Madárvédelmi gondolatok - Múltbeli adatok, jelenkori teendők

Tavaly nyári bejegyzésünkben volt szó néhány olyan, környékünkön ritkának számító madárról, amelyek a Mezőföld déli részén még előfordulnak, vagy esetleg most vannak visszatelepülőben. Ahhoz, hogy hatékonyan elősegíthessük visszatérésüket, ismernünk kell a korábbi, évtizedekkel ezelőtti állapotot, amikor még az Észak-Mezőföldön is elterjedt fajok voltak.

Kék vércse (Falco vespertinus): Radetzky Jenő 1984-es könyvében (Madarakról, tájakról Fejér megyében) még magától értetődő, hogy a külföldieket a Dinnyési-fertő melletti akácoshoz, vagy a székesfehérvári Sóstó melletti vízmű véderdőhöz vitték kék vércsézni. Ez a múlt. A '90-es években a kék vércse szinte eltűnt a Dunántúlról, de az ország más részein is megritkult.
A faj a szigorú, következetes védelem (vércseládák kihelyezése, varjútelepek védelme) hatására a Dunától keletre magához tért és "hódító útra" indult, így 2014-ben egy pár ismét költött a Mezőföldön, Sárkeresztúr mellett. Kíváncsian várjuk a 2015-ös fejleményeket.
Az Észak-Mezőföldön szórványos adatokkal rendelkezünk, idén tavasszal Székesfehérvár és Pátka határában is felbukkantak átvonuló példányok. Pátkán 2014 óta egy varjútelep is van, ez a jövőben akár természetes vércsetelep helyszíne is lehetne... Amúgy vércseodvakat mi is tettünk ki, jelenleg elsősorban a vörös vércse foglalja el őket igen jó százalékban (lásd a tavaly nyári bejegyzésünket).

2013-as vörösvércse-költés. Talán hamarosan a kék színű rokonokat is várhatjuk az észak-mezőföldi löszvölgyekbe?

Kuvik (Athene noctua): Dr. Tapfer Dezső a Kelet-Bakony baglyairól szóló tanulmányában (1979) egy nagyon szép, de sajnos nehezen rekonstruálható világot ír le:
"...majd minden falu gazdasági épületekkel megtűzdelt egyik-másik szegélyén megtalálható a kuvik, mint állandó helyi bagoly. Részben a magtárak, csűrök padlásán, részben az embertől távolabb, de mégis viszonylag közeli, patakmenti fűz- és nyárfaligetek, legtöbbször inkább csak fasorok öreg odvaiban..."

Radetzky Jenő a Császár-víz völgyéből említi, ahol fűzfák odvaiban költött. Érdekességként mindketten észleltek gyurgyalagtelepen fészkelő kuvikot, Tapfer Iszkaszentgyörgynél, Radetzky Pákozdnál. A Mezőföld délebbi részén költ (Tác, Sárkeresztúr, Sárszentágota), de északabbra, a mi környékünkről csupán néhány adatunk van (Zámolyi-víztározó, Pátka-Páskom, székesfehérvári Pénzverő-völgy, Lovasberény). Csőodvak kihelyezését az állattartó telepeken tervezzük, elsősorban Lovasberény környékén.

Szalakóta (Coracias garrulus): Gyakorlatilag a kék vércsével egyszerre tűnt el a Mezőföldről, majd vele együtt tért vissza... Kelet-Magyarországon hihetetlenül látványosan foglalja el a mesterséges odvakat, így nagyon várjuk, hogy az "előörsök" hozzánk is elérkezzenek.
A szalakóta esetében igen hasznosak a múltbeli előfordulásokról szóló publikációk, hírek. Radetzky Jenő említett könyvében például felsorolja a pákozdi gyurgyalagtelepet és az alapítványunk által is vizsgált lovasberényi Kazal-hegyet; mindkét helyen löszfalban költött a jól megszokott faodú helyett. Jellegzetes fészkelőhelye volt a Császár-víz-völgy. Szili István, aki gazdag tapasztalatait örömmel adja át nekünk, a Lovasberénytől keletre levő "Kenderföldi-patak" völgyéből emlékszik rá évtizedekkel ezelőtt. Mindkét völgy ma is kiváló állapotban van, öreg, odvas füzekkel, kaszált vagy legeltetett gyepekkel.

Löszgyep és patakvölgy találkozása a lovasberényi Kender-tótól délnyugatra. Ideális szalakóta-élőhely...

Dr. Tapfer Dezső a Kelet-Bakonyban kastélyparkok (Bodajk, Iszkaszentgyörgy) mellett egy olyan réten is ismert fészkelő szalakótapárt, ami ma is kiváló lenne a faj számára. Ez a Móri-árok Natura 2000-es terület része, a Székesfehérvár-Komárom vasútvonal és a 81-es főút között található Fehérvárcsurgó és Sárkeresztes között.

Kis őrgébics (Lanius minor): Ő is "déli" madár, Dinnyés, Agárd és Velence környékén még találkozhatunk vele. Pár éve vágtak ki egy fát (és pont kerékpárút építése miatt) Iszkaszentgyörgynél, ahol fészkelt. Két éve bukkantam egy másik párra a lovasberényi volt szovjet bázison. Jelenleg azonban az Észak-Mezőföldön nem ismerek költő párt. Bízunk benne, hogy a szántóink környékén tervezett faültetések talán pár év múlva otthont adhatnak ennek a csinos küllemű madárnak is... 

Cikta juhok a természet szolgálatában

Tavaly nyári bejegyzésünkben már hírt adtunk arról, hogy cikta juhokat vásároltunk, egy kost, két anyát és két bárányt. Célunk a löszvölgyek kíméletes, természetvédelmi célú legeltetése (elsősorban a Pénzverő-, Aszal- és Rácvölgyben, esetleg a Nagy-völgyben). 2014-ben még nem voltak meg a tárgyi feltételek (villanypásztor, mobil kerítés), így juhainkat lakóhelyünkön, a nagy kertben és a szomszédos tarlókon legeltettük.

Télre szép nagy bundát növesztettek. Téli takarmányukat saját lucernaszénával, zabbal, tarlókon gyűjtött kukoricával biztosítottuk, míg a trágyát a kiskertben használtuk fel. Pont karácsonyi ajándék gyanánt kisbárány született, amely a két oldalról nyitott akolban vészelte át az újévi mínusz 15 fokos fagyokat, még náthás sem lett. Januárban a másik anya is megellett. Itt a büszke apuka látható két legfiatalabb csemetéjével:

A cikta feltételezett őse (Zaupelschafe) eredetileg a 18. században érkező sváb telepesekkel érkezett hazánkba, végső formáját itt nyerte el (feltehetően helyi parlagi fajtával való keresztezés révén). Igazi nemzetiségi sajátosság volt (másik neve tolna-baranyai sváb juh). A mi juhainknak ezért igyekeztünk német neveket adni, így kapta a kos a világbajnok német válogatott szövetségi kapitánya után a Joachim nevet.
Tavasszal nyírtunk, hiszen hatalmas gyapjuk alatt már szenvedtek a juhok. A gyapjú feldolgozását kurátorunk, Fóris Anna vállalta. Az év folyamán paplan formájában kapjuk majd vissza egy részét.

Mivel lassan a decemberben született lánya is ivarérett lett, sürgőssé vált a koscsere. Nagy Tibor pénzesgyőri ciktatenyésztővel vettük fel a kapcsolatot ez ügyben. Tibor volt a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány kezdeményezője a '90-es években, ma pedig családjával őshonos háziállatfajták tenyésztésével foglalkozik gyönyörű környezetben, erdőkkel, legelőkkel körülvett bakonyi tanyáján. Joachim tehát egy szombat reggelen elindult a hosszú útra. A képen szomszédunk, Lantos Feri bácsi végzi a kikötésen az utolsó simításokat. Távollétünk során mindig ő viseli gondját az állatainknak.

Már a Bakonyban. Joachim átkerült Tiborék utánfutójára.

Felmentünk a hegyi legelőre, ahol egy nyájban vannak a cikta, cigája és sárgafejű berke kosok. A réten csodálatos virágmező díszlik, köztük védett bíboros kosborokkal... Itt választottuk ki a törzskönyves cserekost. Tibor éppen keresi a megfelelő példányt az összetömörülő csapatban:

A kiválasztott kos jelenti törzstenyészetünk alapját, hiszen Joachim nem rendelkezett papírokkal. Új kosunk (Hans-Jürgen) az utánfutón:

A Wikipedia szerint a cikta a világ egyik legritkább juhfajtája! Amikor eldöntöttük, hogy ezt a fajtát fogjuk tartani, természetesen komoly célunkká vált a fajta megőrzése. Ennek feltétele, hogy hivatalosak legyünk, azaz juhaink rendelkezzenek megfelelő papírokkal. Nagy Tibor szerint néhány állattal is lehetünk törzstenyészet, hiszen a cikta eredetileg is a néhány juhot tartó gazdák fajtája volt. Így gyorsan beindítottuk a folyamatot, tenyészetkódot kértünk, egy instruktor, Máté Csaba pedig elvégezte az állatok fültetoválását és krotáliázását. (Csaba a 20. század közepének híres-neves székesfehérvári madarászának, Máté Lászlónak az unokája...!)
A juhok hamarosan a Pénzverő-völgy löszgyepmaradványain kezdik meg természetvédelmi munkájukat.

(Köszönet Nagy Tibornak, amiért a bejegyzést szakmai szemmel átolvasta és a pontatlanságokra felhívta a figyelmünket.)