szürke nyáron...

...ráirányozva a lovaspóló klub nyírt pályájára és a mögötte levő lovardára

Tabajdi életkép, ezt látja majd a szalakóta, beleértve a juhokat balra hátul

Odúkihelyezés a nyárias melegben Tabajd határában

Élőhelyekért, közösen

2006 tavaszán, még egyetemistaként történt velem valami. Angol szakfordítóként volt egy amerikai (texasi) születésű tanárom, akivel gyakran csevegtünk aktuális dolgokról. A választás került szóba, én mondtam, hogy nem szavazok, mert senki nem azt mondja, amit hallani szeretnék. Mire ő azt vágta rá: akkor pártot kell alapítani.

Valami ilyesféle történik ezekben a napokban. Szó esett az aszal-völgyi cserjeirtásról, ahol összejött kis csapatunk újra, vágtuk a galagonyát, áttárgyaltunk ezeregy ökológiai problémát, eszmei-elvi síkon megváltottuk a világot. Így pattant ki háromnegyed részben viccből az ötlet, hogy a Magyar madártani és Természetvédelmi Egyesületen belül alapítani kellene egy Élőhelyvédelmi Szakosztályt. Szombaton késő délelőtt történt mindez, estefelé már nagyon lelkes voltam, vasárnap pedig már mások is azok voltak. E sorokat szerdán írom, az Egyesületnél vezetőségi szinten tudnak már az ötletről, elkészült és javaslatokra vár egy szervezeti és működési szabályzat tervezet, véleményezés alatt van a logó ötlete. 

Nem tűnik úgy, hogy innen vissza akarnánk táncolni; egy mind méretét, mind eredményeit nézve tekintélyes szervezet struktúrájában találtunk egy hiányosságot, amit most szeretnénk pótolni. 18 év elteltével azt teszem, amit a tanárom javasolt, de az élőhelyek védelme persze nem hasonlítható össze a politikai pártokkal. Mert annál százszor, ezerszer fontosabb.

Az elsődleges célunk az élőhelyekért tevőlegesen tenni akaró személyek összefogása. Hogy akinek van jó ötlete, sikeres tapasztalata, az megoszthassa másokkal, aki elkeseredik, az új lendületet kapjon, akinek van lelkesedése és tettvágya, de nem tudja, mit csináljon, az hozzáférjen a tudáshoz, hogy nekikezdhessen a világ jobbá tételének.

Fontos feladat az országban működő természetvédelmi szervezetekkel való konstruktív együttműködés, különösen aktuális az európai természet-helyreállításban való aktív részvétel minden lehetséges elméleti és gyakorlati módon. Ha mindez megvalósul, akkor az egy nagyon intenzív csapatmunka eredménye lesz, a "VÖLGY-HÍD"-nak ehhez csupán annyi köze van, hogy egy általunk meghirdetett cserjeirtáson pattant ki a szikra.

Közösségi élőhelykezelés a székesfehérvári Aszal-völgy természetvédelmi területen

Székesfehérvártól északra egy méretét és természeti értékeit tekintve is jelentős löszvölgy húzódik. Észak-déli irányú, viszonylag egyenes szakaszát Aszal-völgynek nevezik, a név arra utal, hogy állandó vízfolyás nincs benne, vagyis száraz völgy. Északkelet felől csatlakozik hozzá egy igen széles, meredek völgyoldalú mellékvölgy, melyet a helyiek Rácvölgy néven ismernek. Ez a két völgy még az 1960-as években is 300-400 tehén legelője volt, a hamisítatlanul vidéki városnak számító Székesfehérvárról naponta ekkora tehéncsorda ballagott ki ide. Az időszakból fennmaradt légifotók mutatják, hogy alapos munkát végeztek: 50-60 évvel ezelőtt a két völgyben gyakorlatilag nem voltak fásszárú növények.

Egy igazi csodavilág: az Aszal-völgy májusban

A városi állattartás megszűnését követően a Rácvölgyben akácosokat telepítettek a lejtőkre, az Aszal-völgyben pedig spontán beerdősülés kezdődött. Ezen a löszháton a természetes növénytakaró olyan ligetes, lösztisztásokkal tarkított lösztölgyes, mint amilyeneket néhány kilométerrel keletebbre, a Máriamajori-erdőben máig megcsodálhatunk. Ám az állományalkotó fafajok (molyhos-, kocsányos- és csertölgy, virágos kőris, mezei juhar) itteni megjelenésére kicsi az esély, a gyepek jellemzően ezen erdők cserjeszintjének tagjaival, azaz a galagonyával, kökénnyel, sóskaborbolyával, vadrózsával záródnak és válnak áthatolhatatlan bokrossá. Mindez egy természetes folyamat, ráadásul számos madárfajnak élőhelyet is teremt. Csakhogy amit így nyerünk, az összehasonlíthatatlanul szerényebb értéket képvisel, mint az a csodálatos fajgazdagságú löszpuszta, ami a galagonyabozót szorításában lassan eltűnik. Borzas csajkavirág, homoki vértű, ágas homokliliom, sárga len, fekete kökörcsin, tavaszi hérics, apró nőszirom, pusztai árvalányhaj, pusztai meténg, érdes csüdfű, budai imola: nagyon sok védett lágyszárú növényfaj díszlik az aszal-völgyi gyepeken!

Már több mint tíz éve dolgozunk azon, hogy a cserjésedést lokálisan megállítsuk és a növényritkaságok fennmaradását biztosítsuk. Kezdetben 1-2 lelkes természetvédő ragadott ágvágót, fűrészt, munkáskesztyűt néhány órára. A fordulópont 2020-ban volt, amikor november 28-án egy valóban nagyon sikeres helyi csoporti akcióval a mi kézierős léptékeink szerint hatalmas részen nyitottuk meg a bokrost. A kivágott anyagból a szomszédos szántóföld szélére sövényt építettünk, amiben azóta már cigánycsuk is fészkelt, a szúrós ágak védelmében ültetett tölgyfák éppúgy boldogulnak, mint az itt már semmit nem zavaró, sőt éppen kívánatos honos cserjefajok spontán növő egyedei. 2020 óta minden télen és kora tavasszal felvonulunk a területre, vagy a korábban kivágott bokrok újulatait gyérítve, vagy lassan tovább haladva a termetes, 2-3 méteres bokrok között. Fontos megemlíteni, hogy itt több értékes fásszárú is él: a törpemandula, a jajrózsa és a zanótfajok csak az ilyen lassú, körültekintő kézi munkával kímélhetők meg.

Az eddigi legsikeresebb cserjeirtási akció 2020. november 28-án

A Rácvölgyben is végzünk cserjeirtást, de ott a fennmaradt lösztisztásokat kell megóvnunk a beerdősüléstől. A tisztások mérete néhány szobányi, de fajgazdagságuk egészen rendkívüli: leánykökörcsin, nagyezerjófű, bíboros kosbor, szennyes ínfű otthonai. A tisztásokon néhány ember is nagyon látványos eredményre képes, akár évekre megoldva a szukcesszióból eredő gondokat.

Egy lösztisztás a Rácvölgyben

A cserjeirtások jó alkalmat biztosítanak a megyei természetvédőknek a találkozásra, a fűrész és az ágvágó hangjainak aláfestésével röpködnek a madaras történetek, megbeszéljük az aktuális problémákat, megoldási javaslatokon törjük a fejünket. 7-8 éves kisiskolásoktól a nyugdíjasokig vegyes a csapat: lelkes civilek, az eseményről értesülő, ezért akár Budapestről idelátogató természetbarát és önkéntes munkát végző középiskolás, a székesfehérvári Városgondnokság természetvédelemben dolgozó munkatársai és a jó ügyért dolgozni is hajlandó helybeliek egészítik ki évről évre az MME helyi csoport néhány, jó értelemben vett megszállott tagját.

Nagyezerjófű beerdősüléssel fenyegetett élőhelye a Rácvölgyben

A hangsúly itt a „néhány” szón van. Amíg erőnkből telik, addig kis csapatunk lelkesen folytatja az aszal- és rácvölgyi munkát, de a madárvédelemben, madárgyűrűzésben jeleskedő tagságtól az eddigieknél jóval aktívabb jelenlétre számítunk! Ehhez javulnia kell a belső kommunikációnak is, de nagyon sokaknak egyszerűen ki kell lépni a komfortzónából, be kell vállalni a szúrásokkal, görnyedezéssel, cipekedéssel járó feladatot, mert ezen az elaprózott tulajdonviszonyú területen senki nem fogja helyettünk elvégezni a munkát. A 2020. novemberi csapatméret és lelkesedés megmutatta, hogy egyetlen délelőttnyi erőfeszítés fél évtizedre megoldhatja a problémát akár több száz négyzetméteres területeken. És bár a cserjeirtás idején a löszgyepek elég egyhangú képet mutatnak, a májusi, júniusi csoda kárpótol a téli izomlázért, bőrbe fúródott galagonyatövisekért, az izzasztó munkáért. Tevékenykedjünk ezért a csodáért az eddigieknél többen és aktívabban!

Gyönyörű virágmező lesz tavasszal a kivágott bokrok helyén

Most tavasszal mindenkit várunk az utolsó aszal-völgyi cserjeirtásra 2025. március 8-án 9 órára! A találkozó helye a Székesfehérvár és Zámoly közötti útról megközelíthető aszal-völgyi záportározó (koordináta: 47.240576, 18.423836). Ami szükséges: strapabíró öltözék, munkáskesztyű, ágvágó, kézifűrész, hideg élelem, innivaló, lelkesedés és optimizmus. Hölgyeknek nőnapi ajándék is jár!

Minden kertbe odúkat!

Alapítványunk háza táján az utóbbi évtizedben úgy gondolkodtunk, hogy ha majd kell kis odú, nagy odú, vércseláda, kuvikcső, stb., akkor "megyünk Mányba". Ebben a kis Gerecse alji faluban készül ugyanis az országban kihelyezett odvak, ládák döntő része, egy sérülteket foglalkoztató műhelyben. Ez a mányi kirándulás nekem mindig egy üdítő dolog volt, segítőkész, kedves emberekkel, korrekt, olcsó árakkal ("közvetlenül a gyártótól..."), olykor kalandos, télies útviszonyokkal. A nagy sikerű vércsés akciók, illetve az odútelepek nem jöhettek volna létre enélkül.

Bő fél évvel ezelőtt kitaláltam, hogy a pátkai iskolában, illetve a faluban is szeretnék lehetőséget biztosítani kicsiknek és nagyoknak arra, hogy maguk elkészítsenek egy egyszerű B-odút (a leggyakoribb, széncinegének való madárodú típus). Ehhez lapraszerelt odvakra lett volna szükség, vagyis 6 deszkalapra (az egyiken kifúrt röpnyílás), festés és vasalat nélkül. A megrendelés nem a megszokott gördülékenységgel zajlott, a műhely új vezetője a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) irányított, mondván hogy mivel a madárvédelmi berendezések az MME számára készülnek, most már ők az illetékesek a rendeléseknél és az árképzésnél is. Felvettem a kapcsolatot az Egyesülettel és az alábbiakat tudtam meg:

• A Pro Vobis műhelyben gyártott fa termékek kb. 90%-a, a gyártott méretekkel és kialakításokkal az MME szellemi tulajdona
• Az MME-termékeket sokan beszerzik Mányban, és aztán kereskednek vele, ezért ez a lehetőség (mármint nem a kereskedés, hanem az ottani közvetlen beszerzés) megszűnt
• A lapra szerelt B-odút 5500 Ft-os áron megkaphatjuk, 10 darab felett 20 % kedvezménnyel, vagyis 4400 Ft-ért

Az 5500 vagy 4400 forintos ár némileg soknak tűnt, úgyhogy úgy döntöttünk, saját tervezésű odvakat fogunk készíttetni az érdeklődőkkel. Mindezt számszerűsítsük, mint a nagyok:

• Az odú anyaga 2,5 cm vastag, 15 cm széles fenyődeszka. Egy négy méteres szál ára kb. 2500 Ft, . Egy odú 150 cm anyagból jön ki, azaz a faanyag ára odúnként 937 Ft 50 f.
• A deszka felvágása, kifúrása, lecsiszolása itthon, saját kéziszerszámokkal történt, az áramfelhasználásra elkülönítünk 50 Ft-ot.
• Az összeszereléshez kell 12 legalább 35 mm-es facsavar, a zsanérhoz, a tető rögzítéséhez és a felakasztáshoz további 10 db kisebb; nem hiszem hogy ez a tétel 50 Ft-nál több.
• Meglepően drága a zsanér, akár két kicsi, akár egy nagy kerül az odúra, 400-500 Ft-ot rá lehet számolni, bolttól függően. (Ez megúszható, ha a tetőt rácsavarozzuk és odútisztításkor csavarhúzóval vagy csavarozóval felszerelkezve nézünk be az odúba.)
• Kell egy darabka vékony drót és kb. 30 cm vastagabb, ez sem ken a falhoz senkit.
• Végül le kell festeni falazúrral, újabb 50 Ft-ot elkülönítünk a célra.
• A végösszeg tehát felkerekítve kb. 1600 Ft, ennyibe kerül egy odú összeszerelve, lefestve. Mert lapra szerelve csupán 987 Ft 50 f.

Létrehoztuk tehát saját szellemi tulajdonunkat, amit most ezzel a lendülettel közkinccsé is teszek, felszólítva minden cselekvőképes magyar állampolgárt, hogy ha lehetősége és deszkája van, lopja el a licenszet és készítsen odút az alábbiak szerint:

150 cm deszka hat darabra vágva. Négy db 25 cm-es darab alkotja a négy oldalt, 20 cm-es a fenékdeszka, 30 cm-es a tető. A röpnyílás a B-szabvánnyal ellentétben nem 32, hanem 35 mm-es. A prózai ok: ilyen lyukfúró volt itthon.

Az elő- és hátlapot előfúrtam, az odú alapterülete nem négyzet, hanem téglalap, a 15x20 cm-es fenékdeszka nem süllyesztett, hanem alulról függőlegesen csatlakozik facsavarral a négy oldalhoz.

A B-szabvánnyal ellentétben nincs ferde oldal, a tető sem lejt, viszont ezt ellensúlyozandó a szokásosnál picit hosszabb (30 cm). Ennek révén véd a csapós eső ellen, továbbá ezzel a méretezéssel elkerülhető a 4 méteres deszkáról lehulló felesleg.  

Egy 4 méteres szálból kijön két teljes odú és egy harmadik odú négy oldala. Három szál deszkából el lehet készíteni 8 odút úgy, hogy minden centi faanyag hasznosul. (Vékonyabb deszkával is lehet dolgozni, de akkor picit máshogy jön ki a matek, érdemes papíron utánaszámolgatni, rajzolgatni!)

Ősz óta kéthetente természetvédelmi szakkört tartok a pátkai általános iskola érdeklődő diákjai számára. Az egyik programpontként a gyerekek odút készítettek. A kapkodás elkerülése érdekében egy alkalommal csak a szerkezet készült el, festés és az akasztó rögzítése nélkül. A csavarozás, illesztés többeknek újdonság volt (ezért is fontos ez az én gyerekkorom technikaóráit idéző tevékenység!), bizony egy óránál is több idő kellett mindehhez.

A falusi rendezvényt a művelődési házban tartottuk. Az akcióról a szomszéd megyében levő Berhidáról is érdeklődtek, szeretnének ők is hasonlót szervezni. Feltételezhetően voltak már ehhez hasonló események, de gyakorinak, tömegesnek semmiképpen nem nevezhető. Alább a plakát látható; ha valaki ezt szeretné egy hasonló megmozduláshoz felhasználni, nyugodtan tegye meg.

A művelődési házat az önkormányzat ingyen a rendelkezésünkre bocsátotta, amit ezúton is köszönünk. A családias hangulatú barkácsoláson nyolc odú készült el, többen alkalmaztak saját megoldásokat (pl. a felfüggesztésre), érdeklődtek a kertjük madárbarátabbá tételéről, szóba került a verebek számának fogyatkozása, a cinegék életrevalósága, vagyis igazán hasznos másfél órát tölthettünk együtt.

Ami a folytatást illeti: a fent részletezett okokból a szalakótaodúból is át kell térnünk az önellátásra, már zajlik a "VÖLGY-HÍD" 2. sz. szellemi termékeként aposztrofálható nagy D-odút pótló eszköz tervezése. Idén januárban volt egy FETA találkozónk, ahol vállaltam a Váli-völgy északi felének beodvazását, ezt saját odvakkal szándékozom elvégezni. Erről a maga idejében majd beszámolok.

Mit is védünk pontosan...?

A magyar terepmadarászok honlapján a minap felvetődött egy dilemma arról, hogy a ritka madarak hajszolása hogyan egyeztethető össze a madárvédelemmel, természetvédelemmel úgy általában, mire egy sommás vélemény már a környezetvédelmet is bevonta és sötét, tragikus, sajnos nem megalapozatlan képet festett arról, mennyi környezeti kárt okoz egy ember csak azáltal, hogy él és fogyaszt. (Akit érdekel a kérdés, elolvashatja ITT, a 2025. január 31. és február 2. között kelt bejegyzésekben.) Számomra apropót szolgáltat mindez, hogy körbejárjak egy fontos témát, akár vitaindító jelleggel. 

Zöld civilek vagyunk, természetvédelmi alapítványunk ebbe a skatulyába került. Ebből következik, hogy az átlagemberek szerint nekünk érteni kell(ene) az atomenergiához, elektromos autókhoz, akkumulátorgyárakhoz, szálló por koncentrációhoz, arzénes ivóvízhez, azaz mindazon környezetvédelmi problémához, amihez nem értünk. Merthogy mi természetvédők vagyunk, nem környezetvédők. A gyerekeknek úgy szoktam a különbséget elmagyarázni, hogy vegyük a három legfontosabb természettudományt: ami fizika meg kémia (zaj, rezgés, sugárzás, vegyszerek, mérgek, gázok), az a környezetvédelem ügye, ami pedig biológia (élőlények, élőhelyek), az a természetvédelemé. Természetesen lehetnek kapcsolódási pontok, a környezetszennyezés elpusztíthat állatokat, növényeket, életközösségeket, de jó esetben ez a két csapat szépen végzi a dolgát úgy, hogy kevés alkalommal futunk össze.

Az első nyugtalanító dolog mindebben az, hogy természetet védeni zéró emisszióval elég nehéz, csak kis hatósugárban lehetséges. Alapítványunk egyik legnagyobb sikere volt a sárszentágotai Sóstó gumiabroncstalanítása, de autókkal vonultunk fel a helyszínre, egy traktor pöfögött fel-alá a tópart és a kövesút között a gumikkal, amiket egy gázolajfaló pótkocsis kamion szállított el az 50 kilométerrel arrébb levő végső nyughelyére. Autóval mentünk cserjét irtani, ürgét áttelepíteni, szikes tavat karbantartani, sokszor egyedül, szinte üres kocsival. Mindez környezetvédelmi szemszögből erősen megkérdőjelezhető, ugyanakkor az elvégzett feladatok, az elért eredmények nem öncélúak, ezekkel a világot próbáltuk jobbá tenni, emberi hibákat, bűnöket, vétkeket mérsékelni. 

Ez szép munka volt... Sárszentágota, 2022. október 27.

A természetvédőknek véleményem szerint kutya kötelességük emellett környezettudatosnak (is) lenni, azaz szelektíven gyűjteni a szemetet, takarékoskodni az ivóvízzel, gyűjteni az esővizet, komposztálni, vegyszermentesen kertészkedni, már amennyiben erre lehetőségük nyílik. De megfigyelésem szerint sok környezeti probléma egy természetvédőt csak annyira érdekel, mint egy, a bolygó sorsáért aggódó átlagembert.

A madárvédelem a természetvédelem részhalmaza. Én mégis elkülönítem tőle, alapítványunknak már az alapító okiratában is így szerepel a három fő tevékenység: természetvédelem, madárvédelem, szemléletformálás. Ugyanis a madárvédelem jellemzően egyet jelent a madarak célzott, mesterséges segítésével, költőládák és -odvak készítésével, kihelyezésével, karbantartásával, a madarak etetésével, itatóhelyek létesítésével. Ez a gyakorlati madárvédelem. Mindeközben a természetvédelem sokkal alaposabban átgondolt rendszer szerint végzi a tevékenységét. Számtalan eset van, amikor egy bizonyos madárcsoport élőhelyét foltszerűen megszüntetjük azért, hogy rekonstruáljunk egy értékes, fajgazdag vagy éppen igen speciális másmilyen élőhelyet: a löszgyepeken folyó cserjeirtás vagy a szikes tavak parti zónájának kaszálása kiváló példa minderre. 

Van, hogy ez a három dolog, tehát a környezet-, természet- és madárvédelem egyszerre megvalósul. Egyik kedvenc vesszőparipám a faültetés. Gazdaságunk szántóihoz folyamatosan ültetek fákat. A mikroklimatikus hatás, szél szárító hatásának mérséklése, a szén-dioxid elnyelés környezetvédelmi cél, a fák őshonosak, a biodiverzitást növelik, ez természetvédelmi nyereség, a fásszárúak a jövőben feltehetően madárélőhelyekké válnak majd, ez meg madárvédelem.

Faültetés 2024 őszén

A madarászat a madarak megfigyelése. (Régen persze a madarak megfogását is így nevezték, sőt az az értelme volt az eredeti, de a lépvesszőzés és más rémségek kora nálunk szerencsésen elmúlt...) A madarakban való gyönyörködésnek valódi haszna nincs, de gyakran segít felismerni bizonyos problémákat, veszélyeket. A madárgyűrűzés nagyon sok információt szolgáltathat a madarak vonulásáról, a rájuk leselkedő veszélyekről, védelmük lehetőségeiről, de sok esetben inkább tekinthető a gyűrűzők kellemes kikapcsolódásának vagy olyan szemléletformáló eseménynek, ahol a laikusok "megfertőzhetők" a madarak szeretetével, a madárvédelem eszméjével. Ebből az okból szerintem nem vonhatunk egyenlőséget a madármegfigyelés/madárgyűrűzés és a madárvédelem között. (A legtöbb madarász és gyűrűző természetesen tesz ki odvakat, etet madarakat.)

Egy angol eredetű, nemzetközivé vált kifejezés a ritka madarak utáni hajszára a twitch, aki ezt műveli az a twitcher, magyarosan tviccser. E sorok írásakor a tatai Öreg-tavon tanyázik egy amerikai récefaj, a mi csörgőrécénkre nagyon hasonlító zöldszárnyú réce. Rendkívül leegyszerűsítve a képet: aki az utóbbi napokban elment Tatára úgy, hogy ott semmi más dolga nem volt, csak a csörgőrécecsapatok átfésülése, az tviccser.

Lehet, hogy a madárgyűrűzésről fentebb írtakkal sokan nem értenek egyet, de az igazán ingoványos talajra most érkezünk. Ugyanis az igazán hatékony tviccseléshez mozdítható szabadidőn kívül üzemanyag szükségeltetik, meg autópályamatrica, meg mobiltelefon, GPS, szóval modern világunk mindazon vívmányai, melyekkel minél gyorsabban, hatékonyabban oda lehet farolni a ritka madarat rejtő vízfelület, bokorsor, erdőfolt, szántóföld vagy hőközponti kémény mellé. Az utóbbi tíz év során személy szerint egyszer mentem el valahova, ahol amúgy nem volt semmi keresnivalóm: 2016. október 5-én a budatétényi hőközpont melletti parkolóba, mint az alább látható. (Évtizedes álmom vált valóra. Az akkori 2x60 kilométeres autóutat némileg jogossá teszi a tény, hogy keselyű azóta sem került a szemem elé.) Az egyéb ritkaságokat olyan általam kedvelt, rendszeresen látogatott, lakóhelyemhez közeli területeken észleltem, mint a Pátkai-víztározó, Velencei-tó, Dinnyési-fertő, Sárkány-tó.

Személyes véleményem az, hogy az ország távoli pontjaira való száguldozás, vagy a ritka madarak más országokban való felkeresése színtiszta madarászat. Emberi szenvedély kielégítése, endorfinlöket, de szerepet játszhat benne a versengés, rivalizálás is. Az ebben a tevékenységben részt vevő személy nyugodtan lehet a mindennapok során aktív madárvédő, lelkes természetvédő. Ám maga a tviccselés nem madárvédelem, nem is természetvédelem, a vele járó közlekedés ökológiai lábnyoma jelentős, környezetvédelmi szempontból erősen megkérdőjelezhető. Nagyon előnyös változás lenne egy lassabb, visszafogottabb, lokálpatriótább terepmadarászati stílus elterjedése, a "házunk tájának" minél alaposabb megismerése, az ottani természetvédelmi problémák feltárása, ezek megjavításának makacs megkísérlése.

Éjszakai képek - Fotópályázat

 A 2025-ös kisKÓCSAG-ban ismét egy pályázat legjobb képei lesznek a Kép-Tár rovatban. A téma ezúttal az éjszaka.

Várunk kizárólag Fejér megye területén készült digitális vagy bedigitalizált jpg vagy jpeg kiterjesztésű fotókat az alábbi jellemzőkkel:

- A napkorong nem lehet a képen vagy nincsenek napfényre utaló színhatások, azaz a kép sötétben vagy az úgynevezett "kék órákban" készült (kivétel: lásd az utolsó pontot)

- A fotó vagy élőlényeket (állat, növény, gomba) ábrázol, vagy tájkép

- Asztrofó akkor fogadható el, ha a képen látható a horizont

- Streetfotó, beltéri felvétel, emberábrázolás kizárásra kerül

- Mesterséges fények alkalmazása megengedett

- Várjuk a fénycsapdás képeket is (éjjeli lepkék, egyéb éjjeli rovarok)

- Ezen kívül pályázatra beküldhetőek az alábbi éjjeli fajok nappali fotói:

• Baglyok (kivéve: kuvik, réti fülesbagoly)
• Lappantyú
• Haris
• Törpevízicsibe
• Denevérek
• Pelék

Egy pályázó legfeljebb 8 képet küldhet, a képeket teljes méretben várjuk óriásfájlküldő rendszerrel a jarosi.kovacs@gmail.com címre. A kép címében kérjük jelölni a fotóst, a kép címét és a készítés helyszínét: Minta_Lajos_Ejjeli_vadasz_Soponya.jpg

A határidő: 2025. május 31.

A legjobb felvételek bekerülnek az év végén megjelenő évkönyvbe, a fotós tiszteletpéldányra jogosult.