2015 őszén írtam egy bejegyzést arról, hogy mit tehet egy természetvédő egymagában (ITT olvasható). Szűk két év elteltével örömmel számolok be, milyen az, amikor már KÉT természetvédő végzi önkéntes akcióját a nemes cél érdekében. A helyszín: a felsőszentiváni Sóstó, az időpont: 2017. augusztus 26, a szereplők: dr. Flesch Márton és Kovács Gergely, az eszközök: két kézikasza, egy gereblye, egy zsák és két kézifűrész.
A Sóstó jelen állás szerint a Kárpát-medence három legkisebb, természetes állapotban megmaradt szikes tavának egyike, területe két hektár (20.000 négyzetméter). A Sóstó egy sztyepptál-típusú szikes tó, a környező gyepek, működő és elcsapott szántók szintjéről nagyon meredek lejtővel szakad be a tényleges tómederbe. Ott aztán az északi-északnyugati, náddal borított szakaszt kivéve szépen kirajzolódik a zonáció: a part tetején levő löszgyep lemegy szikfoki növényzetbe (sziki mézpázsit, sóvirág, sziki őszirózsa, sziki útifű), ezt követik a sótűrő vaksziki fajok (pozsgás zsázsa, sóballa), mivel pedig akciónk idején a tó teljesen kiszáradt, a kiverődött sziksós tómederben további érdekes növények jelentek meg: a már említett sóballán kívül parti laboda és bajuszpázsit.
A Sárvíz völgye tájvédelmi körzet részeként országosan védett, része a Natura 2000 hálózatnak, azt hihetnénk tehát, hogy minden a legnagyobb rendben van. Csakhogy... a tó nem állami, hanem magántulajdonban van, mégpedig egy olyan mezőgazdasági nagyvállalatéban, amely állattartását majdnem teljesen leépítette, így a tóparton sokféle kellemetlen növény van terjedőben. A májusi szikes tavas bejáráson kitalált módon udvarias levélben vettük fel ezzel kapcsolatban a kontaktust a tulajdonossal, aki megkeresésünkre nem reagált. Átkozódás, szitkozódás és fogcsikorgatás helyett ezért Marcival úgy döntöttünk, magunk nézünk utána, mit bír el két ember egy nyári délelőttön, ezért a fent említett eszközökkel munkához láttunk.
Ellenfeleink
Aranyvessző: behurcolt dísznövény, amely elhanyagolt területeken, ártereken iszonyatos tömegben képes elszaporodni. A tó északkeleti partja a légifotók tanúsága szerint korábban szántó volt. Elcsapását követően azonban elgyomosodott, innen terjedt be az aranyvessző egészen a tó keleti szegélyébe. Szerencsére a tényleges meder sótartalmát nem bírja, ám néhány itteni foltja így is szúrta a szemünket, ezért lekaszáltuk és eltávolítottuk.
Keskenylevelű ezüstfa: azaz népiesen "olajfa". Egyedei gyakorlatilag körbeveszik a tavat, komolyabb gyérítésükre eszköz híján nem vállalkozhattunk, de a kézifűrész segítségével azért két, a mederbe beszemtelenkedett egyedet kivágtunk. Vele az a fő probléma, hogy bírja a szikes talajt, ezért nagyon fontos a gyérítésük, mielőtt a lehulló lombjával, a gyökerek vízfelvételével vagy bármi egyéb módon beavatkozna az élőhely finom egyensúlyába.
Az egyik fa....
...és a másik fa eltűnése
Nád: a legismertebb vízinövények egyike. Nem ez a megfelelő fórum annak eldöntésére, hogy egy szikes tóban helye van -e a nádnak vagy nincs. Mindkét véleménynek vannak hívei, szerintem minden tó más és más. Ebben a kis tóban talán annyira nem kellene nádszegélynek lenni, persze két ember kéziszerszámmal nem is tud nyáron nekiugrani a nádasnak. Ám az már joggal zavarta a szemünket, hogy a tó déli, legszebb zonációt mutató részén is terjedt az a bizonyos alacsony, satnya "szárazföldi nád". Egyelőre kísérleteztünk, vagyis egy foltot lekaszáltunk és jövőre megnézzük, a nyári melegben elvégzett beavatkozásnak volt -e ritkító, visszaszorító hatása.
Jövőre megnézzük, mi történt az aranyvessző- és nádállomány helyén. Ha tapasztalunk ritkulást, akkor a két növény virágzásakor megismételjük a kezelést, illetve további foltokon végezzük el mindezt. A cél az, hogy a tó déli sekély, partimadarak számára alkalmas oldala folyamatosan megfelelő fészkelőhelyet nyújtson.
Oldalról nézve is látványos az eredmény...
...szemből meg pláne.